Keresés a honlapon:

Tönköl József versei (Hozod-e tél, Alízt?, Lehet-e, Miként rézcsengők a lovasszánon)

 

 

 

Hozod-e tél, Alízt?

                        Egy régi vers Tandori Dezső 80. születésnapjára      

 

Tudunk-e élni még, s halni már, egy-egy napért hálát adni

nekik? Friss halottként a szökendi Samu most ment el.

Hol voltam éppen én, mikor a félszárnyú Alíz is, az utolsó?

Elalszunk úgy? Veréb-csillagképben? Lekaszabolva?

Szpéró, Éliás, Pipi Néni, Böbe,

testvéreink a gyülekezetből visszajönnek,

halálunk óráján a kazlak mellét lándzsaheggyel megnyitják,

fejbúbtól nyaktőig csipkednek, hajunk tövétől talpig,

lábunk bütykén pörözslik patájuk,

udvarba pörgetnek fölfújt, megszáradt disznóhólyagot,

pörrenését hallgatják, hömölyét figyelik, dudolgálnak neki.

 

Hozod-e tél, Alízt?

Milyen régen nem hoztad, milyen régen nem nyíltak

lábad nyomán az ég kenderszál-abroszának kőrózsái, ámen.

 

 

Lehet-e?

 

Hogyan lehetne arról álmodni, hogy egy esős nap

nyíljanak kapuk, kiáltással teli istállók,

térjen meg csillagok közül a csorda, a láb, a szem?

lehet-e egyáltalán várni egy nagy nyárra,

hogy megint eláradjon, a fényes kutakat,

a likacsos partoldalt gyurgyalagoknak  fölemelje,

lehet-e álmodni a haza fénytelen hajnalait,

vagy csak láncos botok bozótja között a csordást,

akinek botját fácántollak befödik,

utat, mely elvezetett hajdan bennünket az erdőig, 
ez az ősz és az augusztusnak vége ez,

a madarak szárnyát mozdulni engedi,

csak azt tudom, hogy megmos a víz, eléget a tűz,

elégeti a titkos hangokat, falevelekét, szekerekét,

lehet-e valamennyire megszabadulni a gondoktól,

s elindulni feléd, mert csókokat ringatsz a szádban,

s mint a dinnye, édesen mindig úgy hasadsz meg, 

földbe vájt jelek virrasztanak benned,

futó víz és legelő, vajon mi ver a sárba,

milyen idő, hogyan gondolsz a gyerekkor szigeteire,

és fejtsd meg, miért éppen ez az arc van a hóban,

hókések, hókaszák, hószigonyok alatt,

miért is, miért lesznek az emlékeink hold-szarvasok,

oda a szemed úgyse lát, oda a hangod ma úgyse száll.

 

 

Miként rézcsengők a lovasszánon

 

Csukott szemünkben megüresedik az ég,

a csend is fejszés, ágyunkat megrohanja

a hó, tél csattan, itt lehet egészen közel,

ránkfagyott ingben alszunk nyomtalanul,

apánk halála után megbénultunk,

mesélhetnénk vesztett útjainkról,

miként rézcsengők a lovasszánon,

egyszer majd megpillantunk angyalokat,

egy dombtetői ház szobájában fülelünk,

vagy megtelik kabátunk alja fűromokkal,

szamártövissel, akárhol, régi álmainkban.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2018-12-29 13:57:30

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.