Publicisztikák

Nyelv által idegenül – mi végre?

Kritika Kántás Balázs angol nyelvű tanulmányköteteiről

Kántás Balázs, a harminc alatti irodalmárnemzedék egyik legtermékenyebb irodalomkritikusa figyelemre méltó, ugyanakkor számos szempontból nehezen értelmezhető, megkérdőjelezhető lépést tett az irodalomkritika hazai területén: a 2012-es és a 2013-as év folyamán gyors egymásutánban három rövid, angol nyelvű tanulmánykötete is megjelent, olvasóközönségként azonban elsősorban kétségtelenül a hazai irodalmárszakmát választotta. Merész, ugyanakkor talán kissé Don Quijote-szerű gesztus egy magyar anyanyelvű irodalomtörténésztől, hiszen végül is jobb lesz-e egy szöveg bármilyen szempontból azáltal, ha angolul egyébként kiválóan tudó szerzője az anyanyelvén történő közlés mellett egy világnyelven is közli ugyanazon gondolatokat? Szélesebb érdeklődésre tarthat-e számot, vagy pedig, s talán ez a valószínűbb, a szűk (hazai) irodalomtörténész-szakmán kívül aligha akad olvasója?

Birtalan Balázs: Felmászok a létra

Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó

Budapest, 2015

Birtalan Balázs, költő, blogger és pszichoterapeuta immár harmadik alkalommal jelentkezik új verseskötettel, ám ezúttal eddigi köteteinek gyűjteményét és új verseit egy nagy ívű összefoglaló munkában olvashatjuk.

Már a kötet külseje is - Fehér Zoltán munkája - számos érdekességgel szolgál. Piros címlapján a végtelen nyolcasát kirajzoló Möbius-szalag látható, amely egyszerre jelképezi a ciklikus folytonosságot, önmagunkba való bezártságot, az állandó visszatérést a korábbi emlékekhez és életünk 180 fokos fordulatait is. A szalag belsejében létrafokok, akár az élet egyes állomásai. A cím kibontja a képet: Felmászok a létra- kis játékkal lehetne felmászok a létre is. Az út, a küzdelem, a fejlődés, a legyőzendő akadály és az én elkülönült viszonya mind szerepet kapnak benne.

Forrás: arthungary.com

„ … szolgálj mindazoknak … ”

Bíró József Trakta című kötetéről

Bíró József Trakta című kötete első olvasásra szokatlan zárványnak, kitérőnek tűnik a szerző életművén belül, mely ugyanakkor mégis szervesen illeszkedik a költő – performance – művész poétikájába. A Trakta műfajmegjelölése szerint, miként a szerző aposztrofálja őket, látszólag mini-prózákat foglal magában, a kötetben olvasható háromszor huszonegy, azaz hatvanhárom irodalmi szöveg tipográfiai elrendezése, ritmikussága, minimalista terjedelme és stílusa okán azonban megítélésem szerint inkább találóbban és pontosabban nevezhető prózaversnek, még ha a stílusukban megjelenő prózaiság (értsd : olykor profán, alantas stílusregiszter és / vagy az azzal való irodalmi játék) közelebb is viszi őket a prózához, mint műnemhez. Olybá tűnik tehát, hogy ugyan Bíró József mint bátor, kísérletező szerző feszegeti a műfajhatárokat, ám, üzenetmegfogalmazásának módja okán e kötetében is inkább megmarad költőnek, korántsem vedlik prózaíróvá, a szó hagyományos értelmében vett történetet pedig semmiképpen sem beszél el sajátos, műfaj- és műnemhatárokat feszegető opusaiban.

1. Bevezetés

Az Új Idők vagy a Magyar Lányok megsárgult hasábjait lapozgatva, a sármos Jávor Pál, de Páger Antal fekete-fehér filmjeit megtekintve is egy magával ragadó, ám annál inkább erősen szabályozott, belső feszültségekkel és konfliktusokkal terhelt társadalom képe tárul fel a mai érdeklődő előtt.

Ez a társadalom ugyanúgy képes volt karizmatikus egyéniségeket a felsőházba juttatni, ahogy magyar grófi családba született fiatalembereket amerikai kisasszonyokkal összeházasítani, (hogy aztán a hölgyek ne akarjanak „farmerek” feleségeivé süllyedni). A századelő rögzült udvariassági kifejezéseiben tükröződött a társadalom előbbi kettőssége, vagyis a feudális rendszer hagyatékának (és magát markánsan tartó értékrendjének) továbbélése. Sőt, megjelenik emellett a polgárosodás és urbanizáció következményeképp kialakult modern és globális világ ennek minden változást magával hozó jelenségével. Adatgyűjtéskor azt a problémát figyeltem meg, hogy ez a társadalmi és gazdasági kettőség jellegzetes kifejezésekkel társult, elhelyezkedése pedig rejtett feszültséget okozott a megnyilatkozók viszonyrendszereiben.

„… a szerző poézisének immár védjegyévé vált jellegzetességei – a markáns világállapot-kritika, a közeli pusztulást sejtető dodonai hangvétel, az egykorvolt és eljövendő aranykor ígérete, a letisztult, szinte csak a legszükségesebbek közlésére törekvő nyelvhasználat. (…) A már címével is a szellemi bensőségességet sugalló A kert hét (!) rövid szövege, noha az egyes novellák külön-külön világot építenek, vagy inkább mutatnak meg, a mélyben száz szállal kapcsolódik össze, így azokat egy műalkotás mozaikdarabjaiként is tekinthetjük.”

Szemes Péter

Szintézisben – Paul Celannal

Kántás Balázs: Nyelv / Rács / Törés – Közelítések Paul Celan költészetéhez

Kántás Balázs a 2013-as könyvhét alkalmából megjelent, a szerző eddigi Celan-kutatásait összegző terjedelmes tanulmánykötete tíz hosszabb fejezetből, önállóan is olvasható nagytanulmányból áll össze. Koncepciója szerint különböző irányokból igyekszik megközelíteni a szerző költészetét, részben irodalomelméleti, részben pedig líratörténeti szempontból elemezve Celan bizonyos közismert és kevésbé ismert verseit. Három jelentősebb Magyarországon publikált tanulmánykötet, Bacsó Béla A szó árnyéka, Kiss Noémi Határhelyzetek és Bartók Imre A sérült élet poétikája című munkái után – habár maga Kántás Balázs az elmúlt években számos apróbb tanulmány- és esszékötetet publikált Paul Celan költészetéről, ezzel prominens fejezetekkel gyarapítva a magyarországi recepciót – talán ez az elmúlt két évtized legjelentékenyebb magyar nyelven közreadott irodalomtudományi munkája, mely a második világháború utáni európai líra talán legjelentősebb szerzőjének költészetével foglalkozik.

Radnai István költő, író 1939-ben született Budapesten. Bár pályája kezdetén a gazdasági élet területén helyezkedett el, az 1970-es évek elejétől rendszeresen közölték verseit, prózáit rangos folyóiratok, hetilapok.

1975 után nem publikálhatott, de 2009 óta ismét folyamatosan jelennek meg írásai antológiákban, folyóiratokban. 2010 óta verses- és novelláskötete is megjelent.

A cím Tűlevelű ünnep felkelti az olvasó figyelmét, szeretné minél előbb elolvasni a kötetet. Ebben segít az illusztrátor, Ádám Zsófia is, aki igen érzékeny grafikáival járul hozzá a kötethez. A Tűlevelű ünnep kötetcím egyrészt eszünkbe juttatja a Karácsonyt, amely mégis kissé fájó, hiszen tudjuk, hogy a Karácsony nem csak szép, meghitt pillanatokat tartogat, hanem fájdalmas emlékek is előtörhetnek ilyenkor a tudatból.

Jézus Krisztus posztmodern valósága

Létezés - esszé

1. Transzcendencia és omnipotencia

A bibliai hit alapjairól Derek Prince írt nagyszerű könyvet, amelynek a címe: A kereszténység hat alaptanítása.^[1] Ebben található néhány mondat, ami témánk szempontjából nagyon fontos: „Isten Izrael számára szóló különleges tervének középpontjában az az ígéret volt, melyet szövetségkötéssel is megpecsételt, hogy elküldi nekik a Szabadítót, Akinek az Istentől kapott feladata, hogy megváltsa az emberiséget saját lázadása minden következményéből és visszavezesse a Mennyei Atya kegyelmébe.” Ezt a személyt, a Messiást találjuk meg az Újszövetségben, azt a Jézus Krisztust, Aki végül nemcsak Izrael miatt, hanem a nemzetek és az egyház miatt is elvégezte, amit Isten rá bízott. Meghalt a bűneinkért, feltámadt a halálból a megigazulásunkért. S aki hisz Benne, annak üdvösséget ad. S a Messiás még vissza fog jönni személyesen újfent, hogy elvigye magával az egyházat a Mennybe.

Egy műgenezis: eredet és kifutás

Lesznai Anna „románja” mint a szerző (élet)regénye^[1]

Kutatási kontextus

„Egész életemben nem akartam mást – mondja (írja) egy helyen Lesznai Anna –, mint nem férfiművészetet adni: Az asszony ne akarjon jobbat csinálni, hanem mást.”^[2] Ez a más mármost, következtethetünk optimistán és jóindulattal, szükségképpen és (ezért) szerencsére harmonizál a genderbázisú világszemlélet és az ahhoz igazított irodalomkutatás (alapvetően) kétosztatú, lényegében kiegyensúlyozó tájékozódásának higgadtan és reálisan megcélozható szellemi hozadékaival. Tehát egy, a kezdeti radikálfeminizmust a literális produktumok létrehozása és vizsgálata terén (is) immár jótékonyan felváltó, a női nemiséget a férfi nemiséggel, illetve az ember általában vett nemiségének generálszempontját mint a művészet megkerülhetetlenül lényeges antropológiai-kulturális meghatározottságát, az egyes művészeti termékek eme (s talán az egyik legintenzívebb) létesülési erőforrását a kreativitás gyakorlása közben feltáruló femininitás-specifikummal megfelelően összeegyeztetni képes mérsékelt női-alkotói beállítódással. Persze, a „ne akarjon jobbat” kitétel bizarrul hat akkor, hogyha visszaidézzük: a sokszor félresikló „emancipatorikus” törekvések a maguk idejében éppenséggel férfi-minőséget (-milyenséget) akartak elérni; az egyenjogúsítás elvét valló személy önállósodott, független, szabad állapotot célzott meg a maga számára, az emancipáció révén vélt vagy valós függő helyzetéből, alárendeltségéből akart kitörni, vagyis „elnyomás” alól igyekezett szabadulni (európai környezetünkben végső soron sikerrel). Olyan státuszra szert tenni nőként, mint amilyet a tradicionális szerveződésű társadalomban a férfi birtokol(t) egzisztenciálisan, erkölcsileg, szociokulturálisan stb. S ugyanígy a művészet vagy az irodalom területén. Ebből következően Lesznai Annának a dolgozatunk elején idézett, egyébként visszamenőlegesen értékelő, élete vége felé tett kijelentésében található „más” mindenekelőtt a „(férfi)művészetet”, azaz annak szintjét, nívóját jelenti (egyen)érték szerint mégiscsak, ám kizárólag nő által megadható karakterét jelleg szempontjából.

Az elhallgatás poétikája

Kísérlet Paul Celan lírapoétikájának körvonalazására, a költő életművének hét paradigmatikus darabjának kronológiai sorrendben történő elemzésén keresztül

BEVEZETÉS

Paul Celan költészete újra és újra kihívás elé állítja az értelmezőket. Habár az életmű alapélménye mindenképpen a második világháború és a holokauszt traumája, az értelmezési lehetőségek ennél nyilvánvalóan szerteágazóbbak. Amennyiben reprezentatív képet kívánunk kapni e költészetről, nem könnyű feladat úgy kiválasztani néhány művet, hogy azok valamiképpen a körülbelül hétszáz verset magába foglaló életmű keresztmetszetét legyenek képes nyújtani. Korai verseiben Celan még rengeteg költői képpel, metaforával veszi körül mondanivalójának lényegét, ám egyre tömörebb kései, hermetikus versei egyre inkább a csend, az elhallgatás irányába tartanak. Amennyiben a pálya elejétől a végéig szemléljük az életmű darabjait, úgy joggal beszélhetünk az elhallgatás poétikájáról, mind a versek terjedelmét, mind pedig motívumrendszerüket, metaforavilágukat és retorikájukat illetően.

