Videó

A fugabudapest csatorna videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Kabdebó Lóránt (1936-2022)

 

Kezdhetném azzal is, falba léptem, amikor meghallottam a halálhíred. Annyi mindennel kezdhetném. Bénult vagyok. Mérlegelem a szavak súlyát, próbálgatom erejüket, aurájukat, jelentésük többrétűségét, végeredményben azt, hogy a szavak a lehető legszikárabb használatban hogyan hangzanak, és mit hordoznak.

Kabdebó Lóránt meghalt.

Nem tudom, mit hordoznak ezek a szavak. Felfoghatatlan, mint minden halál. Képtelen vagyok különbékét kötni a haláloddal Lehetséges, hogy nem vagy már, te, akinek módszere a beszélgetés volt? Hiszen itt van velem a hangod, polcaimon a könyveid, elérhetők a cikkeid, őrzöm töméntelen fotódat. Nemrégen még a nappalimban ültél, bár itt is inkább fel-alá járkáltál, és meséltél, főleg Szabó Lőrincről, de közel hoztad mind a nagyokat. A privát beszélgetéseink is egyetemi előadások voltak, egyetemünk maradsz! És jaj, és most már mindörökké!

 

 

A Kincskereső videója.

 


Bátai Sándor: Princípium (1)

 

Felbecsülhetetlen értékű lelki kincsek szunnyadnak elrejtetten a zsoltárok mélyén, és ezen megállapításnak nyilvánvaló igazságtartalma rendszerint még azoknak számára is egyértelműen megnyilatkozik, akik általánosságban kevés, avagy éppenséggel szemernyi érdeklődést sem mutatnak a zsidó-keresztény tradíció irányában. Jómagam az alábbi, első olvasatra talán némiképp nehézkesnek és hosszadalmasnak ható történet nyomán szeretném felvezetni azoknak az élményeknek és tapasztalatoknak megosztását, amelyeket kétségkívül a zsoltárvilágnak köszönhetek, és amelyek nézetrendszeremet mind a mai napig alapvetően meghatározzák. Számomra gimnazista koromban adathatott meg első ízben a velük való találkozás élménye, amikor iskolám akkori szerzetes-igazgatója egy hideg és sötét hajnali találkozás alkalmával zsolozsmára invitált. Lakóhelyem, és az iskolának otthont adó nagyváros között ugyanis több, mint harminc kilométeres távolság terült el, nekem pedig így minden egyes hétköznap alkalmával mintegy háromnegyed órás utazással kezdődött a reggelem, amíg megérkeztem a gimnázium kapujához. Minthogy a vidéki buszjáratok közlekedési rendje akkoriban még - meglehetősen finoman szólván - nem volt túlságosan rugalmasnak mondható, sok esetben már jócskán a tanítás megkezdése előtt az iskolapadban üldögélhettem, elsőként lépve az épületbe. Egy alkalommal tehát, amikor az igazgató atya a kápolnába igyekezve belém botlott, kegyesen megszánva felajánlotta, hogy a magányos üldögélés helyett inkább csatlakozzak hozzá és testvéreihez, a zsolozsma ideje alatt erősítvén valamelyik szerzetesi kart. Akkoriban persze még semminemű fogalommal nem rendelkeztem arról, hogy mit is takar ez a homályos kifejezés, amelyet éppenséggel akkor volt alkalmam első ízben hallani, így merőben új élményben lehetett részem azon a reggelen.

