Szépirodalom – Versek és slam poetry

Iur Humana

Törött pálca

köpte ítélet:

ölelésem

és ölésem

tiéd lett.

egyszerű panasz

a csend

nehezen gyógyuló

sebem

helyetted

rámboruló éjsötét

ölel

hideg

Ny. J.

Két napja folyton itt látlak magamban

és hallom, hogy a csend atomokra hull.

Sziklamorzsák... A szívemben harag van

érthetetlenül, vállalhatatlanul.

Mi dolgod ott, a valón túli létben?

Van-e ott vers, vannak lassú balladák,

lelkes költőnek lenni ott is érdem,

ott is vár rád talán néhány jóbarát?

Tűzijáték, dunsztban

Az embernek halvány lila dunsztja sincs magáról. 
Arról, hogy mennyire ősember néha, és milyen szép tűzijátékra képes, 
ha a megfelelő mennyiségű sötét után sosem gondolt gyújtózsinórra akad benne egy meggondolatlan
szikra. 
Ebben a betontömbben mindenki hatalmas aktatáskákkal, bennük kovakővel mászkál. 
Általában lepattintasz és általában lepattintanak, 
de néha valaki olyat pattint, hogy éhes láng lesz és hamar az okker avarba kap. 
Aztán csak állsz benzingőzös fejjel és nem értesz sem autópályát, amelyen idáig eljutottál, sem
barlangrajzot elméd fehér azbeszt falain. 

Kis különbség

Azt írja a Facebook-on, hogy neki

A pia folyékony pszichiáter.

Túllépve a képzavaron,

Eszembe jut egy s más régről.

Emlékszem rá a cserepesi nevelőotthonból,

Jandának hívták és Jazelinnek csúfolták,

Mert már nevével is kilógott a sorból

Az Évák, Erzsikék, Mónikák közül.

Apja börtönből ki, börtönbe be,

Az alvilágban Kisrablónak ismerték,

Alkoholista anyja a 4-es főút mellett

Ismerkedett autós férfiakkal, aztán

Begyógyszerezve vonat elé ugrott.

Janda úgy focizott, mint egy fiú,

És úgy hisztizett, mint a lányok.

Agresszív volt, mint Henry Fonda

A Volt egyszer egy Vadnyugat-ban,

És érzékeny, mint általában a csajok.

Azzal az iciripiciri külöbséggel

Darvadoztunk ugyanabban az időpontban

Cserepesen, hogy ő állami gondozottként

„Üdült” ott, én pedig „nevelőként”,

Vb-titkári beutalóval nyaltam a sót.

57 sor

a falak ösztönlények

a falak közelében mindenki ösztönlénnyé változik

beleszalad a sötétbe

és várja hogy a pokol felkínálja számára a lelkét

mint autóknál a gumicsere

kész lelkeket lehet rendelni

ki ki tetszése és választott útviszonya szerint

a pokollelkek érdekesebb mintázatúak és

lényegesen jobban tapadnak a valósághoz

a velük elérhető sebesség csak kozmikus mértékekben

léphető

ellentétben a jólelkekkel

akik abszolút mértékben súlytalanok

a legegyszerűbb közegellenállás is le tudja

bénítani őket

irgalmatlanul kicsi a kockázatvállalási koefficiensük

így nem csoda ha készletkiárusításuk alkalmával

sem találkozol sorbanállókkal

bárki testébe könnyűszerrel beleéli magát

de ugyanolyan könnyedséggel ki is lökődik

néha a torkodban dobog

de csak azért

hogy emlékeztessen az időre

aki tulajdonképpen maga az Isten

csak még nem tud róla

Január elseje

Nincs szán, síléc, korcsolya. Semmi,
csak a lábak és a vágy, kimenni
a fűtött szobából. Birokra kelni
a faggyal, megkocogtatni tócsák
ablakát, majd várni, hátha bentről
ledörzsöli és kinéz rajta a január,
s ha szerencsém van, a háttérben
láthatom apját, a Telet is. Talán.
Azonban egy talán miatt kár
volna nekivágni a fagynak.

Várószoba

Innen nyolcszáz tengeri mérföldre
van egy kis mozgásérzékelő.
Hiába áramtalanítják,
mint a tévét a Poltergeistben,
néha vad villódzásba kezd,
csakazértis leadja a háttérsugárzást.

A PANASZFALRA

                      Takács Imrének


I


Hanyatt lökött nő
a világ.

Csupa szemérem,
csupa szeméremvirág,
emlőhegyek, ágyékvölgyek,
nemzőszervén lombos tölgyek,
árnyékában barlang tátong,
elnyel hetven tő virágot,
barlang-szája-humuszából
hétszáz fekete rózsa világol,
megvilágít kezet, lábat,
köldökmetszést harminchármat,
harminchárom éhes szájat,
harminchárom szomjas torkot,
énektelent, éltettelent,
s méhében még hányat hordoz,
hányat hordoz,
ó, emberek?

Farkast hányat,
tigrist hányat,
oroszlánt vagy leopárdot?!
Csupa vérszomjas vadállat.

Vérörvény
a vérző völgyben,
s vérző völgyből a vérpára
rárakódik szempillámra,
alig látok.

