VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
GórcsőSzéltoló
Hold tárja ablakát Demeterre Budapest, 2017. augusztus 27. Ez egy dal arról, aki közel van: gyerek, gyönyörű és gyámoltalan.
Kis poszáták simogatják haját, egy óráig, négyig, fél napon át. Az udvarra hulló ludakat
Úgy keresel, mint a fokhagymás langalót, mint egy platnit, kihűltet a téli konyhán, s nem gondolsz semmi rosszra, úgysem találhatsz rám, a sötétben sorakoznak zsomborok, ki hoz teknőt, sima búzalisztet, befőttes üvegben kovászt? ennyi maradt a reggelből, azt kérném, ha lehetne, hogy lépésről lépésre tiporja öreganyám lába azt az utat, amely hamus jégen kormos kemencéhez vezet, elindulok feléd, s íme, egyszerre megcsap a kenyérillat, ahogy az istálló előtt húzódó ölfarakásról ömlik, ahogy máskor a főtt kukoricáé, a paprikás krumplié, voltak ilyen esték, álltam a falu szélén, mint a szederfa, mely az eltündökölt nyarat álmodja vissza, házam ablakán jeges égtájakkal dagad arcomig az üveg, felejtenék, Másnapra
Félrenéz mindig, amikor reggel felkel, és nem azt az arcot látja, amit este maga mögött hagyott, nem kisimult érzések rajzolnak arcára, testére, félbehagyott érintések, mert késő volt, nem az az esti séta, amikor a fák árnyéka sem látszik, végtelen nyár, rezzenéstelen a szempár törődött, mintha nem történt volna semmi fölé húz két szemöldököt a reggel szénceruza, vékony tus kiemeli a fák elhagyott árnyékát, Túl hullafoltokat fest a köd középre pöttyként köldököt a fejre pókháló hajat egy fintort örökre ott ragad fogakban bál van rág a szú romlottan táncol minden a halálon túl az életen innen.
csenevész fákon féllábú madár szárnytörve perdül földre száll szemétben kapar tán hullott morzsa embernek állatnak egy a sorsa fészket rakva vagy fészket hagyva el
csigalét Üvöltésversek
USA! USA! CCCP USA! CCCP USA CCCP USA!
Népköztársaság és köztársaság, diktatúra és demokrácia.
Láttam messziről a tömegeket, égett a Vencel-téren az egyetemista gyerek, és Vietnam poklában, Harlem utcáiban vért köptek a gumibot-simításoktól – „az emberek.”
És Prágában majd Warsóban, és mindenhol a lelkekben, aortaszaggató üvöltésekben halt el az utcára kiáltott remény. Szabadság, merre jársz? Igazság, merre jársz? És ember, hol vagy Ember?
Sírsz-e értünk Szókratész? Tényleg velünk születik az erény?
Üres szó-utcákba csalt emberseregek, de ott vízágyúk és gumilövedékek várnak, mint arcokba csapódó erény-szoktatók. Kommunista erkölcs, köztársaság-szabadság, hiszen mindenki csak jót akar, jóra törekszik, csak szoktatás a véresre verés, hiszen rend kell, sunyi csend, megbékélés és demokrácia. Merthát mindig is az volt, és az van, nem veszed észre, te buta?
Hiszen jól tudod: szabad vécére járnod, ha van hová, szabad befogni éhes pofádat, ha nem verték szét holmi „demokraták”, szabad hugyoznod, ha nem látják, akkor az utcán is tán, szabad zabálnod, odavetett szaros maszlagot, szabad azt tenned, amit pofáznak a hatalmasok: pártitkárok, miniszterek, és minden szabadon választott, és szabad utódok sorát ez agyfojtott világra hoznod, és szabad csendesen ajtók előtt, templomokban zokognod, ahol ember nem fogad nyomorultat, Isten meg nem szól hozzád soha… De legfőképpen szabad megbetegedned és korán meghalnod, lásd be: ez életed lényege, értelme, hisz ettől lehetsz boldog! Villantó
Alig tizennyolcként, azon a VIP party-n, a villogó vakuk előtt, a promó falnál megkínáltak minket Neonkoktéllal, a bársonyszőnyegen pedig, milliós mosolyokat kaptunk. UP imája szombaton
KI vagy a Mennyekben, mi a te neved és hány van belőle?
