Publicisztikák

Vannak könyvek, amelyeket megjelenésük után évekkel később fedeznek fel. Így történt ez Hartay Csaba jól megírt, nemzedéki regényével is, a Lerepül a hülye fejetek-kel. Vízkeleti Dániel megfilmesítette egy fejezetét. Egészen döbbenetes 25 perc lett belőle. Mondhatnánk: paradigmatikus görbe tükörnek, amibe a poszt (és meta-modern ifjúság) világszemlélete íródik bele. A nyolcvanas évek elevenednek meg, de az eredendő bűn bábjai és a törvény „őrei” ugyanazok, mint manapság, meg régen. Korruptak és kíméletlenek.

Három „szerencsés” flótás ballag a nagy, magyar, ambivalens éjszakában. Betlehemi pásztorok? Nem. Lovagok netán? Még azok se. Annál többek. A mítosz szentháromsága ők, ha sántít is egy kicsit a szimbolika, az atya, a fiú, és a Lélek, ami ebben az esetben nem szent, de az abszurd világkép elbírja.

Payer Imre József Attila-díjas költő április 27-én ünnepli hatvanadik születésnapját. Ebből az alkalmából Bak Rita költő, műfordító, a Holdkatlan szerkesztője készítette vele rövid interjút.

Elsősorban a lírában alkottál jelentőset. Miért ezt a műnemet választottad?

Inkább azt mondanám, a líra választott engem. Ez a világ- és megszólalásmód az, ami az én otthonos közegem. Ezt a magátólérthetődést rögtön éreztem. Elementárisan.

Ki volt az, aki annak idején hitt benned, aki biztatott?

Teljesen ismeretlenül, ajánlás nélkül kerestem fel a szerkesztőségeket. Köves István az Ifjúsági Magazinban rendszeresen közölte a verseimet. Ugyanígy ismertem meg Bella Istvánt, az Élet és Irodalom szerkesztőségében, ő egy egész újságoldalon Tóth Bálint költő ajánlásával mutatta be a költeményeimet az olvasóknak, később is rendszeresen közölte a verseimet, ugyanígy Sumonyi Papp Zoltán, Vörös T. Károly, Kiss Dénes, Erki Edit, Marafkó László, Eszéki Erzsébet – ők mind különféle heti- és napilapokban kedves biztatás kíséretében.

A Roma Produkcios Iroda Joka Dj csatorna videója

 
Vehofsics Erzsébet fotója

Van a szívemben egy elmélkedés, amelyet ez alkalommal meg kívánok osztani. Újabban rendszeresen előfordulni látszik velem, hogy bármikor térek is nyugovóra előzőleg, és bármennyi idő is hiányzik még a teljes kipihentségem eléréséhez, az alvással töltött időszakom során egy rövidke időszak erejéig mindig megébredek, és ilyenkor rendszerint különféle elmélődésekkel próbálom ismételten álomba ringatni magamat. A mai reggelen ezek az elmélődések gondolataimat az ember, illetőleg kiterjesztvén ezt a kört az egész emberiség helyzete felé terelték, én pedig alaposabban is elmélyülhettem élet és halál, letaszítottság és felemelkedés, megalázottság és felmagasztaltatás dolgai felett. Életem során megannyi változást, váltást, leépülést és felépítést, hanyatlást és emelkedést, elbukást és diadalt volt alkalmam végigélni és megtapasztalni, és amennyiben megkísérlem, hogy közös vonásokat fedezzek fel mindezekben, minduntalan arra a következtetésre jutok, hogy legalább egyetlen ezen hasonlóságok közül egészen bizonyosan tetten érhető.

Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

– Ha én most pár évtizeddel fiatalabb lennék! Egyszer valaki rákérdezett erre, és elmondtam, akkor gyorsan építenék egy csudalabort, legalább ötször akkorát, mint ami most van, és megpróbálnék még több pénzzel embereket szerezni. Ha ugyanis tudok alkalmazni tíz embert, nem baj, ha egy-kettő, vagy akár öt elmegy, még mindig van öt, majd rotálnak, majd csak csinálunk valamit, de akkor 5-10 év munka után lesz egy igazán jó termékünk. Nem figyel rá senki, nem cikkeznek róla, honnan nőttek ki a mRNS vakcinákat gyártó cégek? Egyik sem idősebb 20 évesnél. Hát például ott van a BioNtech cég Németországban. Ez nem egy farmaóriás, Karikó Katalin maga szokta elmondani, hogy néhány éve még honlapja sem volt. Hasonlóképpen innovatív cég, izgalmas mRNS-koncepcióval a szintén német CureVac, még hallunk róluk, vakcinajelöltjük vizsgálata folyamatban van. De mit csináltak a németek? A kilencvenes évek közepétől, második felétől elkezdték nyomni a pénzt mindenkibe, aki innovációt akart. Tehát ha valaki biotechnológiai innovációt akart, könnyű volt nyernie öt-tíz évre pénzt, és akkor beindított egy céget. A cégeknek a zöme tönkremegy, ezt mindenki tudja. Jó statisztikák vannak, hogy átlagosan hány évig él egy frissen induló cég, de ha én öt évig dolgozom azon, hogy kitaláljak valamit, megtanulom, hogyan kell működtetni a céget. Megérzem akár a pénznek a szagát, de akár csak ráérzek ennek a játéknak az ízére, akkor utána már a vállalkozó szellemem sokat fejlődött, tehát sokkal jobban tudok mozogni. A biotechnológiában sok mindent egy kis sufniban is ki lehet találni. Jobb, ha többen vannak viszonylag fiatal emberek, és a kis start-up-okból előbb-utóbb nagyobbak nőnek ki. Ezt kellene itt is csinálni. A gumikesztyű vagy a fertőtlenítőszerek gyártása az nem innováció.

Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

– Térjünk vissza a kutatásra. Bizonyos volt abban, amikor a dsRNS specifikus ellenanyag kutatását végigvitte és céget alapított rá, hogy erre egyszer még a világnak szüksége lesz?

– Abban természetesen biztos voltam, de az egyáltalán eszembe se jutott, hogy mRNS vakcinákhoz lesz szükség rá, azt nyilván nem tudtam. De hogy ez a víruskutatásban hasznos, azt kezdettől fogva tudtam. Az oka nagyon egyszerű. Olyan tanszéken dolgoztam, ahol RNS-szerkezetek biológiai szerepét vizsgálták. Számítások alapján iparkodtak azt a legvalószínűbb szerkezetet előre jelezni, amelyik az adott funkcióért felelős. A predikció nem bizonyíték, a szerkezet tényleges meglétét más úton kell bizonyítani. A dsRNS egy jellegzetes szerkezet, közvetlen kísérletes kimutatására antitestjeink kiválóan alkalmasak.

Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

– A tudományos életpályája hogyan alakult?

– Megszereztem minden tudományos fokozatot, amit ott illik, habilitáltam, venia legendit szereztem, ami az önálló előadások meghirdetéséhez való jog. Ha valaki régen professzor akart lenni, akkor habilitálnia kellett a doktori után, és meg kellett szereznie a venia legendit, ami hozzá volt rendelve valamelyik egyetemhez, szakhoz, karhoz. Ezzel már pályázhatott professzori állásra és kinevezhették. Ezt mostanra megváltoztatták, mert nevetségesen rövid idő volt régen a habilitáció megszerzésére. Különböző német egyetemeken oktattam’75-től, és attól kezdve folyamatosan. 1995-ben jöttem haza, de visszajártam vagy két évig Düsseldorfba tanítani. Volt egy saját kurzusom ’97- vagy’98-ig, és voltam vendégprofesszor Ulmban is. Erasmusra folyamatosan kijártam.

Mi lehet az, amit annyira szeretünk a költészetben, hogy még a legmodernebb világ kíméletlen körülményei között sem hagyjuk el? A zeneisége, a szakrális jellege vagy a nyelvi gazdagsága, váratlan, meglepetés-szerű, sűrített lényeglátása miatt? Mindezek szerepet játszanak együtt, de épp a kimondhatatlanság kimondása az, ami nekünk nagyon kell. Mögé szeretnénk nézni a világban zajló folyamatoknak. Mi van a felszín alatt? Ezt láttatja Filip Tamás világszemlélete, tiszta retorikája.

Kezdetben volt az Szó, azaz a beszéd, a teremtő szó és gondolat. Mégis azt mondja az Írás, hogy a betű megöl, a szelem pedig megelevenít. Igen, mert a beszéd nemcsak betű, hanem információ is. Igazi értékként tehát: csak az a szöveg áll meg, amelyben hibátlan szellem működik. Filip Tamás versei tele vannak lélekkel-szellemmel. Intuitív asszociációkkal és vérbő allegóriákkal.

Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

– Milyen emlékei vannak a sziráki évekről?

– Rengeteget olvastam. Anyám nagyon művelt asszony volt, több nyelven beszélt. Ha elmentünk kapálni, a hazafelé úton verseket mondott. Kapálásból jövet ismertem meg anyámtól többek között Adyt, Arany Jánost, Radnótit, József Attilát, Villont. Nagyon jó emlékezőtehetsége volt, és fáradtan is mondta azt a rengeteg verset. Tőle sokat tanultam, sokat vittem magammal, de főleg a kíváncsiságot, mert igazából máig szeretek tanulni. Egyszerűen jólesik. Mindenki nevet, mert a terveim között szerepel, hogy amint szusszanok, felfrissítem az orosz nyelvtudásomat. Szerettem az orosz nyelvet, jól beszéltem. Nagyon szeretnék rendesen megtanulni latinul, ez is a terveim között van.

Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus Előadja: K. Nagy László színművész Rendezte: Szakálos Dénes László

"Pályám kezdetén, mint a Lengyel Balázs immár legendás Újhold-ja köré csoportosuló fiatalok egyike, költőként indultam, második verseskötetemre 1949-ben kaptam az osztályidegen voltomra való hivatkozással még aznap vissza is vett Baumgarten-díjat. A zsdanovi gesztus hazai irodalompolitikánkban való érvényesítése startpisztoly dörrenése volt, az Újhold nemzedék, amely megalkuvás nélkül szembeszállt a követelményekkel, kivonult az arénából, s kollektív döntése: nem publikálunk többé, évekre megbénította a reális magyar irodalmi életet. A bekövetkezett helyzetre ki-ki írói alkata szerint reagált, volt, akit a helyzet brutalitása némaságba merevített, nálam a felháborodás kifejezési formaváltozást eredményezett, saját személyemről elfordult a tekintetem, elkezdtem figyelni, majd ábrázolni a meggyalázott országot, abbahagytam a versírást, és egy megrendítő családi haláleset után átélt temetés keserves élménye meg is hozta első regényem, a Freskó témáját."

Lukács Noémi (kép forrása: Librarius)

Prof. Dr. Lukács Noémi (születési nevén HovhannesiannNoémi Parancem) az ELTE Természettudományi Karán szakbiológusként diplomázott, majd a németországi Tübingeni Egyetemen doktorált, és ott kezdett el immunológiával és víruskutatással foglalkozni. Később a düsseldorfi egyetemen oktatott, majd habilitált, és elnyerte az önálló előadások meghirdetéséhez való jogot. 1974-től 1995-ig németországi egyetemeken és kutatóintézetekben végzett igen eredményes kutatói és oktatói munkát, majd 1995-től az MTA Szegedi Biológiai Központ Növénybiológiai Intézetének kutatója volt. Ezt követően 2004-től nyugdíjazásáig a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Növényélettan és Növényi Biokémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. Professor Emerita, az MTA doktora. A Nógrád megyei Szirákon él. A Szirák Polgárosodásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint társtulajonosa a sziráki székhelyű English &Scientific Consulting Kft.-nek. A SCICONS márkanévvel jelölt cég Lukács Noémi szakmai irányításával a duplaszálú RNS (dsRNS) specifikus ellenanyag kizárólagos előállítására, fejlesztésére és forgalmazására szakosodott, amelyet „aranystandard”-ként emlegetnek, mert egyedüli, amit világszerte használnak és elfogadnak a dsRNS kimutatására, éppen ezért a COVID járvány elleni vakcinagyártáshoz nélkülözhetetlen.

Balogh István (Zenta, 1946) vajdasági magyar író, költő, tanár, a Vajdasági Írók Egyesületének és a Szépírók Társaságának tagja. Eddig tizenkilenc könyve jelent meg és hét nyelvre fordították műveit, néhány elbeszélése tankönyvekbe is bekerült. Neve megtalálható az Új magyar irodalmi lexikonban és a Vajdasági magyar irodalmi lexikonban. Örökhagyók című drámáját hamarosan folytatásban közöljük. A szerző szövegének születéséről mesélt a folyóiratunknak adott interjúban.

Tizenkilenc könyved jelent meg eddig. Hogyan alakult ki benned az írás utáni vágy? Mikor kezdtél el írni?

Korán fogtam kézbe a ceruzát, 1955-ben. Írtam bőszen az asztalfióknak. Nem verssel kezdtem, apró mesékkel. Apai nagyanyám valóságos mesefa volt. Gyűjtők jártak hozzá, de nekünk, unokáinak is regélt, ha ő altatott minket. Közel laktunk egymáshoz, így, ha szüleinknek esti programjuk volt, vagy ő jött hozzánk, vagy mi hozzájuk.

Galvanizált génjeink zúgnak és rezegnek éjjel, minden sejtben ott a hárfa, a húrok világa. A lant és a hegedűk, a brácsák és a citerák. A csembaló, a csinos gordonkák. Kifényesítve a zümmögés, a dürgés, a zátonyokba akadt dopamin. A hangok gyöngyei, a szemgolyóba gravírozott színskála. Az összhang nyelve, a beszéd által szóhoz jutó lét.

A Körmendi Galéria videója

Valamiért a béka és a skorpió tanmeséje jutott eszembe a kötet végeztével, amikor is a skorpió át szeretne jutni a folyó túloldalára, de mivel nem tud úszni, megkéri a békát, vigye már át a hátán. A kétéltű kis teremtmény tiltakozik, mert fél, hogy rosszul fog járni. A skorpió megígéri, hogy nem csípi meg, mire a béka a hátára engedi, ám a folyó közepén mégis belevágja a fullánkját. A béka pánikba esve kérdezi útitársától, hogy ez mire volt jó, mert most mindketten elpusztulnak, mire a skorpió így felel: „Nem tehetek róla, ilyen a természetem.” Sehol nem jó, csavargunk, utazunk, ha belepusztulunk is.  Hekl Krisztina A legjobb sehol című novelláskötetére vélhetően azok is rezonálni fognak, akik kevésbé világot jártak, illetve ódzkodnak a mindennapi rutinélet megtörésétől, mert mindig könnyebb lemondani és elfordítani a fejünket, mint észrevenni a konvenciók szorongató bilincseit. Jobb, ha az élet kiszámítható: a hajó is biztonságban van a kikötőben (bár nem arra való).

Barta Lajos – Perneczky Géza felvétele

Vagy ahogy csak magunk közt emlegettük: Lali, Barta Lali. Magunk közt – ez azt jelenti: Molnár Péter festőművész barátom, Mensáros Zoltán író, a színművész bátyja, Laci és jómagam.

Barta Lali a Váci úton lakott. Amikor becsengettünk hozzá a megbeszélt időben, piros pettyes fejkendőben nyitott ajtót, kezében fakanállal. Épp vacsorát készített. A konyhaszekrényt volt élettársa, Rozsda Endre festette ki. Lali homoszexuális volt, ezt nem tagadta, de jóformán soha nem került szóba ez a téma.

A Műcsarnok videója

 
Orbók Ildikó: Nagy utazás

Amióta csak öntudatra ébredtem, állandó jelleggel kénytelennek mutatkoztam szembesülni a környezetemben élők részéről azokkal a kisebb-nagyobb mértékben kritikai természetűnek nevezhető észrevételekkel és megállapításokkal, amelyek szerint túlságosan is visszahúzódó, önmagamba forduló, idealista, naiv és álmodozó, sőt mi több, egyenesen lusta, menthetetlenül kényelmes, kényes és nemtörődöm, a világgal szemben irreális elvárásokat támasztó, tudatosan kihúzó és elkülönülő személyiség lennék. Ezeknek a véleményeknek a számomra legsúlyosabban csengő, és legtömörebben zanzásított összefoglalását éppen egy bizonyos egyházi személy részéről nyílhatott alkalmam megtapasztalni, aki szerint mivel "nem találom a helyemet a világban, ezért teremtettem magamnak egy mesterséges, egyszemélyes világot", és aki egyúttal nem fukarkodott kifejezni abbeli sajnálkozását sem, hogy voltaképpen "igazán kár értem, mert egy értékes ember vagyok, aki jobb sorsra lenne érdemes". Ennek és a többi, voltaképpen hasonszőrű véleménynek a nyomán gyakorta elgondolkodtat annak a kérdése, hogy vajon miért is érzem magamat sokkalta komfortosabban, otthonosabban és önmagammal sokkalta inkább azonosnak ebben az alternatív és egyszemélyes világban, mint az úgynevezett "való életben".

„Aki hozzám szól, háromszor éltet,/ hogy fogam megszűnjön csikorogni./ Megrezzenek a napfogyatkozással,/ a magasat is menekülve várom./ Ó, lángok, tárgyak, csilló gyufaszálak!/ Míg élek, nem ragad el az örökzöld/ mélység, csak cseppről-cseppre lélegeztet/ s égi erővel tart a sebesült föld.”

(Báthori Csaba: A tárgyak látomása)

Nagyon erős mondatok. Lelke van a szövegnek. Originál paradigmát rejt e világszemlélet. A szeretet titkát és a megértés szövetébe szőtt álmatlanságot.