VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom – Versek és slam poetry
Verőfénytelen
Vastag, unott, súlyos felhőréteg. Mísz paplan blokkol sugarat, eget. Eljött a fényes napok böjtje. Nyirkos szemerkélés tunyít meleget; lelkeket már álomkórral fertőz. Restté lesz itt érzés, tett, és minden gondolat. Szétfolyik a világ, olvadó álmok tűnnek. Ránk szürke, szürke eső szakad.
1
Erőszakból ért a mosógép, erőszakból ért az ágy is. Klári arca kék-piros, ritkán mossa haját is.
Szaladgál a kertben a gyerkőc, Vérzik a bicaj, kerítés, ritkán rikácsol a madár, mióta szárnyát kitépték.
Ritkán sír a ház is, ritkán látja vendég. Múltkor a bajszos néni… őt is elütötték.
Fekete filmet ad a tévé, fekete benne a rács is. Az ágy is csupa sötétség. Láthatatlan a határ is.
Mintha
„Az utolsó cigaretta”
Eredeti nevén: Aron Hector Schmitz, James Joyce barátja. Montale támogatottja. Zeno Cosini, a könyv hőse és labilis narrátora Magát Svevót jelképezi, egy üzletembert, akit lenyűgözött A Sigmund Freud elmélete. Svevo alteregója volt Leopold Bloomnak is, Joyce Ulysses című alapregénye főszereplőjének. Svevo naplójából derül ki: „1890. április 15. hajnali ½5, Apám meghalt” –, majd melléírja, hogy „utolsó cigaretta”. Egy idő után már csak rövidítve: „U. C.”. Minden boldog és tragikus eseményt követ Egy, az egész elhatározást zárójelbe tevő, végső cigi. Ultima censeo.
CSÁSZÁRPILLANGÓ FELESÉGEMNEK
Egy pillangó megragadva a földet Tigris-tollait fénybe szétterítve Szárnyal a hullámok fölött.
Egy távoli dombon az óceánok mögött Apró vadvirágok Nyiladoznak Hervadoznak várakoznak Hogy a pillangó viharokon át visszatérjen
A pillangó ki magasan szárnyalt a sivatagi égen Ősi hegyek visszahangjai fölött Hol halhatatlan ősök harci játéka dúlt Felébresztve a csúcson alvó szelek szellemét
A hold a felhők mögül Egy hernyót figyel Levélen csüng álmok darabkáit lopja Arany fénnyel támad majd ébredése a gubóból Tigris-csíkos szárnyai szilajon szétterülnek
Egylényeg
Majd egylényegű lesz a bőrödön a fény a napba mártózó fatörzsekével, derekad és tested konvex és konkáv formái, bizonyos vonalak megtörése és hajlása, sem lesz másmilyen, mint a kábán forduló ágak kint a szélben, vagy a nedves földből, eső után fejét felütő virághad, olyan leszel lényegében, s azt, hogy minden porcikádat, a látottat és a sosem láthatót szeretni tudtam volna tán, majd nagyvonalúan összegereblyézem az egyéb hullott lombbal, amit kár bolygatni már. Aztán majd csak tündökölsz. És talán már észre se veszlek, hogy mint a lélegzet jársz
ki-be.
TANTRA II
Együtt vagyunk Nem bántjuk egymást. Ami a bőrön áthatol, fehér energia. Ami kint reked, azzá lesz.
In memoriam Anda Géza
Bús fekete zongora, bús magyar, fekete zongora, száműzöttek énekét ontja-zsongja, Ady, Bartók, Dohnányi szellemét,
de miért is zendülhet világ-szerteszét e zeneszó?
(Mert minket a tánczeneszó hozott össze Zengte Cseh-Bereményi)
Képsor
a remény lombjavesztett fái túzokká tollasodott bokrok csőretépett madarak pondrópercegés-zene repeszti meg a vásznakat.
Eggyé válik szubjektum és objektum. A lét forrása és a föld. A szellem és a gondolat. A hitnek egyfajta nem-beszélését Őrzi a dolog, ami voltaképp egy folyótorkolat. Amitől a pillanat mozdulatlan, Hirtelen, ahogy eltűnik, ami elpattant. A burába szorult méh üveghez koccan.
SZAGOK, ILLATOK, ODOR
A múlt században mindennek más az odorja a félelem szülte verejtéknek szaga a kéj verte testhabnak illata páráll hangjuk is van a szagoknak illatoknak ha sokan süketek is rá azért létezik segítik alkalmanként az emlékezést egy eső verte erdőszél és Bach meg Haydn a hűségesen remegő állat ázott bundája a tej sűrű-sárga illata a cseréppohárban a pórusokból omló keserű a kemo után a főzött mák arcpirító kipárolgása a kedvlazító tanyák fahéj paplana a hajléktalanok savanyúkáposzta bűze a macskaalmok könnyfakasztó ammóniafelhője a ringatózó rosszlányok lábközi pézsmaüzenete a lacipecsenyék nyári nyálcsordító zsírhívogatója trágyadombok, pálinkafőzők orrfacsarója – a kamasz-szerelem nekem már örökké zöldalmaillatú.
TIHANYI IMÁDSÁG
fekete kökörcsin fekete drágakő Óvár - vártán nyíló eltört dallamok tudója egy pacsirta dalol a csend rejtőző izzású közepében gejzírkúpok aranyszögei közt
Isten csukódó tenyerében
HIRTELEN
Feszegetted a határokat Amely eltemette Önismeretedet
Leromboltad a börtönöket A függönyök mögött Haragod szikrája Lángralobbantotta
Sírás nélkül Suttogás nélkül Hirtelen egész Egyszerűen Megszülted a fényt.
Amikor ölelkeztél Amit elhallgatsz (Bár megírod) A sötétben.
MÁGIA SZÚTRA
Beszűrődnek a foszlányok. Fellibbennek a rongyok.
Csecsemősírásos éjszakák kényszerzubbonyát húztam magamra önként, és letagadva a néma kórt, a torokszorító riadalmat, hogy cseng a csend is a fülemben, ha elhallgat végre a nappal,
1 A nagy szavak voltaképp kicsik. Nem a szív vérzik, csak a seb – Kegyelem a gondolat, apokrif a test.
HIERONYMUS HANGJAI
Nem rosszabbak, no, nem is jobbak a többinél, egy bordából szőttek ezek mind, amíg két büdös lábuk mozdul, mozdul, ami közte van, az is, tátog, nyálzik, cuppog, leffeg, szőrt csupál, s kiváltképp így-úgy dörgölődzik, duzzog, cuppog, szörcsögve tágul, szendén lapul, csurranva cseppen, pöszít, sikongva sikál, laffog, klaffog, kerreg, kurrog, locsog, lötyögtet, mézel, nedvez szaftosan, veresedik, merevedik, ágaskodik, lilul a makkja, harangkötélként lengedez, majd dárdaként mered, befeszül és benyomakszik, tolakodik, ki-bepattan, feszeng, turkál, kakaskodva vitézkedik, picsog, prütyköl, kifordul, befordul, fenekedik, még hangot is ad: cuppog, szuttyog, riszog, végül csak ringatózik, rángatózik, himbilimbi – és szerte körben a fehéren villogó sok gyilok, a fenyegetően fénylő élű kardok, bárdok, kések.
HOGYAN KELL HÁZAT ÉPÍTENI
Vannak emberek, akik a dolgok tökéletlenségén siránkoznak, én épp ellenkezőleg, a befejezetlent értékelem. A repedés a falon, ami eltűnik, az számít, hosszú nyári délutánokon, a borfolt a vasárnapi asztalterítőn, őszi éjszakák lángoló szerelmi emlékét őrző folt a régi faágy ágyneműjén, Becsülöm a kőtörmeléket és a romokat, a sikertelen, de meg nem szűntetett projekteket, melyekről már mindneki lemondott.
Látogató
Apám meglátogatott teljesen váratlanul, meglepett, ugyanis úgy tudtam meghalt. Bejött a lakásba én hellyel kínáltam, anyám nem akarta holtan, se élve látni, a család többi tagja se.
MINDIG FORDÍTOTT KANOSSZÁT JÁRUNK
Zarándokruhára világit Eloltani mindent, mi világít.
Beszélünk, ha mondani nincs mit Szétfecsegjük a legnagyobb titkokat is. Csakazértis ellenpápát választunk. S leváltjuk, ha megmosta lábunk. A mezőn széllel járunk, a trágyák mezején keressük égi királyságunk. Minden más minden mássá lesz bennünk. És a póz, ami nem tudunk nem mi lenni. Az átöltözések szobája. Átköltözések a mindig másvilágra. Ilyen üressé tud válni a beszéd, látod. Nem hallak. S ha nem hallak, angyalai nélkül rohan vesztébe a való világ. És báli ruhában. Futunk és várunk. Mindig fordított kanosszát járunk. 
|
