VideóAz Irodalmi Jelen / Csornyij Dávid videója Keresés a honlapon: |
Egyéb publicisztikák, tanulmányok és esszékRészlet az MTVA P´amende, 2024.04.18-i adásából a henti79 csatornán.
Olykor-olykor hatalmas halakat vetnek ki magukból vizeink – a parton a felpuffadt haltetemek pedig további halált teremnek. Madarak hullanak élettelenül a földre – megtört röptükben a természet gyönyörű rendje omlik össze. Egyre gyakrabban. És oda, ahol addig szépség és harmónia honolt, döbbenet és pusztulás költözik. Egy ideig – vagy talán soha többé – nem csobog titkokat a Szamos, az Olt, a Feketeügy, a szőke Tisza, sem a tekintélyes, hatalmas „vén Ister,” mert vigyázatlan, átkos az emberi számítás… 1986. április 26-án éjjel 1 óra 23 perckor a családommal együtt sepsiszentgyörgyi lakásunkban aludtam. Ugyanúgy, mint mások, akik már évek óta belenyugodtak abba, hogy éhség marta, üres gyomorral, korán ágyba kell menniük. Csupán fél órára engedélyezett villanyhasználat mellett még a Szabad Európát sem hallgathattuk meg, pedig az bemondta… Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona Az Erdély TV videója
Szigligetre először Parancs János hívott 1982-ben és ő is vitt le oda trabantján. Velünk utazott még Györffy László színművész, író is. Előző nap vettem 5 liter somlói bort és hoztam magammal egy marmonkannában. – Szigligetre bort! – szörnyülködött Parancs János. Azonban jó társaságba csöppentünk és az 5 liter bor gyorsan elfogyott. Kikre emlékszem? Tímár György író, műfordító, Abody Béla író, Galsai Pongrác író, akit még Pécsről ismertem és egy újságíró, akinek a nevére már nem emlékezem. De ez az újságíró még éjjel is bekopogott a szobámba, hogy megkérdezze: – Semmi nem maradt a marmonkannában? Ott volt még Deák László barátunk is, a kitűnő költő. János néhány nap múlva megörvendeztetett egy a nevemre írott verssel, egy akrosztikonnal. Expedíció a címe. Később megjelent egy kötetében, majd az összegyűjtött művei között, sajnos már a halála után. Fűkő Béla
„ÍGY, VAGY ÚGY, VAGY AMÚGY, AZ OCSÚ ELVÁLIK A BÚZÁTÓL”
„.A művészet olyasvalami, amit a lelke mélyén mindenki ért, tehát nem pusztán a művészek előjoga és kiváltsága, végső vonatkozásában arra hivatott, hogy visszaadja az embernek a szépségbe, az igazságba, a szabadságba, továbbá a valódi emberségbe vetett hitét, éppen ezért, ha egy műalkotás elkészül, az olyan, mint az utolsó ítélet, azaz minden a megfelelő helyére kerül.”
(Kovács Gábor tanár, író, költő) Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves közönségünk! Amolyan szobrászos attitűdből kifolyólag, ami a mai jeles alkalomból azt gondolom megbocsátható, azt is mondhatnám: kedves fanyűvő, kőtörő és vasgyúró Kortársaim és Barátaim! Először is köszönöm Önöknek, Nektek, hogy eljöttek, eljöttetek az emlékkiállítást megtekinteni, és „így, vagy úgy, vagy amúgy” jelenlétükkel, jelenlétetekkel kapcsolódtok ahhoz a tiszteletadáshoz, ahol a kiállító művész barátok a tavaly elhunyt barátunk Velekei József Lajos grafikus és szobrászművész előtt tisztelegnek.
Amikor Gyöngyöst elhagyta az autóbusz és a távolban hegyek kékesszürke körvonala tűnt fel, önkéntelenül elmosolyodott. Ismét itt van hát! Szinte minden évben – néha többször is – feljárt a Mátrába és a hegyek üdvözlésekor mindig ugyanazt érezte. Elérve Mátrafüredet átlépett egy bűvös határt, a sík vidék és a hegyek választóvonalán és egyszerre egy másik, sejtelmes, fenséges világba nyert belépési lehetőséget. Ez az átmenet fokozatos, Füreden még érezhető volt a közeli város lüktető forgalma, a parkoló tele volt autókkal és emberekkel. Aztán kezdett tisztulni a táj, a nyüzsgés lecsendesedett és a szintemelkedés a levegőt is megtisztította, kristályossá tette. Az erdő itt már sűrűbb volt, a fák nagyobbak, méltóságteljesebbek és a lombos fák között egyre nagyobb területet foglaltak el az örökzöldek. Szerette és a tájba illőnek találta az öreg, terméskőből épült nyaralókat is, melyek mintegy jelezték, hogy falaik itt már komolyabb időjárási viszontagságoknak vannak kitéve. Aztán következtek a szerpentinek melyek gyorsan nagyobb magasságokba emelték az utazót, a fordulóban csodás panorámával ajándékozva meg őket. Tavasszal a fák friss zöldjében, a kökénybokrok fehér foltjaiban, ősszel a nyári melegtől búcsúzó lombok színpompás kavalkádjában lehetett gyönyörködni.
Az egymással Lét és a magány köztes tere a beszéd. A beszélgetés. Ha egyedüllétben tartózkodunk, akkor magunkkal folytatunk párbeszédet. Soha nincs olyan, hogy elhallgatna az elme. Kiüresítené magát a tudat. A nyelv csinál mindig valamit a fejben. Ha mást nem is tesz, kérdez. (Ez az intervallum volna a szabad idő? De jó!) Ugyanazt a nyelvet használjuk. Mégis, olykor elmennek egymás mellett a mondatok. Kikerülik egymást a szavak. Elrepül a másik felett a megszületett jelentés. Alvás közben a beszéd a háttérbe vonul, onnan figyeli a nyelv a képeket, miként szövi a szó az elbeszélést. A tegnap.ma videója
Bodóra várva. Sorra tűntek fel olyan arcok, akik közül sokat “a pandémia” előtt láttam utoljára. Novák Valentin, a novellás kötet szerzője meg is jegyezte viccelve, hogy ha másért nem is, ezért jó ez a könyvbemutató; majd ellenőrizte, hogy a kamera megfelelően látja őt és faggatóját, Rimóczi Lászlót. Laci a bemutatkozást követve azzal indította útjára a beszélgetést, hogy felolvasott egy részletet az Irodalmi Jelenben megjelent recenziójából; majd megkérdezte, hogy miről kapta a könyv a címét. Valentin elmondta, hogy azt az egyik, benne szereplő novella adta, amelyben az ifjú Bodó Béla egy szauna szimulációjának repedésén beszökik, és más írókkal kerül interakcióba; de csak miután megdorgálta a kérdezőjét, mivel direkt kérte, hogy ezt a kérdést ne tegye fel. Mit lehet tenni?! Laci már csak ilyen lázadó! Az is felmerült, hogy miért “ÁsÉs novellák” az alcím, de az est során felolvasott művek (Élesztés, Az utazás, Az időzés) erről is lerántották a leplet. (Sajnálattal tudatom az olvasókkal, hogy a kötetben nem szerepel “Ásás” című írás.) Schreck Mo: Free Dance - fotókiállítás, Pécs A PécsTV videója
Milyen is egy rézmetsző? Nézzük meg milyen is az Ő munkaasztala! Milyen az Ő szellemi műhelye? Nekem mindig furcsa, ha valaki zárt helységben dolgozik, pedig sok–sok éven keresztül én is a belsőterek vibráló magányában dolgoztam. Mégis valami oknál fogva feszengek az eszközök között, kicsit úgy érzem magam, mint aki belép a sebészeti klinika ajtaján és szembetalálja magát a gyönyörűen elkészített és megélezett szikékkel és csőrösebbnél csőrösebb ollókkal. Minden kifinomult, felettébb célszerű. Zavarba ejtő számomra minden, mi a szobrászi nagyvonalúságnak csak egy kicsit is ellentmond. Talán hiányzik valami, amibe kapaszkodhatnék, valami vésőszerű mankóféle, jártasságban segítő eszköz. Mikor a rézkarcoló műhelyére gondolok, óhatatlanul eszembe jut életutam egy kedves, ugyanakkor keserű szakasza. Nagyon szerettem volna megfelelni életem egyetlen valódi Mesterének. Úgy véltem akkoriban, hogy az Ő általa szeretett és tisztelt grafikai műfajt nekem is el kell sajátítanom, és a klasszikus nagy mesterekhez hasonlóan nekem is kell tudnom használni a vésőm mellett a hidegtűt. Mint mindig a sors tányéron nyújtotta a lehetőséget. Pécs egyik közkedvelt iskolájának rajz-vizuális és kézműves szekciójának székhelye a Martyn házban kapott helyet és engem, mint „…, száz bozótban megszaggatott, mogorva, durva, szótlan”1 kővérűt, vélt grafikai jártasságom végett alkalmazni. Ráadásul volt egy kis házi gépük, 40 cm hengerhosszú, 10 cm átmérőjű vashengerekkel ellátott csillagprésük is. A grafikai jártasságom egyébként annyiból állt, hogy a grafikákat nagyon szerettem. Nem is voltam olyan messze az igazságtól, hiszen a „graphein” görög eredetű szó és rajzolni, jelölni, vésni jelentésekkel van felruházva. Mesterem mikor megtudta, hogy mibe is akadt a vésőm csak könnyedén annyit mondott „Megy az, neked Bélukám!” jóízűen nevetett és a dohányosok füst karcolta, korom borzolta mély hangján hozzátette „A Feri majd segít”.
A szitakötő, mint szimbólum: „Szoros kapcsolata a víz és levegő elemmel az érzelmi és értelmi motívumokra irányítja a figyelmet. Arra tanít, hogy az érzelmi és racionális dolgokat együtt kell kifejezésre juttatni. … A változás jelképe, az átalakulásé. Levegő és víz gyermeke, fluid természetszellem. Növekedés, átalakulás, mozgás képzetei kapcsolódnak hozzá…” Mo újabb képsorozata természeti formákat, növényi részeket mutat meg számunkra sajátos megvilágításban. A fekete-fehér képek már messziről vonzanak letisztultságukkal, esztétikus megjelenésükkel. Ezekben a képekben azonban különös kettősség ragadható meg:
A spontánnak ható, kiemelt növény darabok azonban többnyire elkülönülten, egynemű környezetben jelennek meg kalligrafikus erejű gesztusokként, grafikai jelekként. Kompozícióként, ahol nincs történetmesélés csak belső átélés.
Nem volt ilyen lepusztult a mozi és a ház, amint a képen látszik. Sőt nagyon modern épület volt ez csak a bauxitbeton körüli hisztéria pusztította el majdnem az egész utcát a házzal és a mozival., Az Otthon Mozi volt második otthonom 13-14 éves koromban. Mezei György osztálytársam nagyon szép betűket tudott rajzolni. Ezért a mozi vezető-gépésze megbízta, hogy az utcai plakátra rajzolja fel a műsor címét. Ezért cserébe ingyen mozijegyet kapott és gyakran vitt magával, mint legjobb barátját. Így ha valamilyen oknál fogva akadályozva volt a rajzolásban, rám hárult ez a feladat. Bár én nem rajzoltam olyan szépen a betűket, de színesebb ábrákkal díszítettem a műsor plakátokat. Sokszor fotók alapján festettem jeleneteket a játszott filmekből. Nagyon érdekelt a vetítés, hiszen volt otthon egy laterna magical nevű vetítőgépem. Látva az érdeklődésemet Kerekes bácsi, a mozigépész elhatározta, hogy megtanít mindkettőnket vetíteni. Ő maga ugyanis szívesebben töltötte idejét a Koszorú utca sarkán lévő kocsmában. A SZOBRÁSZ HÁLÓJA
„Akinek van füle a hallásra, hallja.” (Mt. 13:9, 43)
A szobrász hálója összeszedi, veszi, továbbítja a felsőbb dimenziók sugallatait és tanításait. Alkotása valójában egy energetikai jelenség, mely küldetésének megfelelően egy teljesebb valóság megismeréséhez vezet el bennünket. Párbeszéd matéria és ember között, ember és az őt körbeölelő univerzum között. Természetesen ezen párbeszéd nem csupán metafizikai síkon történik. Csanádhoz hasonló kőporosként úgy gondolom az alkotás folyamatában törvényszerűen lezajló vívódások, kalapács eldobások, oda-oda mondogatások, egy emberi hozzáállásnak a természetes megnyilvánulásai. A SZOBRÁSZNAK FÜLE VAN A HALLÁSRA, EZÉRT HALLJA. Fülünk van a hallásra, ezért halljuk azt is, amint harsányan nevetnek az égiek. Még ha tudjuk is, hogy mindezen mosolyognak odafenn, kikerülhetetlenül lejátsszuk földi szerepinket. Beszélgetünk, és mivel csak mi vagyunk részesei, éppen ezért, ezen vitáink talán a legszemélyesebbek. De ne feledjük, a befogadó hálója hasonlóképpen összeszedi, veszi, továbbítja a felsőbb dimenziók árnyalt információinak adaptációját és tanításait. Ugyancsak személyes tevékenység az alkotások befogadása is. A meditációs gondolatcsemegék mással való megosztása pedig már sok esetben beavatás számba megy. Az intimitás netovábbja, mikor valaki veszi a bátorságot és a forrást adó kutat megosztja vélünk. 
|
