VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Kántor Zsolt versei (A színek játéka, Hullám: Jel)
A színek játéka A változás kék. Akár a mű
Hullám: jel Elment egy nap, a sötétség bársonyába bevarrta magát, mint egy zsebbe, s a lélek megnyugodott. Akkor az alvó fölriadt és visszaköltözött a hosszú versbe, mert tudta, a kitartó gondolkodás elvezet a nyugalom kristály rétegeibe, ahol békesség honol, mint reneszánsz felhők a legbelső szobában. Ott csak az emlékek zengedeztek, mint méhkas. A múlt pillanatai villantak fel, mint mennydörgés. Hirtelen bevilágították a jelen bokrait és újra visszahúzódtak a ködbe csomagolt homályba. Visszahurcolkodott hát a hosszú, elnyúló vers-szerelvényekbe, befészkelte magát a metaforákba, kitapogatta az éj tojásait és fölmelegítette őket a moccanatlan káprázat égisze alatt. Milyen csinosak voltak abban a vagonban azok az ovális szövegfoszlányok. Szinte kedve lett volna beleharapni a versbe. Akár egy gyümölcs, hamvas, balzsamos volt a szöveg-töredék minden pici darabja. És akkor megállt az idő is, időlegesen. Néhány percig senki nem érzett semmit. Ebben az állapotban mondta ki: életem, szeretlek. Nem írta újra a vallomását. Úgy, ahogy volt első piszkozatban, odatartotta az Úr elé. És a teremtő olvasni kezdte az emberi kéz alkotását. Közben az eső elállt, a Nap kibújt az idő zsebéből, ami végül újraindult és nevetett a semmin. Egy újkor kezdődött el ezzel, ami páratlannak tetszett a természet megalkotójának is. Miután befejezte a mű áttekintését, szelet bocsátott az alvóra, mire az föleszmélt. Megitta a kávét. Beleesett az esőcsepp.
Megjelent: 2015-08-20 07:00:00
|