Próza

Sütött ezer ágra a Nap, felhő egy se volt, az égen, a bokrok-fák zöldelltek, még ők is örömükben, a virág feje ékesen hajolt az utca szélére, a tavasz önzően örült magának, s Jani, az elsős gimnazista kitárulkozó vidámsággal tért haza a gimnáziumból. Péntek délután volt. Jani szülei dolgoztak. Ahogy benyitott otthon  – a lakásajtón – dobta az iskolatáskát a sarokba, s örömében nekivágódott az ágynak. De persze ez csak átmeneti volt, csak a fáradalmakat pihente ki. A terve bulizás volt.

Fogta a cd-lemezt, betette a discmanbe, s kedvenc együttesét hallgatta. Mámoros állapotba került. Fél óráig hallgatta azt. Majd a számítógéphez ült. Verset próbált írni, utóbbi időben egyre többet próbálkozott ezzel. Jó gondolatai voltak. Mikor Tünde, az anyja hazajött, látja hogy lázasan ír.

Ahogy az előbb rám tekintett, és csak utána emelte a szájához a poharat Sophie, és ivott a borból, az olyan csodálatosan őrjítő és vadító volt egyszerre, hogy úgy éreztem, hogy ezt mindenképp le kell írnom egy papírra, rá tudtam volna ugrani, annyira mámorító volt valahogy az egész, de ahogy most itt állunk sokan, le kell gyűrnöm  ezeket a gondolataimat, mert  még  zsong a fülemben  az utazás zaja, a repülőgép, ahogyan felszálltunk, de most  itt  igaz, hogy lombok vannak  körülöttünk, meg madarak dalolnak a fákon, és szép és lenyűgöző az egész hely, mert vidéken vagyunk, otthon te nem látsz ilyet, ilyen varázslatos vidéket, de a kilenc fős csoport előtt, akikkel eljöttem ide, előttük vissza kell fognom magam,

A gondnok nem jött reggel a kastélyba. A takarítók szóltak az egyik tanárnak, dél van már, a gondnok úr nem jött, pedig keresték. A mosodás hozta a számlát, meg hozott bort is, a gondnok asztalára tették az ajándék üveget, H. chiantit iszik, egy órája megint hívták telefonon. De a gondnok nem vette fel. Ki kell menni hozzá, meg kellene nézni. Mert: a pincében kiégett a villany, az egyik szobában szétesett a szekrény, azok a hülyék, a gazdag gyerekek rángatták a szekrényajtót, leszakadt, kitették a folyosóra. Meg: az egyik nevelőnek elromlott az adó-vevője, a B. épületben, az öregeknél alig volt fűtés, a kazánhoz hívni kell a szerelőt. Eső szemerkélt, hajnal óta fújt a szél, az elektromos vezetékek sírtak a magasban. A kastélykertben két munkás szedte szét a padokat, ezt a gondnok rendelte el, a padokra vigyázni kellett, jött a tél. Az új nevelő felment az igazgatóhoz, kérem, állt az igazgató elé, nem jött be H. úr, az igazgató bólintott, telefonált, kicsöng, nem veszi fel, értem, a kazán vacakol, menjen ki, mondta az igazgató a nevelőnek, menjen, nézze meg.

Te olyan kemény nő vagy, hallom gyakran, és azt is, hogy irigyelnek. Pedig dehogy vagyok én kemény, csak becsapom őket a magamkészítetette álcámmal. Az elmúlt években annyiszor bújtam már bele, hogy lassacskán hozzám nőtt.

Tudom, ez mit jelent. Sérült nő vagyok. Szerepjátszom, így védem meg magam, rejtem el érzékenységemet.

Nagy igyekezetembe beleszürkülve és szétfolyva simulok környezetembe. Alkalmanként mégis felcsillanok, ha váratlanul rám vetődik a fény, de olyankor is, amint tehetem, visszaigyekszem az árnyékba, elrejteni előtörő érzelmeimet.

Férfiember akkor áll a Gonosz pártjára, amikor már nem beszélnek róla a nők. Amikor végérvényesen rádöbben, hogy nős, a riasztó skarlát betűt a bőrébe égették, csakhogy ez nem a házasságtörés, hanem a házasságkötés bélyege. Szeretne legalább tulajdonára büszke lenni, ám a becses szerzeményt szinte alig látja, reggel magába szippantja a gyár vagy a hivatal, este meg házimunkába temetkezik. A beszélgetések egyre ritkábbá válnak, hétköznapi kérdések körül forognak, és a nő lelke ugyanolyan rejtély marad, mint a házasélet előtt.

Így voltak ezzel a bátortenyerei férfiak is. Nem értették, miért okozott olyan nagy ribilliót a helybéli művelődési ház új programja. Nem járta még körbe Terenyét ilyen nagy hír azóta, mióta Lagzi Lajcsi itt járt. Sem a neuenhüttendorfi hagyományőrző asszonykórus, sem a gyöngyösi amatőr bűvészegyesület műsora nem keltett különösebb érdeklődést, de még egy budapesti színház Lorca-előadására is csak félig telt meg a terem.

Gyere már be! Teljesen bőrig ázol! – szólt ki a férfi a szobából az esőben álldogáló nőnek. Amikor az nem mozdult, dühösen, kissé megbántódva becsukta az ajtót, de közben még a fogai között elejtett egy megjegyzést.

– Mindig tudtam, hogy bolond vagy! Egy eszetlen őrült.

A kincs aranya

- Rejtélybeszámoló kalandhajónapló aranyrajongóknak -

Május 31.

Már huszonnyolchatodik hete hogy hajónk gyógyíthatatlan hajótörést szenvedett és hullámsírba merült. Egy őserdő közepén ébredtünk. Hirtelen túlélők lettünk. Maroknyi legénységemmel elindultunk a bizonytalan lombok, ismeretlen fák és idegen növényerdő megnevezhetetlen közepének irányába. Napról-napra elcsigázottabban, fáradtabban, nyúzottabban festettünk, Pickers segédnavigátornak még a pólója is elszakadt, rólam meg teljesen leázott a zubbony.

Holland és brit kutatók 2018-ban megdönthetetlen bizonyítékot találtak arra, hogy a macskáknak kilenc életük van. A döbbenetes hír a hivatalos publikálást megelőzve látott napvilágot, ezzel óriási káoszt okozva a Föld minden táján.

Az embereket először megrémítette a gondolat, de aztán ezt az érzést egyre inkább felváltotta az irigység. Sajnálni kezdték a macskáktól különleges képességüket, és több életre vágytak. Eme emberi gyarlóság rövidesen a négylábúak egyöntetű utálatához vezetett, majd tüntetéseket szerveztek, melyekkel azt próbálták elérni, hogy kezdjék el vizsgálni az állatokat, és jöjjenek rá, miként lehetne megvalósítani ugyanezt az embereknél is.

A keleti elnök – akit sok helyen „diktátornak” csúfoltak – ellátogatott kis hazánkba. A kétfelé is pedálozó – „kis diktátornak” becézett – miniszterelnök hívta meg baráti látogatásra. A „nyugatosnak” önmagukat hirdető újságírók és médiaintézmények azonnal s egyhangúan felháborodtak. Szerintük e látogatás veszélyezteti „hazánk nyugati integrációját”, ahogy megfogalmazták.

Van Gogh, puritán domborművekkel és kagylóberakásos arany faldíszekkel cifrázott műtermében dolgozott. Plüss karosszékében hátradőlve hintázott egy keveset, kisebb öblögetés után megivott egy serkentő whiskyt, majd megdörzsölte szemét és indult volna dolgozni, ám beverte a fejét a korhadt plafongerendába. Rádöbbent, hogy nem a klímaberendezés lobogtatja a haját, hanem az elvetemedett ablakréseken süvít be a szél. Újra meghúzta butykosát, végül is az előző nap eladott egy művet, vagy mi? Igaz, a vásárló meg is jegyezte: "Hát nem egy eget rengető alkotás, de nem telik minden nap űrhajóra."

A statisztika kemény dolog. Az ember abban a hitben van, hogy talán még lehet jobb, de a számok hamar le tudják törni a reményt. Megmutatják a száraz tényeket.

- Na, mit szólsz? – kérdezte dühösen Andi.

- Nem is tudtam, hogy a gyerek totózik.

- Jaj, ne viccelődj már! Ez komoly dolog!

Tényleg elég komoly volt. A gyerek ellenőrzőjében lehangolóak voltak a számok. A matematikánál csupa egyes és kettes.

- Ma tökfőzelék lesz a vacsora – jelentette ki Andi.

- Értem, hogy dühös vagy most Petire, de engem miért akarsz büntetni?

Szerinted lehetséges, hogy reggelente, a síneken túli bódésort mustrálva egy kovboj-kalapot pillantasz meg, alatta egy kantáros nadrágú lánnyal, aki épp a halsütője alá gyújt?

Téged meg kiráz a hideg, részint, mert nem tetszik, amit látsz, úgymond, szűkül a piac, részint, meg tetszik, amit látsz, igéz, minden mozdulata kihívás, hát libabőr kabátod szárnyát csapod félre, a deszkát tárazod halakkal, húsfogó, meg villa kerül kezedbe, és tudod, hogy ő is pont ezt ügyködi, és lesi minden mozdulatod a széles karima alól. Aztán csak álltok, vártok, kezek csípőtájékon, és jön a vonat.

