VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Állandó rovatok
Mik voltak a kedvenc olvasmányaid az idén megjelent szépirodalmi kötetek közül? Halász Rita: Mély levegő, Szvoren Edina: Mondatok a csodálkozásról. Halász Ritát személyesen ismerem, jelen voltam néhány novellája szoros olvasásán. Már akkor láttam, hogy Rita nagyon tehetséges író, a regényében sem csalódtam, pontosan tükrözi a tudását, minőségi irodalom, stílusbravúr. Szvoren Edina könyve nem könnyű olvasmány, lehet, hogy pont ez fogott meg benne. A PécsLIT fesztiválon volt Edina könyvbemutatója, itt olvasott fel a kötetből írásokat. Ha szójáték lehetne a Holdkatlan 2021-es évértékelőjének címe, akkor a miazma jutna eszembe, erősen kialvatlan állapotban. A végül inkább szimbolikus cím alatt itt hagyom ezt a két mondatot, kíváncsiságból, ki mit gondol, hogyan érti, egyet és/vagy félre, stb.
A Holdkatlan kezdettől fogva irodalmi és ideológiai táboroktól és anyagi érdekeltségtől független fórumként kívánt működni, utóbbi azt jelenti, hogy nem egyszerűen nonprofit, hanem, vintage kifejezéssel élve, társadalmi munkában készül. Senki nem kap egy fillért sem az itt végzett munkájáért. Ez jó is, rossz is. Ha nem így volna, talán sokkal jobb volna. Vagy nem, lásd erről a forrásbőség közgazdaságtani összefüggéseit a hatékonysággal, vagy a privilegizált helyzetben lévő irodalmi intézményeket, folyóiratokat. Miért lehet jó? Mert jó néha zárójelbe tenni a művészeti tevékenység üzleti vonatkozásait, a fogyasztói igényekkel kapcsolatos racionális kalkulációt. Ez a megmosolyogtató idealizmus azt is lehetővé teszi, hogy az irodalom üzleti versenyén kívül állva ne kelljen semmilyen irodalmi tekintélyhez, ideológiához, politikai oldalhoz dörgölőzni, támogatás reményében. Ez a függetlenség pedig lehetővé tesz egy olyan sokszínűséget, sokhangúságot, ami a magyar irodalmi életben nem jellemző. Aztán mégis cuppog itten a mocsár, mert benne vagyunk, nyakig.
Ízlelgetek egy szót. Ki is mondtam ma, háromszor legalább, hangosan. Egyszer, mikor masnit szerkesztettem egy ajtóra, aztán mikor a nagylányomat vártuk a rettenetesen hideg, csillagfényes, kenhető kékesfekete sötétségben, és most, amikor írom ezt. Jár az agyam. Képes az ember kiégni, van olyan, hogy minden elszürkül, és értelmét veszti a szó, legyen írott vagy kimondott?
Bármiben lefogadom, hogy a kedves Olvasó evett már a híres Matzner-palacsintából, sőt az is lehet, hogy ez a kedvenc desszertje. Diós-mazsolás töltelék a háromszögűre hajtogatott palacsintában, leöntve tejszínes csokoládéval, ahogy belevágunk, mennyei rumos illat bódít. Ne mondja nekem, hogy ez a Gundel-palacsinta! Vagy mégis? Márai Sándor akár minden nap kaphatott ebből a különleges édességből, felesége, Matzner Ilona (Lola) receptje ugyanis a később Gundel-palacsintára keresztelt fogás.
Debreczeny György (mű)holdas félreolvasások
Holdat ért Csang’o a Holdistennő
Pilinszkyvel túl korán találkoztam. Szerette őt, aki megmutatta verseit, de az egyértelmű, heves rajongástól számomra megkeményedtek a mondatok, nehezek lettek a versek, nem bírta el a vállam, a szívem, csend maradt a felolvasott sorok után, csak valami hideg ridegség rezonált. Sok év múlva, egy azóta már nyomtalanul eltűnt könyvespolcról emeltem le egy fekete-fehér újságpapírba kötött, a folyamatos forgatástól a lapéleken megbarnult kötetet. Talán, ha látom a nevet, meg sem érintem a vékony gerincet, mert hevesen tudtam-tudok berzenkedni, valami konok, makacs ellent tartok a nagy szenvedélyes "mindensorátszeretemnek" , bolond rajongásnak, piedesztáloknak.
