Az álommérnök kerékpárra száll

Novák Valentin Álomtourbina című kötetéről

Lehet, hogy a „kerékpárosregény” már külön műfaj az irodalomban. Elképzelhető, hogy Svetislav Basara Feljegyzések a biciklistákról című könyve nyomán egy új csapás vezet a próza erdején keresztül az ismeretlen terepek felé. Novák Valentin Álomtourbina című, sok irányba elinduló, neoszürreális, történetcsavarintásos, apokrif biblikus elemeket tartalmazó, időutazásos könyve beviheti az olvasót olyan csalitosokba, melyek létezéséről nem lehetett tudomása. A „tekerés” élménye többrétegű, feljogosíthatja az írót, hogy kedve szerint csapongjon, szálakat varrjon el, kiöntse mélytudatát, mint az órák óta monoton kerekezők a végső kimerülés előtt.

Az archivisztika magyarországi szintézise

Megkésett megjegyzések a Levéltári kézikönyvről

Jelen sorok szerzője meglehetősen nehéz helyzetben van, amikor érvényes állításokat szeretne tenni a Körmendy Lajos főszerkesztésében 2009-ben, tehát immár hét évvel ezelőtt megjelent, majdnem 800 oldalas Levéltári kézikönyvről, mégis úgy döntött, megkísérli. A szerző ugyanis csupán botcsinálta levéltáros, végzettségére nézve angol-magyar szakos bölcsész, illetve irodalomtudományi doktori fokozattal rendelkezik. S bár a kulturális közalkalmazotti munkaköröket szabályzó rendelet a levéltárosi munkakör betöltéséhez gyakorlatilag bármilyen társadalomtudományi végzettséget elfogad, illetve a valóságban is előfordulnak a szakma képviselői között a legkülönbözőbb, általában persze bölcsészettudományi végzettséggel rendelkező személyek, az utóbbi tíz-tizenöt év tendenciája azt mutatja, hogy a magyarországi levéltárakba leginkább történelem és / vagy levéltár szakos bölcsészeket vesznek fel legszívesebben levéltárosi munkakörbe. A szerzőnek szerencsés véletlenek folytán mégis megadatott a lehetőség, hogy levéltárosként dolgozzon, s nem lévén sem történelem, sem levéltár szakos diplomája, igen sok mindent szükségszerűen a gyakorlatban tanult meg a levéltártanról és a levéltárosi munkáról. Sok mindent a gyakorlat által, s persze igen sok mindent a tárgyalt kézikönyv segítségével tanult meg. Abban ugyanis megtalálható szinte az egész tudásanyag, még a neki joggal felróható hiányosságokkal együtt is, ami minimálisan szükséges és elégséges ahhoz, hogy valaki ma Magyarországon levéltárosi, esetleg levéltári kezelői vagy irattárosi munkakörben dolgozzon. Napjaink bölcsészettudományi diskurzusában amúgy is a kultúratudomány, a szellemtudományok integrálására és az interdiszciplináris szemléletre való törekvés a kulcsszó, így hát úgy vélem, talán egy kissé más területről érkezett bölcsész is veheti magának a bátorságot, hogy minősítsen egy ilyen kézikönyvet – elsődlegesen a gyakorlati használhatóság szempontjából – egy szakkönyvkritika keretében.

A lelkiismeret nem lomtár

Györffy Ákos: A hegyi füzet, Magvető, 80 oldal, 2016.

A lelkiismeret nem csak kárhoztatni képes, hanem örülni is tud. Ez jutott eszembe, amikor Györffy Ákos könyvét lapozgattam esténként. Milyen jó, hogy vannak még olyan emberek, akik megelégedéssel képesek élni az életüket.

Az embereket Györffy Ákos könyvében az érdekli, mi van az emlékezeten túl? Nem a faktumok, a konkrét történetek, mert azok nem mondanak önmagukban semmit. Ehelyett a szemlélődő maga is szerzőjévé akar válni annak, amit megért.

„Maradjanak velünk!”

Ez most nem szokványos interjú, inkább baráti terefere Both Andrással.

Hogy ki ő? Egy színész, akinek a karakteres hangját nap mint nap hallani a tévében. Közel harminc éve van a pályán, és rengeteg szerep fűződik a nevéhez. Na meg számtalan reklám. Már látom is a fintort az arcokon. Reklám? Ahhoz színész kell? Bizony, ahhoz jó színész kell, hogy a sok ilyen-olyan terméket meggyőzően nyújtsa át a potenciális áldozatnak. Hitelesnek kell lenni, és ő az. Hasonlítsuk össze a szappanoperák leckefelmondós „színészeivel”! Ég és föld!

Színhely: budai kiskocsma a délutáni órákban. Hajszálpontosan érkezik, mint mindig. Tíz éve nem találkoztunk. Azelőtt szinte mindennap.

 A költészetről gyakran mondják, hogy alanyi. Ez szükségszerű, hiszen a költészet akkor működik, ha megragadja a szavakon túlit. Ezt lehetetlen elérni, hacsak nem az alkotó legszemélyesebb ügye a vers.
Ezért is tartom tévedésnek azt, ha a verset a forma felől kezdik vizsgálni. Félreértés ne essék: a forma is fontos eleme a versnek, de önmagában nem vezet el a leglényegesebbhez. A vers akkor több szövegnél, ha megragadja az elmondhatatlant.

Váci Mihályról – személyesen és szenvedélyesen

92 éve, 1924. december 25-én született Váci Mihály.

Nekem nem kéne szeretnem Váci Mihályt, és mégis szeretem… Nem kéne szeretnem, mert családi indíttatásom, neveltetésem, szemléletem, világképem, politikai nézeteim oly idegenek tőle. Derék, „reakciósnak” nevezett, középosztálybeli családból származom, apám – kései gyerek vagyok – évtizedeket tanított a Horthy-korszakban, hogy aztán politikai okokból a kitűnő Eötvös Gimnáziumból az ötvenes években áthelyezzék egy lényegesen gyengébb középiskolába. Anyám apja bíró volt, édesanyja tisztviselő; emlékem nincs, hogy gyerekkoromban vagy később otthon sok jó szót hallottam volna a Kádár-rendszerről, nem beszélve arról, hogy 56 értékelése nálunk oly egyértelmű volt. Miként egyértelmű volt az ún. egypártrendszer elfogadhatatlansága; emlékeszem, már kamasz koromban azzal viccelődtem, hogy az egypártrendszer olyan, mint lakatlan szigeten hűséget fogadni a szerelmemnek. Az ún. szellemi baloldalban mindig láttam értékeket, de a diktatúrát létrehozó és működtető, baloldalnak nevezett embernyomorítás csak taszított.

Galaktikus tündérmeséből realisztikus háborús mozi

Benyomások a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet című filmről

A Star Wars-univerzum legújabb filmje, a Rogue One –  Zsivány Egyes, mely George Lucas klasszikus dupla trilógiáján kívül az űreposz egy teljesen önálló cselekményszálát képezi, s arról szól, miként lopták el a lázadók Halálcsillag nevű tömegpusztító harci űrállomás terveit, úgy illeszkedik szervesen az eredeti két trilógia által teremtett univerzumba, hogy közben sajátosan önálló spinoff filmként is megállja a helyét. Jelen kritika szerzője szeretné hangsúlyozni, hogy sajnos vagy szerencsére, de bizonyos szempontból pozitív irányban elfogult mind a tárgyalt film, mind pedig az egész gigantikus science fiction-széria irányában, így értékelése semmiképpen sem lesz teljes mértékben objektív, bár akként kezeli a Star Wars-univerzumot, ami – a populáris kultúra részeként, s persze igyekszik majd a film dramaturgiai hibáira is rámutatni. Leszögezi továbbá, hogy a tárgyalt film cselekményét és dramaturgiáját igen részletesen és mélyrehatóan kívánja bemutatni és elemezni, ezért jelen értékelés elolvasása azok számára, akik még nem látták a filmet, semmiképpen nem ajánlott.

Szépirodalmi (lírai?) vonások Kosztolányi Dezső

1905-1906-os publicisztikájában

[E réges-régi, meglehetősen szubjektív esszé egy 2010-ben hallgatott, Kosztolányi publicisztikája címet viselő egyetemi szeminárium terméke… A szempontokért köszönet illeti egykori tanáromat, Bengi Lászlót.]

Kosztolányi Dezső korai publicisztikái írásai, melyek akkoriban, 1905-1906-ban főként a Bácskai Hírlap hasábjain jelentek meg hétről hétre, – meglehetősen szubjektív módon – úgy gondolom, talán műfajelméleti és / vagy stilisztikai szempontból vizsgálhatók a legjobban. E publicisztikai írások az esszé műfajához állnak a legközelebb. Kosztolányi főként személyes impresszióit fogalmazza meg a címekkel ellátott szövegekben, illetve az olykor egyszerűen Heti levélként megjelölt, nyilvánvalóan az olvasónak címzett „levelekben”. Teszi mindezt helyenként lírai, kissé patetikus hangvételben, a sajtóban megjelent írásait ezzel közelítve a szépirodalmi regiszterhez, már ha beszélhetünk ilyenről. A szövegeknek alapvető tulajdonsága a személyesség, emellett pedig a íirizáltság és metaforizáltság.