Marci hét éves. Azt mondják, zárkózott, ezért is lep meg, hogy mellém ül az asztalnál. Félrehajtott fejjel sandít rám, közben ujjai a szalvétán matatnak. Én is zavarban vagyok.

Léptékváltás

Határ Győző emlékére

Ahogy kiléptem a lakásból, átkapcsolt a fejem. Megérintette a talpam a küszöböt és valami nagyon megváltozott körülöttem. Úgy néztem erre a világra, mintha nem lennék a része és soha nem is lettem volna Először: a gesztenyék adtak inspirációt. Valakinek bizonyára össze kell szednie ezeket az ártatlan, tüskés burkokat. És az autók? Honnan jön ez a sok zörgő, síkos és négy keréken szaladgáló bádog kezeslábas?

Anyósokból álló családügyi bizottságok felállítását tervezi a kormány – tudta meg a paladi.blog.hu. Meg nem nevezhető fideszes források szerint a kormánynak van még néhány jó ötlete a családpolitika terén. Az újonnan felállított hivatal a családügyi minisztériumnak lesz alárendelve, de függetlenül végzi működését. Feladatai közé fog tartozni, hogy megvizsgálja a házasulandó párok házasulási szándékainak tisztaságát, a felek előéletét, jövőbeni terveit és anyagi hátterüket.

1.

Felfigyelt a lányra Péter, aki ma is eljött standja elé. Péter könyveket árult lenn a parton. Nem ez volt az állandó munkája, ezt csak a nyár hozta magával. A könyvárusítás csak ideiglenes, mondta.

A lány már egy ideje ott lapozgatta a könyveket, némelyiknek csak a címét futotta át, de volt olyan, amibe bele is olvasott. Péter figyelte a lányt, ahogy olvas. Várta, hogy letegye a könyvet, és elkezdődhessen valami beszélgetésféle.

Megszólította.

Az illatok kaotikus keveredése, maga a részegítő élmény. Beköszöntött a június. A folyó csak kanyarog, akár az ökörhugyozás, ahogy az idevalósiak mondják. A ribizlit összemorzsolom kezeim között, illata keveredik az út porának illatával.

Ha eső esik, akkor éles a szél, mintha minden csepp a bőrömbe metszene. Ez sincs mindenhol, csak itt, egy szakaszon, nem messze a házunktól. Itt mindig ilyennek éreztem az esőt, soha sem lágynak. Mintha megvadult volna, a szél a cseppek közé vágott.

Anyám is jól ismerte ezt, mert kislánykorában sokszor terelte errefelé a két tehénkéjüket. Neki mást jelent ez a föld. A kényszert, a munkát, a korai felelősség terhét.

Nem tudni, mi indította el bennük. Talán a zöldellő tavaszi lomb. Talán a szigetet körülfolyó víz. Talán az, ahogy a párok meghitten járkáltak körülöttük kézenfogva. Nem tudtak ellenállni a romantikának. Vagy az erotikának? Keveredtek az érzések. Tény, hogy a szeretet öntötte el akkor, abban a pillanatban, amikor egy gyengéd érintés helyett végül úgy belemarkolt kedvese fenekébe, hogy az felkiáltott.

Kis faluban az emberek jól ismerik egymást, és a titok nem áll el sokáig. Mindenki tudta, hogy a Doma a Margit után jár, és az is hamar kiderült, hogy utolérte. Hol a padlásról, hol a szénaboglyából kerültek elő, de mindig borzasan és pirosan. Nincs ebben semmi szégyen, az a dolgok rendje, hogy a fiúk meg a lányok megtalálják egymást, aztán együtt keressék a boldogságot. Emberemlékezet óta keresik, és igaz, hogy még nem találták meg, de ez senkinek nem veszi el a kedvét. És legalább van egy jó nap az életükben, ami csak róluk szól. Talpig ünneplőben, fehér tündérruhában; körülöttük mindenki részeg, a cigány meg húzza roskadásig.

Olyan szegények voltunk, hogy meisseni étkészlettel terítettünk nap mint nap, és családi címeres ezüst evőeszközzel ettünk. Ugyanis ezeket örököltük az őseinktől, nem volt annyi pénzünk, hogy vegyünk egy filléres tányérkészletet, és félretegyük ünnepekre az örökséget.

Így aztán szép lassan elfogytak a meisseni porcelánok. A családi címeres ezüstöt pedig eladtuk kilóra, mert kályhát kellett vennünk az árán. Hidegek voltak a telek akkoriban. Az ősök tisztelete nem melegített.