Videó

Varga Klára: A két torony meséje


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Cserenkó Gábor: Görög

 

Ahogy az előbb rám tekintett, és csak utána emelte a szájához a poharat Sophie, és ivott a borból, az olyan csodálatosan őrjítő és vadító volt egyszerre, hogy úgy éreztem, hogy ezt mindenképp le kell írnom egy papírra, rá tudtam volna ugrani, annyira mámorító volt valahogy az egész, de ahogy most itt állunk sokan, le kell gyűrnöm  ezeket a gondolataimat, mert  még  zsong a fülemben  az utazás zaja, a repülőgép, ahogyan felszálltunk, de most  itt  igaz, hogy lombok vannak  körülöttünk, meg madarak dalolnak a fákon, és szép és lenyűgöző az egész hely, mert vidéken vagyunk, otthon te nem látsz ilyet, ilyen varázslatos vidéket, de a kilenc fős csoport előtt, akikkel eljöttem ide, előttük vissza kell fognom magam, hiszen bármennyire is tajtékzik ilyenkor az ember, nem vagyunk egyedül Sophie, igaz, hogy szép a táj, a háttérben ott az Akropolisz, gondolnánk, ahogy a régi görögök csinálták, úgy és ott csinálnánk mi is, egy lepedőben, az Akropolisz tetején, ott valahol a Parthenón mögött, hátul, valahol egészen bent, a fák közt, de inkább megpróbálom elhessegetni a gondolataimat Sophie-ról, megpróbálok nem rá nézni, mert hát szokott ő ilyet, megpróbál zavarba hozni, viccesen, de most  tényleg nem nézek rá, és másra gondolok, és egyből megfog az, hogy minden más itt, az illatok és az  ízek is, és kérdezték, hogy megkóstoljuk a bort? persze, hogy igen, mondtuk egyszerre, köszönjük jól fog esni, és elvégre sokat utaztunk, és én személy szerint is vágytam már a görög ízekre, hogy specialitásokat kóstolgassak, mert én még Pesten mondtam Sophie-nak, hogy már nagyon kell nekem ez a néhány nap csendben, tiszta levegőn, és majd addig alhatok ameddig akarok, persze csak kezdetben, utána barangolunk majd sokat, így terveztük, és ma reggel ahogy elindultunk, Budapestről még esőben, és saras is lettem eléggé, mert egy tócsába léptem, és meg kellett várni míg megszárad, amit itt Görögországban vakartam már le egy vécében, és most, annyi repülés után, mert én még azt soha, még nem utaztam repülőn, mert a múlt évben is kocsival hoztak le a barátaim, de a repülés az  új volt, épségben leszálltunk, és nem is értem miért féltem ettől annyira, szóval most kifáradva érzem magam, mindig megvisel az utazás, bármekkora is legyen, én legtöbbször visítok ha utazni kell, aztán legyűröm ezt is, mint most, ahogy ezt a Sophie-dolgot próbálom, azt ahogyan ő rám nézett az előbb, szóval legyűrtem ezt a dolgot is akkor magamban, és lám ideértünk, és ha különböző helyekre akarunk elmenni ahhoz utazni kell, és hát néha célszerű repülni mert  az egyszerűbb, de Görögország tényleg szép, és el lehet lazulni, tavaly legalábbis sikerült a kikapcsolódás itt, nem a tengerparton  persze, hanem a mászkálás kis falucskákban, felszippantani az illatokat, a levegőt, a füvet, a vidéki életet, helyi jellegzetességekkel találkozni, és ez jó, hiszen ezért jöttünk ide, ilyenekért,  ezt akartuk, igaz, eredetileg nem azt, hogy ennyien ideállítunk Sztavroszhoz és Estellához, csak ketten jöttünk volna, de én elkottyantottam magam még otthon, a kollegáim előtt, mert beszélgettünk arról, hogy ki volt már Görögben, és erre, hogy tudtok ott valami jó helyet? kérdezte azt hiszem az Andris, én meg, hogy vannak görög barátaim persze, felhívom őket, hogy mi