VideóA Napút videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom – Versek és slam poetry
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Eggyé válik szubjektum és objektum. A lét forrása és a föld. A szellem és a gondolat. A hitnek egyfajta nem-beszélését Őrzi a dolog, ami voltaképp egy folyótorkolat. Amitől a pillanat mozdulatlan, Hirtelen, ahogy eltűnik, ami elpattant. A burába szorult méh üveghez koccan.
SZAGOK, ILLATOK, ODOR
A múlt században mindennek más az odorja a félelem szülte verejtéknek szaga a kéj verte testhabnak illata páráll hangjuk is van a szagoknak illatoknak ha sokan süketek is rá azért létezik segítik alkalmanként az emlékezést egy eső verte erdőszél és Bach meg Haydn a hűségesen remegő állat ázott bundája a tej sűrű-sárga illata a cseréppohárban a pórusokból omló keserű a kemo után a főzött mák arcpirító kipárolgása a kedvlazító tanyák fahéj paplana a hajléktalanok savanyúkáposzta bűze a macskaalmok könnyfakasztó ammóniafelhője a ringatózó rosszlányok lábközi pézsmaüzenete a lacipecsenyék nyári nyálcsordító zsírhívogatója trágyadombok, pálinkafőzők orrfacsarója – a kamasz-szerelem nekem már örökké zöldalmaillatú.
TIHANYI IMÁDSÁG
fekete kökörcsin fekete drágakő Óvár - vártán nyíló eltört dallamok tudója egy pacsirta dalol a csend rejtőző izzású közepében gejzírkúpok aranyszögei közt
Isten csukódó tenyerében
HIRTELEN
Feszegetted a határokat Amely eltemette Önismeretedet
Leromboltad a börtönöket A függönyök mögött Haragod szikrája Lángralobbantotta
Sírás nélkül Suttogás nélkül Hirtelen egész Egyszerűen Megszülted a fényt.
Amikor ölelkeztél Amit elhallgatsz (Bár megírod) A sötétben.
MÁGIA SZÚTRA
Beszűrődnek a foszlányok. Fellibbennek a rongyok.
Csecsemősírásos éjszakák kényszerzubbonyát húztam magamra önként, és letagadva a néma kórt, a torokszorító riadalmat, hogy cseng a csend is a fülemben, ha elhallgat végre a nappal,
1 A nagy szavak voltaképp kicsik. Nem a szív vérzik, csak a seb – Kegyelem a gondolat, apokrif a test.
HIERONYMUS HANGJAI
Nem rosszabbak, no, nem is jobbak a többinél, egy bordából szőttek ezek mind, amíg két büdös lábuk mozdul, mozdul, ami közte van, az is, tátog, nyálzik, cuppog, leffeg, szőrt csupál, s kiváltképp így-úgy dörgölődzik, duzzog, cuppog, szörcsögve tágul, szendén lapul, csurranva cseppen, pöszít, sikongva sikál, laffog, klaffog, kerreg, kurrog, locsog, lötyögtet, mézel, nedvez szaftosan, veresedik, merevedik, ágaskodik, lilul a makkja, harangkötélként lengedez, majd dárdaként mered, befeszül és benyomakszik, tolakodik, ki-bepattan, feszeng, turkál, kakaskodva vitézkedik, picsog, prütyköl, kifordul, befordul, fenekedik, még hangot is ad: cuppog, szuttyog, riszog, végül csak ringatózik, rángatózik, himbilimbi – és szerte körben a fehéren villogó sok gyilok, a fenyegetően fénylő élű kardok, bárdok, kések.
HOGYAN KELL HÁZAT ÉPÍTENI
Vannak emberek, akik a dolgok tökéletlenségén siránkoznak, én épp ellenkezőleg, a befejezetlent értékelem. A repedés a falon, ami eltűnik, az számít, hosszú nyári délutánokon, a borfolt a vasárnapi asztalterítőn, őszi éjszakák lángoló szerelmi emlékét őrző folt a régi faágy ágyneműjén, Becsülöm a kőtörmeléket és a romokat, a sikertelen, de meg nem szűntetett projekteket, melyekről már mindneki lemondott.
Látogató
Apám meglátogatott teljesen váratlanul, meglepett, ugyanis úgy tudtam meghalt. Bejött a lakásba én hellyel kínáltam, anyám nem akarta holtan, se élve látni, a család többi tagja se.
MINDIG FORDÍTOTT KANOSSZÁT JÁRUNK
Zarándokruhára világit Eloltani mindent, mi világít.
Beszélünk, ha mondani nincs mit Szétfecsegjük a legnagyobb titkokat is. Csakazértis ellenpápát választunk. S leváltjuk, ha megmosta lábunk. A mezőn széllel járunk, a trágyák mezején keressük égi királyságunk. Minden más minden mássá lesz bennünk. És a póz, ami nem tudunk nem mi lenni. Az átöltözések szobája. Átköltözések a mindig másvilágra. Ilyen üressé tud válni a beszéd, látod. Nem hallak. S ha nem hallak, angyalai nélkül rohan vesztébe a való világ. És báli ruhában. Futunk és várunk. Mindig fordított kanosszát járunk.
...hát látni kéne, merre tart
„Szánkban nyaraink arany ostyáival” Pál apostol emlékére
A megtérés/ megértés logikus konstrukció.
MÁGIA
Történik, ami nem történhet. Nem történet. Arc.
Hóvirág
búvó hóvirág gyöngyház fehéren izzó manólándzsahegy
mindkét fülem örökzöld ott voltam a téboly epicentrumában aztán elszívtam egy cigit és ellejtettem nem messze elém urgott egy óriás plakát a jakuzzi medence tájékán
Ki mondja meg, írjak-e ne írjak, ha táncol a parázs épp lelkemen? Fordítsak hátat tán a papírnak, ha már a dal megfogant, s zeng velem?
Ha rejtelmes éjidőt múlatok, s omlik a falra a mar- cona hold, s körülölelnek kék han- gulatok, némítsam el a dalt, ha csoda szólt?
migrén
Még cimbalmozik a faágakon a kinti fagy, cinkéink sem tanácskoznak, deres, néma a táj, karingben keringnek a kertben, majdnem, mint füttyös rikkancs a dohogó autósorok közt, fénylő tollú csóka rikácsol csak a szalmatetőn.
Lábáztató özvegyasszonyokként, talpig feketében, a szélső fűzfák már a fehéret habzó vízben állnak, a legsötétebb törzsű ívben a rohanó patakra dől, az ár mérgében a meder szélét harapja magamagának, migráns tavasz idők járnak dermedt kertjeink alatt.
Elfele
Egyenes vonalon mozog. A pályán a zsinór pattanásig megfeszül, de el nem szakad. Az utasok integetnek, mosolyuk pattanásig feszül. Ez a mindig felfele. Egyenes út a hegytetőre akadt Napba. Itt mindig most van, ez a pálya, szikrázik, ragyog, lángol. Mosolygok, integetek, pattanásig feszülök itt, a télre akadt napban szikrázok, ragyogok, alszok ki.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
![]() |