„Pro bono publico!”

Beszámoló A közjó a kései rendiség diskurzusaiban, 17–19. század című műhelykonferenciáról

2015. szeptember 18-án délután nyolc előadó tartotta meg előadását a 18-19. századi közjónak és a közjó szolgálatának értelmezéséről az ELTE BTK B épületében. A megnyitóból megtudhattuk, hogy 1862-63-ban még kötőjellel írták a közjót és jellemzően az egyén vagy közösség hasznának előmozdítását célzó tényezőket értették alatta (azt, ami ehhez hozzájárulni képes). Értesülhettünk arról is, a közjóról még havonta megjelenő periodikumot is jelentetnek meg (Bonum Commune címmel), de tartalma távol áll az eredeti jelentéstől. Mindezek alapján érdekesnek ígérkezett erről egy konferencia keretében gondolkodni, vitázni, véleményeket cserélni. A konferencia szervezője Szijártó István (egyetemi docens, ELTE BTK) felvezetőjében nyomatékosította, hogy a közjó a kora újkori gondolkodás és a felvilágosult abszolutizmus központi kulcsfogalma.

A Nyugat Plusz őszi száma

Egy irodalomtörténeti jelentőségű lap, két különleges est és a Hangzó Nyugat második kiadványa

A közelmúltban elhunyt Czeizel Endre öt esztendőn keresztül publikált a jelenkori Nyugatban, az Újnyugat Irodalmi Kör tagja volt. A Pfaundler- és Kennedy díjas orvos-genetikus betegágyáról, halála előtt két héttel adta le a Nyugat Plusz őszi számának szánt utolsó esszéjét, amelyben Petőfi Sándor életét, családi genetikai vonalát elemezte a nevéhez fűződő négy faktoros talentummodell alapján. Elemzésében a szellemi teljesítményt négy képességfaktor, az általános értelmesség, a speciális szellemi képesség, a kreativitás és a motiváció mentén határozta meg.

Birtalan Ferenc legújabb könyve (70 vers ellenfényben) gyűjteményes kötet, egy nagyszerű, de – mint kritikusai többször megfogalmazták – nem a fősodorhoz tartozó költő válogatott verseinek ünnepi kiadványa. Ellenfényben alkotni vagy a közismertség sűrűjében – voltaképpen mindegy. A cím kesernyés utalása ellenére is nyilvánvaló: a művek számítanak egyedül. Birtalan esetében van miből meríteni, az esztétikum és az anyagbőség értelmében is.

A viszonylag késői pályakezdés (Bérszalagkokárda, 1985) után két évtizeddel, a kettőezres évek közepétől a szerző megtáltosodott, az addigi szórványos megjelenéseket követően évente jelennek meg könyvei. Ezek között egy versbetétekkel, naplójegyzetekkel tarkított önéletrajzi próza is szerepel (Versek regénye, 2010). „Birtalan Ferenc versei nagyon erősen kötődtek személyes sorsához, sorsának helyzeteihez. […] Költői próza és vers arányosan áll dialógusban egymással, s együtt képesek talajtalanságunkból eredő rossz közérzetünket, bizonytalan identitásunkat megérteni és megértetni” – írta Pécsi Györgyi a könyvről. A Versek regényét is felfoghatjuk egyfajta összegzésnek, fontos és őszinte olvasmány Birtalan világához, a lírai világkép megismeréséhez.

A megjelenítés jelene

Tornai József: Vízesések robaja

Gondolat Kiadó, 2015.

kartonált, 144 oldal, 2500 Ft.

Tornai mindig is jó címadó volt. Emlékszem azokra a köteteire, amelyeket annak idején szívesen olvastam, mindig a címük fogott meg. A Megcsókolom a szomjas folyót, a Sikoltozó rózsa vagy a Miért sírnak a metaforák? rögtön kiváncsivá tett. És nem csalódtam. A kötetbe lépve mindig föltárult valami egészen apokrifnak tűnő, archaikus valóság, ami ugyanakkor mégis egy mostani világként szólított meg.