Videó

Százados Ábel kapta a legígéretesebb fiatal filmes díját Cannes-ban
Az M2 Petőfi TV videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Baky Péter tollrajza

 

VIGYÁZZ RÁM!

Szapphói strófákban

 

Végre itthon! Már alig él a szívem!

Benn a házban nem fenyegetsz, te vírus!

Ég a villany, és koronát a lámpa-

glória tesz rám.

 

Ágyba bújva, újra a régi vágyak

éjre várnak. És aki így csinálja,

jó. Ki mégse bírja bezárva, kintre

óvatosan csak!

 

Lásd, a szájmaszk véd, amig – ó –, a vírus-

vész alább hagy majd. Rizikó, amíg tart.

Gond a járvány. Illan a kór, a vész majd.

Jól te vigyázz rám!

 

 

 
Baky Péter tollrajza

 

Árnyékok
játszanak benned
kúszva, észrevétlen – tudattalan fény-gyilkosságokkal
ellepve, eltakarva eszméletedet.
Árnyékvilágok
televényei öntik el a meglátás, ébredés
megalázott foton-csíkjait – bódító zaj,- és csend-rohamokkal
szétverve elme-tudat-érzékeidet.
És elalszol, de nem tudod, mert nem érzed
És elveszel, de nem érted, mert azt hiszed,
hogy okos vagy és szép.
Pedig nem – pedig nem.
Kötéltáncodban
nem látod a kötelet, amin lépdelsz
szerencsés-szerencsétlen – szegényen, gazdagon
led-lámpákkal átpásztázott pamlagon
alszol, szeretkezel, szenvedsz
saját élő-holt hantodon

 


Bálványos Huba: Letörten

 

hiányaink

 

 

a hiányból nincs hiány

csukott ablak mögül bámulom a szezonvégi

színeket a sok egymást is taszító tegnapot

kiselejtezett álmok bomlástermékeként

próbálom lekésni a halált

de nem tudom kitépni az álnok zsibbadást

vérem belesajdul ha nem vagy itt

álmomban múltunkkal helyettesítelek

újrafestem a mosolyod

s a szívedbe tetovált utolsó mondatot

de okos dolog-e hűnek maradni

a kimondott szóhoz ha a hóhérom te vagy

 

Sohasem láttam az apám sírját.

 

Nem mintha elfelejtettem

volna azokat a feddő szemeit,

sem a hatalmas keze nyomát

az esti kilincseinken

minden éjjel félig elfordulnak

és ő jönne

besározva világi dolgoktól

zömök és szótlan

mintha egész nap csak várnám

felkészülten, hogy újraformálják

mindannyiunk alakját

de most az esti kilincsek némák

nem ismernek fel minket,

ahogy elhaladunk mellettük.

 

 

Baky Péter tollrajza

 

felhővel takarózik az újhold

születik benne opálos remény

csillagkavicsok közt

rejtőző búvópatak

ezüst szálakból hímzett szótakaró

a mindenség titkát rejtő éjjelek

sötét egén

alszik a világ

vele együtt lélegzik valami

fehér hiány

kesze-kusza út

 

Baky Péter tollrajza

 

Szegény öregek panaszai, járvány idején


A lányom nem érint meg engem,
az út bal oldaláról ordítja át
a halál jobb oldalára, hogy szeret.
A járdaszegélyen lépegetek,
mint a rossz gyerekek.

Kapuk alatt bújok,
hogy lássam a reménykedő
tekintetét,
de ő nem néz rám,
csak megy anyátlanul – valahová.

 


Félhelyes Erzsébet: Jégforró

 

Kávéillat és mély bíbor lebben a teremben.

Bársonykötésben a könyvek, zöld könyöklő posztó

az íróasztalon, halvány csillárfény keveredik

a hangjegyek diszkréten halk melankóliájába. Ez itt

tulajdonképpen az én szobám. A sarokban új festményen

dolgozik Renoir, Bach a via dolorosa másfél kilométerét

járja újra (és újra), hogy minél hitelesebb lehessen

a Passió, mit komponál. A francia szalonban gardedámok

önfeledt csevegése. Erkélyem innovatív, mondhatni

talán avantgard, itt Delacroix rendezett be éppen egy kisebb

lovardát, hol most is elszánt türelemmel csitítgatja

villámlástól megriadt lovát. Éjszaka lehet, talán hajnalodik

 

  
Fábián István: Cantata

 

Signum

Szobák falára lassú csendek ülnek,
az ész megáll megint; a hír igaz,
s a félelemben egyszerre feszül meg
az álmodók szemébe tört vigasz,
fájdalom, hogy oly sokaknak semmi az,
keresztültörni kínzó végzeten...
gyertyaláng alá lecseppenő viasz,
pecsét a sorson. Lesz új életem?

 


Császár Norbert: Nincsen nekem vágyam semmi (50x50 cm, olaj, vászon)

 

Nyárfavirágzás

 

Nyílik a nyárfa

kabócabolyha

viszi a lomha

lepke-lég

 

szállongva hull

lebegve szárnyal

hó- zuhatagként

zúdul feléd

 

tollpihezápor

kavarog, táncol

orrodon landol

 

pillád takarja

 

 

 

 
Kovács Zoltán (rézkarc, 2005)

 

Abdullah: Idegesek, félnek, mutogatnak rám, vagy éppen megsimogatnak…Nem értem. A nők le vannak vetkőzve – az utcákon is. Elfordulok tőlük, ők kuncognak, majd visszafordulok feléjük és nem találom se a mosolyomat, se a megvetésemet…
Tanácstalan vagyok és nagyon idegen. Nyomorultul érzem magamat. Gyerekek alig vannak az utcákon, és mindenhol zúgás, zaj, és mintha remegnének az emberek…Futnak, lökdösik egymást, dudálnak, igen nagy a bűz…Imaházaik általában üresek, és oda bárki bemehet, bármiféle ruhában, aztán úgy viselkednek, hogy le se borulnak. Bár nem tudom, hogy ki előtt kellene ott leborulni…Ott nem Allah lakik. Miért jó nekik ez így? Nem hinném, hogy valaha meg tudom ezt az egészet szokni. Talán nem is lehet, de kell a pénz.

 


Fábián István: Kafka

 

Lehet-e őrizni tovább ezeket az egymásba átforrt kazlakat,

a mellünkbe tűzött gyertyákat, madarat, tengert,

kemence kopott kövét, kurugláját, seb csúnya sötétjét,

lepokrócozott lovat, úszó fölleget, vaslándzsa-kerítést,

hóban kiürült méhű szűz Madonnát, mezei borzas virágot,

világ ékességét, árva bűnösök asszony anyját,

nem várva soha megárasztott vizekre, egy villám fényére,

fél-alvó udvarokra, ablakokra, macskanyelvű lepkékre,

amikor vergődő szárnyakkal a cseréptál-nappalba szállnak,

 


Császár Norbert: Nem tudok elbújni (50x50 cm, olaj, vászon)

kidobós



ecc-pecc kislány ugorj csak

kimehetsz az udvarra

holnapután fogás után

bejöhetsz a házba

cérnára fűzlek ha

cinegére énekelsz

ugorj cica kapd el végre

az egérre férfitérre

 

huss

 

 

 


Majoros Áron Zsolt: Pixelhős (135x35,5x35,5, acél, 2014)

 

Allúzió a szerelem, szívek tündérszép allúziója …

 

 

Akkor, útközben, épp a meztelen ebédre menet,

ritmikus üvöltés állított meg a Giovanni szobájából,

a felkapott és proccos 118. Nyugati sugárút

és a dohos homályba futó Wesselényi utca sarkán,

kattogó bakelitről, vagy tán nyávogó, szalagos magnóról?

A régi nóta:

 

Hogy nemzedékem legjobbjai

nem hisznek nemzedékem legjobbjainak,

hisz nemzedékem legjobbjai

nem bíznak nemzedékem legjobbjaiban

látva, némán lapulnak nemzedékem legjobbjai,

nem szólnak, nem írnak, nem üzennek,

csak félnek fogvacogva, hogy hirtelen kiderül,

nem is ők nemzedékem legjobbjai.

 

 
Cseri László: Hídfő

 

Pandémia idején

 

Változtatni szükséges. A régi nem mehet tovább.

Határtalan önzésében az ember

mindenható Úrnak képzeli magát.

Olyan felfuvalkodott lett, csak pusztít,

Pénznek, Hatalomnak hódol, tönkre tesz.

Haldoklik a Föld. Majd természeti,

társadalmi kataklizma lengedez

fejünk felett, s láthatatlan vírusok

tanítanak félelmet, alázatot,

hiszen a fenntarthatóság vizsgáján

az emberiség réges rég elbukott.

Nézz szembe bűneiddel, zárkózz be,

mert elért a büntetés: ölts zsákruhát.

S irgalomért kérleld, kérleld imában

a Mindenség Urát.

 


Cseri László: Lépcső

borostyánkőbe zárt tekintettel nézel magadba
nem tudod merre meddig haladhattál és hogy
egyáltalán haladtál-e valamennyit az időben
amiről tudtad ugyan hogy mérhető de máig nem jöttél rá
mi az amit tükörcsillámaiban látsz
magad-e vagy a téged követő csendet

 


Majoros Áron Zsolt: Áramlás (120x65x80, acél, 2012)

 

Árnyék magja izzaszt,
lapu tikkadtan, fonnyadva tűr,
karcsú nádrigóról a nap
tollanként menekül.

Csend fodrába kapaszkodva
ség görbíti a teret,
kezemen csorduló barackból
kanyarítva forgószelet.

 

 
Majoros Áron Zsolt: Látszat Határ (160x40x30, acél, 2013)

jelek

 

valahova a sarokba dobtam 

vannak rá szavaim poros lomokban 

kutatok hitehagyottan mint aki 

pont azt a hangot nem leli 

kezdőbetűt sem 

nem idézem nem kötöm 

kijelentő módba csak egy vessző- 

futás felkiáltásait 

hozz valakit 

akinek a megbocsátás a mestersége 

kéményébe korommal vési be 

mentségeim nem használ kérdő- 

jelet azonnal temet majd felszáll 

a hatos villamosra észak felé menet

 

 


Félhelyes Erzsébet: A lélek rezdülései

Kalligráfia

 

éjjelente hallani ahogy

nőnek a fák

különös hangjai

egy áttetsző membránon

alvó misztériumnak

földhöz ragadt

táncolni vágyó hajadonok

valami mély szikra

táplálja őket míg

porrá málló évtizedekben

mosdatják földbe

gyökerező lábuk

 


Szelényi Anna: Infinitely - Végtelenül

 

mindenki alszik

te nem alszol

verseket olvasol

a macska néha kinyitja

félszemét

és rád sandít

 

szokatlan hangokat ad

időnként a komputered

vagy a telefonod,

jelentkezik valaki vagy sms érkezik

 


Szelényi Anna: Bout /Viadal/, mixed media

 

Nem megszokásból vágyódik

Valami után



Egymásba mart tér és idő.

Az épp lélegzetet venni készülő,

veszekedő szülők.

Majd a lépcsőházban kipukkant

1 villanykörte.

Jorge Luis Borges,

akit táplált az öntött tükör földje,

a cserepeket összesöpörte.

Egy aranyló vödörbe.

Majd szárnyai nőttek.

S elillant az egekbe szőve.

A plébános a torony ablakából

integetéssel üdvözölte.

S felállt a karján a szőre.

 



 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal