Bukott nemesek vagyunk mi mindannyian! (armálisunk vagy zug-kutyabőrünk van, de mégis: régente mi voltunk az elit!) (vagy legalábbis valamelyik ősünk, szép- vagy éppen csúnyább öregapukánk) Közben plebejus pénzemberek számolják a dohányt és a kamatokat hozzá. (a kutyabőrünkre ők zsírosodnak)
hekatéi méreg a nyíl hegyén – holdsötét fűszer a Nap nyílsugarán – , éji s nappali fegyver összegződik: Hekaté és Héliosz összeteszik, amijük van (luniszoláris párzás a meglőtt és elejtett vad testében)! (a szintézis hatékonyabban öl, hamarabb összeomlik a védelem)
(ha lunáris és szoláris fegyverek összeadódnak – már nem menekülhetsz; örökre megmarad az üszkös seb)
Nagyon korán ébredt. Igazából csak elszenderedett hajnalban, de fölriadt, mivel rémálmai voltak... Nem ment ki a fejéből a tegnap délutáni telefonbeszélgetése Balázzsal. – Én is túléltem a dolgot!... – mondta többek között a barátja. – Te is jobban tennéd, ha önként jelentkeznél... Én megúsztam fölfüggesztettel, csak a vizsgálat idején ültem egy kicsit. – Az álnévre szóló papírok sem segítenek? – kérdezte ő bizonytalanul.
Gábor tompán ült az egyik hátsó asztalnál a kocsma sarkában. Mereven bámult maga elé és időnként kortyolt a fröccséből... Odaültem az asztalához és megkérdeztem: – Mi bajod öregfiú? – Ááh... Túl zűrös az ügy. – De mégis... Mitől vagy ma ennyire zombis? – Ennyire látszik? De nem, mégsem mondhatom el!... – Mit nem mondhatsz el?
Vérzik a világ. Erénye bűn, Mosolya torz, Fanyar bája Már hiába áltat. A múltnak, Az anyagba süllyedtnek Fordítok ma hátat, És indulok, Mert szeretet Árad belém – Értem üzennek A csillagok.
Izzó tűz elemészt, rőt láng heve éget, Vágyam démona nyújt csak hűs menedéket. Lét és sors küszöbágán tol fel az álom; Víg újjászületéssé bont a halálom...
Hajnali napfény csillan a jéghegyek ormán Vágy hívogatja a távoli nyár moraját Gyorsul az örvény éled az eszme a formán Új tavasz árad a múlt kusza romjain át
Még nyugodt a pillanat Még ébred a gondolat És megszelidíti a csend moraját És színültig tölti a vágy poharát Most hajnal az alkonyat Most sorold az álmokat És megszínesíti a holnap a mát És szomjasan issza a fényt a világ Már teremt a gondolat Már áldott a pillanat
Tizenhét évesen szerettelek meg, mikor a derekam átölelted az előszobában és arra kértél, maradjak még, de nekem el kellett mennem apánk régimódi szigora és anyád rideg közönye elől. Addig csak nyűg és teher voltál, akit kapkodva rángattam végig a mellékutcákon, mert mindig későn keltem, de mégis titokban büszke voltam, ha az anyádnak néztek,
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.
