Nyírfalvi Károly: Megannyi monolit
Üvegházakon át a nap melegét hajszoltam
az óriássá duzzadt délután árnyékát markomba rejtettem.
Megannyi monolit
lapulnak hátamon
szorongok, feszengek
dúdolom, dúdolom.
Rozoga üvegen át hosszan nézem a kertet
akárha elhagyott táj volna napfogyatkozás után.
Megannyi monolit
lapulnak hátamon
szorongok, feszengek
dúdolom, dúdolom.
Rozogablakom repedt üvegű, vak is talán
mint kettétört bot nem mutat égre, földre.
Megannyi monolit
lapulnak hátamon
szorongok, feszengek
dúdolom, dúdolom.
Jó volna máshol lenni, jó lenne másutt volni
a túlontúl fontos hangokat sorban el-elhagyni.
Megannyi monolit
lapulnak hátamon
szorongok, feszengek
dúdolom, dúdolom.
Letarolt szőlőlugasokon át a hold fényét kergettem
fogyó sarlóját markomban mélyen elrejtettem.
Megannyi monolit
lapulnak hátamon
szorongok, feszengek
dúdolom, dúdolom.
Megjelent: 2015-09-09 07:00:00
 |
|
Nyírfalvi Károly (Békéscsaba, 1960 - 2017) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
