VideóVállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona Az Erdély TV videója Keresés a honlapon: |
GórcsőTávolodó tegnap Befőttbe költözött az ősz
A szabadság, este a szigetek fölött, a hegy oldalába vájt álomból szemlélve, nemcsak szép, hanem súlya van. Magasztalást gerjeszt a nyelv alatt. Megdicsőült öröm buggyan ki. Az ember nyelve alatt is nyelv van, lelkesedés, amely átírja a bóklászó logikát.
Márciusi nap
Sáros cipővel lép be, pimaszul izgat, kíván szép napot! Anyaszomorító
Semmi sem jó.
A kád kihűlt vizéből iszom. Szomszédokat verek fel a nagy hallgatásommal. Az utcánknak új nevet adok. Minden olyan lassú, vontatott. Az állomást várnám, nem a vonatot. Mintha tudnám, hol a haza. Mert téged csak otthon talállak. Alszol megint. Hosszan elnézlek, mielőtt még felszomorítalak. Maradok, lehetek Nekem szerencsém volt, Ezért lehet, hogy a
FINNORSZÁGI MOZAIK
Szárnyaló szavak
Újra Helsinkiben vagyok itt állok a Mannerheim úton elvisz a villamos – s visszahoz utazni átkos/áldott szenvedély az emberi élet delén
Fölöttem szárnyaló szavak mint ama sirálycsapat mely körözve szeli a kék eget s le-lecsap a koncért mi maradt a halárus pultok alatt álmaim piacán – piac után
Repülés
a felnőttek így mesélik fények zajongnak az égen gesztenyefa mellé ástuk a zálogot. ablakon kimászni nem merész kaland a szomszéd egy fiú. titokban dzsointot csavar a tetőn. füst altat. merengve átoson bőröm fejlődő redőin
Kilépve a normál időből valami könnyű lebegés; a szőlősdombok alatt tó, vitorlák és megfelelés a vágynak: pihenj, lazíts, töltődj a teraszról nyíló tájjal, madárdallal, kósza széllel, simogató napsugárral, szomszédok emberségével, fröccsözgető barátsággal, emberivé lassult tempó invitáló, meleg szavával.
Ötéves párka
az volt a divat – gondoltam –, hogy minden fiókgombon lóg egy csontváz, az volt a divat, hogy Depeche Mode-ot hallgat mindenki, mert csak az a zene – gondoltam öt évesen én, s hogy e városon kívül nincs másik világ, nem értettem, mi a szinkron, mert nem tudtam, hogy van másik nyelv is, ( a sajátomról sem tudtam, csak beszéltem ) azt sem tudtam, hogy a világon vagy, de tartottam tõled és feléd.
Magányosan
Fenyegető csendbe zárva
vágyaktól, tettektől egyre távolabb
várhat-e más
mint öregség-csapda,
félelem-csapda
mégis megalázna
sünné gömbölyödve
szobasarokból
riadtan pislogni a világba
dolgait szemlélve tehetetlenül,
bűntől közönytől elhatárolódva
mit nem adnék
a lehetséges jobbért nincseimből…
Tőle terhes
Van egy férfi. Minden nap látom.
Lágyan ölelj!
Lágyan ölelj! - Csak lágyan ölellek.
Selymes kezeddel! - Selymes a kezem.
Kézfejeden az erek? - Szépek, és elágazók.
Ujjaid zongorára valók. - Valamikor tudtam zongorázni.
Ha tudsz valamit, miért kell elfeledni? - Gyakorolni kéne folyamatosan.
A tenyered puha, párnás. - Nem kellett végeznem fizikai munkát.
Azért kapáltál, az látszik. - Kapáltam, csövet törtem.
A munkát megismerted. - A földön, a gyárban.
Lágyan ölelj! - Csak ölellek. Lennél-e
kellek-e még esõmosta kék hajnalokra, pokróc alá, mint didergésre forró tea, mint kihûlt lábra meleg zokni, ilyen vadként lehet-e még hozzám szokni? mozdulj, ha van még képzelt köztes; most kell, ha váltanád valóra, akarod-e még hogy szétnyitott könyv legyek, faladon meztelen hajlékony árny, bõrödön bõr, anyajegyeim mind térkép, Duda-suli
Aki dudás akar lenni, Zuglóba kell annak menni.
Aki máshol akar dudálni, menjen a pokolba!
Kartondobozok
Sötét van. Öngyújtó lángja lobban, Narrátor Az ember az egyetlen élőlény (Rövid szünet)
Pirosan fehéren zölden
alattam zöld fű felettem kék verem
Sűrű
a szempillám, mondták sokan, fekete és alatta a szemnek furcsa árnyéka van, mélabús tekintet ez, felettébb izgalmas, aránytalan arány, feszült légkör, sima száj, halhatatlan megnyugvás az ég székei között a kanapén Freud elfojt a máskorra haladás,
Szürreális valóságdarabok álomporos parókákban Feladatok
- belakni az összkomfortos zónázó vonatok sötétségét - otthonossá tenni a futószalagon gyártott szobák variációit - megmászni a Bábel tornyát - kirojtozni az igazságtalanság zászlóit - földre ejteni a hazugságkatedrálisok igazsággal festett ólomüveg ablakait - a törmelékből kiválogatni a sápadt, monokróm árnyakat - nyitva hagyni a hátsó kaput, szeretni és megmosolyogni a mindig változó test rejtekútjait - hajnalban ujjal megérinteni a Léthe vizéből kipillantó holtak ránctalan homlokát - jeges vízzel ébreszteni a hétalvókat - meglocsolni a színeváltó kertet - felásni a taracktáblát, tönköly helyett inkább kukoricát vetni - mélyen belélegezni az örökzöld hegyeket - kivárni, míg az ereszről a nyelvemre hull az utolsó csepp esővíz
besuhanni a Saturnus gyűrűin túlra, a Te meg én metszéspontjába.
oda nem
olyan oda nem illő vagyok
mint egy piros játszótér a sok fekete között -
ahol otthagytak
mert elfelejtették ki vagyok
aztán eltelik öt perc és jön valaki
Anyám az - mondja nem szeret
de nem hagy egyedül
Hull a forgács
A bíbor vérben születik, Holttest a lépcső a trónra, Mindig zúgatják az erdőt, Akasztófa mindenik fa.
A múlt vásznán átüt, mint só Nyomor, könny, vak sóvárgás, kín – Bár nem kóstolgathat halál Örökké, levet magáról
Az apokalipszis lova. De addig? Ó helyén új nő, És kopácsolnak az ácsok, Recseg, ropog, hull a forgács. Széltoló
|