Szépirodalom – Versek és slam poetry

Az út menti diófa

I.m. Mészöly Miklós

Az út menti diófát a vándorok már szeggel körbeverték.

Pontosan úgy, ahogy a jeladás szabálya maga a mérték.

Kalapács a láncon, szeg a pléhdobozban,

bárkinek kell, tudja,

ne keresse, ott van!

No, persze a hagyomány.

Az is csak születik és meghal...

a diófa is, a szögek is,

és persze a lánc a kalapáccsal...

egy mozipénztáros emlékére

azon a nyáron sokan lejöttek a Duna-partra

egész nap hangszóróból szólt a zene

és elkészült végre az új mozi

plakátok kerültek a villanyoszlopokra

Bözsi néni nem ment többé az utcára piszkos

kötényben és rétesközepét se vitt a tiszteletesnek  

egymás után derültek ki a huncutságok hogy ki

kivel és mikor  

a tanácselnök levetette a piros zászlókat

valakik lopták a téesz disznait és jól megfenyegették

a pletykás vén banyákat de hiába

mert addigra garabonciásokká nőttek a változások

LOPVA JŐ AZ ÖREGSÉG

Egyszercsak ellepik az utcákat, tereket

a túl fiatal lányok, szinte még gyerekek

Laterna magica

Kölyökkutyakorom ígérete:

Mehet a Holdra, aki akar,

Ingajáratban, oda-vissza,

A Marsra még kicsit várni kell.

Később nem értettük,

Miért iszik Gagarin egyre többet,

S egyáltalán: az van vele, hogy

Nincs hír róla, eltüntették,

Majka kutya is odaveszett.

És késik az első női űrhajós

Kilövése, benövése, lelövése,

Fellövése is.

„Látta valaki Tyereskovát?”

Kedd

Van ez a normális, elmondható élet, 
van benne munkahely, vannak válaszok, 
amiben van esély jónak lennem, 
amitől elfogadható vagyok. 

S bár az öröm nem burjánzik benne, 
vannak almafák és pár olyan dolog, 
amitől élet az élet. Néha angyalok 
járnak, máskor halálból van minden: 
az utóbbiról inkább hallgatok.

Hozod-e tél, Alízt?

                        Egy régi vers Tandori Dezső 80. születésnapjára      

Tudunk-e élni még, s halni már, egy-egy napért hálát adni

nekik? Friss halottként a szökendi Samu most ment el.

Hol voltam éppen én, mikor a félszárnyú Alíz is, az utolsó?

Elalszunk úgy? Veréb-csillagképben? Lekaszabolva?

Szpéró, Éliás, Pipi Néni, Böbe,

testvéreink a gyülekezetből visszajönnek,

halálunk óráján a kazlak mellét lándzsaheggyel megnyitják,

fejbúbtól nyaktőig csipkednek, hajunk tövétől talpig,

lábunk bütykén pörözslik patájuk,

udvarba pörgetnek fölfújt, megszáradt disznóhólyagot,

pörrenését hallgatják, hömölyét figyelik, dudolgálnak neki.

Hozod-e tél, Alízt?

Milyen régen nem hoztad, milyen régen nem nyíltak

lábad nyomán az ég kenderszál-abroszának kőrózsái, ámen.

A szeretet kihívásai

Ismét Karácsony lesz,

nagy szavak röpködnek,

– talán csillagokból  

hullik majd a hó –

angyalkar énekel,

girlandok villognak,

s gyémántként

ragyoghat belőlünk a szó,

ám mondd, mi történik, 

ha alszanak az őrök,

alattomban tőrré

válik az ige,

a háromkirályok

rossz útra tévednek

s az angyaloknak is

alábbhagy hite?

*

Mélyvíz

Mándy 100

A trafik a gyerekkor kincsesbányája volt.

Volt ott először is, egy szép néni.

Illata, mint az óceán. Fogsora, mint a gyöngyök.

Mosolya őszinte. Keze forró.

A szeme kék.

S ha negró cukrot vettél, adott hozzá egy ceruzát.

Meg egy radírt. Pöttyös labdával a tetején.

szeptemberi vers

csak a csónakok ringanak

valahol a part menti vízen

elalszanak a madarak

röptükbe zárva minden

mi fény volt az ég tüzeiben

semmi nem mozdul

éjszaka  van

mindjárt itt az éjfél

nincs már dac nincs konokság

kiszíntelenedik a kétség

Rua do Paraíso 104

Szemközt, a házban klórozott ruhákat

dobálnak szét, a spárga hosszan lendül,

most virrad épp, két asszonyság dumálgat

szélesre tárt, nagy ablakon keresztül.

Enyém is nyitva, félig hallgatózom,

nem értem még, csak érzem nyelvüket,

míg lent, akár egy látomás, az ódon

kövek magányán ír agár üget.

Mentes

A szemüvegedet babrálod -

jobban kellene látnod, amit.

A foltok a lencsén, a kicsi

karcolások. Egyre gyakrabban

hordod, van, hogy nem csak

olvasáshoz húzod fel: más 

színben a világ. Van rajta

valami réteg, ami kiszűri a

káros fényt. Halkan magad elé

suttogod, hogy káros fény. 

Milyen lehetetlenség. Talán

valami olyan lehet, mint a 

finomított cukor. Szemüvegben

meg ez az egész eritritféle.

Hat haiku

Ébredő bohóc

Földmaszk. Érintés –

tapintható túlpartok…

Kígyó a görcs ág.

A Három szentsége

Ugyanaz. Mégis

más. Így teljes. Tó-tükör:

sziget a zöld Hold.

Székelyek és indiánok

(slam poetry, „otthontalanság” témára)

Gondolkodunk, tehát vagyunk. Kamuzást az eszünk, ha akar, könnyen átláthat.
Nem kéne, nem kéne összefestékezni a többnyelvű erdélyi helységnévtáblákat!
Romániában ismét dívik ez a módi, a székelyek ellen.
Ez van akkor, ha a nacionalizmus csak tahóság és nem kellem.
A békés erdélyi magyar kisebbség elnyomása erkölcsi hullagörcs, rigor mortis.
Nem kéne a magyar helységnevek takarására használni a román kék-sárga-vörös trikolórt is!
A magyarok „bozgor” gúnyneve a „bazmeg” és „ungur” szavak összekutyulása, primitív szokás.
Hé, román nacionalisták! Történelmet hamisítani szánalmas lopás.
A székely nem otthontalan, hanem őslakos. Érted az okoskodást?

Tandori 80

Heideggerrel és Ottlikkal felvértezve

A helyesség lehetővé válása egyfajta egyezés.

Amikor a szabadság megnyilvánul, például.

Hirtelen megkapja az ember a nyugalmat,

ami életben tartja a kíváncsiságot.

Este van, vacsora után, s ő az íróasztalnál olvasgat.

S megszületik a fejében a lényeg-meghatározás.

Majd mielőtt leírná egy papírra, golyóstollal,

egy veréb az ablakpárkányra száll.

S az ember a függöny mögül lesi,

mi lesz? Mi következik ebből?

nyitva van az aranykapu

édesanyám kedves édesanyám
felépítem én az új rombolót
ha azt mondja ez a dolgom
akár modellező kockacukorból a glóbuszt
költő e nagy semmiből a sok metaforát
ó minden olyan metaforikus
                                             ma itt
                                             mi itt

verset írnak a zsurnaliszták
pokolgépet robbantgatnak a költők
felrobbannak az új épületek
felépülnek az új rombolók
a tombolók nyernek tombolán
megannyi értékes nyereményt
szívükben örökké él
vesztes nyereményszelvény

Kagylók Adventre

Jézus Krisztus opus

A valóság rút. A világ kegyetlen.

De jó hír is van: Isten még veretlen.

Egyetlen győztes ismert most itt.

Az Örökkévaló még nem kapott ki.

Ő nem vesz el. Csak előnyt növel.

Minket is diadalra nevel.

Életkedvet ad, mert ránk lehel.

Ez Nála a csel.
Mert a szívet örömmel tölti el.

Gödröt ás bennem a hó

Gödröt ás bennem az emléktelen hó, mint egy kőkútba,

lemegy a sötét, fényes bóját húzogat dombról és tóról,

eltöri, repeszti ketté, sodor még magasabbra a vödör,

közben kisírom magam, el, el, súgja valami, el a nyártól,

pogányságtól, istálló falához csattanó villanykörtétől,

szilánkokra hasadt üvegek zizegnek borjúlábak előtt,

futnak át udvarokon, futnak föl s a páskomon elvesznek,

akár talpamtól az elhordott hegyek, loboncos nádak,

megráncosodott zsombékok, rontott fészkek,

az ajtó mellett ágsöprű, hólapát,