 

 

A Kincskereső videója

 

A Keresztény Múzeum csatorna videója

 

 

 Paul Celan és a megsemmisülés

Ne vessük meg a szavakat. A szó mindig többet jelent puszta szónál. Voltak ítéletidők, amikor

a szó jelentett mindent, amikor a jövőt mentette az, aki a szavakat őrizte.” ( Bálint György)

 

Amire Tandori int: „merüljünk …egyre mélyebbre”

 

A még sokak emlékezetében élő tragikus mélység kétségkívül a minden korábbinál elvetemültebben kigondolt és végrehajtott genocídium, a holokauszt volt, róla nem leválaszthatóan a II. világháború felmérhetetlen pusztítása. Volt-e valaha ennél mélyebben az emberiség? – a kérdés megválaszolhatatlan, az emberiség sok mindent elkövetett már, hogy saját pokoli bugyrait tovább mélyítse. A Cicerónak tulajdonított mondás: Inter arma silent Musae soha nem igazolódott be. Az emberiségnek mindig szüksége volt arra, hogy megbirkózzék megpróbáltatásaival, veszteségeivel, pusztulásaival. Nem is szükséges bizonyítani, hányan szegültek szembe saját tragédiájukkal (Radnóti szinte a halál pillanatában is), vagy emlékeztettek rokonaik, ismerőseik tragédiáira. Az is természetes, hogy nem mindenki képes azonnal megszólalni az átélt kataklizma után. Arany így vallott 1861-es Vojtina ars poeticá-jában: „Mély hallgatásban torkom elrekedt.” Weöres Sándor háborús műveinek kemény, fájdalmas, reménytelen hangjáról (Dalok Na Conxy Panból már 1940-ben, XX. századi freskóA reménytelenség könyveHáborús jegyzetekMagyar tanulságElesett katonákA fogak tornácaSzirénák légitámadáskor – az 1943-44-es évekből) mintha tudatosan megfeledkeznének a személyiségét próteuszi alakoskodónak, vagy éppenséggel lebegő, misztikus orfikusnak minősítő teoretikusok. Holott igazi orpheuszi mélyreszállásait, a borzalmak világában megmerítkezését, annak humánus, őszinte feltárását éppen ezek a költeményei tanúsítják. Kötetbe foglaláskor ezt a címet adta nekik, Ciceróval vitázva: Inter arma.

 

In memoriam Kaiser Hugó építész

A bál a jótékonykodás, az adomány gyűjtés bevett korabeli módja volt amellett, hogy társasági esemény is. Az úri közönség számára talán a jótékonykodás adott lelki felmentést a léha mulatozás vádja alól, miközben az estélyek egyben a társadalmi kapcsolatok ápolásának színterei. Néhány táncmulatságnál idézem a notabilitásokat, akik tiszte volt e bálok tekintélyének, ezáltal a részvétel és a bevétel növelése.

Minden vigasság esetében kulcskérdés volt, hogyan tudják kellően attraktívvá, kívánatossá tenni a részvételt. Ehhez húzónevek kellettek, ma sem működik másképp. A bálok esetében kérdés az is, ki a fővédnök, védnökök, bálanya, bálanyák. E bálok közül itt nagy-nagybátyám emlékére az építész bálok szerepelnek többségben. Legnagyobb hírverés és tekintély a Széchenyi bálokat övezte, melyek közül egyet szintén felidézek. A Balatoni bál pedig Vaszilievits János, a Főváros és a Balaton prominense emlékezetére került be a báli beszámolók közé.

 

Rilke, akit divat félreért(elmez)ni

És az élet mégis csupa esztétikus, daloló, örömre vágyott szépség, és a költő hivatása,

hogy szépséget énekeljen. De szépségeit csak az ismeri, aki már szembenézett borzalmaival.”

(Szerb Antal: Rilke)

 

A Nietzschével talán legtöbbet együtt emlegetett költő az a Rilke, akiről – ahogy haladunk előre a posztmodern paradigmaváltó korszakban – egyre több „értelmet váltó” elemzés születik. Holott Rilke, a mélyre hatoló gondolatiságú versek és esszék szerzője, maga írt igazán „öneligazító” sorokat: „…csak a jelenlevő áramlatoknak és a művész időtől idegen életszemléletének ellentétéből születik egy sereg felszabadítás, és létrejön a látható tett: a műalkotás. Nem a művész vonzalmából születik. Mindig válasz a mának.” A Nietzschéhez kapcsolódó meghatározása: „ Az, ami a műalkotás önállóságát adja: a szépség. Minden műalkotással valami új, egy dologgal több születik a világra.” És egy még rokonabb gondolat: „ Ha egyszer a világ össze is törik a lába alatt, a művészet mint teremtőerő továbbra is fennáll, és töprengő lehetősége marad újabb világoknak és koroknak. Éppen ezért az ember is, aki a művészetet vallja életfelfogásának, tehát a művész: a végső cél embere, ifjan lép át az évszázadokon, és mögötte nincsen múlt. A többiek jönnek és mennek, ő megmarad.” Majd: „ A műalkotás az a legbensőségesebb vallomás, amely egy emlék, egy tapasztalás vagy egy jelenség ürügyén nyilatkozik meg, és – a kiváltó októl elszabadulva – önmagában is megáll.” (kiem. Sz.E., Ver Sacrum, Hajnal Gábor ford.) És még konkrétabban, egy regényhősének szájába adva: „ Mert a vers nem valami érzés, ahogy az emberek hiszik, - érzelmeink elég korán jelentkeznek, – hanem tapasztalat.” (Malte Laurids Brigge feljegyzései, 1910, Görgey Gábor ford.) Annak bizonyítására, hogy mit és hogyan adott át ebből a tapasztalatból, és miként párolta szépséggé, álljon itt csupán az Őszi nap című (igen sokak által fordított vers) utolsó versszaka:

 

Kezdetben volt a Tóra. Az ószövetség Igéje. Isten használati utasítása az emberi korpuszhoz. Az abszolútum színtiszta beszéde Zsinórmérték. A kánon szövege. 613 egyperces novella. Minden későbbi dolog ebből lett. Az Igéből.

Minden általa, érte történik. A mi Istenünk (Adonáj, JHWH) akarata szerint. Aki a Messiás, a Fia kedvéért teremtett világot, eget, földet és vizeket. És embert. Csinált egy agyagedényt, aminek kezeket, lábakat, füleket és szemeket vésett, gravírozott. Majd belelehelte az orrába a szavát. Voltaképp Jézust tette bele elsőnek a teremtménybe. A mintát, amilyenné kellene válnia. De a sátán is munkálkodott a kertben. Egy trükkje bejött. A varázslás.

 

 

Miért írom?

2011-ben Kántás Balázs fiatal költő és irodalomtörténész írt egy Orpheusz című verseskötetet, amihez felkérésre írtam egy rövid kísérő szöveget. Azóta éppen tíz év telt el, és nekem át kellett gondolnom a korábban írt rövid tanulmányt, nem is elsősorban a terjedelméből fakadó hiányosságok, pontatlanságok miatt, hanem főként azért, mert Kántás Balázs több irányban is tovább gondolta fontosnak érzett témáját. Egyrészt hatalmas munkát fektetett bele a példaképnek és irányadónak választott Paul Celan életművének fordításába, értelmezésébe, a róla szóló szakirodalom feldolgozásába, - a szerzőről szóló tanulmányait tanulmányait 2015-ben összegyűjtötte „Vannak még dalok túl az emberen” címen, ami az egyik legfontosabb Celan-vers kulcssora, másrészt nem állt le a 2011-ben megjelent verssorozattal sem, hanem jelentős lépést tett előre a költemények hangvételének, céljának módosítása érdekében, miközben továbbra is követi a Celan-versek jellegzetességeit: a kezdősorok címként feltüntetését, rövidségüket, a megszokott költői nyelvtől eltérő keménységüket, zártságukat.

 

Nietzsche mindig is vitatott és az intellektueleket megosztó gondolkodónak számított. Filozófiája, művészetfelfogása rendkívül nagy hatású, sok szerzőt, művészt megihletett.

Életfilozófiájával az individualizmus képviselője, az egzisztencializmus egyik előfutára Kierkegaard és Schopenhauer mellett. Kritizálta a korabeli értékrendet, különösen a kereszténységet, a szocializmust, a darwinizmust. Különc zseniként került be a történelembe. Szenvedélyes elkötelezettség, radikális újítási akarat, nyelvi mágia jellemzi munkásságát.

„A vallást hazugságnak tekintette az emberen túli ember szemszögéből nézve, a részvétet a tömegmorál jelének (jobban mondva a tömegmorállal való megalkuvásnak). A részvét az, ami szerinte tönkreteszi az erős embert, aki magasabb célok felé tekintve ki van téve annak a veszélynek, hogy az emberi szenvedés láttán képtelen követni elhatározását. Tagadta az akkor fennálló államrend és szerkezet jogosultságát a néptömegek vezetésében. Az uralomra termett, erős embert hirdeti.

 

Nem vagyok város, Éjjel-Nappal Budapest, romkocsmatúra by Fabó Kinga

Amint a főcím már jelzi, virtuális romkocsmatúrára invitállak benneteket képek és szövegek segítségével. Lesz itt bőven lehetőség kukkolásra, megkukkolhattok például egy chippendale showt. Aztán jöhet némi slam poetry; itt most annak végeredménye: 2 vers. A slam és a show, ugye, élő, rögtönzött műfajok. Ti is beszállhattok! Közben némi betekintés az Éjjel-Nappal Budapest egyik jelenetébe. “Nem vagyok város”, mondja – ki is? – miközben Éjjel-Nappal Budapest van. Gyertek velem végig először ezen a rövidke virtuális úton, majd kövessetek a valóságban is! A többit a fantáziátokra bízom…

 


Simone Weil (forrás: Wikipédia)

A poszthumán és az antropocén, a kitalált „történeti” korszakok gondolatkísérlete után újabb képtelenségekkel kábítják a liberális filozófusok a világot. Ez benne van a zeitgeist, korszellem láthatatlan bugyraiban, állítják a konzervatív teológusok, a kétségbevonás, a gnosztikus tudálékosság mindig csavarokat, új görbítéseket szeretne belecsempészni abba, ami egyébként egyértelmű az üdvtörténet bibliai kinyilatkoztatásában. Az új filozófiai poszt-apostolai azt hangoztatják, Isten nincs itt. Milyen avítt, ősrégi szavak! Dekonstruálni szeretnék a tradícionális Isten-képet. De már az elején belebonyolódtak.

Az új, negatív teológiát, Simone Weil gondolatai ihlették. „Simone Weilt tehát először is modern misztikusnak, a negatív teológia 20. századi képviselőjének szokták tekinteni. A negatív teológiai álláspont szerint – szemben a pozitív, többnyire egyházi teológiával – Istenről, az isteni igazság dimenziójáról nem lehetséges pozitív fogalmakban számot adni. A pozitív teológia pozitivitása abban áll, hogy racionális, vagyis fogalmi koherenciára és rendszerességre törekszik, definíciókat, bizonyításokat, levezetéseket alkalmaz.

 

 


Kokas Ignác (Kép forrása: nefmi.gov.hu)

Mimózák között rózsa. Csupa bibe, kagyló és tölcsér. S a minden bársonyt beborító, apró szemcsék. Szegmentumok. Mintha a senkiföldje-érzés lenne, ami meghatározná örökségét. Pedig otthon van. Eggyel magasabb szinten lát, mint a többi én. Páracsepp a szemhéján. Nem könny. Nem magától értetődő ez a látás.

Mint egy picike bárányfelhő, vagy pehely-foszlány. Alaphelyzet.

Mintha nyelvvé tenné a beszédet rögtön. Nagy vásznak, kék és világoszöld drapériák, tapéták. S ha közelebb lép a néző, akkor veszi észre, ezek szerves, lélegző plüssök. 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal