Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

egyetlen

A kertben ott van minden elhullt május.
Egy szőnyeg a holnapután és a tegnap.
Az évgyűrűk letekerhetők néha,
mert minden szerelem egyszerre van.
A szívtől mért távolságuk állandó.
Egyetlen vonalba simulnak 
a mindenség tenyerében.

 

Szoknya sincs

a titok-nő világgá költözött. a tabukat sebbé vakarták,
de a sebek is tabu. csajok vannak cicanadrágban,
meg a szakadékon túl dámák: Normafán, Nagykovácsiban.
nincs merengés szalonban, cserépkályha, se vállfűző, harisnyakötő,
szoknya játékos fodrai: szoknya sincs.

 

Rózsi tollkereskedő asszony volt. Minden férfiszívet megdobbantó szépség volt, igazi méltóságos kisasszony jellemmel és külsővel. Választékosan tudott beszélni, kitűnő modora volt és csinos ábrázata, emellett még kedves és barátságos. Persze a látszat nem a valóság. Rózsi épp az ellenkezője volt a látszatnak. Minden élettársat tönkre tett, kifosztott, megalázott és kijátszott. Nagyon egyszerű trükkökkel. Ha összejött valakivel – persze hozzá kell tennem, hogy csak jómódú lehetett –, annak azonnal valamilyen betegséget színlelt és ezt felhasználta arra, hogy úgy vezesse a férfit, ahogy akarja.

 

Joyce: pingpong

Bárdos Juditnak, tisztelettel

A Lét-tárca egy folyó.
Vagy-vagy. Írja önmagát.
S újraszövi az eltűnt időt.
Mint gyermeket és Atyát.
Majd játszani kezd a regény,
mert unja önmagát.
Majd durcásan feláll az asztaltól.
Megszakadnak a viták.
Ő ezt nem csinálja tovább,
ki fog lépni a lapok közül.
Azt nem lehet. Maradj veszteg,
a konstruált ego érvet köpül.
Kitalállak és visszabeszélsz?
Nem vagyok Musil, se Balzac.
Arcomon árnyék a harmat.
Majd maga veszi kézbe
a dolgot a nyelv. Megragadja
a cselekmény szálait és elvarrja.
A nyelv mint polip. Hétfejű járgány.
Kundera azt állította, hogy kaland
a regényírás. Elcsöppen a szivárvány.
Ez is csak annyira hasonlat,
amennyire paradigma. A kaland szimpla,
a regény viszont rettentően szerteágazó.
És mindig beleszól abba a nyelv,
amibe belevaló.

 

Hát hogyne emlékeznél rá.

Először van a macskajaj. Ha mégis fel tudsz kelni, és, mondjuk, dolgoznod kell napközben, ami hozza a nyolc óra szünetet legalább, míg újra lerészegedsz, de akkor már nincs mese, innod kell valamit a következő reggelen is, amit aztán vagy kiszúr a főnököd, vagy csak a tudattalanja vásznán jelenik meg, hogy valami nem stimmel veled, de azért hagyja végigcsinálni a napot, mert persze igyekszel, de négy óra felé megint csak a szeszre tudsz gondolni, kutyaharapásra vágysz, meg is ajándékozod magad vele. A harmadik nap reggele nem olyan rossz, csak mire teljesen felébredsz, megérkezik a remegés, de már természetesnek veszed, hétköznapi mód elvégzendő feladat, hogy megszüntesd, merően a szemükbe nézel a kollégáknak, előveszed a barbár humort, és rád van írva, hogy nem akarsz már barátokat szerezni, az este már jól esik az öklendeztető elsőt követő második, harmadik ital, mész, mész bele az estébe, kecsegtető éjszakába, hátha ma csak a nyugalomig töltöd magad, aztán valahogy mégis berúgsz.

 

ahogy az időt sem értettem
kicsúszik az élet alólunk –
a képeket sem értettem
- milyen gazdag a világ, mit élünk –
mert nem tudtam, nyitva-e
szemem, vagy lehet még jobban –
lélegzem csupán, vagy többet
szívok magamba s beleveszek –
ott álltam az óvoda végtelen
porondján és minden sarokban
egy büntetett, a radiátornál
az, kiért jön a javítóintézet;
ez itt a radiátor s én raccsolok,
nincsen fogalmam az időről,
pedig jövőre iskolába megyek.
Jaj, hogy ez mindig így lesz!  

 

Elpattant zongorahúr (regény)

 

1. részlet

 

 

Az örökös költözködés miatt Annát a nagyszülők nevelték. Kató kéthetenként, többszöri átszállással, zsúfolt munkásvonatokon utazott haza. Előfordult, hogy csak a csomagtartó tetején jutott hely neki, de olyan kimerült volt, hogy ott is elaludt.

Anna kikerekedett szemmel figyelt valahányszor családi történeteket meséltek. Legeslegjobban azt kedvelte, amikor Anyukával énekeltek, vagy firkálgattak. Kató minden évszakban karácsonyfát rajzolt. A fenyő egy barna, kacskaringós talapzaton állt, a fának vékonyka ágacskái voltak. Nagy, színes gömbök és hatalmas szaloncukrok lógtak rajta. Az utoljára készített karácsonyfaképeket Anyuka elutazása után kitűzte az ágya fölé, és esténként a hold fényénél gyönyörködött bennük.

 

Soha nem írtál verset
rólam,
sejtem.
Arról az egy éjszakáról sem,
melyet megosztottunk egymással.
Leheletnyi titok
olyan országban, melyben
egyikünk sem született,
olyan nyelveket beszélve,
melyeket még mindig nem értünk,
másokat, mint amilyeneket
addig szerettünk.

 

Felhívott mondta visszajött a
szülővárosába látni
szeretne
a lépcsőn megállt nézett
belépett átöleltem éreztem testén hogy
szidták sokat dolgozott várt virrasztott
éreztem hogyan ült huzatban ott
keresett ételmaradékot a hűtőben hajnalban
így öleltem ötven évét zihálását
testemmel fogtam be
tekintetét ami
másnak semmit sem ért most
velem volt nem csak
nálam mint régen ha
ment lefelé a lépcsőn
igazította szívét el tőlem
csak öleltem öreg testét
és megértettem hogy
meg fogunk halni - ő is én is -
tartottuk egymást megint
csöndes lassú megértésben.

 

hetente néhány este mikor haza
felé mindig ugyanazon az út
vonalon megyek a ki
világítatlan parkon át eszembe
jut az a harmincöt körüli anya
akit tavaly óta két lánya
hiába vár haza mert hetente
néhány este elindult otthonról
futni vagy sétálni mindig ugyan
azon az útvonalon
hogy eddze magát a minden
napokra mert talán hallotta
hogy a depresszióra jó a sport
és hát valaki kileste meg
erőszakolta fejbe lőtte a sor
rend nem tisztázott szóval
hetente néhány este a lábamra
nézek fényvisszaverő
rajtam a plasztik nyomkövető
és eszembe jut mint egy verssor
vagy régi ének a tavalyi nő
de sosem akkor amikor elérek
a rosszul világított részhez
hanem csak mikor már
kilépek a fényre

 

Nyomorult érzés. Nyomorult érzés, amikor valaki hiányzik.

 

Folyton keresed. Mindenhova benézel, minden dolgot odébb raksz. Tétova mozdulatokkal pakolod a tárgyakat ide-oda. Felveszel egy könyvet, de aztán be is csukod anélkül, hogy egy betűt is olvastál volna belőle. Teát főzöl, de meginni már elfelejted, mert a gondolataid máshol járnak.

 

Neki még van diákja,
amivel kiváltja
bérletét,
olcsóbban, mint mondjuk én,
a vén,
és előttem állva
a pénztár ablakán átnyújtva,
némiképp feldúlva
mutatja a kártyát, ezalatt érvel,
jó még a pecséttel!

 

– Elnézést Gál elvtárs, ha egy kicsit arrébb tetszene tenni a csomagot, akkor elférne a létra. Ugye megérti, ha sietünk, már nem sok idő van a kezdésig, és még annyi dolgom van. A villany is kibabrált velem, hiába cseréltem ki az izzót százasra, nem működik. Alig találtam villanyszerelőt, már mind hazamentek a műhelyből.

– Semmi baj Gizike, persze hogy megértem – mondta Gál, és alaposan megmustrálta a könyvtáros nőt. Tetőtől talpig végigmérte, és elégedetten csettintett a nyelvével. A negyvenes éveiben lubickoló fiatalasszony nem olyan régen hagyta ott a férjét, és nagyon élvezte az elvált nők szabadságát. Látszott a mozgásán, hogy elégedett magával. Hosszú szőke haját feltűzve viselte, feszes blúzából kidomborodó idomai nem voltak bántóak, sőt, kimondottan kellemes látványt nyújtott a korosztályát kedvelőknek. Már pedig Gál gyakorta eljátszott a gondolattal, hogy továbblép a felszínes ismeretségnél, és behálózza a kívánatos asszonyt. De mindez ideig, egy lépést nem tett a cél érdekében, most is csak erre a csettintésre tellett tőle.

 

Verseny

Loholunk az idő meg én.
A vesztes harangok békítik.

 

A lelkipásztor hatalmas erejű ember volt, ennek megfelelő volt az étvágya is. A szerény fizetést azonban nem volt könnyű beosztani, hiszen hat éhes szájat kellett etetni, hat gyereket ruházni, iskoláztatni. Szegény kis törékeny papné dolgozott látástól vakulásig, sose volt elég ideje. A piszmogósabb ételekből bizony nem jutott annyi, amennyi betömte volna az éhes szájakat. Így aztán a szülők vonták meg maguktól a finomabb falatokat, hogy a kicsiknek jusson.

 

Blokkolt

néma földeken fénynyaláb 
cikkcakkos havazásban áll
látni merev lábat 
fehérre fagyott füveken 
síró imolák hunyorognak 
madár arcomba vág 
vagy a fénynyaláb 
tested szabályos árnyék 
elnyeli a hegy 

 

Holott künnről nem jött volt semmi szép

S utálatosan spekulatív bölcsek

Ősi jaját hadd hangoztassuk itt:

Események mindig csak bennről jönnek.

(Ady Endre)

 

 

– Megbocsájtasz?

– Mit, te?

– Azt, hogy össze-vissza rugdostalak, kicseréltem az időpontokat, felsoroltam egy csomó embert, akiknek a véleményéről halvány fogalmam sincs. De mert biztosra akartam menni, hát értesítettem őket, hogyha rá találsz kérdezni, álljanak mellém és mondják azt, hogy valóban az ő véleményüket mondom. És még azért is, mert így elszállt velem a ló és azt hittem, hogy a munkadarabom munkadarabja vagy, nem is munkatárs.

 

valaki egyszer
úgy döntott

teremt valami
rútat

nevezé azt
malackának

aztán ugyanaz
az illető
némi töprengés
után
elhatározta

alkot
valami szépet is

 

A csend rezonanciája

Marsó Paulának, Derrida fordítójának

Közel van-e a kimondott szó
a gondolathoz? Nem azonos vele.
Ha azt mondom, elmélkedés,
milyen képre, milyen geometriai alakzatra pillantok rá?
Vagy inkább szagok jönnek be a szón át?
Netán színek?

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal