Videó

Hekl Krisztina - Krúdynak igaza volt (Nyugat Plusz)




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Az alapjában véve szimpatikus férfi állát vakargatva mélyült el a képek közt lógó, kissé ferde, üres keretben, ami a puszta falat tárta a látogatók elé.
Természetesen nem belelépve, beleélve, csak erős koncentrációval nézegetve.
Amikor érzékelte, hogy nincs egyedül, megszólalt, hátra sem nézve, nem kíváncsian arra, hogy tulajdonképp kihez is beszél.
Talán csak megnyugtatta, hogy ha még valaki a terembe lépne, nem néznék magában beszélő bolondnak.
– Vajon mit akart kifejezni a művész? A bennünk lakó ürességet? – kérdezte.

 

csak mondom, a csirke vár, paprikást kéne főzni,
de lusta a tavasz, fájó akadálypontok csak váratják
a csirkecombokat, pedig mind szép, nem túl zsíros, 
kecses, rajta egy kis farhát, így olcsóbb, és csak mondom,

 

üveg és fém közé szorult sókristály vagyok
pár szó néhány vonással vázolt alak
valami homálynyomot hagyok

 

Ma éjjel álmomban hold szélén táncoltam.

és majd vége lesz..
. mert semmi sem örök,
csak a repülőről látható gabonakörök.
Rajtam a tél, mint olvadt lé, csorog.
Nem tartanak már tegnapsóhajok,
letört ágakon sápadt tavasz ragyog,
bakancsomból
három zoknival kizártam a telet,
ha lehet, majd veled ébredek,
vagy nem is alszunk, csak beszélünk,

 

Uram, szeretlek és szükségem van rád
de bocsáss meg nem tudok hinni a csodákban
ha körlevél formában érkezik

 

Péternek a képzeletről

Ha maradsz, maradj önmagadnak. 
Annyiszor szűk az ég éjjelente,
annyira puha az ágy. Derekam
szabad. Az ölelés üres. Ha meg-
maradsz, dacára a táguló égnek,
a csöndesen kihunyó csillagoknak,
a mindig fogyó Holdnak, az árnak,

 

Péternek a képességről

Hogyan tudod ezt. Ezt, amit más olyan 
könnyedén átlép, hogyan tudod ezt fel-
venni, a magasba tartani, a fény felé tar-
tani úgy, hogy még árnyékot sem vet.
Egy pillanat. Valahol félúton köztes.

 

Péternek a csendről

Ott ülsz a helyén. Csendben nézed.
Nézed, ahogyan nem mozdul meg,
ahogyan ugyanaz marad megint minden. 
Nem szólsz, nem érinted. Pedig van úgy, 
hogy akár pár perc elég lenne. Csak 
mozduljon már, hátra, előre, mindegy.
Most én ülök le. Cssst. Semmi baj. 

 

istenem, annyira pici vagy
mint a tengerparti kövek
kedvem volna felkapni
eldobni, hadd pattanj párat
a víz felett, biztosan úgy
hullanál alá, mint ide-
künn az őszi falevél

 

Cetli

Minden olyan túl. Alig
érzem a kisujjamat, lábak,
kezek, lábak, kezek -
nem a karok szorítanak,
hanem a szív.

 

Coda

Az ujjaikkal álmodom, velük írok, a szavak
most fekete fejű gyufaszálak, sercenő hang-
jegyek. Nemünk kulcsra zárja az éjjelt, ma
moll leszek, te dúr.

 

csak valami végtelen
víz alatt lapuló kéreg
ez az utolsó fasor
és ez a pad
a galambok innen délre
mind sóba dermedten
ringanak:

 

leírom, kitörlöm. most ez van.
próbálom. hogy próbálom. ki-
nevetem magam. mennyire.
hogy ennyire nagyon. egyszerű
szavak, egyszerű csókok. 
szerelem.

 

Nézem a fiaimat. Most
éppen azt a kettőt. Rend
van. Valahogyan letud-
tam magam.

 

Tudod, lassan megszületek újra.
A neveket most is Isten ujja írja,
hangra nem számítok, csak tőled.

 

Szóval, hogy vagyok én, és van az a másik. 
Az a másik, aki nem én, de helyettem nem
cigarettázik, és csakis jégbort iszik kupicá-
ból az olyan estéken, amikor félhosszú, fe-
kete haját a kontyból kibontotta. Igen, az a
másik, aki helyettem 23, és jégkéken ámul
minden férfiszót.

 

Csak nézlek. Tudod, ez a nap
sem más, mint az a sok előtte
d. Nem az, hogy nincsenek rá
d szavaim, csak, ha nézlek, tudo
m, az a nap sem volt más, ugyan
miért is ne néznélek téged 
másnak. Valaki másénak nézlek.

 

Tudod, mindig ugyanazt az egy
dalt hallgatom. Találkozni, lelni,
szembejönni, mosolyogni ránk.

Tudom, ez nem az a pillanat, a-
mikor elvörösödik a házfal. Ma
egyelőre még a székre ültetsz.

 

Hatás, fog

Az első sort a szádról írom. Ahogyan el-
keskenyedik. Senki földje. Ezernyi országgal
határos. A senki fia vagy te. Kezedben mindig
töltött a fegyver. Szuszogást kémlelsz, álmot
éberen, olyan álmot, amiben az első sor
soha nem bomlik fel.

 

Most az van, hogy nincs,
Akit. Hangyák futják be az
üveghegyet, mint én, ha
Téged sejtelek.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal