Marczinka Csaba: Az önföljelentő
Nagyon korán ébredt. Igazából csak elszenderedett hajnalban, de fölriadt, mivel rémálmai voltak... Nem ment ki a fejéből a tegnap délutáni telefonbeszélgetése Balázzsal.
– Én is túléltem a dolgot!... – mondta többek között a barátja. – Te is jobban tennéd, ha önként jelentkeznél... Én megúsztam fölfüggesztettel, csak a vizsgálat idején ültem egy kicsit.
– Az álnévre szóló papírok sem segítenek? – kérdezte ő bizonytalanul.
– Tartok tőle, hogy már tudják, hogy a papírjaid hamisak... - mondta aggódva Balázs. – Jobb lenne, ha feladnád magad, mielőtt eljutnak hozzád.
Tivadar e szavakra megborzongott és zavartan nézett ki a telefonfülkéből, hogy nem figyelik-e.
A férfi – akit eredetileg Hám Tivadarnak hívtak – évek hosszú sora óta Bakos János álnéven s e névre szóló papírokkal éldegélt... Lakhelyét elég gyakran változtatta. Most is csak néhány hónapja lakott pesti albérletében. Előtte Budán élt, de ott már túl forrónak érezte a talpa alatt a talajt. Munkát is inkább csak alkalmilag vállalt, hogy legyen valami munkahely bejegyezve az irataiban. Többnyire takarított vagy rakodott.
– Még meggondolom Balázs!...
– Nincs sok időd rá! Nehogy elkapjanak, mielőtt feladod magad! Na szia! – fejezte be Balázs, s letette a kagylót.
Tivadar félig öntudatlanul támolygott ki a külvárosi fülkéből. Később nem is emlékezett, hogy hogyan ért haza albérletébe.
S most fel kéne kelnie... S el kéne dönteni, hogy mihez fogjon.
– Beszorultam, mint Ságvári a cukrászdába! – mondta magának idegesen. Irigyen gondolt Balázsra és enyhe ítéletére. Igaz, a többi lebukott – például Sanyi – súlyosabb büntetést kapott. De ők nem önként jelentkeztek, hanem elfogták őket.
Ekkor már csaknem másfél évtized telt el a forradalom bukása óta. Az új helytartó konszolidálta lassan a reformált diktatúrát. A durva repressziók időszaka véget ért. Már csak kivételes esetekben (főleg köztörvényes ügyekben) születtek néha halálos ítéletek.
Bár Tivadar igazából nem is a forradalom alatt égette meg magát... Ugyan résztvett egy-két tüntetésen, de inkább az 1943-1945 közötti működése miatt aggódott. Ekkor ugyanis a „Kitartás” című jobboldali radikális lap sportrovatát szerkesztette. Pedig ő igyekezett csak a sporttal foglalkozni, mégis: negyvenöt után azonnal keresni kezdték rokonainál és barátnőjénél.
„Igen... Annamarinál is inkább miattam járt a rendőrség meg az ávó! Bár az apja nemesi származású volt, s ez is rontotta a helyzetet...” – gondolta magában. Annamáriával is a bujkálás és névváltoztatása miatt kellett szakítania. Ekkor évekre vidékre költözött. Még szüleivel is csak közvetítők útján tartotta a kapcsolatot.
Ekkor lett ő Bakos János... Álnéven is akadt néhány kapcsolata, de ezeket nem merte komolyan venni. Később aztán följöhetett a fővárosba. De ezután is csak eldugott helyeken találkozott a szüleivel, főleg apjával. Külsejét is elváltoztatta. Bajuszt és kis szakállat növesztett, s napszemüveget hordott. Kezdte elhinni, hogy ő tényleg Bakos János...
„Talán magam miatt is jobb, ha föladom magam!” – gondolta. Úgy érezte, csak így találhat vissza önmagához és szeretteihez. Odaült íróasztalához és elkezdte írni a följelentést – önmagáról.
Megjelent: 2014-08-05 14:33:16
 |
|
Marczinka Csaba (Budapest, 1967.) író, költő, történész, irodalomtörténész, művészeti író, újságíró, drámaíró, esszéista, és forgatókönyvíró |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
