Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves közönségünk!

 

Nagy öröm számomra, hogy itt a fiaimmal is gyakran látogatott Pinokkió Gyermekkönyvtár, oly kedves enteriőrjében köszönthetem újra Kováts Ferenc grafikusművész barátomat, bár most nem rézmetsző mesteri státuszban, hanem mint Őméltósága papírcetliségének kollázzsá szelídítőjét, aki egy elegáns sasszéval egyszerűen képes volt MŰFAJT változtatni. Mint hallani fogják ez mégsem volt olyan nagyon egyszerű lép-zár-lép csúsztatott tánclépés, mint azt a táncművészet területén mondanák. Barátunk váltott lábbal próbálta követni a tánc ütemét, csak hát nagyon nehéz minden apró lépés, ha a sors átveszi az irányítást. A lábnak valójában nem is kéne lépnie, hiszen a rézkarcok mestere jól érzi magát az asztalánál. Rézkarcai, grafikái önálló életet élnek már régen, és utánozhatatlan atmoszférája képeinek sokunk számára ismert és szeretett. Réztábláit reszeli, metszi, karcolja, savazza és képalkotásai közepette még a stART alkotócsoport tehetséges művészeit is összefogja, arról már nem is szólva, hogy az ORFŰI ŐSZI TÁRLAT Neki is köszönhetően immár hatodik alkalommal kitárta kapuit a szemlélődni vágyók előtt. Miért is kellene néki itt sasszézgatnia?

 

 

A Kreatív Európa az Európai Unió kulturális és kreatív szektorokat támogató keretprogramja.

A Kultúra ág horizontális pályázati területei minden kulturális szektor számára nyitottak és nemzetközi, legtöbb esetben konzorciumban megvalósuló kulturális projekteket támogatnak.

 

A legnagyobb és legnépszerűbb pályázati terület az európai együttműködési projektek.

 

 

 

Kántor Zsolt 

Hétvégi házikónkban aludtam. Az udvaron lomok s romok. Például egy dobfelszerelés, egy bordatörött hegedű. Az eső a cintányéron kopog. A 35 éves fiam gyerekkori szánkója egy zongora fedelén. Mint a Celsus könyvtár Epheszoszban. Amikor Schliemann „megtalálja” Tróját, az addig csupán mitikus, mesebeli helyként aposztrofált virtualitás új valóságként ölt testet. 

 

2021. szeptember 11-én itt állok, és egy számomra is kedves felkérésnek kell méltón megfelelnem. A megfelelés szót nem szeretem, mert mindig sejtet valamiféle pszichoszomatikus rendellenességet: valamit, valami fajta elfojtott rongáltságot, amit valamikor, mikor gyökereink erősödni kezdtek és mélyre hatolva sokat ígérően terebélyesedtek, ránk erőltetett a környezet megcsontosodott elvárásokkal teli kövülete. Ma valójában nem kell megfelelnem, és még a kell szó is a szeretnék kifejezéssé halványulgondolat ösvényeimen, mivel ünnepről van szó, mégpedig a mi ünnepünkről. Jubileumi kiállításon vagyunk ma mindannyian együtt, ahol méltó megemlékezésről, művészetről,pontosabban a művészek szerepéről szeretnék vallani. Azt gondolom, némi térben és időben való visszanyúlást nem árt tennem a nemes kezdeményezés megértése végett. Vannak eszmék, melyek szinte tapinthatóan a levegőben vannak. És azt gondolom, mi alkotók, bohém lelkek mindannyian fogékonyak vagyunk rájuk, de ahogy Ralph Waldo Emerson amerikai esszéista filozófus a 19. század közepén transzcendentalista előadásain kifejtette:„Mindannyian fogékonyak vagyunk rájuk, hiszen ezekből az eszmékből állunk; mindenki fogékony, de egyesek fogékonyabbak másoknál, és ők fejezik ki ezeket az eszméket először.”

 

 

 

A kilencvenes évek első fiúzenekarának nevét kissé átalakítva, az új srácok ezúttal nem a környéken, hanem a falakon lesznek láthatók decemberben a Resident Art Galériában. 

Helyesebben persze inkább az új srácok új művei. A 2018-ban debütált Resident Art Fair kortárs képzőművészeti vásárt immár kilencedik alkalommal rendezik meg. Ahogy arra a vásár címe is utal, a kurátorok, Bánki Ákos és Schneller János ezúttal a pályakezdő képzőművészekre helyezték a hangsúlyt. A rendszeresen kiállító művészek mellé majd 40 új kiállítót hívtak meg, akik nagy része még soha nem szerepelt képzőművészeti vásáron, sőt legtöbbjük most mutatkozik be a kortárs műkereskedelmi piacon, azaz épphogy csak elkezdte művészi pályafutását. A vásár lehetőséget teremt a fiatalok számára a bemutatkozásraés műveik értékesítésére is.

 

 
Kép forrása: Galéria Savaria

Az elbeszélés bejáratánál toporog. Keletkezést lát. A méz íze a szájában, akár a parfüm. Van benne émely és kókadt szomj. Kint enyhül a hurrikán, a völgy hónaljánál kulminál. Csurom hínár a folyópart, a szél egy kagyló alakú kavicsot a sziklából kiváj. Töprengő entitás. Kiszabadítja a Holdat, a túlfolyás foglyát a láz. Beleugrik a gyík az ömlő örvénybe. Viszlát! Egy sejt hatol a fénybe. Mint emlékek a történetbe. Zúzmara hull az évekre. A memória sejtszáma pitypangként szaporodik.

 

 

Sylvia Plath - Wikipédia

Hagyjuk a higanyt. Mondtad, amikor megmérték a lázad, gyönyörködtél az indigón guruló, ezüst golyócskák keringésén az (k)elme körül.  Csöpögtek a rokkant atomok. Hormonok a láthatatlan világban, ahová átpillantottál. A szörnyű kútba, a misztérium szájába hullottak a szavaid. Te vagy az egyetlen szilárd tér, mondta a kritikusod, s erre támaszkodott, erre az extázisra, sok olvasó lélek, szív. Irigyellek. Az időtlenség érzését kölcsönözted nekünk a bolygóközi fuksziák világából, a legfelsőbb bibliotéka regiszterei közül.  Neked ez is megvolt. 

 

 

A Genéziusz Színház videója

 

Hübler Krisztián videója

 

2023. október 14-én nyílik Hegedűs 2 László Munkácsy- és Balázs Béla díjas vizuális művész, Az eltűnt expozíciós idő nyomában című kiállítása a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban.

A tárlat a múlt, ez eltűnt idő vizuális feldolgozását jeleníti meg. Egy ismeretlen családi fotóalbum képeinek transzformálásával, egy ismeretlen személy ismeretlen élettörténetének nyomait mutatja be a kiállítási teret betöltő periodikus fázisképeivel. Valaki, valamikor, valahol. A képek lírai érzékenységgel, a hangok, színek, illatok, érzelmek vizuális képekbe illesztésével azt a technikát követik, amit az elbeszélő irodalom klasszikusa, a kiállítás címével megidézett Marcel Proust is alkalmazott Az eltűnt idő nyomában c. regényében.

 


Kiss Fruzsina:
Soft but Rough / Puha de durva

Heidegger mondta volt: „A szavak [Worte] nem szók [Wörter] s nem hason-latosak – mint emezek – a vödrökhöz és hordókhoz, amelyekből meglevő tartalmat merítünk. A szavak kutak, amelyeknek utána ás a mondás, könnyen betemethető, ám némelykor hirtelen fel is éledő kutak, melyeket állandóan újra meg kell találnunk és újra kell kiásnunk. A szüntelen ismételt kútra járás nélkül üresek maradnak a vödrök és hordók vagy állott marad a tartalmuk.” (1997) 1

A gesztusok testté lettek. Hangnemmé. Hagyjuk tehát a higanyt. Mondta álmában Harlekin, amikor megmérték a lázát, gyönyörködött l az indigón guruló, ezüst golyócskák futásán. Potyogtak a káosz- atomok. Éles kontúrok a láthatatlan világban. Metszetek, lamellák. A szél sorba rakja az időket. Mint egy elutazás.

 

 

A KMI Szerzőbár videója

 

 
Dobos Marianne

Dobos Marianne közíró 81. éves. A lapunknak általa közlésre átadott írásával köszöntjük, és további, szép alkotóéveket kívánunk!

Dobos Marianne

A hit és a szeretet ereje a kanadai ’56-os magyar emigrációban

Közel hetven év távol a szülőhazától. Miért? Mert hatvanhét évvel ezelőtt az élet, pontosabban a tíz nap remény után a reménytelenség hozta azt, hogy el kell hagyni az országot. El kell hagyni a hazát. Búcsút venni, mert búcsút kell venni. Ha nincs másként, akkor búcsú nélkül is búcsút kell venni. Útnak eredni, mert útnak kell eredni. Elindulni, mert el kell indulni. Miért? Az életért! Az életben maradásért! Miért? Mert el kellett kerülni a statáriális bíróságot, a börtönt, vagy a Szovjetunióba deportálást. Ott kellett hagyni a hazát. Ott kellett hagyni a szülőt, olykor a nagyszülőkre kellett bízni, ott kellett hagyni a gyereket, ott kellett hagyni a rokonokat, barátokat, ismerősöket. Miért? Mert menekülni kellett a hazából! Szívükben a levert forradalom és szabadságharc életre szólóan meghatározó, felejthetetlen, még az unokák nemzedékének is átadandó élményével, emlékével, és egy maroknyi anyafölddel a vándortarisznyában eredtek útnak.

Honnan? Hová? Hogyan?

Megtudjuk, hogy élte ezt meg az a harmincnyolc ember, a harminchét-ezerből, aki a kanadai emigrációba kényszerült, és elmondja élettörténetét Dancs Rózsa Add tovább a lángot1 című könyvében.

Mintha harmincnyolc meg nem írt regényt olvasnánk a 268 oldalban. Mert mindegyik történet ebben a maga terjedelmében is izgalmas, olvashatjuk úgy, mint harmincnyolc szinopszist. A szinopszisba foglalt regények tagoltsága hasonló. Mindegyik történet arról szól, hogy hogyan élt szereplője 1956. október 23-ig. Majd mit csinált, mi történt vele a november 4-ig tartó varázslatos napok alatt. Mit azután, mikor kiderült számára, hogy menekülnie kell, és hogyan sikerült átjutnia a határon. Főként az osztrák határon, de a később indulóknak a jugoszlávon. Élet a menekült táborban. A befogadó ország kiválasztása, vagy kiválasztatás a befogadó ország által. Tengeri betegségben szenvedve, vagy nélküle, az óceánon át, szerencsésebbeknek repülőn út az ismeretlenbe. A megérkezés pénz nélkül, jobbára angol vagy francia nyelvtudás nélkül egy hatalmas kiterjedésű országba, Kanadába. A szovjet megszállók ellen fegyvert fogott, a nyugati világ által cserbenhagyott magyar forradalom menekültjeit szívesen várták ott még akkor is, amikor a nyugati világ már belefáradt a nagy exodusba.

 

 

 


Pécs, István akna Fotó: Hódi Hajnalka

Pécs külterületén, a várostól Észak-keletre -részben beerdősült meddőhányójával- a bányaipar régi emléke hever – egy elhagyott bánya. Egykor nyüzsgő ipari-közösségi központ volt ez a hely, amely most egy soha vissza nem térő korszak kísérteties emlékeztetőjeként szolgál.

Csethe András aranyokleveles bányamérnök, az egykori István-akna felelős műszaki vezetője, üzemvezetője, később a Mecseki Szénbányák volt vezérigazgatója visszaemlékezései alapján készítettem el ezt a részben történelmi, részben személyes visszatekintést.

 


Kép forrása: pexels.com

Igaz, már évek óta gond van a szakszerű irodalomkritika területén. Kevés az erre specializálódott alkalmas, érdemes befutott író és költő, illetve az ilyen irányú tevékenység eddigi munkáikban.

Az, hogy közülük valaki egy másik tollforgató gondolatai felett elidőzve véleményt alakíthasson ki, gondos és körültekintő elemzés szükséges, de elsősorban bizonyos szimpátia, s az, hogy magához közelállónak érezze a művet, annak egy része, vagy egésze megragadja a figyelmét, azonosulni tudjon a kiemelkedően jó, vagy esetleg nem oda illő, de említésre méltó megállapításaival, gondolatmenetével, metaforáival.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal