Szépirodalom – Versek és slam poetry

Emlékszem,

mikor anyám az ágyamra ült,

és felolvasta a kedvenc mesémet

lefekvés előtt.

Aztán, ahogy múltak az évek,

az élénk álmok együtt fakultak

anyu újra- és újramosott pólóival.

gyere már, hagyd békén a kutyát
apa nincs itt, dolga van
ne egyél annyit, megfájdul a hasad
ne nyúlj hozzá, nem játék
tudom, hogy fáj, de szükséges
gyere gyorsan, mert jön a kocsi
most sietünk, máskor nem szabad
apa jön, csak orvosnál van
hozz kenyeret a boltból
váltsd ki a gyógyszereket
öltözz, meglátogatjuk apát
most erősnek kell lenned
apa többet nem jön haza
ne sírj, mindenki minket néz

Apuval hangosat játszottunk.
Ő volt a zaj, én a suttogás.
Ő volt az erős, én a fontos.
Szeretek a fontos lenni.
Anyu nem értette, mit játszunk.
Csak szólt, hogy kész az ebéd.

Kiveszem egy perce a fülhallgatókat,
hagyom hogy belémigya magát
az elavult város zenéje,
ahogy a kereplő teherautók ritmusára
szólózik a nyikorgó villamos,
és vén koldus vokálozik
egy korhadó fapadon.