VideóMénes Attila videója Keresés a honlapon: |
Publicisztikák
2023. október 14-én nyílik Hegedűs 2 László Munkácsy- és Balázs Béla díjas vizuális művész, Az eltűnt expozíciós idő nyomában című kiállítása a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban. A tárlat a múlt, ez eltűnt idő vizuális feldolgozását jeleníti meg. Egy ismeretlen családi fotóalbum képeinek transzformálásával, egy ismeretlen személy ismeretlen élettörténetének nyomait mutatja be a kiállítási teret betöltő periodikus fázisképeivel. Valaki, valamikor, valahol. A képek lírai érzékenységgel, a hangok, színek, illatok, érzelmek vizuális képekbe illesztésével azt a technikát követik, amit az elbeszélő irodalom klasszikusa, a kiállítás címével megidézett Marcel Proust is alkalmazott Az eltűnt idő nyomában c. regényében.
Képzeljenek el egy huszonéves, Pécsről indult lányt, aki egyszerre színházi rendező, zeneszerző, énekes, bábszínész, s mindemellett három rangos szakmai díj tulajdonosa. Cseri Hannát alkotói ihletforrásairól, munkái nyomán termett sikereiről, rendezői-dalszerzői terveiről Hódi Hajnalka kérdezte.
A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola dráma tagozatán töltötted el középiskolás éveidet. Lehet mondani, hogy itt kezdődött az előadóművészet iránti érdeklődésed? Milyen élményekkel gazdagodtál itt? Azt hiszem, már jóval a gimnázium előtt elkezdődött az előadóművészet iránti érdeklődésem, és pont, hogy a gimiben csökkent kicsit. Olyan sokszor kommunikálták felénk, hogy a drámatagozat nem színész képzés, hogy a színészettől el is ment egy időre a kedvem. Bár nem tudtam akkor még definiálni annyira a vágyaimat és az ambícióimat, de az írás, a rendezés, a színészet és a zeneszerzés már akkor is motivált, csak a báb műfaj iránti csodálatom és tiszteletem jött később.
Heidegger mondta volt: „A szavak [Worte] nem szók [Wörter] s nem hason-latosak – mint emezek – a vödrökhöz és hordókhoz, amelyekből meglevő tartalmat merítünk. A szavak kutak, amelyeknek utána ás a mondás, könnyen betemethető, ám némelykor hirtelen fel is éledő kutak, melyeket állandóan újra meg kell találnunk és újra kell kiásnunk. A szüntelen ismételt kútra járás nélkül üresek maradnak a vödrök és hordók vagy állott marad a tartalmuk.” (1997) 1 A gesztusok testté lettek. Hangnemmé. Hagyjuk tehát a higanyt. Mondta álmában Harlekin, amikor megmérték a lázát, gyönyörködött l az indigón guruló, ezüst golyócskák futásán. Potyogtak a káosz- atomok. Éles kontúrok a láthatatlan világban. Metszetek, lamellák. A szél sorba rakja az időket. Mint egy elutazás.
Ahhoz, hogy újra helyreálljon az egység, először részekre kell bontani eszméinket – az újrarendeződést mindig pusztulás előzi meg. Ezen a hermetikus játszótéren valóban el lehet veszni, ahogy a szerző végtelenné tágítja számunkra a világot. Impulzív, ugyanakkor komplex, zsigeri karaktereivel, perspektíváival talán nem is pusztán történeteket hív életre, hanem a spirituális erők tánca által létezésbe kényszerített Ember játékaival régi-új mítoszokat elevenít fel. Bár a modern kor válságaira utaló elemek visszatérő motívumok, az írások mégse érintkeznek túl széles felületen a valósággal.
2023. szeptember 14-19. között került megrendezésre városunkban a PécsLIT Fesztivál, mely a Csorba Győző Könyvtár és a Jelenkor folyóirat közös szervezésében valósult meg. A hat napos irodalmi programsorozatot, melyek két fő helyszíne a Tudásközpont, illetve a Művészetek és Irodalom Háza volt, hatalmas érdeklődés kísérte. Az előkészítés folyamatáról, kérdezői-szervezői tapasztalatairól Ágoston Zoltánt, a Jelenkor főszerkesztőjét kérdeztük.
Mit gondol, miért volt igény erre a fesztiválra, mi vezette Önöket oda, hogy megszervezzék? A Csorba Győző Könyvtár munkatársaival közösen már hosszú évek óta rendeztünk irodalmi rendezvényeket a Jelenkor folyóirat számára fontos szerzők megismertetése, népszerűsítése érdekében. Így találkozhattak az olvasók Závada Pétertől kezdve Darvasi Lászlón, Tompa Andreán át sokakkal, egészen Krasznahorkai Lászlóig, de Bertók László 80. születésnapját is a Tudásközpontban ünnepeltük 2015-ben számos fellépővel. A COVID-időszakban az országosan elmaradt Ünnepi Könyvhetet megszerveztük Pécsett a Művészetek és Irodalom Háza belső udvarában szabadtéren. Ebből az együttműködésből alakult ki a fesztivál ötlete. A szellemi alapját ugyanakkor az képezi, hogy Pécs irodalmi kultúrája az egyik legerősebb Magyarországon. Mind az irodalmi intézmények, a szerzők, illetve az érdeklődő közönség oldaláról is megvannak a feltételei egy ilyen nagyszabású rendezvénynek.
Minden kis-és nagyváros területén ott rejlik a lehetőség, hogy egy közösségi kert létrehozásával az egység, a növekedés és a fenntarthatóság érzését megteremtsük. Egy ilyen izgalmas kaland küszöbén állva az erre vállalkozó emberben megszületik az a gondolat, hogy ne csak növényeket, hanem egy élénk közösséget is „termesszen”. A közösségi kert több, mint egy virágzó növényzettel teli földdarab; élő bizonyítéka az összefogás erejének, az életápolás örömének és a közös erőfeszítések jutalmának. Hajba Gergővel erről, és még sok minden másról Hódi Hajnalka beszélgetett.
Különös kötet a Legenda, Rózsássy Barbara új verseskötete. Címek, cikluscímek és oldalszámok bójái nélkül hullámzó versek, versciklusok alkotják, s a kötetet szervező formai váltások úgy követik egymást, mint a tengeri áramlatok váltakozása. Az első rész felező hatos ütemhangsúlyos, rímtelen formát ölt, aztán a lassú felvezető után a szöveg felpörög, és egy szonettkoszorú darabjai lüktetnek végig az olvasó látóidegén, majd a végén a hullámok lecsendesednek, és nyugodtabb, prózaibb hangvételű záró rész következik szabadversben. Nem légből kapott a természeti allegória: a témaválasztás is természeti táj-motívumsorra épül, egy embertől távoli, érintetlen vidékre kalauzolja az olvasót, egy tengerparti elhagyott kikötőbe, amely egy transzformáció során lelki tájjá alakul át a szemünk előtt, és önmagán mint természetleíráson túlmutatva az emberi psziché hullámveréseit jeleníti meg.
Aktuális-e, érdekes-e a szakmán kívüli közönség számára is a régi magyar irodalom, s milyen újfajta megközelítésekkel lehet vizsgálni e korszak művészetét, alkotóit, s az ebben az időszakban keletkezett műveket. Mindezekről Kiss Farkas Gáborral, az ELTE régi magyar irodalom tanszékének egyetemi docensével beszélgetett Hódi Hajnalka.
Az irodalom korszakai közül miért éppen a régi magyar irodalomban való elmélyedést választotta? Kisiskolás korom óta érdekelt az ókor, és nagyon korán elkezdtem már tanulni latinul is a magam kedvére. Ezt követően a középiskolában latin lett a második idegen nyelvem, és számos versenyen vettem részt sikerrel, így a pályaválasztás időpontjában nem volt kétséges számomra, hogy latin-magyar szakra kell jelentkeznem az ELTÉ-re. Az egyetemen a klasszika-filológus képzés során csak nagyon lassan jut el a hallgató arra a szintre, hogy önálló kutatást kezdhessen, a régi magyar irodalomban viszont számtalan latin, sőt még ógörög forrás is van, amelyekkel eddig senki nem foglalkozott. Így Kovács Sándor Iván, az akkori tanszékvezető és témavezető hamar bevont a kutatásaiba, és lehetőségem nyílt önállóan kutatni már elsőéves koromtól kezdve, amit nagyon élveztem. Ezt a választást azóta sem bánom, mert úgy látom, hogy a középkorral és a kora újkorral foglalkozva sokkal nagyobb kutatói szabadságunk van, sokkal több a még (újra)értelmezhető forrás, és szervesebben kapcsolódik hozzánk is ez a kor, mint a klasszikus ókor.
Dobos Marianne közíró 81. éves. A lapunknak általa közlésre átadott írásával köszöntjük, és további, szép alkotóéveket kívánunk! Dobos Marianne A hit és a szeretet ereje a kanadai ’56-os magyar emigrációban Közel hetven év távol a szülőhazától. Miért? Mert hatvanhét évvel ezelőtt az élet, pontosabban a tíz nap remény után a reménytelenség hozta azt, hogy el kell hagyni az országot. El kell hagyni a hazát. Búcsút venni, mert búcsút kell venni. Ha nincs másként, akkor búcsú nélkül is búcsút kell venni. Útnak eredni, mert útnak kell eredni. Elindulni, mert el kell indulni. Miért? Az életért! Az életben maradásért! Miért? Mert el kellett kerülni a statáriális bíróságot, a börtönt, vagy a Szovjetunióba deportálást. Ott kellett hagyni a hazát. Ott kellett hagyni a szülőt, olykor a nagyszülőkre kellett bízni, ott kellett hagyni a gyereket, ott kellett hagyni a rokonokat, barátokat, ismerősöket. Miért? Mert menekülni kellett a hazából! Szívükben a levert forradalom és szabadságharc életre szólóan meghatározó, felejthetetlen, még az unokák nemzedékének is átadandó élményével, emlékével, és egy maroknyi anyafölddel a vándortarisznyában eredtek útnak. Honnan? Hová? Hogyan? Megtudjuk, hogy élte ezt meg az a harmincnyolc ember, a harminchét-ezerből, aki a kanadai emigrációba kényszerült, és elmondja élettörténetét Dancs Rózsa Add tovább a lángot1 című könyvében. Mintha harmincnyolc meg nem írt regényt olvasnánk a 268 oldalban. Mert mindegyik történet ebben a maga terjedelmében is izgalmas, olvashatjuk úgy, mint harmincnyolc szinopszist. A szinopszisba foglalt regények tagoltsága hasonló. Mindegyik történet arról szól, hogy hogyan élt szereplője 1956. október 23-ig. Majd mit csinált, mi történt vele a november 4-ig tartó varázslatos napok alatt. Mit azután, mikor kiderült számára, hogy menekülnie kell, és hogyan sikerült átjutnia a határon. Főként az osztrák határon, de a később indulóknak a jugoszlávon. Élet a menekült táborban. A befogadó ország kiválasztása, vagy kiválasztatás a befogadó ország által. Tengeri betegségben szenvedve, vagy nélküle, az óceánon át, szerencsésebbeknek repülőn út az ismeretlenbe. A megérkezés pénz nélkül, jobbára angol vagy francia nyelvtudás nélkül egy hatalmas kiterjedésű országba, Kanadába. A szovjet megszállók ellen fegyvert fogott, a nyugati világ által cserbenhagyott magyar forradalom menekültjeit szívesen várták ott még akkor is, amikor a nyugati világ már belefáradt a nagy exodusba.
Pécs külterületén, a várostól Észak-keletre -részben beerdősült meddőhányójával- a bányaipar régi emléke hever – egy elhagyott bánya. Egykor nyüzsgő ipari-közösségi központ volt ez a hely, amely most egy soha vissza nem térő korszak kísérteties emlékeztetőjeként szolgál. Csethe András aranyokleveles bányamérnök, az egykori István-akna felelős műszaki vezetője, üzemvezetője, később a Mecseki Szénbányák volt vezérigazgatója visszaemlékezései alapján készítettem el ezt a részben történelmi, részben személyes visszatekintést.
Mi történik, ha feltámad egy harminc éve leselejtezett (szexuálisan) felvilágosító könyv? Ha lapjait kotlóstyúkként borzolva körülröppen hajlékodban? Ha mindez Perbál, az életmódtudósító hálószobájában zajlik? Miközben odakint, a függőfolyosón érzékien kipikopizik Zsani, az egyedülállóan intelligens, pszichopata társasági csajszi...
Valóban halálosan egymásba szeretnek, ahogy Perbál szeretné, vagy mindezt csak álmodja? Vajon túléli-e Földünk a mindeközben zajló végső kataklizmát? Hogyan pislognak ki az utolsó jegesmacik elmagányosodott szemüregükből?
A Kecskeméti Televítzió videója
Dubrovay László Kossuth-díjas érdemes művész: Faust, az elkárhozott című táncművének ősbemutatója először a Müpa szervezésében valósult meg 2016-ban. A zenemű a 2023/24-es évadban látványos színpadképpel a Pécsi Balett táncművészeinek szenvedélyes előadásában is megelevenedik. A darab rendezője és koreográfusa Vincze Balázs. Uhrik Dóra dramaturgként vett részt az alkotás előkészítésében. A szeptember 16-án debütáló táncdráma alkotóival Hódi Hajnalka beszélgetett.
Egy dramaturg számára hogyan dől el, hogy mely részleteket visz/nem visz színpadra? Uhrik Dóra: A táncelőadások dramaturgja általában ismeri a darabot előadó együttes táncosait, képességeiket, táncstílusukat. A koreográfussal történő beszélgetések után készíti el tervezetét, amelyet az alkotó természetesen saját víziója szerint használ.
Igaz, már évek óta gond van a szakszerű irodalomkritika területén. Kevés az erre specializálódott alkalmas, érdemes befutott író és költő, illetve az ilyen irányú tevékenység eddigi munkáikban. Az, hogy közülük valaki egy másik tollforgató gondolatai felett elidőzve véleményt alakíthasson ki, gondos és körültekintő elemzés szükséges, de elsősorban bizonyos szimpátia, s az, hogy magához közelállónak érezze a művet, annak egy része, vagy egésze megragadja a figyelmét, azonosulni tudjon a kiemelkedően jó, vagy esetleg nem oda illő, de említésre méltó megállapításaival, gondolatmenetével, metaforáival.
Böszörményi István szobrászművész festményeit PROBLÉMÁS KÉPEK címmel idén tavasszal láthattuk a pécsi Nick Galériában. Ezen a nyáron nagyvizitben jártunk nála. Munkáiról, alkotói kísérleteiről, közéletről, jövőbeli terveiről Hódi Hajnalka kérdezte a művészt. Pályádon szobrászként indultál, azóta a festészet is megjelent a művészetedben. Mesélj ennek a folyamatnak az indulásáról! Öndefinícióm szerint: szobrász vagyok, aki fest. Vagy éppen nem fest... aki tanít, vagy már rég nem… A sztori a következő: 2007 tavaszán, felkeresett Mátis Rita festőművész, hogy nézzek ki a Zsolnay Gyárba, mert ott valami nagyszerű dologba kezdtek. Akkortájt hanyagoltam a szobrászatot, életnagyságú aktokat rajzoltam tűceruzával. Ellátogattunk a Zsolnayba, ahol már javában zajlott Keserü Ilona, Színerő-Léptékváltás kurzusa. Hatalmas belső terek, óriási vásznak, tobzódó színek. Régi ismerősök a MES-ből, (PTE MK Képzőművészeti Mesteriskola) és a doktori képzésből. Azonnal eldöntöttem, ha lesz még egyszer ilyen alkalom, azon ott kell lennem. Felhívtam Keserü Ilonát, aki szeretettel várt. Fél éven belül már én is ott festettem a következő Színerőn.
Azt hiszem Petrozsényi Nagy Pál neve nem ismeretlen a Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat olvasói számára, ugyanis elbeszélései, novellái évek óta jelen vannak a weblap hasábjain, sőt a hetvenötödik születésnapja alkalmával készített interjúm is ezen a felületen került olvasóközelbe 2017 januárjában. Azóta sok minden változott, a sors csapásai őt sem kerülték el, de alkotói kedve nem hagyta cserbe s a jelek szerint még mindig van mondanivalója olvasói számára, amit mi sem bizonyít jobban, mint a MEK. “polcára” felkerült Az égig érő hegy című legújabb novelláskönyve. Ugyanitt vár közlésre önéletírása, a 2014-ben megjelent ÉN, Petrozsényi Nagy Pál második kötete is. Ez utóbbi igazán örvendetes események apropóján jegyeztem le alábbi virtuális beszélgetésünket: Idén töltötted nyolcvanegyedik évedet. Olyan kor ez, amikor az ember már kezd visszapillantgatni megtett életútjára: mit és mennyit vitt véghez abból, amit az út kezdetén - valamikor a gyermek-és serdülőkor mezsgyéjén - megálmodott. Vérbeli íróhoz méltóan úgy gondoltad, hogy visszapillantó tükröd képeit szavakba öntöd. Magyarán: megírtad önéletrajzi műved folytatását. Miért tartod fontosnak egy rég letűnt kor és a benne megélt jó-rossz tapasztalatok megosztását a jövő olvasójával? Önéletírásom legfőbb ösztönzője a nosztalgia. Mint mindenki, én is szeretek nosztalgiázni, a többséggel ellentétben azonban én gyakran írásba is öntöm a múlttal kapcsolatos gondolataimat, érzelmeimet. Ez, tudják, az extrovertált emberek egyik sajátossága, vagy mondjuk úgy, hogy afféle írói attitűd. A rég letűnt idők és a benne megélt jó-rossz tapasztalatok megosztása számomra sosem volt szempont, habár tanár lévén éppen az is lehetett volna, de ez a tanítói szándék valahogy kimaradt belőle. Mondom én, ám csöppet sem lennék meglepve, ha az olvasók ezt másképp érzékelnék. Második kiindulópontom a fiam, családom. Igen, fél szemmel mindig rájuk sandítottam. Kár volt, hiszen apám már a 2. világháború után elhunyt, anyám is réges-rég, amikor még csak tanulgattam a betűvetés tudományát. Feleségeim, bátyáim, sajnos nem érdeklődtek az irodalom iránt, Egon fiam, címzetes egyetemi tanár és szakíró, igen, annál kevésbé viszont irántam. Azért örülök, hogy a Jóisten addig nem szólított magához, amíg nem írtam meg életem regényét is. Ismétlem: önszórakoztatási célból, de ha ezzel másoknak is kikapcsolódást, örömet szerezhettem… Na, ez nekem már a dolgok non plus ultrája lenne.
LOKART Pécs - 2023
A kép forrása: Lovász Károly facebook oldala
Lovász Károlyt egyetemista koromban, a Szegedi Tudományegyetemen ismertem meg az 1990-es évek derekán. Ötödéves magyar-filozófia szakos pedagógusjelöltként tanításmódszertani órákat hallgattam nála. Már akkor nagy hatással voltak rám klasszikus elveken nyugvó, ugyanakkor modern szemléletű pedagógiai elvei; széleskörű műveltsége a Magyarországon akkor már régen nem létező polihisztorok sorába emelte. Világlátásának alapvonalait az Élménypedagógia című könyvében húzta meg, nevéhez egy gondolkodásfejlesztő játék, a Lovász-négyzet is kapcsolódik. Kísérletező-kutató egyénisége a mai napig meghatározó forrása ízlésemnek, gondolkodásomnak. 75 éves születésnapja alkalmából vele, a nyugdíjas korában is aktív Tanár Úrral készítettem élet-interjút. 
|
