Videó

A Fefe Szabó csatorna videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 
Köves István (Forrás: Veranda Művészeti Csoport)

 

ÚGY

 

Az időjárás-előrejelzésben erőst kételkedem,

gyakran tévednek a jósok, lám most is, pedig,

ha lenne kanyargó utcára nyíló ablakom alatt

amolyan rangos, fénytükrözőre szidolozható,

kifele dőlő bádoglap, már kopogna is rajta

az őszi gyöngyeső, az üvegszálfüggönyző,

s mint torlómotor után kerozinfelhő az égen,

mint a komótos kismutató a nagyobb nyomában,

mint javítást áhító, gondos hibajegyzék, úgy

vágyakozhatnék hozzád, utánad, akár régen

levert térdű kisgyermekként a mesetávoli faluvégen,

de hol nincs párkány, nincs eső, csepp sem, s még

szerencse, hogy az időjárás-jelentésben csak derű van,

átfutó felhőzet mögül előtörő ragyogó napsütés most,

s bennünk bolondítón bandzsa, ciklon-szerelem.

 

 


Oláh András Fotó: Czine Árpád
(Kép forrása: helikon.ro)

 

[szemlesütve]

 

szemlesütve hátráltunk faltól a falig

nem maradt már semmi – bizalom is alig –

elhittelek – kár volt – kódom sincs már hozzád

a kitagadástól mégis jobb a fogság

 

könnytelen magányban egy huzatos téren

hiánypótló kávét szürcsölget a szégyen

álmainkat bontja vissza a szűk este

s ránk zuhan egy emlék összetépett teste

 

 


Böszörményi István: Szerelmeskép

 

Remélem mindig újra,

hogy mi állunk ott a szírt fokon,

hogy a reumagörcsös kezek

nem belőlünk préselik ki épp az életet.

Nehéz ám.

Nehéz állni ott a vakító reflektor fényben,

ahogy vizslatva vannak a pórusaink…

Hisz a sok vaksi szem

nem is azt látja, amire mered.

 

„Na, meg meritek tenni, szírtmászók?!“

(Na mi lesz?! Lesz-e ugrás, vagy nem?)

.

.

.

Tegnap éjszaka elalvás előtt elképzeltem,

hogy milyen lenne a világ

ha látná azt, hogy milyen vagyok,

töprengtem, hogy elidőzne-e azon, egyáltalán,

hogy kérdés-e, hogy te milyen vagy… .

hogy ő milyen… és én milyen vagyok.

Milyenek?

Szörnyetegek? Szentek?

Jákob létráján az angyalok.

 

 

 

Nagy Zopán: Duplex 2009

 

mert a szemnek koporsó a vonzás 

a fogaknak hullaház a nyak

kezeinknek tenger lesz a mozgás 

bőrzátonyokra hullámzanak

felrázott sör a tenyér csónakján

habja csordogál két ujjbegyen

rúzsfoltok a női mosdó falán 

egy zsúfolt szórakozóhelyen

az izzadt levegő összereccsen

 


Halmosi Sándor Fotó: Székelyhidi Zsolt

 

HÉT MONDAT AZ ABÚZUSRÓL

 

Ahol abúzus van, ott abúzus van.

Nemcsak a láthatóban

De minden smink alatt

Minden szájon

Minden csendes órán.

Abuzál mindenki

Mindig és mindenhol

És mindig a másik.

Te sem vagy más világ.

Egyek vagyunk a bántásban

A bajban is egyek.

Halkul az áldozat.

Csendet veszt a tettes.

 

 

 
Márkus László: Esti fények (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

Tavasz nappalra és éjszakára

a férfi a lépcsőn jön lefelé, a bejáratnál
megnézi hány fok van kint,
meztelen,
minden reggel,
a nőre
nem néz.
ő az ablakból a
macskát figyeli, amint egyik lábát a
levegőben tartja, egy verébre
vadászik, és

visszapillant.

 

 
Cseri József: Padlón (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

 

Egy hosszú kocsma maradt a környéken,

a múltra emlékeztet dohos szaga,

a részegeket most sem tartják féken,

fejükön eltörik pár szürke pala.

 

Kopognak a kopott biliárdgolyók,

zöld posztó reped, riasztó hallani,

célzottan repül a piros poroltó,

súlyosak az ifjak rekedt dalai.

 

Vizenyős arcok jól játsszák a tanút,

kannás borba vergődő légy költözött,

a csendes holnap felettébb szomorú.

 

Mély pillanatban virágzik a közöny,

döbbenet sincs, ha lassan kattog a szív,

valaki mégis villogó mentőt hív.

 

 

 

Schreck Mo: Elbújva - Hongkong, 2006. 

 

EGYRE FOGY

 

Ez már a hosszú célegyenes, gondolom,

látható, tudható minden jó előre.

Elszámolás, leltár, számvetés ideje.

Végül is minden az időről szól idele,

nem a vagyonról, nem a hatalomról.

Igen, az idő, a meg nem vásárolható,

a tékozolható, de vissza nem szerezhető.

Már akárhogy telik, mindig csak múlik.

Feltartóztathatatlan lépdel, s egyre fogy,

amíg rengetegnek tűnik, akkor is kevés.

Ez már a hosszú célegyenes, gondolom

magabízón, itt már ritka a meglepetés,

többnyire beletörődés, örökölt rutin vár

mindannyiunkra, és kínkeserves nevetés.

 

 

 

 
Csák Gyöngyi Forrás: Csák Gyöngyi Facebook-oldala

 

VASZARI KÉPESLAPOK

 

Érzékelhető

rettegés mezőimen

vérszomjas kaszák.

 

Hangos szürcsölés

A Nagyárok hűs vizét el-

és kiapasztják.

 

Siratja fáit

az erdő mint szívenlőtt

fiát nagyanyám.

 

 


Nyári Flóra: Macska a tetőn (Forrás: Holdkatlan Galéria)

 

Aludj macska, aludj

a nyár jön, és rögtön tovaszáll

homályba borulnak a fények

"alig valami ez már"

-

Aludj macska, aludj

kitelt a sorsod, a Semmi vár

talpadon egy levél még fennakad

"alig valami ez már"

-

 

 


Radnai István (Forrás: Radnai István)

nyugati szél láthatatlan jelenés
zizegnek hullásra váró levelek
az ősz kabátja nagy rád a tél kevés
borát nagy hasú hordóból vedeled

a tenger lehel párát víg szárnyadon
tavasszal benned porlik a holt avar
rügyek álmaiból tűnő ártalom
éledő föld felett felhőket kavar

 


Tabán-sirató III. 21x30 cm. akvarelltoll. papír. 2015.

 

a papírboltban elém teszik a két deci bort
a kocsmában elém teszik a papírt
de mi a következő végtelen akkor?
valakire rászóltunk aki beszólt
ez még a tegnapelőtti vers lenne?
hoztam csakis a Hunyady térről kolbászt
csak egyetlen boldog napom mikor lesz?
száz éve Rilke mondta egy másik végtelenben
hogy eztán mindig szobámban időzzem
hevertem egykor a fa alatt
az elme kötelme hipotézis lenne a poézis?
és minden saruk csizmaszára rajta?

 

Nagy Zopán: fotográfia

 

Kelle Istvánnak

 

Egy álomból születtem én is,

álom volt életem sora,

lebontott ház sosemvolt falai közt

felsíró fény, nevenincs melódia.

 

De áll még a ház, ha életem időnként

újra álmodom, a hű falak

gerendát, tetőt tartanak, fiatal nő

szorít magához, álmodva sorsomat.

 

 

 


Kép forrása Tóth Olivér facebook oldala

1

 

mert rám találnak akkor mindenek

 

amikor külön válik hüvelyétől a lélek

a földbe esettek égi dalárdájában kelek

s újra rám telepszik a szív és szemrablók

csendjének ónos márványkabátja a menny

ott minden pokol lázong majd és rád hűl a hamu

kinek tág pupillájában sem látni már az embert

ki egykor ismerős rokon volt idegen tűz lett kerteden

 

a vádlások évszázadának zászlajain egyetlen címer

képéből kimosakodott Isten kinek leplén a feltámadás hált

időtlen szemérmességének avarjaiban csorba ősz füstöl

kormos nyelvű rétek siratnak anyaként meddő koporsók

 

 


Kántor Zsolt

 

Miként jön be a torkunkba a szó?

Mi előtt kimondjuk, megszületik.

A szívben dől el, ki vétkezik.

Nem a hangszál, hanem a lélegzet mozgat.

Ahonnan a hang jön, ott parancsol megálljt

A nyelv az éhes vírusoknak.

Bár sok beszéd van, a szavak el nem fogynak.

 

 

 

B. Tóth Klári: Somkeréki harangszó

 

Misszió

 

elhozni a rég

elfeledett örömöt

hirdetni újra hitet

 

 

 
Orbók Ildikó: Halálos ölelés

Lesznek még titkok, lesznek hajnalok

szirmokba zárva, harmatcseppeken,

vagy nem lesznek, és lassan megfagyok,

körém dermed a véges végtelen.

 

Lesznek még álmok, lesznek éjszakák

illattól terhes csillagfény alatt,

vagy nem lesznek, csak kínzó semmi rág

amíg belőlem csonknyi csend marad,

 


1507844
 képe a Pixabay -en.

 

retrográd

 

 

Annyiszor végignéztem már

a hajnal császármetszését.

Mint egy haldokló ikerpár,

a Nap és a Hold küzdenek

az életben maradásért.

 

Én fű vagyok. Épp kaszálnak.

Megfagynak rajtam a léptek.

Fölöttem madarak szállnak,

mint eltörött ujjak közül

kipörgő pillangókések.

 


3938030
 képe a Pixabay -en.

 

ROSSZ ÁLOM

 

 

Rosszul, morcosan ébredtem…

 

Álmomban azt láttam,

hogy egy nagy meleg ágyban,

vastag takaró alatt,

meztelen, kucorogva,

fekszem, rád várva és

hallgatom hogy’ szöszölsz.

Elektromos fogkefe zizegés,

ilyen-olyan üvegcse koppanások a piperepolcon,

ahogy szoktad,

a smink, a hajazás,

pisilés zajok, aztán…

 

Aztán, aki bejön már nem is te vagy.

Egy a szőrök mögül alig kilátszó, szakállas ember,

torzonborz haj,

földig érő, nehéz szőrmekabát.

Az ágy szélére fekszik, háttal nekem,

hozzám se érve, aztán…

nemsokára fel is kel, kimegy…

én meg ott maradtam öleletlenül…

nélküled, öletlen, öleletlen.

 

 

 
Debreczeny György Kép forrása: Veranda Művészeti Csoport

a Holt Költők megvillantják a Holdat
hol a Föld oly finom porlása zajlik
itt már volt valami
sírkeresztek szörny-megszokások
de mindig van réteg mely virulna
mint a mintarózsa
be kellett volna söpörnöm
a szirmokat vagy a pénzt
hol a kártyát mint a Tabánt kiosztják
hiszen poétáim még magammal viszem
mint akire szelindek vizel
*

 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal