Keresés a honlapon:

Évértékelő 2021 – Zsille Gábor

 

 

 

Mik voltak a kedvenc olvasmányaid az idén megjelent szépirodalmi kötetek közül?

 

Az elém került könyvújdonságok közül különösen értékesnek tartom a Vasadi Péter Összes verse 1961–1987 című kötetet (Magyar Napló Kiadó), valamint a Deák László Összes verse című gyűjteményt (Orpheusz Kiadó).

 

Mi volt az idei évben a legnagyobb örömöd, sikerélményed?

 

A legnagyobb öröm kétségtelenül az, hogy a Magyar Napló folyóirat, amelynek versszerkesztője vagyok, december 18-án Magyar Örökség Díjban részesül. Egyéni sikerélményem pedig az, hogy májusban Andrzej Duda köztársasági elnöktől megkaptam a Lengyel Köztársaság Lovagkeresztje kitüntetést, valamint különdíjas lettem a Salvatore Quasimodo Költőversenyen.

 

Kik voltak számodra az év felfedezettjei a magyar irodalomban?

 

Az 1999-ben Budapesten született Rékai Anett, valamint a 2001-ben az erdélyi Baróton született Lázár Kinga. A jelenlegi harminc év alatti költőnemzedékben feltűnően magas a lányok aránya. (Jócskán ötven százalék fölött.)

 

Melyek voltak szerinted a legjobb publikációk a Holdkatlanban?

 

Számomra emlékezetes Széll Zsófia Csapból az isten című verse, valamint az idén elhunyt Tönköl József utolsó versközlése. Nem feltétlenül az irodalmi színvonala, hanem főként a hajdani személyes ismeretségünk okán megrázott a Birtalan Balázstól utóközölt Kemó-vers és a Hogy vagy.

 

Mely print irodalmi folyóiratokat olvasod rendszeresen?

 

Mindegyiket. Az év versei című antológiasorozat szerkesztőjeként munkaköri kötelességem, hogy hónapról hónapra áttekintsem a magyar nyelvű nyomtatott és online irodalmi folyóiratokat. Ez valódi szabadegyetem.

 

Mit gondolsz arról az erős kritikáról, amely a magyar irodalmi élet 80%-át érte a közelmúltban? Te milyen problémákat látsz a magyar irodalmi nyilvánosságban, intézményrendszerben, trendekben?

 

Demeter Szilárd a szóban forgó nyilatkozatát azért tette, mert úgy gondolta, hogy ennek most van itt az ideje. Átfogóan látja a szakmai életet, és véleményt formált. Akinek nem inge, ne vegye magára.

Személy szerint a nyolcvan százalékot szigorúnak tartom: én alacsonyabb számot mondanék, de negyven alá nem mennék. A lényeg nyilván nem a százalék körüli számháború, hanem az, hogy az adófizetői közpénzből fenntartott irodalmi szférában jobban kellene figyelni a minőségi szempontokra. Ha megnézzük az idei József Attila-díjasok névsorát, s abban egy bizonyos személy nevét, akkor evidens, hogy Demeter Szilárd egy valós problémáról beszél.

A magyar irodalmi nyilvánosság nagy gondjának – a szekértáborosdi mellett – a kettős mérce alkalmazását tartom. Prominens balliberális irodalmi szerzők legalább tizenöt éve hangoztatják, hogy szerintük a Szépírók Társaságának egyetlen tagja többet ér, mint a Magyar Írószövetség teljes tagsága együttvéve. Vagyis azt vallják, hogy a 950 fős írószövetségi tagság 100%-a kuka. Érdekes módon emiatt soha nem tört ki közéleti botrány… 2021-ben az egyik vezető ballib író azt rikácsolta, hogy Kiss Anna Kossuth-díjas költő, a Nemzet Művésze „egy harmadosztályú fos”; egy másik ballib híresség azt állította, hogy Filip Tamás költő „egy ötödosztályú szar”; egy harmadik ballib szócső a Facebook-oldalán „tehetségtelen baromnak” és „seggfejnek” nevez rangos (nem liberális) szerzőket. Ez kettős mérce. Az évek során a számtalan gyűlöletbeszélő, alpári hangnemű balliberális irodalmi megnyilvánulás nem verte ki a biztosítékot – de ha egy nem liberális ember is elmondja a határozott szakmai véleményét, akkor rögtön országos botrány kerekedik, és sokan az öklüket rázva hörögnek, hogy az illető hogyan merészeli azt gondolni, amit…

 

Köszönöm a véleménynyilvánítás lehetőségét!

 

 

 

ZsG

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-12-18 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.