Bíró Rudolf: Megnyalt könyök
Megnyalt könyök
Tegnap rózsaszín-vattacukor
felhőket láttál az égen.
Pedig be volt borulva.
Csak álltunk kéz a kézben
az eső alá szorulva.
Kinyújtottam a nyelvem,
– ez a perc most kétszemélyes –
majd naívan megkérdeztem:
Ez miért nem édes?
*
Tegnap úgy éreztem magam,
mint egy kihűlt bolygó:
forogtam a mikró tálcáján.
A nap, mint örök-mosolygó
égetett, az élet pályáján
keringtem, saját levembe főve:
kívül még pont jó, de belül
már rég túl vagyok főzve.
Vártam bezárva, egyedül,
a lét-kicsapódásra,
hogy nyomot hagyjak rajtad,
az apa-pótlásra.
*
Sokat rágódom a múlton.
De kezdi elveszteni az ízét
– mint a rágógumi. Nyújtom,
oldom, de még tartja a színét.
Inkább lufit fújok belőle,
mert az elfojtott harag
visszaáramlott levegője
egyre csak táguló anyag,
ami végül explodál.
A hang-robbanás után
a légüres csend exponál
maszkként hordott bajuszán,
és a sok emlékcafat
a kezéhez tapad.
Megjelent: 2019-10-01 14:00:00
 |
|
Bíró Rudolf (Hódmezővásárhely, 1992) |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
