Szépirodalom – Versek és slam poetry

Föl, alá

Kínná fokozva végtelen magányom
mászkálok föl s alá, szűk a ketrec,
a rács árnya a kőpadlóra rányom...
úgy fáj hogy csak távolról szerethetsz.

Tudom, az ajtót én zártam be kulcsra,
határaim féktelen  boldogság
volt érezni, s most összezúz egy furcsa
érzés miközben gondolok rád,

öt, hat, hét, fordul, és újra számolom,
sorok közé szorulnak a léptek,
bezár az egykor áhított oltalom
vagy ki, a világomból, Téged.

PONT, MINT A NAGYAPÁD

Pont, mint a nagyapád,

ki mindig a Pi-vizet,

pont, mint az életem,

ha elmúlt a bűvölet,

pont, mint a tűz,

ha giccs lesz, és hamu lesz,

pont, mint a test,

mit fölvehetsz, levehetsz,

pont ugyanúgy,

ha téged is, engemet,

kértem a Jóistent,

mondtam a szépeket,

tudtam a végét,

tudtam az elejet,

anyu szerint

csakis a lányok

születnek angyalnak

nekem is nagy suhogó szárnyam volt

gyakran megdicsérte

milyen tisztán tartom

egészen az első menzeszig

akkor berontott a szobámba

és lekötözte

hiába bőgtem hogy így

nagyon fáj a hátam

kinyúlt rongyokba öltöztetett

jobb lesz ez így hidd el

hajtogatta

kasmír

Ott, a tó mélyén csak kövek 

vannak. Kicsi, éles kövek. 

Mozdulatlanul a közepében

azt nézed, ahogyan a bokádon

a csomó. És tekeredik

a kötél. A némaságban egyre 

lejjebb:

ez valaki más bánata. Valaki

más tavában valaki mást

tartanak fogva. 

HÁROM AKVARELL

Hangverseny

Fűszálvonókkal

zápor-húron

fölzengett a dallam,

és én klottgatyában

álltam a zenekarban,

néztem az őrült

karmestert, amint

villámpálcával csupán

az üstdoboknak int.

Aszinkronitás

Két korsó sörrel érkezem,
a tiédet leteszem az asztalra,
az enyémet rögtön a számhoz emelem,
idegességemben hatalmasakat kortyolok,
még csak a felénél jársz,
amikor én már az üres korsóval játszom,
várom, mikor mehetek újabb körért,
mély levegőt veszek, mintha sóhajtanék,
valójában azt remélem,
hátha messziről is érzem az illatod,

Kisbaba-nagypapa dialóg

Csuka Daninak, Bianka lányom kisfiának

A képhez szó-szövetet gombol. Amikor épp valamire gondol. Abszolút kognitív talány: a Galaktika csak ez az ágy?  Itt az újszülött észnek a felnőtt gügyögés túl édes. Pityergéssel kérdez. A szemében ott az élet. Túl gyors neki a világ. Fékez. Nincs benne kétely. Neki tiszta nyelv az éter. Nem bizalmatlan. Csak éhes. Szájjal keresi a Létet. Ösztönösen ért.  Rögtön tud. Neki az anyai szív egy dallam. Megmondják a rezgések, hogy mily precízen érez. Ha beüt egy testrészt, az apura felnéz.  „ Akárhogy is: ez nem szép!” A sírásból fény lesz. Torokhang. Ép nesz.

Messalina

Egy fürdő,

Egy szerető

és egy rabszolga.

Túl forró a víz:

vérem nem bírja.

Van-é okod?

te én

minden földi–égi

válság- és világvégi bálszezonban

csillár-galaxisainkkal

egymásba kapaszkodva forgunk

szemhéjunk alatt

a szűnő világ

illetlenül

kifulladásig egymásban kering

te és én

nyitó tánca

ama komor díszletű

szobában

JA JA-DÍJAS KÖLTŐ HÖLDERLINT KERESI.

FELMEGY A TORONYSZOBÁBA, AMI ÜRES.

Én nem mentem fel soha. Pedig életem nagy része

ott zajlott, a Neckar-parti városokban, a tornyok

alatt, premier-plánban. És volt benne minden, félig-

üres,

félig-tele, vagy tán egészen az.

Csend

Megint a csendbe leszel belefonva,

mint érintetlen test, ami elvisz

mindenhova, jársz, nézel, szeretsz

és nem hiszel, megint a csendbe, a

fagyba, a hóba rejted magad,

hallgatásod elüti az esti harangszó

kondulásai földrengés, tektonikai lemezek

elmozdulásának hangjai, mint az

álomban, ahol házak dőltek romba,

egyik a másik után

IMA

voltak napok amikor
nem tudtam kommunikálni
senkivel
nem volt az befelé fordulás
inkább zavart
minden emberi megnyilatkozás

The Fall

mint amikor az iskolában

a sorminta a szomszédos

füzetben kék, piros

elöljáróban a férfi, a nő

követi: ismétlődő választ

ások, kötődésmintha

egy vonal jobbra, aztán

balra el

a csöndek, amikből nem

emelünk katedrálist, ha

nem csak egyre mélyebbre

ásunk, olyan mélyre, hogy

véletlenül se mászhasson

ki belőle valami

félholt, kétvilágidegen

olyan nyugodtan kellene

feküdnünk egymás mellett

sehol csengettyűvel

sehol harangszóval

ásó, kapa

vonal mentén a keresztek

mint amikor az iskolában

lyukasra radíroztam a papírt

felemeltem a füzetet

és azon keresztül kukucskáltam

át rád

felhőtlen, mintátlan

kék ég

Frankenstein bódhiszattva

(II. változat)

       A jelentés rítus.

A szöveg túlmerészkedik az értelmezhető tartományán.

       Félreáll: szembe-

fordul,         alattomos tekintetek követik

              a fák, szirtek, folyók állandósult önkívületét.

Felgyújtotta kunyhóját,

       elűzte

       asszonyait, kölykeit,

világéletében arra készült, hogy a kagyló koporsójába záruljon,

az egyedüllét misztériumába fojtsa illúzióit.        A Bivalyfej-hegyre a  

              madarak

        nem visznek már virágot,

ő sem farag többé

        nevető sárkányt.       A félreálló

Mese

álom és ébrenlét között

a titkos tartományban

mikor a kút még kéménynek öltözik

de már szirmot bont egy madárdal

mikor a derengés mögött

megtörténnek a mesék

te ezredszer is elhiszed

a királylány miattad nem ébred

és megpróbálsz hozzá-aludni

magzatpózba húzva föl a térded

késésben


reggeli gyors ébredés
reggeli gyors észlelés
reggeli gyors édesség
reggeli gyors kedvesség
reggeli gyors mosoly
reggeli gyors kelés
reggeli gyors eszmélés

reggeli gyors