Videó

Posta Ákos István videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

nehéz

a falnak támaszkodsz
méregeted a távolságot
s nem érted hogy ez a pár méter
miként válhatott
áthatolhatatlan messzeséggé…
másfelé nézek
a betört ablakok takarásában
kacér tegnapok homályos inge villan
szemem sarkából látom
ahogy nyeled vissza a könnyeid
– óvatosan mozdulsz
(ó szajha pillanat: bennem
a megkönnyebbülés sóhaja szakad)
de a kilincsre dermed kezed
mert nehéz ott hagyni
egy idegennél az álmokat…

 

Üvegházakon át a nap melegét hajszoltam
az óriássá duzzadt délután árnyékát markomba rejtettem.

Megannyi monolit
lapulnak hátamon
szorongok, feszengek
dúdolom, dúdolom.

Rozoga üvegen át hosszan nézem a kertet
akárha elhagyott táj volna napfogyatkozás után.

Megannyi monolit
lapulnak hátamon
szorongok, feszengek
dúdolom, dúdolom.

 

Veszett idők

(„Az ékesszólásról” tételei)

 

I.

Ha Derby még él, egész Budapesten
a személyes védelmét élvezem.
Ha jelen van, kötekedhetek is,
aztán a többit már ő rendezi
lelkiismeretével, Úristennel.

 

MA IS

most megint
ezen a köpésnyi földön állunk
mintha mindig itt lettünk
volna (otthon) bármelyik
parkban járdaszegélyen
sarkon
ágyban vagy erkélyen
bárhol (tényleg) bárhol
csakhogy most
testünk minden szilánkja
remeg zörög nekem régi
mozijegyek és halotti
anyakönyvi kivonatok
porladnak a farzsebemben

 

Neutron csillaggá omlanék a légüres térben,
Hogy idővel feketelyukként szívjam magamba az élet velejét,
Mit talán valahol olyanná építek, ami tényleg
Ínyemre való, ami valóban megfelel nekem.

De csak magányos üstökösként keringek a végtelen
Űrben, attól rettegve, hogy csóvám eltűnik, és örökös kómába esek.
Ez így nem helyénvaló! Itt vagyok fényévekre, s ti még
Csak most látjátok születésem pillanatát.

Mikor nagy dirrel-durral megszülettem,
Ezt a momentumot szemlélhetitek a Tejútról.
Most éppen az Alfa Centauriban járok, és folyton-folyvást
Csak kerülgetem a csillagokat és a bolygókat.

 

Fejetlenség

A fej a lélek tükre
elárulja hogy ki vagy
mindenki kíváncsi rá
mindenkit érdekel
bámulják méregetik
a bolti eladó a 
húsos pult mögül
az önéletrajzot
kukába vágó aktatologató
a villamos jegyellenőr
a sárgán villogó rendőr
a lámpánál újságot osztó
bűzös idegen hűvös szemei
a fejet fotózni szokták
néha rajzolni
meg facebookon megjelölni
mert a fej az a tető
a lélek teteje
ahonnan már nincs

 

kifelé nézel az ablakon
csendes este van dorombol
öledben a macska

szétdobált kacatok a járdán
akárcsak bennem
pont rálátok

voltak izgalmas hazugságaim feléd
de néha elvesztél bennük

 

elcsábított hogy beleforgasson magamba
Salvador-Dalí-mázba forgasson
engemmé tett az isteni NŐ
óriási négyzetrácsos lapáton
párzó kések voltunk szeretők
sikolyokra hasadt a hajnal
s mikor lefutottunk a partra
meztelenségünkkel összekaristoltuk
az álszent halászfalut

egy kavicsra álltam
visszahajtogatott szárnyaim kibontottam 
emelkedésem képe bennem tükröződött
könnyű tollak asszonyom érintései suhogtak
szálltam

Port Lligat
6 de junio de 1929

 

Lefújom magamról a nyár
pihéit, gyúlékony nevetésemet
szétlocsolom a kertben,
kitakarítom a nappali házat, és
tűvé teszem a szénakazalt, hogy
megtaláljam megíratlan verseimet.

Tükörbe nézek, kéklenek
rajtam az ütésnyomok. Akkor
behunytam a szemem, ne tudjam,
melyiket kitől kapom. Viszont
a belülre festett védőszíneket sem
tudom eltüntetni, úgy látszik, tényleg
fanatikus megalkvó vagyok.

Pedig jámbor akartam lenni,
mint egy bálna, gyöngéden meg
akartam hámozni a tengert, ki
akartam olvasztani a fagyott hajókat,
meg akartam gyújtani a sivatag fáit,
hogy kioltsam a sötétséget.
Végül új erdővé akartam
öltöztetni a hamut.

Szerettem volna valahogy
megünnepelni első életemet.

 

Kő, papír, olló, Magyar Napló 2012

 

Időválaszfalon

Időválaszfalon
kaparászó hangok sora;
miként az első, ma is a tiéd
a várakozásba őszült
utolsó gondolat.

***

A stílusváltó közöny
egész jól működik;
bár a végtelent ígérő
neszesemmik mellett
megjelenik néha-néha
egy csuklóra vadászó
fényes pengeél.

Sőt – a szenvedély
parányi lángja felcsap,
fényénél a mondhatatlannal
kísérletező szája is,
ám ez a szenvedély
többé nem repíthet
már a mennyekig.

 

Vizsga

Benn feszült csönd.
Kinn a fára szarka száll,
farka billeg, az ág remeg,
s a töredékes égre szél fúj felleget.
Benn feszült csönd,
még várat magára a szabadság,
ablakkeretben fa, résnyi ég,
benn asztal mögött bizottság,
aztán elmúlik a pillanat,
az ág megmozdul, szarka száll,
a csönd megtörik, a szó pereg,
s a falióra ketyegése
falni kezdi a perceket.

 

menet közben szerettél,
öltél és öleltél

tenyérnyi foltot leheltél
a befagyott ablakra

bõrödön varasodnak
a simogatások
meg nem született testvéred
életét
próbálod kitalálni

elképzelem: mosolyogsz
grimaszt próbálgatsz
mielõtt megfordulok

 

Play Shakespeare

A 66. szonettre

Tir'd with all these, for restful death I cry
Shakespeare

Elegem van, kikészítenek,
Ha korrekt vagy, itt koldusbotra jutsz,
És trendy majmok ugatnak neked,
És hamis minden haver, minden cucc,
És címeres barmok nyernek címeket,
És diáklányok kurvának mennek el,
És mindenből a szar, gagyit veszik,
És az igazság senkit sem érdekel,
És a művészet az hízelgést jelent,
És egy hülye (ki most már doktor), pédakép,
És ki dolgozik, az büdös proli csak,
Az Igaz Hitet követjük (az ördögét)

Mégse fogok meghalni, tetvek!
A csajomat nem hagyom nektek!

 

Lizának

a kiszámíthatatlan kiszámítható
aluljáróban élőszobor ezüst festékkel lefújt
mozdulatlan roppant test

néhány fémpénzért új pozícióba helyezi önmagát
semmi különös bámulni őt minek
mindenki önmaga szobrát faragja szakadatlan

keresi kutatja amit tükrében a legcsábosabbnak
értékén felül eladhatónak talál grimaszol
pofákat vág figurákat pózokat próbál

hőst alázatost bölcset gőgöst balgát
döntés kérdése minden szerepére
valaki bizonyára vevő

 

József Attila nyomán

Szellő, hogyha volnék,
megcirógatnálak,
szoknyádat libbentvén
suhannék utánad…
Majd mint tünde napfény
csókolnám a vállad,
szárítgatnám arcod,
mikor könnybe lábad.

Felhő, hogyha volnék,
rád adnám subámat,
tarlókat áztatnék,
ne törjék’ a lábad,
aztán forrás lennék…
megitatgatnálak,
sebeid kimosnám,
tisztuljon a bánat.

 

hétköznapjaim
mindegyikén
akár egy kabátra ragadt pehely
gubbaszt Isten
nem tudja ki vagyok

és nekem már nincs kedvem bemutatkozni

figyeljük egymást
nem mozdulunk

 

A színek játéka

(Nem színjáték)

Csengődi Péternek, barátsággal

A változás kék.
Ahogy belép a sárgába, zöldellni kezd.
És valamennyi fekete is kell,
hogy markáns bimbózás kövesse a lombosodást.
Mint hétfőre a kedd.
Rárakódik a csontra az izom.
Majd a pirosból harap ki a húsevő szirom.
A nyelvén schönbergi zene íze, részeire hasadt atom.
A vers nukleáris vagyon.
Szép magányomban robbantgatom.

Akár a mű
időbeli kibomlása.
A szöveg mögé gondolt pasas
a centit vágja.
Mikor jön el?
Mikor érkezik Isten bálja?
Meddig forralja a memóriát?
Meddig abálja?

 

A kentaur szerelme

Versképzetek Szatmári Juhos László ceruzarajzaihoz

Szatmári Juhos László szobrai és rajzai, egyszerre költői és profán megnyilvánulások. Sajátosan szürreális világában úgy kerül minden a helyére, mintha az lenne a természetes közege.. Én, aki a világ prózai jelenségeit – eszközeiben inkább expresszív – lírával szépítgetem, izgalmas kalandnak, mondhatni kihívásnak tekintettem a vele való együttműködést. Laci megközelítéséhez kevés lett volna az együttérzés vagy a beleélés, magamnak is kihívássá kellett lennem. Munkáin látva, hogy mennyire izgatja a biológiai test ösztönvilágába zárt intellektus vergődése, én javasoltam neki a kentaur szerelme témát, és indításként küldtem neki egy-két verset. Az ógörög mítoszt eredetileg a gondolatkifejtés keretének szántam, őt viszont mítoszteremtésre rendelte eleve szürrealista látásmódja. Makacs fickó mondhatom. Arra késztetett, hogy rajzait, mint átlényegítendő realitást fogadjam el, és talán ez volt bennük a leginkább ösztönző viszont kihívás. A magam módján persze én is makacs fickó vagyok, így aztán sikerült az eredeti tematikán belül maradnunk.

(Kis Pál István)

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal