Keresés a honlapon:

Standovár Ágota: Sétáló kezek

 

 

Sétáló kezek

Cili néni magas volt és mosolygós szemű. Fényes,

fekete konty csücsült a fején. Egyszer láttam amikor

fésülte és eldöntöttem, ha majd nagy leszek, nekem is

hosszú, fekete hajam lesz és olyan kék karikák

a szemem körül, mint Cili néninek. Miki is szerette

Cili nénit, de ez egyáltalán nem zavart, mert engem

sokkal jobban szeretett. Egymás mellett volt az ágyunk.

Mese után a takaró alatt minden nap ugyanazt játszottuk:

felnőttest. Két lábra emelkedtek, munkába mentek,

dolgoztak, majd hazajöttek a sétáló kezek. Néha meg,

amikor Cili néni szabadságon volt, Mária néni olvasta

fel a mesét. Rajta mindig nevettünk. Gömbölyű volt

és úgy pattogott, mint egy labda. Egyszer mese után

sarokba állított a Mikivel. A többiek már mind aludtak.

Miki a falat rugdalta, én meg sírtam. Még uzsonnát se

kaptunk. Aztán megjött az anyukám, összepuszilgatott

és azt mondta Miki mamájának, hogy nyugodjon meg,

mert Mária néni teljesen bolond. Én tudtam, hogy

a bolondokon mindenki nevet, hát én is nevettem.

Pedig az nem is igaz, hogy a bolondok olyanok

lennének, mint a gyerekek, és hogy legtöbbször

csak összehordanak mindenféle sületlenséget.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-12-06 08:00:12

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.