A polgári értelmiségi végső számvetése

Lényegre törő bekezdések Géher István Polgár Istók című verseskötetétről

Géher István Polgár Istók című, a költő életében megjelent utolsó verseskötetében tulajdonképpen semmi mást nem csinál, mint szintetizálja, egyesíti azt a hatalmas költői és élettapasztalatot, élményanyagot, melyről a korábbi kötetek más-más nézőpontból, de mégis meglehetősen nagy átfedésekkel, szükségszerű ismétlődésekkel adtak számot a mindenkori olvasónak. Miként azt maga a költő is leírja kötete fülszövegeként írott miniesszében, műve nem más, mint változat – Arany János Bolond Istók című elbeszélő költeményének (poszt)modernkori átirata, továbbgondolása, sajátos új kontextusba helyezése. Catullus és Anakreón után Géher új irodalmi alteregót kreál magának, aki, habár kicsit emlékeztet mind Arany Jánosra, mind az ő elbeszélő költeményének hősére, Bolond Istókra, mégiscsak elsősorban önmaga marad – Géher István, a költő, műfordító, irodalomtörténész, tanár, a polgári értelmiségi, és persze mindenekelőtt maga az ember.

Nietzsche és Keats

Negatív képesség versus akarat

Peter Sloterdijk szerint Nietzsche korai írásai kevésbé voltak férfiasak.¹ Az ősfájdalom² felismerését még nem fojtják el a későbbi Nietzsche igazságai. Nietzsche első könyvében, A tragédia születése (Die Geburt der Tragödie aus dem Geiste der Musik, 1872) visszavezet bennünket az emberi állapot örök megváltozhatatlanságához, amelyhez az egyetlen hiteles hozzáállás a görögök tragikus szemlélete volt. Az ősfájdalom faktum, tehát kikerülhetetlen. Élni annyi, mint a szenvedés teljes mélységét megkapni, az élet egy ezzel a mélységgel. Nietzsche szerint ezt csak a görögök látták, érezték ilyen tisztán, ezért egyedül nekik volt lehetőségük arra, hogy a művészet megváltó teremtő metafizikai tevékenységét megvalósítsák.

„Hjaj, rossz irányba folyik a Duna!” – Újvidéken konferenciáztak a magyarországi doktoranduszok

Másodszor került megrendezésre a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezetének konferenciája, a Nyom-Követés műhely-konferencia Újvidéken (Novi Sad, Szerbia), idén a Doktoranduszok Országos Szövetsége Irodalomtudományi Osztályának társszervezésében. A rendkívül jó hírű konferencia minden várakozásunkat felülmúlta: hangulata, tudományos potenciálja egyedülállónak bizonyult tapasztalataink között.

A magyarországi doktori hallgatók szinte minden jelentős egyetemet képviseltek 2016. november 20-án Szerbiában. Képviselte magát a Pécsi Tudományegyetem, amelynek már delegált hallgatóit tekintve is nemzetközi volt a csapata, hiszen érkezett Koreából, Kenyából és Indiából Magyarországon Ph.D. képzést végző kolléga Pécsről Újvidékre. Megjelentek a Miskolci Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a University of Jyväskylä irodalomtudományi doktori képzést végző hallgatói, és természetesen a rendezvénynek otthont adó Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének doktoranduszai is. A vajdasági kollégák mindennel előkészültek, hogy a magyarországi doktoranduszok kellemesen érezzék magukat újvidéki tartózkodásuk alatt. A vasútállomáson (Železnička stanica) Toldi Éva professzor asszony fogadott minket, tőle kaptuk meg apartmanjaink kulcsait.

Az egymásba átfolyó emlékek versnaptára

Értékelés Géher István Esztendők éve című verseskötetről

Géher István Esztendők éve című karcsú verseskötete folytatja az „Új Folyam” kötet által kijelölt költői pályaívet, ám egyúttal jelentősen el is tér attól. Ötvenkét számozott verset, ötvenkét kétszer nyolc soros, ottava rima strófaképletben írott költeményt tartalmaz, amelyek az év ötvenkét (egész) hetének számaira utalnak, az „Új Folyam” az évszakok tematikája szerint ciklusokra tagolódó, egy szimbolikus évet kiadva, magukat lírai naptárként olvastatva. Hasonlóan az Anakreóni dalok kötet epigrammáihoz, ahol azon felül, hogy egy adott antik görög lírikust használ alteregóként a költő, itt sincsenek jelen a versekben vendégszövegek, és nem követi a főszöveget az intertextuális utalásrendszer megfejtését kínáló filológiai jegyzetapparátus sem. Már-már szélsőségesen vallomásos, a biografizmusig lecsupaszított alanyi költészet ez a javából, ahol a költői beszélőt az egyszerűség kedvéért nagyobbrészt nyugodtan tekintheti az olvasó azonosnak a szerzővel, Géher Istvánnal, a költő-irodalomtörténész-műfordítóval, és persze elsősorban az emberrel.