Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt versei (Klauzula, A jövő megáll?)

 

 

 

Klauzula

 

Levetkőzik a távolság.

Megkívánja a láb. A lomb.

Átkulcsolja álmában a műutat.

Léptek emlékében ajtóba csukott árny.

Az alkonnyal ölelkezik az autópálya.

Ez nem az mi jelenünk.

Valakinek a múltja, akire emlékezem.

Olyan ember, akit nem ismertem meg,

de szerettem volna beszélgetni vele.

Az ijesztő árnyakat Ő söpri ki.

Felruházza a kopár ágakat.

A kietlen helyébe beül a liget.

Mint az Ige.

A kövek a fáknak evangelizálnak.

Éjjel tülköl a csúszómászó lámpafény.

Dadog a fűszálon a harmat.

 

 

A jövő megáll?

Az ég kiderül, vagy csak lelepleződik

Ahol még az evidenciák is

ordító ellentmondásokból szövődnek,

ott áthatja az altalajt a vulkanikus remegés.

A messiási befejezés,

a vég,

mégsem következik pusztán az idő folyásából.

Akárcsak egy új gondolkodásmód

legfőbb karakterjegyei.

Dolgukat a feltételek, a szakadék túlsó felén, teszik.

Látjuk őket, érteni véljük.

De nem rendelkezhetünk velük.

Mert a létforrástól való távolodás: téveszme.

A visszatérés pedig a hit.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2018-02-16 07:00:25

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.