Keresés a honlapon:

Tönköl József: Visz majd rózsát a szíved fölé

 

Visz majd rózsát a szíved fölé  

 

Ezek az énekek megmaradnak itt, az éjszakában,

mint a lovasszekér, felfordult kazal, rozoga létra,

a vízdudák dörejét hallgató hold sólyommá válik,  

idegen lesz a szeptember megnémult dáliáival,

s ha száll ide, visszahoz keddet vagy szerdát,

elmosogatott edényeket, vesszőt, tövist, gyepűt,  

visz majd rózsát a szíved fölé,

szalad, szalad egy év, napokkal betemet utcákat,

hóra ledöntött fákat, zár el teheneket, disznókat,

kecskéket, bárányokat, mályvákat és fejszéket,

ül majd valaki az ágyam mellett, széken kuporog,

lábai széttaposnak kukoricaföldet,

hol a cirokerdő szakállát szél manója fésüli,

fogai közül lenge pipacs röppen,

égnek rajtunk a kazlak, akár a gyertyák, erre-arra,  

mától fogva megnézzük egymást életre-halálra,

jó bizony, jó az, ha mindent kibeszélünk,

íratlan ünnepet, az év háromszázhatvanöt napját,

esküvőket, népeket, barátokat, beszélünk arról,

ami bántott, szegények nyomora, magány,

udvar vermébe, erdei nyiladékba lépő köd,

majd a csillagokat is összekeverjük magunk fölött,

a dörgő csillagokat, az égi növényeket és füveket,

párnákat, vánkosokat, és nem kell sietnie sehová,

haragudni a szemünkön mászó darázspókra,

csak ott állni a kapuban, utolsó halottként őrködni,

éberen éjszaka és nappal, várni azt, akit ismertünk,

aki mintha valahonnan a málladozó pajta mélyéről,

néptelen korcsolyapályáról,  

Vadkert széléről vagy egy üres alagútból jönne,

szalad, szalad a könnyű dal, s hangzik újra és újra,

az én napom mindig a páskom szigete fölött kel fel,

ideje már, hogy összegyűjtsem a testvérlegényeket,

dobogjon lábuk hosszú jégen,

táncos csizmájuk sarka kintről is, bentről is kopogjon.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-12-21 07:00:17

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.