Bárdudvarnoki Nagy Tibor: Évek kalapácsa
ÉVEK KALAPÁCSA
Ifjan, ölükben reptettek az évek,
Fogyhatatlan gyönyör lombjai alatt.
Aztán az iram, vesztve erejét,
Feladta s dőzsölt a nyűvő vonszolat.
Csigázva tűrni a napok pörölyét,
A vén kitanulja.
Sokéve rám, páholni jár a sors,
Kerekded volt valóm, mára így lapos.
A múlás harangja zúg bár
S repedt ércének tempója sért,
Habosranyílt az eszmények bokra
S hálás vagyok a vesztéseimért.
Zergés szirtek mászója mögöttem,
Lankám túl pitypangos mező.
Fáradt ragyogás nyugatról int lágyan,
Vén inaknak üdv ez ereszkedő.
Ki lihegni nem fukar s hágni fel merész,
Jutalma szirtmagány s viharló epedés.
De csillan ér alá s zamattal csacsog.
Iszákom könnyül, ha botom támolyog.
Lehet, hogy alának, olykor elfeledlek,
Ám, harmatok bibéken majd elémepednek.
Alant, hol zöld haragra alkony tromfja rőt,
Dőlt rönk lesz rogyva trónusom.
Sarum lerúgva nyúlok el bevárva itt,
Ahogy az alj serétje falni fel, elébemoson.
Megjelent: 2020-07-21 18:00:00
 |
|
Bárdudvarnoki Nagy Tibor (Budapest, 1954)
|
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