Jöjjön el a te országod, de csak ha az anyanyelvemen is beszélhetek benne.
Legyen meg a te akaratod mellett az enyém is.
A mi mindennapi szellemi táplálékunkat add meg nekünk már
és ne kérd tovább, hogy egész nap vakon gürcöljünk a pénzért, amin megvehetjük a mi kenyerünket, mert megfekszi az akkor a mi fáradt beleinket. áthozatok
nem a szavakban a tévedésekben sem találod a képedet bámulva egy krimó megvakult tükrében a válaszokat - ujjaid ölelik a vodka-narancsot a pultos néha áthajol - rád hajol és vigasztal azt nem tudja kit ő is téved jófej' és verset szaval Körbekörbe
fekete varjakból képkeret lassan a tavasz űz el telet minden mi eddig megfagyott olvadva vált majd alakot
fekete varjakból képkeret rügyekre mosolygó fellegek tüzforrón hirtelen jő a nyár tavasznak híre se hamva már Féldimenzió
Amikor hó esett a Napon, dimenziók törtek, retinánkba égtek A tömött sorokban érkező miértek egy szökött gondolat után, sorról - dallamra, dallamról - képre. Bujkált előlük.
Álom-versek – Ágotának –
Verseket álmodom sokszor. Aztán elszállnak, szinte röpködnek álmom körül. Van mellettem golyóstoll (plajbász), notesz, de már nem jegyzem le. Az álmaim jobban tetszenek. Nyílik, lehull
Szilvakék, ködezüst ősz jön, A lélek csak elillan majd, Mint a harmat délelőttre, És földhöz ragad az ember.
Mély, aranysárga lobbanás, Ahogy az idő eltelik, Elvágyás lusta macskája Száraz fű közt szimatolgat. Fáj Fájásaim óra kattogások másodpercenkénti lüktetés arcvonásaim villanások tükrein megannyi fénytörés perceim futófények szakadt végű furcsa zárlatok félretett korhadó rakat álcáz egy rejtett járatot SZÁJSZEGLETEM
Fantom fájás szájszegletemben egy gyerekkoromból megmaradt sebhely emlékeztet régi vitézke- déseinkre amikor még tört ágbottal csatáztunk szúrtunk és vágtunk barátom – aki már nincsen elnyelte a nincshol – ajkam sarkába szúrt sebet savóval gyógyítottuk s most újra sajog ám jó hogy nem szemem
Menedék
Hozzád fohászkodom Istenem tekintsd el gyarló földi létem mely csak foszló álmokat terem légy te váram hithű menedékem
Köveket hordok szikár hegyre Sziszifuszi munka szeretem nem vágyom már elnéző kegyre egy pillantás is elég nekem Tömött uszályok
egy reggel őszi erdőkben barangoltam, madárlények vezettek, a nevemet kérdezték és szóltak, hogy majd ne felejtsek el hazamenni.
Délben kapkodva pakoltam, indulnunk kellett valahová.
Egy pillanatra visszafordultam, letettem a zsákot és a konyhakőre térdelve imádkoztam. „Segítsetek, hogy segíthessek” – kértem. PILLANTÁS
Gyerekkorom tárgyai. Anyám érintett, nagyanyám érintette - engem érintett meg, hiszen egész életemet közöttük éltem le. Alig költözött hozzám valami, inkább a veszteség költözött az életembe. Ami jött kirepült, aki jött kirepült. A gyerekek kirepültek, a házam - ami igazán a tulajdonom volt, amit a húsz körmömmel.. - eladtam, eladtuk A személyek elhalnak, elmennek, összevesznek velem. A tárgyak velem öregszenek, bár magamat felújítani nem tudom, csak megújítani. 
|