Szépirodalom – Versek és slam poetry

Kibírjuk szilveszterig

Már most tele minden

csillogó girlandokkal,

zavar ez a korai ünneplés,

ez az elsietett, agyonvilágított,

korai ünnepidő.

A nullvonalon érzem magam,

még nem kezdődött el,

az oda nem illőt ki kéne törölni.

időben felállítani

egy igazi karácsonyfát,

nem különlegeset, ,

hanem az igazit,

Rétegek

(Szavaim kikelnek, vagy csupán

reménytelen dörömbölés ez

homlokom tojáshéja mögött?)

*

Talán elhibáztam valamit, ám

ha fölismerném is mit, hol,

az már nem segíthet. A belém-

ágyazódott cselekvéssorok

maradandó sérüléseket

okoztak és az elvétett

mozdulatokat nem lehet

visszavarrni.

Újból kezdenem kellene,

amit be sem fejeztem.

*

távolságpróba

tudtam a szeplőit az orrtövében

a fürkésző tekintetét

a félmosolyt

benne a nyílt várakozást

a szeme színét is a visszavonulás pillanatában

azt is hogy hiába akarnék nála megtörténni

és az okot

hogy nem voltam kíváncsi a történetére

fel sem ötlött bennem

létezhet az enyémen kívül másik is

hiszen akkor azok a szeplők velem estek meg

velem esett meg a nevetőráncok nélküli félmosoly

a zavarba ejtően nyílt várakozás

szemszíne a visszavonulás pillanatában

Téli báb

A Hold a padlót, az ágyat forgatta,

az onnagata-iker egyik arca

mindig háttal szépítkezett, míg beszél a másik,

ő a pirulást dolgozza el.

Hat évig jártál a lankadatlan szigetre,

mint ismerős kézfejre szálló legyet,  

az egyetlen szigetlakó visszavárt.

Röptödben kap el, párnára hajít,

a hűtőből kiveszi a tíz legbátrabb tojást,

azt még magának.

Te nem vagy éhes, idegen nyelveden

egy egész fagylaltoskocsi minden íze,

tétlen izgalmukban összetöppedt eperszemek.

«álom és képzelet különös határán lebeg»

nem dobunk ki semmit,

mondta, és elrakta a fiókba

az ötvenhatodik nejlonzacskót,

hagymaszagú volt, tudtam,

hogy abba teszi majd

legközelebb a konzerveket,

kenyeret vagy a körtét,

rántotthúst az útra a fiának,

Tárgy

Forgatod a szavait. Alájuk
nézel, de egyik sem kő:
mind kavics.

A járda, a háza előtti járda -
egyik kockakő sem volt
vízszintben. Nem kellett
becsukni a szemet ahhoz,
hogy bizonytalanul
lépdelj. Mindig szürkület.
Tudtad, hogy hol vagy,

lászt...

hányingerem van
a merikrisztmeszektől,
a leticsznóktól,
a dzsinglbellzektől,
és mindjárt
a hepinyújírektől is az lesz

∞ 12.07.

csodamagzat

a csodamagzat
díszlépésben rugdalózik
díszlépésben gondolkodik
és – kotta híján –
buborékokkal komponálja
első szimfóniáit
a csodamagzat
ötletei kvadrofóniában fogannak
a biztonság kedvéért
már előre önmaga-hamisította
gépkocsivezetői jogosítvánnyal
rendelkezik
s midőn meg is születik végül –
három feje van

Pécs
(Kovács József Hontalan emlékére)

öreg és kivénhedt, mint a Pannon-tenger dübörgése
eozin bikaorr mutat utat a semmibe fúrva
gyakori, vagyis szinte állandó mentálbufencek kora 
dekadens pribékség győzedelmes tora ( meg sosem feneklik )
fosztás, kobzás, a gondolkodó elmék padlássöprése
üres kagylóhéjak, utca nélküli vizeldék a fejek
vezetők messziről bűzlő árulásszagokat eregetnek
foltozott vitorlák metszik ketté a csendet
szilikontól dagadó mellekben légüres öntudat
irodalom? irodalom... messze fújt passzát
néhány csúcs, mint a Tettye a ködben, 
bizonytalanul és megkérdőjelezve lebeg
nem az alkotás és nem az érték a cél
itt menőség dívik és számlálópörgető igazságok vannak
alapítványok, társulások és szabadkőművesek kalapálják saját eozinútjukat
nem mondható ki semmi
itt minden és mindenki civil

FEHÉR TOLLPIHÉK

„Hogy ne egyenek annyit az üzérek,

s hogy a halottak feltámadjanak!”

(Nemes Nagy Ágnes: A szabadsághoz)

Azok az összezsúfolt fehér pulykák,

utazva biztos végzetük felé,

a duplarácsos vasrekeszekben

nem rikoltoztak, nem rettegtek.

Az állandó veszély

megszünteti a veszélyérzetet.

Behúzódtam autómmal a kamion mögé,

lemondtam arról, hogy megelőzzem.

Az ádventi langyos délelőttben

egy-egy tollpihe a szélvédőmre hullt.

Dúdoltam, mint egy ócska slágert,

a magam költötte dallamot:

Jézus, ne hagyd,

Jézus, nem ez a születésnapod.

Sétáló kezek

Cili néni magas volt és mosolygós szemű. Fényes,

fekete konty csücsült a fején. Egyszer láttam amikor

fésülte és eldöntöttem, ha majd nagy leszek, nekem is

hosszú, fekete hajam lesz és olyan kék karikák

a szemem körül, mint Cili néninek. Miki is szerette

Cili nénit, de ez egyáltalán nem zavart, mert engem

sokkal jobban szeretett. Egymás mellett volt az ágyunk.

        Fülkefényben

                                                                          Képzeld el, hogy az emberek

egy barlangszerű föld alatti lakóhelyen

[…] gyermekkoruktól fogva

[…] meg vannak kötözve…

  (Platón:Állam VII.514a) *                                                                                  

Mint valami furcsa fürdőhelyen: a kabinsor.

Vagy magánzárkák? A kabinos, a börtönőr

udvarias, de határozott mozdulattal tessékelt

befelé a frissen lakkozott zárkák egyikébe,

mely belülről szekrényre inkább hasonlított,

mint bármilyen szűk építményre, cellára akár.

Csupa-fal, egyszemélyes fenyőfa fülkébe jutottam,

melyben egy falra szerelt pad vagy lóca volt

az egyetlen bútordarab. Még kübli se. De minek is?

Nincs hajóstop

Táltosparipán

csodaköntösben

kerestem Smaragdvárost

törpével óriással tervezgettem

mint győzöm le a sárkányt

Titokban szívott cigaretták

ködjébe bújva

állok a lány ablakánál

álmom porladó gyémánt

nincs hajóstop

gyalog indulok Ithakába

Zokog utánad: el nem éred

Elmenni fölvérzett szájjal, mint a testvértelen tücsök,

én már nem tudok innen,

de hogy miért, azt már senki nem tudja, senki,

elbújtatott ágy, elföldelt kazal, törekdomb,

pedig más tarló ez, sebez, megszúr elnyűtt boronája,

mint ahogy dárdás boglya szúr, voltam kévemetsző,

s hurcolom nyarak kaszahegy késeit,

cséplő dobjában vasak, méze hagyott mező hangjai,

férfiak horpadt vállán langyos szalmahordó nyársak,

nincs kedvem menni, nem érted te ezt,

Olvasónapló

Egyszer régen valamikor

Ősöm volt egy Isten -

Zeusz, Héra, Poszeidon

Antigoné, Erisz ?

Levezetném a családfát,

Ha nem volnék lusta

És, ha nem lenne a múltam

Száz lakattal csukva

A sejtésem bizonyosság

A mítosz-világban

Nem kell gondolatkísérlet

Nem kell hozzá számtan

Hetedik bábu

Emlékszem a megszakadt telefonvonalakra,
a folyóban ázó fagyos ragyogásra,
és ahogy a hidak árnyéka feküdt alattuk;
megannyi ruhámban repültem a víz felett.

Évente kaptam tőled egy kócos, kistestű bábut,
pedig sohasem gyűjtöttem babákat,
csak bélyeget az elfeledett évszázadban,
mikor még volt forradalom és szerelem.

FAY KIM

A tengerentúli besztszellerlistákra felkerüléshez

elég sejtelmeskedni, valahogy így:

Sanghajban mindenkinek akad rejtegetnivalója,

akárcsak a közeli Saigon nyilvánosházaiban is,

de mindez semmi a szomszéd Kambodzsához,

a titokzatos múltú khmerek birodalmához képest.

Pessoa nem utazik

állandó készülődésem heve

elégeti a lélek térképeit

az indulás tájékozódási pontjai

megsemmisülnek

életemnek ebben a szakaszában

már pályaudvarnyi

maradása és meg-nem-érkezése van

s mikor ezek teendőim

fogaskerekei közé sodródnak

minden csikorog lassul döccen

ettől a többi alkatrész is torzulni kezd

idő idő idő kellene

és Mester aki elvállalja javításukat

81 sor

1

már régesrég nem játszod a szereped, pedig még mindig

ugyanazt az álarcot viseled, változatlan vagy, csak az ár-

nyékod lett kisebb, sokkal kisebb, az idő annyira el-

koptatta, hogy ha szeretnéd sem tudnád maholnap meg-

különböztetni magadtól, járóképtelen lett, akárcsak a

gondolataid, benne elképzeléseid a világról, ahol rönk-

ként úsztatod magad a sarkáig, és ha visszafordulsz

már nemigen látsz a nyomodban senkit

2

persze ez a te hibád is lehet, soha nem próbáltad meg for-

mába faragni magad, gyenge voltál beismerni az igazad

mások hazugságaival szemben, határt kerestél folyton, és

mindig magadba ütköztél, ez is egy olyan gondolat, amin

megint csak leállsz percekig töprengeni, hogy van-e képe

értelme a szónak vagy megint csak üres provokáció, ahogy

a tekintetek is folyton elfordulnak, mikor színpadra lépsz

holott nem szerepet játszol, egyszerűen csak megpróbálod

önmagad szerepként elviselni