Közismert, hogy Simone Weil filozófiája nagy hatást gyakorolt Pilinszky költői világképére. Kevésbé ismertek azok az alapgondolatok, amelyek ennek a misztikának a vázát adják, pedig egyes Pilinszky-versek értelmezéséhez ezek szükségesnek tűnnek, még akkor is, ha nem kívánjuk a fogalmi megértés keretei közé szorítani a költői nyelv affektív, szuggesztív potenciálját. Különös érvényes ez a De ez se esetében, amelynek központi jelentésszervező eleme a „tiszta akadály”, de más verseinek is alaptémája az anyagi, térbeli-időbeli emberi létezés mint rossz, mint akadály Isten és ember között, kiegészülve az egyéniség, a személyesség szembeállítása a valódi szépség és igazság birodalmával. Ilyen értelemben az égi, a szent és a semmi rokonértelmű szavak, átértékelve az életről és a halálról alkotott köznapi fogalmainkat. A „szerencsétlenség” weili alapfogalma nem a halálra, hanem a rabságként felfogott életre, létezésünk esetlegességére, a létünkben való kiszolgáltatottságra vonatkozik. Ennek fényében érthető az Egy életen keresztül éppúgy, mint a Vonzások közt, vagy épp a Fokról-fokra. Edelfelt Porvoo városában született, ahol tősgyökeres svéd paraszti környezetben nevelkedett. Ez a táj egész életére megihlette a festőt, s bár pályájának fontos állomása volt Rubens városa, Antwerpen, ő végig patriotista maradt: tetőtől talpig finn, a népi kultúra harcosa. Kifinomult technikai tudás, sokoldalúság, nyugalom jellemzi művészetét. Foglalkoztatta a szabad levegő problémája, s nagy hatással volt rá Jules Bastien-Lepage finomnaturalizmusa, de hatott rá Velázquez instantizmusa is. Művészetét az impresszionizmus mérsékeltebb megnyilvánulási formájaként jellemezhetjük; mint a francia impresszionisták, Ő is a pillanatnyi benyomás rögzítésére, a reflexek rögzítésére törekedett, légiesen elmosódó felületeken jelenítve meg népe békés életének legmeghittebb perceit is, ám az ő halk szavú művei elsősorban nyugalmukkal és az elbeszélés egyszerűségével hatnak. Az álmok gyerekkorom óta kísérnek. Emlékszem rájuk, a rétegekre is, ahogyan egyikből átcsorgok a másikba, mintha filmet néznék. Egy időben, réges-régen, minden éjjel mocsárból ébredtem, kapkodtam a levegőt, fel tudtam idézni az állott víz illatát, a növények tapintása ott maradt a bőrömön. Álmodtam találkozásokat, ismeretlen arcokat, akik később megjelentek az életemben, tájakat, amikre ráismertem, mikor odaérkeztem. Sokszor eszembe jutott, hogy elmegyek valakihez, aki ért az álmokhoz, valakihez, aki magyarázatot tud adni ezekre a különös összecsengésekre, de elmaradt ez a találkozás, vagy még nem tartok ott, nem tudom.
Elektrografika: Kiss Barnabás-Kiss Tamás
Ha jól gondolom, Kiss Tamás előző, könyv alakban megjelent műve a Kollázsember. Mobil kollázsregény. A Patchwork bár nagyon hasonló vállalkozás, szintet is vált, továbbfejleszti a világ értési lehetőségeinek képi és nyelvi formáit, megnyilatkozásait. Nemcsak „összekollázsolja” a részeire hullott világ elemeit és próbál meg újra teljes képet alkotni, de nagyon is őrzi magán a töredékesség jeleit, hanem össze is szövi, együttes jelentéssé teszi, új beszédmóddá a széthullottságot.
„Tudjátok-e, hogy a cigány közösségekben mindenkinek volt valamilyen beceneve? Hát persze, hogy tudjátok, ti is cigányok vagytok, nem igaz?”