Cherry Bomb
(lányomnak)

A kócos John, ő juttatta eszembe
azt a cseresznyés fehér ruhát,
mit húgomtól kaptam, talán emlékszel,
de nem hiszem, mert kicsi voltál még,
óvodás, vagy talán elsős elemista.
Rengeteg apró lyuk volt rajta,
mert a jersey nem időtálló, akárcsak az élet.

Kidobnivaló ruha volt, megmentettem,
és vonzották a férfiszemet az összevarrt lyukak
a cseresznyék között,
mikor reggel a buszra rohantunk,
mert rohanni kellett, hogy elérjük azt,
ami másoknak már rég megvolt.
Én magas sarkúban, ollózva átugrottam

Délpesti ballada

Ne higgy már semmibe, kincsem

Átizzadt, véres az ingem.

Mellemből szökik a sóhaj.

Vergődök, küzdök a szóval.

Bárhova, eltűnni innen.

Lenni halálban, lenni bilincsben.

Vissza már úgy sem ad senki,

bakfis szeleknek bolondja lenni.

Albert Camus

A magyarítók, egyébként mind szakmájuk kiválóságai,

elvetélkednek azon, közönyös volt az idegen vagy sem,

mintha közben nem fenyegetné a várost,

a városunkat, azóta is a lapulva lappangó pestis.

Pedig a pestis, akár a háború, mindig készületlenül éri

a gondtalan erényeseket, mert hisz ez a kór,

a pestis, nem múlik el, nem pusztul ki, csak elrejtőzik,

szunnyad valahol, mint lelkifurdalásunk a diadalünnepeken.

A legszebb karácsony

Jézus Krisztus születése

Ez lesz a legszebb karácsony.

Így van ez minden évben.

Ünnepeink egyre jobbak.

Jézus elvette a szégyent.

Nem tulajdonít bűnt. Ez tesz nyugodttá.

Áldás, amit a Messiás hozott ránk.

Egy új lét. Szeretet és megbocsátás.

Gospel szól, amikor az ajándékot osztják.

Télünnep

Tóth Árpád nyomán

Odakünn félhomály, csűrökben hál a csend,

Gémesek ága közt füst szagú pára leng.

Ajándék? Óra, perc – nyúlik a gyertyaláng,

Párt várnak ünnepre, ki hosszú jegybe’ járt.

Talpasra fújt pohár kérve kész pertura,

Száz éve őrzi tán kredenc és ház ura,

Asztalon gerberák, falakon máz-cserép,

Irkával festve mind – virágos ősiség.

Illat száll, fahéjas, csikland a forralt bor,

Mazsolát áztat egy kék csíkos, bő csupor,

Zöldségek karéja díszlik már tálakon…

Kopognak. Nagykendők sorsa húz vállakon.

Mire gondolt

a jászol

Jordán vize

lecsillapított tenger

kenyér bor

ezüstpénz

a hang

íme az ember

felelj

ki holtat támaszt

kárpitot repeszt

mire gondolhatott

a középső kereszt

Csodáim

Már megvénült csodákon
fölpikkelylik cifra máz.
Megködül hajnalálom,
rád hisz magad sem vigyáz.

Barátság tán csak védjegy:
fontos lesz, ki birtokol
s nincs gyógyszer, hogy megéledj.
Ráduszúlt bennső pokol,
mind démonjaid voltak –
mérgeket köpül ki múlt.
Amíg szívedre vontad,
ölelésben kés simult.

Szerelem, habzsos csalás:
szemekbe rejtsed magad
s úntalan csudára láss.
De éjben reádszakad
minden hűlt csillagvilág –
tudj pontos, iromba űrt.
Míg magaddálenni rág,
mézzé hazudsz keserűt.

Már megvénültcsodákon
fölpikkelylik ciframáz
s tán szirmulna világom…
Semmibérré rontja láz.

Visz majd rózsát a szíved fölé  

Ezek az énekek megmaradnak itt, az éjszakában,

mint a lovasszekér, felfordult kazal, rozoga létra,

a vízdudák dörejét hallgató hold sólyommá válik,  

idegen lesz a szeptember megnémult dáliáival,

s ha száll ide, visszahoz keddet vagy szerdát,

elmosogatott edényeket, vesszőt, tövist, gyepűt,  

visz majd rózsát a szíved fölé,

szalad, szalad egy év, napokkal betemet utcákat,

hóra ledöntött fákat, zár el teheneket, disznókat,

kecskéket, bárányokat, mályvákat és fejszéket,

ül majd valaki az ágyam mellett, széken kuporog,

lábai széttaposnak kukoricaföldet,

hol a cirokerdő szakállát szél manója fésüli,

Kudarcba fulladt

Olyan volt a kapcsolatunk,
akár a kedvenc zeneszámom a Youtube-on.
Hiába nyomtam a frissítést,
és hallgattam végig újra meg újra
az egyre unalmasabbá váló verzéket,
mindig a refrénnél szakadt meg.
Elmaradt a katarzis.
A kudarcba fulladt próbálkozások
bosszúságot szültek,
s végül törölték a megosztóról.