Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Mórotz Krisztina: Múltdarabkák, gyermekkor

 

Az illatok kaotikus keveredése, maga a részegítő élmény. Beköszöntött a június. A folyó csak kanyarog, akár az ökörhugyozás, ahogy az idevalósiak mondják. A ribizlit összemorzsolom kezeim között, illata keveredik az út porának illatával.

Ha eső esik, akkor éles a szél, mintha minden csepp a bőrömbe metszene. Ez sincs mindenhol, csak itt, egy szakaszon, nem messze a házunktól. Itt mindig ilyennek éreztem az esőt, soha sem lágynak. Mintha megvadult volna, a szél a cseppek közé vágott.

Anyám is jól ismerte ezt, mert kislánykorában sokszor terelte errefelé a két tehénkéjüket. Neki mást jelent ez a föld. A kényszert, a munkát, a korai felelősség terhét.

A kis földdarab úgy nézett ki, mint egy sziget. Körülötte búzatáblák. Hemingway szeretett volna itt borozni, sokszor elaludt volna a kempingágyon. (Két férfi nagyon jól el tud időzni anekdotákkal és koccintásokkal, némi ennivalóval. Netán szalonna sütéssel.) Szinte látom, amint Hemingway odabattyog a Répcéhez, belegázol, és a folyó szintje szemmel láthatóan megemelkedik. Nevetnem kell ettől a látványtól. Itt is megírhatta volna Santiagót, miközben ebben a kis folyóban áztatta volna robosztus testét.

A húgommal sokat nevetgéltünk itt, az Ez a divat régi számain. Apám, mindig egy-egy szabásmintával gyújtott tüzet, vagy egy kalapos manökent gyűrt össze a kezei között. Eszembe jut most apai nagyapám, aki miután hazajött a Dontól, és nem volt hús, megtanult bal kézzel gombát szedni. Vasárnaponként halat fogni. Volt egy kis kutyájuk, kis fekete- fehér nyüzöge. Amikor nagyapámat fejlövés érte a kis vakarcs egész nap nyüszített a ház előtt. Mikor aztán a gazdája hazajött, botot kellett a jobb kezére kötni, mert nem tudta mozgatni a sebesülése miatt. Így meg kellett tanulnia bal kézzel csinálni mindent, amit régen jobbal végzett. Ha eszembe jut, mindig a réten látom őt, ahogy botra támaszkodik. Én mellette futkározom, vagy gombát szedünk. Mögöttünk megy le a nap, vagy előttünk fénylik. Én ugrándozom a kis kockás szoknyámban.

 

Később meg "nagylány" vagyok ebben a girbegurba utakkal megáldott faluban, ahol csak egy kocsma van, és ötven fillérért kapható a fagyi: puncs és vanília.

Reggelente tejért küld el katonás nagyanyám, de még utánam szól, hogy húzzam ki a hátamat, hogy egyenes legyen a tartásom. Szokásos intelme volt: „Ha másod nincs, legalább tartásod és büszkeséged legyen! Ki a mellet, be a hasat, a gerinc pediglen egyenes!”

Csak így mehettem ki az utcára. Nagyanyám termetes asszony volt, a bőre feltünően szép. Nagy mellekkel bírt, s persze egyenes tartással. Höveji csipkét hímzett és rajzolt, ebből élt a család. Emlékszem a rajzaira, volt stílusérzéke. Ő találta ki a csipkék mintáit, amit kis sárga ceruzával rajzolta elő. Szívesen figyeltem. Ha, élne, művész lenne ő is, mint a lánya, az én anyám.

 

Nekem minden kincs volt az udvaron. Felfedeztem üvegdarabokat, s fél napokat képes voltam nézegetni, gyönyörködni és elképzelni, hogy drágaköveket találtam. Amikor egy kétforintosra bukkantam, ásni kezdtem, hogy további kincseket leljek, de azok túl mélyre lehettek elásva, így én hoppon maradtam. Na, majd a japántyúkok - gondoltam - egyszer csak kiássák.

Sose láttam rondábbat, mint a mi pöttyös japánkakasunk. Nem egyszer, egészen a hátsó kertig kergetett.

 

Volt nekem egy jó kis mesém is. Mindig a kisablaknak meséltem, mert ezt más úgysem értheti. A titok volt a jó benne! A padláson lakott a rádió, még a háborús időkből. Egyszer megtekertem és megszólalt. Rettenetesen megijedtem. De aztán egyre többször jártam fel a csilighez. Jól összebarátkoztunk. Ő vigyázott rám a kacatok között. Ugyanilyen nagy titoktudó volt a nyitott veranda is, a muskátlikkal, meg a nagy karéj kenyérrel, a tejjel vagy az aludttejjel a kezemben.

A gémeskút volt a szörny! Alacsony kávája volt, erősen tiltottak tőle, pedig én nem is akartam barátkozni a kútágas-szörnnyel.

 

Hallottam a felnőttektől, hogy volt nekem egy ősöm, aki kocsmai verekedésben halt meg. Leszúrták. Később minden öreggel elmeséltettem töviről hegyire a történetet. De mindegyiknek másképp járt a szája. Aztán meguntam a himodi és höveji késes legények balladáját is.

 

Sokat jártunk Jutkával az artézi kúthoz Volt, hogy a forró nyárban, mire hazaértünk, megittuk az összes vizet, hogy visszamehessünk még egyszer. Ez többször megismétlődött. Viszont, nem tudhatjátok, hogy milyen gyönyörű volt, amikor a vízfüggönyön átsütött a napsugár. Sokat nevettünk. Minden nap-sárga és fehér volt, és közben teljesen átáztunk. A vízzel jót lehet játszani. A csodálatuk fényeket. Az artézi víz több ezer méterről tör fel, és ez valamit bennünk is megtisztított.

  
  
 

Mórotz Krisztina

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.