Li Ho versei (A száműzött dala, A Tizenhárom versből I., VI., Mert a napok oly rövidek…) -- Herczeg Ferenc fordításában
A száműzött dala
Az őszi szél vendége már,
ki itt fekszik e hant alatt,
éjszakánként halljuk lovát,
de a homok sima marad.
Egy cseresznyefa lemondóan
mélybe veti az illatát,
túl városokon, palotákon
a sárban nyílik smaragdvirág.
Kocsikáznak az udvaroncok,
az úticél oly messze,
a keleti szél tőrt ragad,
hogy szemüket kimetsze…
Hiába hordom hátamon
hazám holdas zászlaját,
a császár bezárta kapuit,
s kaput nyitott a túlvilág.
Csak néhány dacos virág int búcsút
számüzetésem reggelén,
tudom, megöregedne az Isten,
ha úgy szenvedne, ahogy én,
magányosan vágok neki
a hideg és nyers holdvilágnak,
Wei Chenget már nem látni rég,
de tavai visszavárnak.
A Tizenhárom versből
I.
Virágzó rét fodrozódik,
növeszt rügyes ágakat,
figyelem a bíborszínben
táncoló leányokat.
Alkonyatra minden mosoly,
szeszély, illat eltűnik,
a szomorú tavaszi szélbe
csimpaszkodva megszökik.
És a szellő szétszórja a
rét fölött a hamvait,
vérvörös és halálfehér
kergetőznek hajnalig.
VI.
Vers-sorokat és lárvákat
gyomlálgattam minden évben,
hajnalban a holdsugárnak
Jáde nyila ütött szíven.
Látod-e, hogy mi folyik itt,
Liao-dong körzetében?
Verset írni azt jelenti:
zokogni az őszi szélben.
Mert a napok oly rövidek…
Hold jár körbe, Nap jár körbe,
foglyul ejt egy pohár bor.
Menyországba megyünk innen,
vagy a földbe, nem tudom
Medvehústól kövér leszel,
a békától meg sovány.
Hol van a Nagy Egyesülés?
Hol vár a Szellemleány?
Ott keleten, túl a hegyen
égig érő Jo fa áll,
alatta, szájában lámpás,
alszik a Sárkánykirály.
Levágom a lábát és a
sárkányhúst megízlelem,
soha többé nem lesz reggel,
nem lesz több éjszaka sem.
Nem hal meg az öregember,
a fiatal nem szenved,
mért is innánk arany tengert,
ennénk jáde hegyeket?
Hisz a napok oly rövidek,
s elrohan az életed…
Megjelent: 2015-05-23 07:00:00
 |
|
Herczeg Ferenc |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
