Videó

A fugabudapest csatorna videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

A LongMusicProduction csatorna videója

 

 

Mennyiben más énem, mint a hangom? Aki: ego-ként beszélek, Túlfűtött individuum. Mégis valami anyagtalanság mondja el. Amit egyre többen írunk. S lassan kirekeszt a szövegből a nyelv. Munkába állít a szó. Képzelni kell. Nem elég várni, hogy szülessen magától. Én beszélek, és közben a világ tágul? A túlzott összhang nem emel, csak gátol. Bár egy akaraton vagyok a szöveggel. A szívem helyén mindvégig a nyelv ver. Egyfajta cél lebeg lelki szemeink előtt. Csak sejtjük, mi a mellékes és mi a fő? S nemcsak az idő, a szöveg is eltelik. Hatékony délelőtt.

A jelentés születése összetett folyamat. Mint a fogantatás, olyan szép konstrukció. Az intuíció, ami a magja a sejtnek, nem racionális információ, hanem olyan anyaga van, mint a lelkiismeretnek. Egy hatványozott motiváció, a szív inspirálása a tudatalatti által.

 

A Roma Produkcios Iroda Joka Dj csatorna videója

 

 
Vehofsics Erzsébet fotója

Van a szívemben egy elmélkedés, amelyet ez alkalommal meg kívánok osztani. Újabban rendszeresen előfordulni látszik velem, hogy bármikor térek is nyugovóra előzőleg, és bármennyi idő is hiányzik még a teljes kipihentségem eléréséhez, az alvással töltött időszakom során egy rövidke időszak erejéig mindig megébredek, és ilyenkor rendszerint különféle elmélődésekkel próbálom ismételten álomba ringatni magamat. A mai reggelen ezek az elmélődések gondolataimat az ember, illetőleg kiterjesztvén ezt a kört az egész emberiség helyzete felé terelték, én pedig alaposabban is elmélyülhettem élet és halál, letaszítottság és felemelkedés, megalázottság és felmagasztaltatás dolgai felett. Életem során megannyi változást, váltást, leépülést és felépítést, hanyatlást és emelkedést, elbukást és diadalt volt alkalmam végigélni és megtapasztalni, és amennyiben megkísérlem, hogy közös vonásokat fedezzek fel mindezekben, minduntalan arra a következtetésre jutok, hogy legalább egyetlen ezen hasonlóságok közül egészen bizonyosan tetten érhető.

 

 

Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus Előadja: K. Nagy László színművész Rendezte: Szakálos Dénes László

 

 

"Pályám kezdetén, mint a Lengyel Balázs immár legendás Újhold-ja köré csoportosuló fiatalok egyike, költőként indultam, második verseskötetemre 1949-ben kaptam az osztályidegen voltomra való hivatkozással még aznap vissza is vett Baumgarten-díjat. A zsdanovi gesztus hazai irodalompolitikánkban való érvényesítése startpisztoly dörrenése volt, az Újhold nemzedék, amely megalkuvás nélkül szembeszállt a követelményekkel, kivonult az arénából, s kollektív döntése: nem publikálunk többé, évekre megbénította a reális magyar irodalmi életet. A bekövetkezett helyzetre ki-ki írói alkata szerint reagált, volt, akit a helyzet brutalitása némaságba merevített, nálam a felháborodás kifejezési formaváltozást eredményezett, saját személyemről elfordult a tekintetem, elkezdtem figyelni, majd ábrázolni a meggyalázott országot, abbahagytam a versírást, és egy megrendítő családi haláleset után átélt temetés keserves élménye meg is hozta első regényem, a Freskó témáját."

 

Galvanizált génjeink zúgnak és rezegnek éjjel, minden sejtben ott a hárfa, a húrok világa. A lant és a hegedűk, a brácsák és a citerák. A csembaló, a csinos gordonkák. Kifényesítve a zümmögés, a dürgés, a zátonyokba akadt dopamin. A hangok gyöngyei, a szemgolyóba gravírozott színskála. Az összhang nyelve, a beszéd által szóhoz jutó lét.

 

A Körmendi Galéria videója

 


Barta Lajos – Perneczky Géza felvétele

Vagy ahogy csak magunk közt emlegettük: Lali, Barta Lali. Magunk közt – ez azt jelenti: Molnár Péter festőművész barátom, Mensáros Zoltán író, a színművész bátyja, Laci és jómagam.

Barta Lali a Váci úton lakott. Amikor becsengettünk hozzá a megbeszélt időben, piros pettyes fejkendőben nyitott ajtót, kezében fakanállal. Épp vacsorát készített. A konyhaszekrényt volt élettársa, Rozsda Endre festette ki. Lali homoszexuális volt, ezt nem tagadta, de jóformán soha nem került szóba ez a téma.

 

 
Orbók Ildikó: Nagy utazás

Amióta csak öntudatra ébredtem, állandó jelleggel kénytelennek mutatkoztam szembesülni a környezetemben élők részéről azokkal a kisebb-nagyobb mértékben kritikai természetűnek nevezhető észrevételekkel és megállapításokkal, amelyek szerint túlságosan is visszahúzódó, önmagamba forduló, idealista, naiv és álmodozó, sőt mi több, egyenesen lusta, menthetetlenül kényelmes, kényes és nemtörődöm, a világgal szemben irreális elvárásokat támasztó, tudatosan kihúzó és elkülönülő személyiség lennék. Ezeknek a véleményeknek a számomra legsúlyosabban csengő, és legtömörebben zanzásított összefoglalását éppen egy bizonyos egyházi személy részéről nyílhatott alkalmam megtapasztalni, aki szerint mivel "nem találom a helyemet a világban, ezért teremtettem magamnak egy mesterséges, egyszemélyes világot", és aki egyúttal nem fukarkodott kifejezni abbeli sajnálkozását sem, hogy voltaképpen "igazán kár értem, mert egy értékes ember vagyok, aki jobb sorsra lenne érdemes". Ennek és a többi, voltaképpen hasonszőrű véleménynek a nyomán gyakorta elgondolkodtat annak a kérdése, hogy vajon miért is érzem magamat sokkalta komfortosabban, otthonosabban és önmagammal sokkalta inkább azonosnak ebben az alternatív és egyszemélyes világban, mint az úgynevezett "való életben".

 


Martyn Ferenc (Forrás: Jelenkor)

1962 kora őszén költöztem Pécsre. Húsz éves voltam akkor, és szabadulni szerettem volna a szülői gyámkodás alól. Sikertelenül felvételiztem a Képzőművészeti Főiskolára, majd betűszedő lettem, nyomtatványokat, könyvborítókat terveztem. Budapesti szobámat elcseréltem egy Pesten tanuló egyetemista fiúval, így kaptam egy szobát Pécsett, a kertvárosban. A „kertváros” enyhén szólva eufemisztikus jelzője volt ennek a proletár-telepnek a temető mellett. A városközponttól cca. 3 kilométerre volt ez a telep, s a buszközlekedés bizony megbízhatatlan. Este tíz után maradt az apostolok lova, végig a sötét és kietlen Siklósi úton. Az út mentén három olyan üzem is működött, amelyikből egy is elég lett volna, hogy a város levegőjét beszennyezze. Itt volt a bőrgyár, a cserzett bőr szagával, vele szemben az állati fehérje feldolgozó árasztotta a bomló fehérje édeskés szagát, mellette a vágóhídról pörkölt hússzag áradt. Az út felett, mellett és alatt méter vastag csövek vitték a „távhőt” a lakótelepek felé. Végül egy patak kanyargott a kertek alatt, bizonytalan irányba, Fekete víz elnevezésű, mely nevéhez híven többnyire fekete volt, szélein zöldes habot sodort és az erőmű felől érkezett, majd az állomás felé kacskaringózott, de ott már senki sem látta. Valahol utat változtatott, vagy nyomtalanul eltűnt.

 

A Petőfi Irodalmi Múzeum videója

 

Karikás Péterrel 1962 nyarán egy pécsi kertmoziban ismerkedtem meg. Pór Judit, Pór Péter irodalomtörténész barátom nővére, Pécsen töltött pár napot, és rávett, hogy menjünk el moziba. Kánikula volt, ezért választottuk a kertmozit. Színészek ültek előttünk: ifj. Latabár Kálmán, Végvári Tamás, Győry Franciska és Karikás Péter. Egy évfolyam fiatal színész érkezett Pécsre, abban az évben végeztek.

Judit ismerte Karikást, és bemutatott neki. Nyílt tekintetű, jó humorú fiatalember volt, azonnal rokonszenvet éreztem iránta. Később kiderült ez kölcsönösen így volt. Rövid időn belül nagyon jó barátok lettünk. Tudtam róla, hogy Karikás Frigyes fia, és az édesapját 1938-ban végezték ki Moszkvában. Péter ekkor 1 éves volt.

 


Papp Ákos: Nárcisz

 

"A tudomány az ember szégyene,

mert szüntelenül érezteti vele, hogy mit is veszített"

~ LCdSM

 

Az Ismeretlen Filozófus szavai velőt rázóan csengenek, főként azoknak számára, akik jelen korunk posztmodern, a tudomány szupremáciájában szinte szolgai buzgalommal hívő és remélő attitűdjét mindenfajta ellenérzést és kétkedést nélkülözve teljes mértékben magukévá tették. Jelenlegi tobzódásunk a technika különféle vívmányainak garmadájában különösebb ráfigyelés nélkül azonmód tetten érhető, bőségesen elegendő csupán néhány röpke pillantást vetnünk egyfelől a magunk saját mindennapjaira, másfelől pedig a környezetünkben élők általános magaviseletére, főként a tekintetben, ahogyan mainapság hétköznapinak tekinthető eszközeinkkel bánunk. A modern ember idejének számottevő hányadát a különféle virtuális tereken tölti, külsőségekben megnyilvánuló sajátosságaik tekintetében minden szempontból telefonra emlékeztető virtuális nyakörveiken és pórázaikon felfüggesztve révednek bele egy minden szempontból mesterségesnek nevezhető, az esetek túlnyomó többségében kimondottan álságos, megtévesztő és felületes világba. Életünket a tudomány és technika újabb és újabb vívmányainak olykor különösen is kritikátlanságba hajló lelkesedéssel történő ünneplése hatja át, mintha csak ezektől remélnénk mindannak eljövetelét, amely az ember alapvető egzisztenciális problémájára megoldást jelent.

 


Kelebi Kis István: Csipkebokor

A van világa az emberi ösztönlét és a metafizikai üresség között helyezkedik el. Mondja Levinas.1 Ebből az együttállásból emelkedhet ki a felelősség érzése, ami nem emóció, hanem maga az emberi nem lényege. A szabadság akarása, arra vonatkozóan, hogy segíthetünk azokon, akik rászorulnak. Minden azért van, hogy jól éljünk általa. Ahogy Spinoza mondta.

A javunkra van a világ, a transzcendencia, az abszolútum. Folytatja a gondolatot Voltaire. S az Ige véleményét még nem is mondtuk. Hogy kötelességünk az özvegyek, a nyomorultak és a gyermekek őrzése. A gondoskodás, amit Isten eleve elrendelt a parancsolatokban. De a legnagyobb gondviselő maga az Örökkévaló, még akkor is, ha az ateisták ezt nem veszik tudomásul. Isten nagyvonalúsága, hogy azokat is ellátja, akik megvetik, sőt, más istenek, bálványok után futkosnak.

 

Arany János 1817-ben született, megérte a ’48-49-es forradalmat és szabadságharcot, megérte a kiegyezést, és még belekóstolt a pluralista társadalmiforma mindennapjaiba is. Viszont ésszerű röviden visszatekinteni a 18-ik századra, hogy előadásomnak történelmi kontextusát is megvilágítsam.

A török által kizsigerelt, majd aztán a Rákóczi szabadságharcban elbukott Magyarországot a Habsburgok olyannyira a magukénak (kis túlzással: saját gyarmatuknak) tekintették, hogy népünk minden jogos szándékát, legyen az jobbágyság, az egyház vagy az arisztokrácia felől jövő, határozottan, sőt felháborodva visszautasították. Tehát a 18. századi Magyarországot egy elmaradott, jogilag demoralizált tartománynak tekinthetjük, s a Habsburgok olyan propagandát működtettek ellenünk, hogy ekkoriban csupán az európai kartográfusok jóindulatán múlott, hogy jelölik-e országunkat a térképen vagy sem.

 

 
Stekovics Gáspár: Kecskeméti Kálmán 

A hatvanas évek közepén visszaköltöztem a szüleimhez. Azaz visszaköltöztünk, mert időközben megnősültem és Pécsett már nem volt lakhatásunk, kerültem az anyósommal való együttlakást, akinek nagy háza volt a Szkókónak nevezett hegyoldalon. Kölcsönösen nem kedveltük egymást.

Péccsel azonban nem szakadt meg a kapcsolatom. Martyn Ferenc, a mesterem kérte, hogy újabban festett munkáimról küldjek dia- felvételeket.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal