Publicisztikák

A kutya lelke

Király Levente: Van egy kutyánk, Manó könyvek, 46 oldal, 1990 Ft

    Kézbe simuló könyv, műtárgy. A borító kívül bézs. Az előzék a felhős, kék égbe van becsomagolva. A címlapon huszonegy, rajzolt, színes kutyapofi. Akvarell csoportkép. Igor Lazin jellegzetes karikatúrái. Karakterek. Első ránézésre van köztük puli, vizsla, spániel, tacskó és uszkár. De nem ez a célja a kötetnek, hogy a fajtákat akarná megismertetni. Sőt ezekről szó sincs, a rajzok alapján azonban nyugodtan találgathatja a gyermek, köztük van-e esetleg az otthonában elszállásolt kutyuli. Az ábrázolás ábrándozás is. Erre a Lazin-féle, intakt vonalvezetésre és ecset-színezésre rá lehet bízni a kisebb gyermekeket. Föl fognak ismerni mindenkit a családból. Minden kutyafej egy-egy jellemvonás. A morcos mellett ott a sunyi. A bazsalygó pofa mellé direkt a halál komoly tüchtig került. És a hisztis, kötekedő közelében megtaláljuk a boldog, mindig vidám, vidra tekintetű Labrador portréját.

Hartay Csaba verseitől nem érzem magam sem okosabbnak, sem fiatalabbnak, sem jobb embernek, pedig legalább egyik járna nekem egy jó könyvtől. A Fényképavartól jócskán zavarba jövök: hol megilletődöm egy sikerültebb költői kép olvastán, hol értetlenül vonogatom a vállam, hol pedig a fejem búbjára szalad a szemöldököm egy-egy túlzástól. Egy hete próbálom emészteni a művet, sikertelenül, és macska-egér játékot űz bennem egymással a műélvezet és a kétely.

A megszólaló többnyire hiányos és tőmondatokból építkezik, ami lehetne stilisztikai fogás, de ez a költői koncepció itt kusza, tematikusan is hézagos, nemcsak mondatszerkezetileg. A versek között gyakran nem érzékelem a lélektani határt: ha elfogy az oldal, sokszor azt hiszem, vége a költeménynek, de kiderül, nem: folytatódik teljesen indokolatlanul.

A sodró versfolyam ismétléskényszere

Esszéisztikus bekezdések Géher István „Új folyam” című verseskötetről

Géher István „Új Folyam” – Versek 1996-1997 című verseskötete folytatja azon költői törekvéseket, amelyeket a költő már Hol az a látvány? című gyűjteményes kötetében megkezdett – hiszen az összegyűjtött verseket magában foglaló könyv az utolsó oldalakon előlegként az „Új folyam”-ból is közölt hat shakespeare-i szonettet, e karcsú, ám annál mélyebb és magával ragadóbb versgyűjteményben azonban kézhez kapjuk mind az ötvenhat, hömpölygő versfolyamként egymásba átfolyó tizennégy soros költeményt.      

Az öregedő költő fiatalodni vágyik

Megkésett utószó Géher István Anakreóni dalok című verseskötetéhez

Géher István harmadik, Anakreóni dalok című verseskötete immár a rendszerváltás után, 1996-ban jelent meg, így, bár nagyon árnyaltan, de tetten érhető benne az a történelmi-politikai-társadalmi változás is, amely a rendszerváltással ment végbe mindenki életében. Géher második kötetében a költői beszélő Catullus, az antik római lírikus modernkori alteregója, itt pedig a szerző Anakreón, az ógörög epigrammaköltő maszkjába bújik, legalábbis ami a költői éthoszt, stílus- és formaimitációt illeti, azonban tőle megszokott módon egyúttal önmaga is marad. A kötet 78 számozott és 21 számozatlan epigrammát tartalmaz, melyekben az immár idősödő költő vet számot addigi életével, tevékenységével és persze a jelennel, ami igencsak más, mint az első két kötet idejének társadalmi közege volt. 

Lágy elidegenedés

A lyukas perspektíva és a lét, mint gond

(Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről, Csimota Könyvkiadó, Budapest, 2016.)

1

Mi az oka a kamaszok könyvtől való „elidegenedésének”? A szakértők a meseregények oktatásból való kiszorulásával, a rosszul megválasztott, rossz életkorban olvastatott kötelező olvasmányokkal, az irodalomtudomány belépésével és bénító alkalmazásával magyarázzák a „reading for fun” (szórakozva olvasás-tanulás) eltűnését.  Ráadásul a gyerekekre ráerőszakolt tanmese-állagú szemelvények nehezen illeszthetők bele a felső tagozatos gyerekek „saját világának” építgetésébe.

2011-ben a gyermekkönyvekről tartott beszélgetésen, a Szatyor Bárban hangzott el Fenyő D. György szájából, hogy a gyereknek önértéke okán van szüksége az irodalomra, s nem azért, hogy majd felnőtt olvasó váljon belőle. Jól hangzik, de mégiscsak az lesz. Felnőtt olvasó. És hogy mennyiben marad érzékeny? Megmarad –e alanyi jogon birtokolt abszolút hallása a mesék iránti rezonancia terén? Ki tudja?

A kert önmagát álmodja újra

A bor ornamentikájában ne legyen semmi íz túl domináns. A fanyarság a száj belsejét szinte bevonja, elborítja. Az ízek kizárólag a nyelven telepednek meg. Ez az én nyelvem, uraim, amit használok jelenleg ezen a felületen. Érzik az ízét a szövegnek? A gondolat borát isszák. S amit illatban ígér a bor, vajon tudja –e  hozni ízeiben is? Ez a lényeg. Mondja a borász hölgy. Elfolyik az „írva levés”. Itt fekszik előttem az írás tiszta hústeste. Alvó gondolat-akt.  Álmában a könnye a combjára csurran. A dekonstrukció most a rések között beljebb csúszik. „Nem jól csinálják”. Suttogja az olvasólámpa. „A múltkor kagyló pozitúrát alkalmaztak és akkor hiánytalanul illeszkedhetett a csészealj és a mancs. Ettől a tradíció kötései még nem bomlottak fel.

A fordítás (tovább)fordítása(i)

Kísérlet Walter Benjamin A műfordító feladata című esszéjének, valamint Paul de Man ezen esszéhez írott kommentárjának szövegközeli (össze)olvasására

WALTER BENJAMIN: A műfordító feladata

(A primér szöveg letapogatása)

Jól ismert, paradigmatikus esszéjében Benjamin rögtön az elején elveti az ideális befogadó fogalmát, olybá tűnhet, mintha megítélése szerint a költészet nem konkrétan az olvasónak szólna, hanem önmagáért létezne – tiszta nyelvnek (Reine Sprache) nevezi.

    Tézise szerint a fordítónak túl kell lépnie azon, hogy az irodalmi műben jelenlevő közlést közvetítse. Az a fordítás, amely csak a műben megtalálható közlést közvetíti, semmiképp sem tekinthető jó fordításnak. A nyelvi megnyilatkozások bizonyos szempontból lefordíthatatlanok, egyes műveknek lényegi sajátossága a fordíthatóság, más művek azonban nem adják meg magukat a fordítás szándékának.

    A fordított szöveg olyan szöveg, mely az eredeti műhöz képest mintegy önálló életet él, hiszen keletkezését tekintve később, mint az eredeti szöveg. A fordítás saját létezését okvetlenül az eredeti mű dicsőségének köszönheti, azaz kivételes esztétikai értékének, hiszen az eredeti mű olyan szöveg, mely méltónak találtatott arra, hogy a saját nyelvi közegéből kiemelve egy idegen kultúrába emeljék át a fordítás révén.

Én-keresés, létharc, gondviselés

Horváth Tivadar Ahol út nincs… című verseskötetéről

Horváth Tivadar első verseskötete ígéretes pályakezdés. A fiatal költő látszólag nem siette el költeményei kötet formátumban történő megjelentetését, első pillantásra olybá tűnik, kiérlelt és gondosan megválogatott anyagot tár a mindenkori olvasó elé. Viszonylag ritka manapság a százötven oldalas első verseskötet, az ifjú költők többsége átlagosan ennek a felével szokott debütálni. Impozáns megjelenési forma, bár tüzetesebben megvizsgálva a szövegegyüttes talán éppen a terjedelemből fakadóan nagyon vegyes – helyenként úgy érzem, a szerző mintha egészen korai verseit is beválogatta volna első kötetébe –, ugyanakkor egy elsőkötetes poétához képest feltűnően nagy arányban vannak jelen az olyan erős versszövegek is, melyeket nehéz volna kemény kritikával illetni. 

     Jahoda Sándor: Márait mára is

                                                                                                    Rónay László:

                                                                                                    Márai Sándor újratöltve,

                                                                                                    Hungarovox Kiadó,

                                                                                                    Budapest, 2016

    Azt hiszem, Márai Sándort senkinek sem kell külön bemutatni, és persze Rónay Lászlót sem. Rónay László: Márai Sándor újratöltve című kötetét viszont – illik, sőt, kell. A kötet igen új – az idei Könyvétre jelent meg –, és figyelemreméltóan időszerű. Vannak nagy költők, írók, akiknek – eltekintve a szépirodalmi munkásságától – korabeli publicisztikája (mondjuk, hogy: újságcikkei), olyan mellbevágóan frissek és – egy régies kifejezéssel élve: – üdék, mintha épp most, a jelenben, mi több: a jelenről írták volna. Ilyen volt például Ady Endre publicisztikája. Nos, Márai Sándor művei, cikkei, gondolatai – természetesen nem mindegyik –, a ma emberét is éppúgy megszólít(hat)ják, mint a kortársait. 

A bölcs költő vallomásos feltárulkozása

Reflexiók Géher István  mi van, catullus? című verseskötetről

Géher István második, mi van, catullus? című verseskötete a Mondom: szerencséd távolság- és mértéktartó, filozofikus hangvétele után előrelépést mutat a kötetlenség és a kitárulkozás terén. A költői beszélő Catullus, az antik római lírikus bőrébe bújik, akinek életrajzáról vajmi keveset tudunk, mindössze 116 számozott verse maradt ránk, melyek igen sok értelmezési lehetőséget megengednek. Géher e kötetében 52 Catullus-verset parafrazeál, modern, XX. századi környezetbe helyezve az egy kötetnyi vers erejéig újjáélesztett antik lírikus alteregóját.   

Vass Tibor több mint egy évtizede meghatározó szereplője irodalmunknak. Már a spanyolnáthás korszak előtt is akadtak tisztelői, utánzói, sokrétű tevékenysége kezdetektől fogva feltűnést keltett szakmai körökben; azóta pedig saját összművészeti birodalmat hozott létre: fesztiválokat, kiadót, számos kötetet és kiállításokat.

Legújabb kötetét, A Nagy Bibint néhány kellemesen nyugtalanító elektronikus festménye színesíti inkább illusztratív, mint a szövegvilágokhoz mindenáron kapcsolódni akaró szándékkal. Érdekes vízjelek is feltűnnek a könyvben: címek, szövegek, oldalszámok tükröződnek a lapokon, melyeket nyomdai hibának is vélhetnénk. De kiderül, erről szó sincs, a koncepció tervezett részei.

A költő sem lép kétszer ugyanabba a folyóba

Gyimesi László Ez egy másik folyó című verseskötetéről

Legújabb verseskötetében Gyimesi László méltó módon folytatja azt a fajta költészeti hagyományt, mely korábbi verseskönyveire – s hozzáteendően elbeszélő prózájára – is jellemző volt. Következetesen kitart a közéleti-képviseleti líra tradíciójánál egy olyan korban, melyben erre a fajta nyelvi magatartásformára az irodalom fősodra látszólag kevés hangsúlyt fektet. Az Ez egy másik folyó című kötet azonban nem explicit módon, propagandisztikus vagy naturalisztikus képek és / vagy jelmondatok sora által fogalmazza meg mondanivalóját, hanem Gyimesi lírájára oly jellemző módon komplex, finoman szerkesztett képekben, halkszavú lírai megnyilatkozásokban, melyekben egyszerre vannak jelen a tájlíra tradicionális elemei, olykor a (nép)dalszerűség és a mágikus-realisztikus jelleg.

Kántor Zsolt

A roskadozó bérház, mint egy boldog élőhely

Harcos Bálint: Petya és a Tulipán

Pozsonyi Pagony, 2016.

    Tulajdonképpen két grand récit (nagyon nagy elbeszélés) van forgalomban a látható világban, mondhatni, öröktől fogva. Egyik a mese-, a hit-, és a hiedelemvilág azaz a mitológia és a kinyilatkoztatás szférája s dimenziója és maga a történő lét a másik, a praxis. És ezek, ha úgy tetszik, át-, meg átjárják, keresztezik és befonják egymást, nem párhuzamos világok tehát, hanem van közös águk, mint két egymásba folyó forrás. Van, amikor találkoznak és együtt csörgedeznek. Egybefolynak. Hol külön válnak és kövek, hegyek alatt bujdosnak.