Azzal nyugtat mindenki, ez így normális. Egy év után, most mentek vissza újra a közösségbe. Szokják egymás bacilusait, ne aggódjon anyuka, nem kell ezt túlreagálni, hiszen maga is tudja, milyenek ezek a gyerekek, állandóan egymás szájába köhögnek és nekem az ugrik be, milyen mázli, hogy felnőtt korunkra kinőjük ezt, hogy nem esünk ágynak két hétre minden szerelmes csók után, pontosabban, hogy nem a bacik miatt esünk ágynak, de persze hallgatok, hümmögve és csak nézzük majd egymást, ott a rendelőben, tekintetek csatája, mert valahogy nekem nem tűnik normálisnak, hogy hatodik napja 39 feletti láza van, hogy köhög, hogy folyik az orra,
Ebben a történetben az evés a halálhoz kapcsolódik, tudatosan vállalt, ám céltalan és értelmetlen megsemmisülés. Kis János, aki „olyan volt, mint egy ember; két szeme volt, meg egy orra…Se nem erős, se nem gyenge…ha reggel volt, felkelt, este lefeküdt; mikor eljött az ideje megházasodott” a semmiből jött és úgy ment vissza a semmibe, hogy közben voltaképpen nem történt semmi sem.
Most hogy már öregszem egyre inkább Kiszépül arcomra cigányságom házaló bácsika Lennék aki esernyőt javít és titokban kéreget Mert el kell ugye tartani az asszonyt meg a rajkókat
Dühös vagyok. Nagyon. Valóban normális az, hogy egy másodikos, nyolc éves gyereket 16-kor hazahozok az iskolából és itthon még 18-ig tanulunk? Valóban ettől fog megtanulni olvasni, írni? Ez szeretteti meg vele a betűvetés izgalmát, mutatja meg az olvasás gyönyörűségét? "Mert a szülő különórára hordja őket, nem fér bele a napközibe a házi feladat", de könyörgöm, egy gyerekről van szó, és a gyerek igen, járjon zenélni, táncolni, vívni, focizni, makramézni, bárhová, ahol boldog, kreatív, ahol mosolyog és örül, hogy él, és ne egy füzet, tankönyv fölött görnyedve betűzze az ezredik szót, körmölje a századik sort, aminek a minősége annyit ér, mint a lyukas szita, hogy frappáns legyek.
Egy Dosztojevszkij műben mindennek jelentése van, legyen az név, szín vagy étel. De vajon mi az üzenete annak, ha Raszkolnyikov fehér rizst eszik?
– Hello. – Hello. Te jöttél 4.30-ra? – Igen. – Megkaptam a rajzodat. Szépen rajzolsz. A lányod? – Nem. Én vagyok fiatalon. Mennyi idő lesz?
Szardínia konzerv a busz. Egyre többen fel, lefelé senki nem lép. A férfi az idős hölgy mellé sodródik, aki a gurulós járókeretet olyan erősen szorítja az ülés mellett, hogy teljesen kifehérednek az ujjai. Amikor hozzáér a férfi kezéhez, az összerezzen. Rá mondják, hogy baltával nyesték az arcát, állkapcsa kemény vonalán egy dió összetörhető, keskeny száj, azt is pengévé szorítja. Az idős asszonyra néz, aki beszél hozzá, halkan. Lentebb hajol. Én hallom őket, az asszony arra kéri, segítsen leszállni a Margit hídnál, ő bólint egyet, persze, válaszolja halkan és mosolyog. Különös a mosolya, féloldalas, mégis valahogy ellágyulnak tőle a vonásai,
Szabó Magdát konyhaművészettel kapcsolatos blogba foglalni, finoman szólva bátor ötlet, sem a főzés, sem az evés, de még az erről szóló beszélgetés sem érdekelte. Hogy miért jegyeznek a neve alatt két szakácskönyvet, arra is van válasz.
Kiss Tamás: Love Street 1. A 19. századi romantika nemzethalál-víziós költészetének (például a Vörösmarty-látomások) hangjai, de orwelli szlogenek is megjelennek a Kiss Tamás alkotta szövegvilág-rengetegben; előbbiből leginkább az ember „világba züllő”, önpusztító jellegének/jellemének („az ember sárkányfog-vetemény” ) képét veszi át a kollázsregény, míg az utóbbival a jövőtlenség és a szabadsághiányos állapot kifejeződése rokonítja, az erőszakos, diktatórikus módszerek életmodellé, jelszóvá történő szublimálódása: „a tudatlanság jövő”, illetve: „a jövőtlenség érdek” 
|