a pálya, fogadnak-e, azok azt mondták igen, oké, elvégre miért ne mehetnénk, együtt a négy fiú, hiszen kéne már egy jót a kollegákkal is lenni, nem is tudom, és amúgy jóban is vagyunk egymással, meg ránk is férne már a pihenés gondoltuk, Andrissal, a Totóval és a Bécivel  négyen, és miután ez összejött, mármint, hogy mehetünk nyugodtan mert fogadnak, gondoltuk mindenki hozza el a párját, és persze Bécinek akkor még nem volt, gyorsan be is szerzett egy lányt, egyenesen Dél-Afrikából, egy egyetemistát, és jöttek még plusz lányok is, már úgy értem pár nélkül, két lány, így lettünk tízen velem együtt, szóval az egyik lány, az Andris barátnőjének, még az egyetemista csoporttársa, még régről, kinn is született Görögországban, de egyébként magyar lány, ő segített nekünk a repülőtéren, meg Athénben is, a városban, ő volt a vezetőnk, amíg meg nem érkeztünk a szállás- és kenyéradó öregünkhöz, de egyébként mi már többször voltunk ott Sophie-val, tavaly kétszer is, és azt is többször mondták  Sztavroszék, hogy menjünk jövőre, vigyünk el másokat is magunkkal hozzájuk, nagyon vendégszeretők, szeretnek minket, amióta volt egy ügy, melyben a görögnek elintéztem valamit, akkor ismertem meg őket, még Bécsben, tavalyelőtt márciusban, szóval azóta nagyon hálásak, és most ahogy itt áll, mosolyogva, látszik, hogy örül nekünk az öreg görög, és mondta egyből, hogy asztalhoz! és jóformán ki se pakoltunk még, és vörös színű volt a bor amivel megkínált minket, és testes és nehéz is, mondták néhányan, még azok is akik nem is tudták miről van szó és kóstolgatták amit az öreg Sztavrosz lopott nekünk a hordójából, az Mavrodafni volt amit hozott, alig bírt tőle feljönni a pincéből, már nem győzött minket várni, és hát valamivel el kellett múlatni az időt addig míg meg nem jöttünk, ezt a felesége szemvillanásából sejtem, ahogyan villámokat szór Sztavroszra, mert ismerem már annyira, egyébként ő is már nagyon várt minket, kötényben  szaladt ki, mikor halotta, hogy megjöttünk, tehát mikor a görög felért nyomban szét is öntötte, megízleltük, érdekes volt, híres görög borfajta, a Recinával együtt, az is volt persze, azt is gyümölccsel ajánlják egyébként, kinn is volt a tálban a szőlő, meg valami barackféle is, azt nem ismertem, és volt olívabogyó is, de nem ám úgy, mint otthon, ilyet már rég ettem, a bortól viszont páran be is rúgtak, hú, a Tomi meg a haverja azok aztán nagyon! mert hiába, az éghajlat, a meleg, ilyenkor ugye könnyebben elfárad az ember, a szervezete még nincs hozzászokva, még nem állt át a sajátságos klímára, mondom később volt aki rosszul lett, főleg az Orsi, meg az a kékpólós lány is, akinek sose tudom a nevét, számomra kimondhatatlan neve van, Dél-Afrikából való, és a kajától is rosszul lettek, jól bezabáltak, utána mentek a budira, a kert végébe, ki hova tudott, pedig ezt nem szabad, ezt a mértéktelen evést, pláne új helyen, ezt minden utazónak tudnia kell, tudni kell várni, csak hát eléjük tették, és gondolom, elkezdtek falatozni a kecskesajtból, a fetából, és a különböző húsokból, amik ott voltak, de már csak a szemük kívánta a végén, és ez lett belőle, és ahogyan akkor rám tekintett és csak utána emelte a szájához a poharat Sophie és ivott belőle, az csodálatosan őrjítő és vadító volt, hogy ezt mindenképp le kellett írnom.

  
  
 

Cserenkó Gábor (1978, Kalocsa) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.