Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Hajnaltájt kiborít.
Ablaknál forró kávé; varjak a ködben.
Pipacsok májusban, októberben.
Papucsok az ajtó előtt.

Cserélődnek évszakok,
a fészekből eltűnnek a fiókák,
macskánk egyre soványabb, ébredéskor
tejet adok neki.

 


                     Zápor György emlékének

Hallgatni mély tisztelettel,
ahogy szelíd záporokban
ácsorogtunk annak idején.
Ennyi volna, és volna ennyi...
De már ezzel is megtöröm a
hallgatás záporozó csendjét,
oldva, amit nem lehet.

 


Kopasz fák zörgő
lombja a víz tükrében.
Utolsó órák.

 


Mily mély a felszín?!
Föld alá került minden.
Fölöttem az ég.

 


Késik a homokóra
lejt az asztal lapja
lement a nap
meghalt a napóra
Nincs árnyék
órámban eltört a rugó
időn kívül s időn
túl szaladok nézem
ahogy olvad a hó
A homokra cseppnyi
vizet hintek
a szemcsék nem hullnak
besűrűlnek
sötétlő délután
szalad az utcán

 


A hold udvarát
mindig felhők takarják
miként eső a földet a naptól
s mit ér a föld s mit a halál
s a lebegés tavak partján
napsütéskor nem tudhatod
én sem fekszem a fűben
nézem az eget

 


leesett a zacskó
szétszóródott a nápolyi

leejtettem a zacskót
szétszóródott a nápolyi

leesett a zacskó
szétszórtam a nápolyit

leejtettem a zacskót
szétszórtam a nápolyit

 


nem kérek teát kávét kakaót
sem finom italokat
nem kérek használt könyvet elnyűtt cipőt
sem levetett ruhát
nem kérek szállást reggelit
sem vigaszt
nem kérek csak puszta csendet
egy helyet hol megülhetek
pár percet míg kibeszélem magam
azután nyom nélkül távozom

 

a zörökkének van egy vékony kis
vonalkája amivel nagy dolgokat
lehet grafikázni a zéletre aztán 
satírozni meg színezgetni végül
fekete kontúrokat húzni a lényeg
kiemelésére 

 

ez csak szépészeti hóesés egyszerűsített tér-plasztika
időlegesen eltűnő rések optikai csalódás az első esésig
tiszta esztétikum és megannyi alattomos ábra
a félelem aszfaltrepedése vonzza a labilitást
és bizonyságot kanyarít az alternatív jóslatok köré

 

van az a lyuk a zsebemen
ahol kipereg az apró
de még fennakadnak
a bevásárlócédulák
ez az eltékozolt illatok ára
és a falakról visszaverődött
mozdulatok lajstroma
véglegesített lista

 

éjjel csak annyi hallatszott feküdj
reggelre ismeretlen lövészárokban ébredt
azóta folyamatosan dadog hiába
nyelv alá tuszkolt kavicsok
csak keményebbet köp ha ugyan
de nem mert a mérték úgy maradt
ahogy békeidőben rendeltetett
embernek való hétköznapok mellé

 

milyen könnyen hűlnek ki a burkok
és egyszerűen lesz metsző hideg
a világ mindig attól pattan el hogy
odafönn a mennybolt megreped
olyankor indul el papírkabátban
nevei mögött az egy - a semmi
az idő véghetetlen árkai között
annyit tud csak hogy menni menni
s beszélni kinek-kinek arról mit
riadalmában hallani akar s ahogy
rendeltetett erőssé tenni sziklaívvé
akár csak megtámasztani valahogy
mielőtt összehull és szétborul
vagy átadja magát a rögnek
kisbolygók zuhognak szemébe
mögötte részegek durván röhögnek
nem számít mondja nem ez számít
oda se figyelve fel se nézve
megy abban a gyűrt papírkabátban
megy konokul ki tudja hány ezer éve

 

és szabadon engedé őket a kerten kívül
cselekedjenek a maguk belátása szerint

és ők

erős hajlékot emelnek fejük fölé elválasztva
idegen vadak országát a magukétól de nem
szentelik meg épülő falaik helyét nyugtalan
alszanak minden éjjel éles tőr vánkosuk alatt

 

a megrekedés

szabdalt szalagok élezett végek elvásott fogak
a szemüregben keserű zselé beljebb már semmi
hangosan tóduló vér csönd vagy iszonyú zaj van
aritmia légszomj elemi életfunkciók minden más
kiékelve a rámpán korántsem egyensúlyhelyzet
ez hát a hirtelen halál a kétségbeesés és összeomlás
napja végzetes maga a vákuum teljes elsötétítés
fekete lyukba zuhannak a tervek onnan se ki se

 

abban a vonatkozásban
értelmetlen hangzósor a hűség
mert ki mondana ellent
az univerzum rettentő urának
ki ragaszkodhatna önként
egy tökéletes csillagrendszer
vállalhatatlan törvényeihez
és miért tartana ki a hiányérzetek
atommáglyái mellett amikor
egyszerűbb tüzeknél melegedhet

 

a tökéletességgel piszmogok csak úgy magamnak
megfürdetem érintésvédelemmel ellátott tagjaimat
magasban elhervadt zuhanyrózsa
életlen borotvapengék kígyóznak belőle

ideje van egy hátmosókefének

 

ezen a legyalult földrészen szomorú sorokban
megbocsátók a szenvedélyesekkel
mennek a tétovák a meztelenek és a visszatartók
létezésük relikviái apró dobozokban
ráizzad tenyerük
zöldek jönnek a tóról vizesen
délutáni napsütés perzselte vad narancsok 
hajnali redőnyrés-lilák öt óra húszból
simák fényesek vonulnak mint a holtak
meddővé kövülnek egy ottfelejtett szempilla ívén

őszibarack íz párolog a térben

 

Szakadt, szürke lepedő az ágyon,
Ragacsos poharak a földön,
Kétnaponta maszturbálok. – 

Vak ló vágtat sehova,
Hangodra süket a börtön.
Húrként feszíted jajodat

Magad növesztett rácsaid köré.
Mit nem feszít szét asszonycsorda,
Mit már nem nyit meg a józan ész.

 

Isten.
Haza.
Család.
Kötél.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal