Szépirodalom – Versek és slam poetry

az idő mint fordított piramis
kifelé hajtogatott vonalak
kőhalmai az isteni akarat hágóin
a végtelennek hitt végtelen elénk tett jelzései
amikben csak annyi titok van
mint egy haldokló vérsejt oxigénhiányos elszíneződésében

titokban titkok után sóvárogsz
mert zavar a valóság pőresége
ahogy az első feléd közeledő meztelen nő látványában
ugyanúgy érzed magad most is
gyerek vagy még ahhoz hogy el tudd viselni
a rád ömlő bizonyosságok
tömény testszagát
súlyos mondanivalóval felmálházott pont van benned
mit háromnegyedszáz éve vonszolsz magaddal
kitehetetlenül

azért a zöld romolhatatlan
azért a kék felezhetetlen

Szervác József (Szavak hazáig)

Holdat ringat az olajos tócsa a kocsma előtt,
hámló tükör! hirtelen ugrik a falra az árnyék,
az estét a kőre kibukja, zárul a kör.
Szalad a vér, csattan a homlok, szegfű-szirom
robban a sebben, jelvény se szebben,
szalad a vér: a kés se jobban halad a húsban.

Az elmúlást, indázó tetkót arcodra varrtad,
a hajnalt – híguló reményt, vizezett jövőt –
magadról sírva vakartad, ittál, mint mindenki, aki itt él:
csepel szétszaladt sínei szakadó erek a szemedben,
indul a reggel, máris egy mondat végére szakadó pont.

Standovár Ágota ihlette gondolatok

A tiszta ész kilúgozott, steril. Lomha.
Mint a lelki szegények szellemi szomja.
Isten bölcsességét mágnesként vonzza.
A szkepszis felfújt kompenzáció:
a tagadás feltört dió. S az agy vétlen.
Mint a nem-helyek hajója az éjben.
Miként a navigátor elbeszél egy légyottot
a krupié feleségének a májusi éjben.
A forróság ott honol a beszédben.
S a vér hűthető, az igény nem.
Több történetbe kapva, egyszerre
mondja. S ahogy nyílik az emlékek-mappa,
becsapódik a kajüt ablak.
„És akkor frontálisan rajtakaptak.”
Az elbeszélés most száj és kezek.
Testet ölteni? Ürességek is képesek.
Narrare necesse est.
Belebújik a múlt a jövő ruhájába.
Mint tradíciók a lélekbe. Az éjszaka a szájba.
És jön a feltételes megálló. Anyaghiba. Málha.

Az embernek több története is árva.
De egyetlen narratívából sincs kizárva.
A sors a jellemen egy öltést kihagy.
Nem az elvarratlan szálak miatt.
Hanem mert kilóg a lélek.
S így húzzák el egész a kezdetig
a véget.

nyári reggel
fázik a kovi-ubi
fázik a kovi-ubi
magába

néz az égre
a napfény tesze-tosza
alszik az üvegben a kovászka

majd ha fölébred bugyogni kezd
savanykás lesz
ízleled

nyári reggel
fázik a kovi-ubi
fázik a kovi-ubi
magába

Leigázod
Bekebelezed
Háború
Hangsúlyozod
Teljesíted
hazafut
Kényszeríted
Kettétöröd
Legitimáció
Észrevétlenül
Hatékonyan
Szórakoztató
Pontosan
Egyszerűen

tapasztalat
tapasztalat
vonatkerék
sínen szalad
az útról mit
tapasztalat
semmit se mit
tapasztalat
semmit se mit
tapasztalat
a múlt elmúlt
jövő marad
jelen kerék
az út vonal
érintőpont-
-tapasztalat
tengely köré
mit felcsavart
soha mer’ él
tapasztalat  

Smaragd csarnok

Smaragd-erdő csarnokában
összekötünk szavakat,
éppúgy, mint az idegpályák:
mi vagyunk a kapcsolat.

Fürge baglyok, piros békák
élnek a mocsár felett,
egyre csak az időt űzik,
néma targonca-balett.

Hangtalan tonnák robognak,
nőnek doboz-erdeink,
ketrecbe zárt fogalmakat
furikázunk reggelig.

Emmának

a buddhista macska egy szép napon
elindult a buddhista buszon
szabad buddhista akaratából így határozott

bálványkeresősdije volt éppen
meg tömeggyűlésdije

szépen kifundálta megleli
az aznapi betevő kisistenét
vagy ha mázlija van akkor egy jó nagyot

el is indult mint a mesékben
átgázolt az üveghegyen meg
nemkülönben impozáns
bűzös aluljárókon is

Rutinos reggelek

Minden nap 
reggel 
hétkor 
kávét öntök a csészébe. 
Csordultig. 
Maroknyi müzlit 
szórok a tálba. 
Száraz kenyér
a hűtőben. 
Csorba csésze 
szimmetrikus 
asztallapon. 

MEMENTÓ

(ballagási vers)

Ó, nap,
óvd meg
szirmát
a virágnak
a csavargó
szelektől
kelyhében fogan
az örök ifjúság.

Hétfő

Piás, drogos énekesnők videóit nézem:
Amy Winehouse-t, Mia Martinit.
Mindegy, csak kellőképpen lerobbant legyen.  

Kedd  

Cigány banya ül mellém a buszon.
Szódásüveg-szemüveges, lófarkas, lófogú.
Orrlyukai gőzölgő csatornanyílások. Patkány vagyok.

belül a lázongó
értelem,
kívül korfüggő  
álcaváz;
liftez a hangulat
fenn, s a lenn között,
szédül a józan,
bárhogy is vigyáz

részekre bontja
sodrát a jelen;
az egyértelmű
roncsaira hull,
érteni a kort
szinte képtelen,
a lét kontúrja
foltokká fakul;

eső

már beállt izmokkal
görcsös akarattal
a gyökereim csontosodnak
csorbul a fejsze foka
ezért az ezer szikra
és hiába bánja
már feszülő inakkal
görcsös akarattal újra
ha bárki nekilátna
a gyökereim csontosodnak
törnek talán szilánkokra
csorbul a fejsze
minden bánat bűn belerejtve
cseppekben hullik
fejemre

mintha lehetne még egy új nap.
tarka lampionok egy hegyomlás alatt.
úgy épül rám ez a néma magány.
már nem várom, hogy hívj.
pedig valamit még biztosan mondani akartam.
ott, neked. összekuszálva a reménytelenség
apró áldozataival, de szemedből visszapattant
minden érzelem és üres, elhagyott ártatlanság
szivárgott az éjszakákba. és egyre csak jöttek
a semmitmondó lehetőségek. magukkal vonszolva
téged - engem, és megint fáradt reggelekre ébredtünk.

szórd szét
oszd meg a morzsákat

adj kenyeret és halat
az éhes gyülevészhadnak

hazug ígéreteket
ördögi képernyõkön
és csábos plakátokon

szórj hamis ezüstpénzeket
hadd tülekedjenek
egymást taposva
vicsorogva, marva egymást

gyakorold be a gesztusokat
hangoztass szlogeneket
míg tekintetük mint bogáncs
tapad rád
vakon követnek majd mint a
megváltót

és szabadnak érzik magukat
az újrafestett rácsok mögött

a vízről és a vérről

Alkonyi pírban fa levele
Szédül a pusztai tájra,
Jégszemü tornyok gomolyai
Dőlnek a nap sugarába.
Ballag a pásztor, tereli a
Nyájat a lomb-juharosba,
Küldi a szél is – csatalova
Fenn zabosul tarajosra.

Sűrül a menny, már hunyorog a
Csillag a puttonyok ormán,
Villan az ostor, leszakad az
Ég fele, bőszül az orkán.
Döbben a tölgyes, kavarog az
Ordasok éteri árja,
Bújik a bárány, cserepeket
Súrol a felleg uszálya.

I.

Virágzó rét fodrozódik,
növeszt rügyes ágakat,
figyelem a bíborszínben
táncoló leányokat.
Alkonyatra minden mosoly,
szeszély, illat eltűnik,
a szomorú tavaszi szélbe
csimpaszkodva megszökik.
És a szellő szétszórja a
rét fölött a hamvait,
vérvörös és halálfehér
kergetőznek hajnalig.

Három nővér

III.

IN MEMORIAM Kristóf Ágota  

Vénülő szempár,
beteg testem trójai
falovacskái.  

Önfejű folyók,
terelve,űzve, tenger-
karámba hajtva.  

Rabul ejtett pók
a ház, kihalt, üres, a
kéménye fázik.

az elektromos zsiráfok
eget horzsoló nyakáról
lehullik majomkenyeres
pajtások osztozkodnak
a hiányzón
én benzinbűzben botladozó
ki mindig a nappal
gőzölgő barna méreggel
gyilkolom gyomromat
két cukorral fékez