Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Évértékelő 2021 – Bence Erika

 

 

Mik voltak a kedvenc olvasmányaid az idén megjelent szépirodalmi kötetek közül?

Három könyv, három különböző műfaj. Mindháromról tudtam, hogy készül, azaz hogy íródik, és ezért megjelenésüket a „várakozás öröme” előzte meg. Mindháromba „egy picit” bele is tekinthettem – nagy megtiszteltetésnek fogtam fel – még a megjelenésük előtt. Mezei Márk Utolsó szombat című regényét anno nagy lelkesedéssel olvastam, nagyon értékes és fontos kortárs regénynek tartom, ezért volt izgalmas dolog várni a második Mezei-regényt. A Zsidó temetés első fejezetét olvashattam el még mielőtt a könyv is megérkezett volna – kicsit megdöbbentem, kicsit kételkedni is kezdtem benne, de aztán elhatároztam, hogy úgy fogom olvasni majd, mintha az Utolsó szombat nem létezne. Azt hiszem, sikerült ezt az előző regényélménytől való függetlenséget megvalósítanom – az elcsépelt fordulattal élve: nem tudtam letenni.

Igyekszem a lehető legtöbb könyvet elolvasni a legújabb irodalomból (mert azért mindet lehetetlen, legalábbis számomra: vannak, amelyeket csak részleteiben sikerül megismernem, s maradnak, amelyekről csak tájékozódom). Az általam elolvasottak alapján, illetve az így kialakított összeképet tekintve: a Zsidó temetést tartom 2021 legjobb magyar regényének.

Géczi János elküldte négy évtized versterméséből „válogatott” több mint hétszázoldalas verseskötetének megjelenés előtti utolsó levonatát – tehát A napcsíkos daráshoz is előbb eljutott hozzám, mint a könyvesboltokba (nagyon érdekes, hogy mégis újként hatott, amikor a nyomtatott példány is megérkezett) – ez is egy nagy vállalkozás volt, „átsajátítani” az így létrejött versvilágokat, már csak azért is, mert Géczi négy évtizedes költői pályájának csak a második felét ismertem – eddig. A nyolcvanas és a kilencvenes évek verstermését e könyv révén fedeztem fel.

A harmadik Végel László Peremvidéki palackposta (Újvidéki napló 1991-2020) című naplója/naplóregénye/olvasásregénye. Annyiban voltak róla előzetes ismereteim, hogy 2018-ban megjelent a napló szerb nyelvű, részben identikus változata. Itt azt volt érdekes vizsgálni, hogy miben különbözik a szerbtől, azon kívül, hogy a magyar változat négy évvel továbbviszi a feljegyzéssorozatot.

2021-ben elhatároztam, hogy olyan könyvekről is írok, amelyek nem ún. nagy kiadóknál láttak napvilágot, amelyek valamilyen oknál fogva a határszélen maradtak, nem kerültek forgalomba, mert magánkiadások, „szamizdatok”. Tízrészesre terveztem a sorozatot, s azt is elhatároztam, hogy – lehetőleg – régi, ismert és nyomtatott folyóiratokban teszem közzé őket. Végül csak hat ilyen kritikát sikerült megírnom, s ezek közül hármat az említett típusú kiadványokban megjelentetni. Az egyik egy hetilapban látott napvilágot, kettő viszont elektronikus folyóiratban. Azért határoztam el ezt, mert – a sok negatív példa mellett, amikor tehetősebb vagy ügyesebb szerzők 7-8-10 (sőt, tudok harminckettőről) könyvet is kiadnak saját költségen, de a hét és a harminckettő annyit ér, mintha egy sem volna – vannak nagyon jó költők és írók, akik nehezen jutnak még saját költségen is kiadáshoz, olykor a kiváló versek amatőr szerkesztésben és kiadásban jelennek meg, ezért egyáltalán nem kerülnek az olvasó és kritika látóterébe. Nagyon jó költők, nagyon jó könyvei, mégis valamiért outsiderek: Bartha György Epilógus, Debreczeny György Három menetben, kollázs nélkül, Kiss Tamás A kollázsember. (Ez utóbbi extrém, nagyon elhivatott olvasónak kell lenni, hogy átsajátítsa az ember, mert olvasni hagyományos módon nem lehet, de megéri. S ki mondja azt, hogy csak egyféle irodalomnak van létjogosultsága?)

 

Mi volt az idei évben a legnagyobb örömöd, sikerélményed?

Megjelent a vajdasági magyar általános iskolák nyolcadikosai számára készült olvasókönyv és olvasási munkafüzet, amelynek törzsanyagát (tehát az egységeket és az értelmezési modelleket) én írtam, szerzőtársam az IKT-feladatokat kapcsolta hozzá a modulokhoz, ami persze egy korszerű oktatás keretében egyáltalán nem mellékes munka. Igen nehézkes volt a megjelenés, mert az autokrata politika által befolyásolt intézményrendszer és a szakmának az említett rendszer holdudvarába tartozó maradi ága csak nagyon nehezen képes megszabadulni a régi sémáktól. Ezek a tankönyvek pedig – reményeim szerint – gyökeresen megváltoztatják az irodalom olvasásáról, olvasásának tanításáról és az értelmezéséről alkotott elképzeléseket, szokásokat.

Kis örömök: Nagy Gusztáv cigány író/költő, népművelő, tanár elküldte A cigányok tündérországa című mesekönyvének (egyébként nem hagyományos értelemben vett tündérmeséket tartalmaz) kéziratát, olvasnám el, és írnék hozzá előszót. Én ezt nagyon nagy baráti gesztusnak éltem meg, valamiféle befogadásnak, lévén, hogy nem tartozom az adott közösséghez, korábban még csak nem is értettem a cigány közösségek szerveződését, különállóságát, életét. Ezt mind most tanultam meg azért, hogy értsem is mindazt, amiről ír, illetve írnak, mert azóta már többük írói opusát is megismertem. És nagyon bizonytalan volt a könyv megjelenése. De most már nyomdában van.

 

Kik voltak számodra az év felfedezettjei a magyar irodalomban?

Nem elsőkötetesek és nem kik, hanem mik. Két költő, az egyik Bogdán József tizenhárom önálló kötettel rendelkező vajdasági költő legújabb kézirata, amelyben 44 hosszabb-rövidebb, főleg epigrammatikus szerkezetű vers (kisebb részben haiku) és egy lírai próza révén írta meg az önéletrajzát. Szenzációs és nagyon megrázó. A másik Bartha György dékárt című verses regénye, szintén a Szöveten jelent meg valamennyi darabja, keletkezése pillanatában, alakulási íve mentén is „jelen voltam”. És nagyon remélem, hogy valóban napvilágot lát könyv alakban 2022-ben.

 

Melyek voltak szerinted a legjobb publikációk a Holdkatlanban?

A Holdkatlan rovatvezetőjeként nem szeretnék véleményt mondani. Azt hiszem, hogy az irodalmi folyóirat kicsiben tükrözi a magyar irodalomban uralkodó műfaji, formai vagy beszédmódbeli sajátosságokat. A versrovata a legerősebb.

 

Melyik print irodalmi folyóiratokat olvasod rendszeresen?

Kortárs, Vár Ucca Műhely, Forrás, Séd, Korunk, Alföld, Tiszatáj, Bárka, Iskolakultúra, Tanulmányok, Hungarológiai Közlemények. Az első négynek régóta munkatársa vagyok, ezekben publikálok leggyakrabban, a Hungarológiai Közlemények az újvidéki Magyar Tanszék tudományos folyóirata, miként a Tanulmányok is; ez utóbbit szerkesztem.

 

Mit gondolsz arról az erős kritikáról, amely a magyar irodalmi élet 80%-át érte a közelmúltban? Te milyen problémákat látsz a magyar irodalmi nyilvánosságban, intézményrendszerben, trendekben?

 

Azt, hogy nem erős kritika, semmi köze a kritikához. Nagy bunkóság. Politikai szarság, konc, amit azért dobtak be tótumfaktumék, hogy egészen más, komolyabb és tragikusabb dolgokról tereljenek: a tudományos és művelődési intézmények lerombolása, a díjak elsikkasztása és ellehetetlenítése, a sajtó és véleményszabadság súlyos állapota, az oktatás teljes lezüllesztése (Magyarországon és határon túl is).

Hogy milyen problémákat látok a magyar irodalmi nyilvánosságban? Külön kutatás és tanulmány tárgya lehetne. A másik oldalon, a valódi irodalmi és művészeti közéletben is vannak diskurzus tárgyát képező anomáliák. Ilyen például bizonyos csoportok kizárólagossága, a klikkesedés még akkor is, ha két-három valóban jelentős kiadó és irodalmi műhely nagyon jelentős könyveket, szövegeket, művészeti alkotásokat jelentet meg. Ezek a nagy kiadók nem politikai lojalitás, hanem a belterjesség mentén szakadnak el a magyar irodalom egészétől. Például csak saját szerzőkkel dolgoznak, ami pozitív eredményeket hoz, mert tényleg itt jelennek meg a legkiválóbb alkotások. Ugyanakkor ez a kizárólagosság azt is jelenti, hogy új szerző, vagy nem az adott körön belül ténykedő szerző esélytelen még akkor is, ha egyébként remekműveket tesz le az asztalra. Másrészt megtörténik, hogy az 5-10 kiadást is megért regény írójának következő műve meg sem közelíti az előző színvonalát, mégis úgy kezelik, mintha megint egy jelentős próza lenne, s újabb megjelenésre is lehetősége van. Másrészt kétélű dolog a mindkét oldalon működtetett ún. íróiskolák működése, ahol az új szerző mentorai révén könnyen utat talál az iskola mögött álló kiadóhoz, aztán később kiderül, igen kétes tehetségről van szó – de azért futtatják, mert valakinek a tanítványa, mentoráltja.

Anomáliákat okozhat az is, hogy az internetes szolgáltatók, felületek, közösségi csoportok elterjedésével, a kis kiadók elszaporodásával végeláthatatlan sora nyílt meg a magánkiadásoknak, ami csak egy bizonyos szintig pozitív jelenség, hiszen, akinek van pénze rá, mindenféle kritérium, szabvány és értékmérés nélkül kiadhatja saját – remeknek képzelt – művét. Az ilyen szerző aztán, amikor alapvető írásproblémáival, hiányosságaival szembesül, a hetet vagy a harminckettőt tolja oda egy hagyományos és nívós folyóirat komoly közlési kritériumokat felállító szerkesztője arcába, saját zsenialitása bizonyítékaként.

 

 

  
  

Megjelent: 2021-12-18 14:00:00

 

Bence Erika (Bezdán, 1967)

egyetemi rendes tanár, kritikus. A Horizont rovat vezetője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.