VideóRészlet az MTVA P´amende, 2024.04.18-i adásából a henti79 csatornán. Keresés a honlapon: |
SzépirodalomLeigázod 1.
A város szélén lakott egy magas dombocskán. Közel a felhőkhöz és az Úristenhez. Két szoba, konyha, fürdőszoba… Nem sok, de egy személynek több mint elég. – Éppen ezért add el – győzködte a fia. – Neked sok, két családnak kevés, de ha eladnánk a házakat, te a tiedet, mi a mienket, a kettő árából már vehetnénk egy nagyobbat. – Ejnye, de sürgős! Nem tudod kivárni, míg meghalok? Akkor úgyis minden a tied lesz. – Még szép, hogy sürgős! Hárman szorongani egy szobában nem éppen lányálom. Próbálnád ki te, esküszöm, már egy hét múlva, egész másképp beszélnél. tapasztalat Az apám 44-es születésű, abban a korban született, melyben a világ a legnagyobb tragédiáját és katasztrófáját élte át. A második világháborúról beszélek. Nem tudom, hogy miért kellett az apámnak ebben a korban születnie. A háborús trauma baja sem jár egyedül. De még mennyire nem! Bár nem értem, miért volt ez olyan nagy tragédia az apám részéről, hiszen akkor még csecsemő volt, mikor 44-ben úgy látszott, hogy győznek az angolok, az amerikaiak, és persze az oroszok. Anyám azt mondja, hogy az sem jó, ha egy anya – mármint az apám anyja –, egy ilyen korban, egy ilyen nyomorult és elgazemberesedett világban hozza világra gyermekét. Smaragd csarnok Smaragd-erdő csarnokában Fürge baglyok, piros békák Hangtalan tonnák robognak, Ott nyüszögött a küszöbön, a gyerek meg behozta a reggeli után és elkezdte kedvelni. Délre már teljesen a szívébe zárta, abajgatta a kis dögöt. Ezek után, ha azt mondom a gyereknek, hogy nem tarthatja meg, akkor én leszek a gonosz boszorkány. Elkezdett alkudozni, hogy majd ő eteti, sétáltatja, meg minden, de nálam már az a jázminos pacsulija is felcsapja az agyvizem, beeszi magát a tapétába. Nem vagyok konzumfelfogású, meg előítéletes, de ezt nem akarom szemmel nézni. Vicc mayor. Egyelőre a sarokban alszik, de reggel mindig belebotlok a szétdobált harisnyáiba meg a műmelltartójába. Emmának a buddhista macska egy szép napon bálványkeresősdije volt éppen szépen kifundálta megleli el is indult mint a mesékben Rutinos reggelek Minden nap Előbb egy fa alá álltak, aztán a közeli kertben felfedeztek egy nádkunyhót. Jancsi átsegítette a kerítésen, fához támasztotta a biciklijét, aztán együtt futottak be a kunyhóba. Anna leguggolt. Térde közé rejtette a fejét. A fiú közelebb ült hozzá, mire ő még odébb húzódott. MEMENTÓ (ballagási vers) Ó, nap, Szilágyi Ákos nem járt Bácsalmáson. Te sem, igaz? Nos, egyik sem tragédia, azonban mindketten fájlalhatjátok. Ugyanis áll még Nagymami háza. Neked mindenképp meg kéne nézned! Nagymami a hatvanas években ott élt még, abban a tornácos, takaros kis házban, ahol minden csillogott a tisztaságtól és minden mozdulatnak rendje volt. Ez a rend részben a környék leggazdagabb sváb gyertyaöntő mesterének házából eredt, ahol Nagymami nevelkedett, s ahol a legnagyobb bűnök közé tartozott a pazarlás, másrészt ez a rend az elszegényedett, de kutyabőrrel bíró dzsentri hatalmas kúriájából is eredt, ahová 1915-ben férjhez adták, s ahol rangot kapott a pénzéért cserébe. Emez a virtus rendje volt, a büszkeségé, de a fegyelemé is, mivel a házassághoz Nagymami főjegyzőné titulust is kapott, ami akkoriban komoly kötelezettségekkel járt. A tökéletes nő, ott ült velem szemben a metró műbőrrel bevont ülésén, keresztbe tett lábakkal, és némán nézett maga elé. Nem vettem észre, amikor felszállt, de a szokásos reggeli bóbiskolásból felpillantva azonnal felfigyeltem rá, amikor a szemközti ülésre leült. A tekintetemet mágnesként vonzotta a gyönyörű látvány, nem tudtam a szemem levenni róla. Ez a tökéletes nő - gondoltam, és teljesen felélénkültem. A látvány kárpótolt mindenért, amit reggelente kell elszenvednem a tömegközlekedés egyik áldozataként. Még arról is megfeledkeztem, hogy figyeljek a hangszóró érdes, recsegő hangjára, amelyet már azért is érdemes volt figyelni, mert a korai órákban ez az egyetlen hitelesnek minősített forrása a tájékozódásomnak. Miközben a fülembe préselt kis dugaszokon keresztül a Santana temperamentumos, latin zenéje szól, néha-néha – mikor magamhoz térek az utazás megszokott kábulatából –, kihallgatok az említett dugaszok mögül, és figyelmemet a hangszóróra irányítom, az éppen aktuális megálló beazonosítása céljából. Ez többnyire sikerül. Most azonban, a lélegzetem is elállt, a látvány teljesen lekötött. Mit lekötött, lenyűgözött. Hétfő Piás, drogos énekesnők videóit nézem:
Kedd Cigány banya ül mellém a buszon. Mi történt. Nem felel senki. Csendbe ragadtak a percek. Kiköltözött a pók, üres a sarok. Hajszálnyi ezüstfonálon remegnek az elhagyott, gúzsba kötött halottak. Huzat van. A kopott, öregen reccsenő ablaktábla alatt beköszön a szél. Körbefutja a szobát. Elomló, kontúrtalan, szürke foszlányok. A tapéta fáradt rózsaszínje. A vitrinbe bújik, a fületlen herendi csésze narancssárga pontjain ugrál. Koccan az üveg, remeg. Zakatoló vér. Sötét van. Az utca erős fénye. belül a lázongó részekre bontja Sehogy sem tudom elfelejteni (de töredelmesen bevallom, nem is akarom), ahogy Csaba, a korosodó festő, a nyitott ajtón át, besuhant az aulába. Ki mivel foglalkozott, rögtön abbahagyta, letette. Ki mire-kire gondolt, azonmód elhajította. Mindenki őt nézte. Olyan volt, mint egy jelenés. Balján (igencsak lepukkant, jóval fiatalabb, és jóval kevésbé normálisnak tűnő), Múzsáját hozta közénk, büszkén, valamint jobb hóna alatt, összetekert, nagyméretű vázlatait. Ezeket, mármint az alkotásait, nem minden szerénytelenség nélkül (ami módfelett jól állt neki, hogy úgy mondjam, utánozhatatlan természetességnek hatott) görgette ki a padlón, hogy lassan elénk tárultak, nagyon suta, nagyon egysíkú, nagyon rossz aktképei, miközben folyamatosan be nem állt a szája. Pergő nyelvvel ecsetelte, mind a modell „készségességét”, mind pedig a művek keletkezésének körülményeit, továbbá önnön tehetségének megkérdőjelezhetetlenségét. eső már beállt izmokkal mintha lehetne még egy új nap. - Nem félsz? - kérdezted váratlanul. Én persze úgy tettem, mint aki nem tudja, mire gondolsz, és ártatlan mosollyal az arcomon megkérdeztem: - Mitől kellene félnem? - Tudtam, persze hogy tudtam: nem igazán hiszel ezekben a virtuális kapcsolatokban. Tudtam, mi a véleményed, mégis visszakérdeztem. Nem is maradtál adós a válasszal. 
|
