VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
A lassan négy éve működő KGaléria legújabb kiállítása a tájkép, a városkép és a portré után most az emberi figura, az emberalak témáját járja körül három, a művészeti szcénában már nevet szerzett, érett, 40-es éveiben járó, női művész, Bereczki Kata, Hamerli Judit és Papageorgiu Andrea alkotásain keresztül. Mindhármuk művészetének középpontjában az ember áll; természetesen nemcsak mint figura, forma, test vagy művészeti motívum, hanem mint filozófiai és egzisztenciális jelenség. Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>
Úgy hozta az élet, hogy három hetet kórházban kellett töltenem a Balatonnál. Volt nálam egy kis notesz – medvész kollégámtól, Molnár Krisztina Ritától kaptam korábban –, magammal vittem mindenhova, de semmit nem írtam bele. Mostanáig. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Május 30. és június 5. között kerül megrendezésre a XII. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, a legnagyobb magyar rövidfilmes seregszemle. A Friss Hús alapítójával és igazgatójával, Deák Dániellel beszélgettünk az idei fesztiválról és a rövidfilmek helyzetéről. Beszélgetésünk idején kevesebb mint négy hét van hátra a fesztivál indulásáig. Mikor állt össze a végleges program? Ilyenkor már az utolsó simításokat végezzük, elsősorban a szakmai programoknál és a speciális vetítéseknél van még tennivaló. A válogatási folyamatot még ősszel kezdtük el. Mivel több ezer nevezés érkezik a fesztiválra, egy külön csapat dolgozik a válogatáson, az összetett folyamat végén pedig az egyes szekciók felelősei véglegesítik a programot. A versenyfilmek listája rendszerint január-február környékén ölt végső formát. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
2024. május 24-től tekinthető meg a Magyar Művészeti Akadémia intézménye, a Műcsarnok Kós Károly életművét bemutató tárlata. Kós meghatározta a kalotaszegi és az erdélyi kultúrtáj fogalmát, és ennek szolgálatába állította tehetségét és tudását. A falusi és kisvárosi emberek, valamint a református egyház megrendelésére számos épületet tervezett, munkássága több generáció életére gyakorolt hatást. Bár kimaradt a hangos sikereket hozó építészeti élet főáramlataiból, életműve mégis rendkívül következetes és máig példaértékű.
Az író a Margó Irodalmi Fesztiválon mesélt most megjelent Boldog boldogtalan című regényéről. Háy János egyhuzamban írta meg a regény kétharmadát, a szövegnek éppen ezért erős svungja van. – Hetekig azt hittem, hogy benne élek a regényben, és ez mély otthonosságot adott – fogalmazott. Sokat gondolkodott azon, hogy érdemes-e a történet narrátorául egy írót választani. – Állatira utálom azokat a könyveket, amik írókról szólnak, ezért vívódtam rajta, de az író már az első változatban is szerepelt. Ráadásul idővel sokat nevettem a figuráján. Lehetőséget teremtett arra, hogy ironizáljak a magyar irodalom aktuális állapotán, a genderkérdésen, és ráadásul mindezt úgy, hogy nem én mondom, hanem a szereplőm. Ez egy játék, hogy látod, kockáról kockára hogyan épül fel egy könyv. Nem az én alteregóm az író, de közben sok mindent használok magamból. Mindig egyfajta távolságtartásból írok. Ez egy művészetelméleti ellentmondás: vizsgálhatóvá teszem az anyagomat, ugyanakkor nem szakíthatom le a szívemről. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
Mintegy 50 ezer ember volt kíváncsi Azahriah első koncertjére a Puskás Stadionban 2024. május 24-én. Történelmi pillanatnak lehettek szem- és fültanúi azok, akik ott voltak az eseményen. A telt házas buli majdnem három óra hosszan tartott, mégis olyan mozgalmas volt, hogy egy szempillantás alatt elrepült. Milyen szerencse, hogy még lesz két másik... 2024. május 24. – ezt a dátumot mindenki jegyezze meg! Várva várt nap, piros betűs ünnep, a hazai zenetörténet mérföldköve: AZAHRIAH ELSŐ MAGYAR ELŐADÓKÉNT ÖNÁLLÓ KONCERTET ADOTT A PUSKÁS ARÉNÁBAN. És ha ez önmagában nem lenne elég, tette mindezt 22 évesen, alig néhány év koncertezéssel a háta mögött. A „tripla Puskás” első felvonását, a pénteki koncertet szombat, valamint vasárnap este további buli követi: május 24. után 25-én és 26-án is Azahriah nevét élteti a nép. Hol máshol visszhangozna méltóbban a „Ria! Ria! Azahriah!”, mint a Puskásban, ahol a magyar focidrukkerek riázása volt megszokott – mostanáig. Tovább az index.hu cikkére >>>
Fotó: Simon Zsuzsi. A látás hegemóniája, a vizualitás iránti elfogultságunk Juhani Pallasmaa építészetteoretikus könyvének kiindulópontja, (a kiállítás címadója Pallasmaa A bőr szemei – Építészet és érzékek című könyve), amely Metzing Eszter tárlatán a gyakorlatban is megvalósul: egy multi- és interszenzoriális sokaság erdejében találjuk magunkat, és mindez egyszersmind belép a testünkbe. „A látás csak azt tárja fel, amit a tapintás már megismert” (Juhani Pallasmaa) A kiállítás szövetének összetétele egy állandó mozgásban lévő affektív ágens szemszögéből Már-már a horror esztétikáját idézve, transzgresszív borzongást kiváltva jelenik meg valami, amely belső ellentmondása által feszültséget kelt: egyszerre archaikus és idegen. Ekkor még nem sejtettem, hogy – a kiállítás enteriőr markáns vizuális jegyeire rácáfolva, egy óvatos művelet, szelíd rítus készül itt. Térplasztikákkal állunk szemben, amelyek szervekre emlékeztető fragmentumokként lebegnek: „...keringések, összetalálkozások, szintek és küszöbök felé; különböző átjárók és az intenzitás elosztói felé, territóriumok és deterritorializációk felé, melyeket egy fölmérő módszereivel térképezhetünk fel.” (1) „Megyek fel a dombra, a ligetes akácfák közé, nyers még a homok a síron, néhány poszméh dongja a halom körüli jellegtelen vadvirágokat, szédítő zsongással a visszaáramlást a nagy fényességbe. Állok és nem a kutyámra gondolok, hanem a testetlen egyesülésre, a minden bajokon túli hatalomra és fényre. Valami baj lehet a gyári szentimentalitásommal, pedig ez egy erős társadalmi elvárás, a jó gyermekség, az érzékeny, finom lélek, egy valódi kutyához való együgyű ragaszkodás, szeretet bizonyítéka. Ezt kérné tőlem a világ, a nyájban az ó-bégetést, nem a közösség megtartó emelkedettségének a csendjét, odakacsintását, támogató kinyilatkoztatását is, ha kell.”
Az anekdotázás és a felolvasás, sőt a zene sem hiányzott a Közéleti és Kulturális Szalon legutóbbi irodalmi estjéről, amelyen Zsille Gábor műfordító, költő, szerkesztő, valamint Székelyhidi Zsolt költő, zenész, fotográfus volt a vendég. Vajon mi köti össze a két Budapesten élő alkotót, miért éppen ők ketten voltak a vendégei a Krisztus Király Plébánia Közösségi Házba szervezett rendezvénysorozat estjének? Mindez hamar kiderült a házigazda Bakonyi István irodalomtörténész kérdésére válaszolva, de csak azután, hogy Székelyhidi Zsolt zongorajátéka megadta a könnyed, ugyanakkor tartalmas rendezvény alaphangulatát.
Akár Goethe búcsúmondata is mottója lehetne a debreceni Csokonai Nemzeti Színház repertoárját színesítő Botos Bálint-rendezésnek, mely Borbély Szilárd egyetlen befejezett regényét, a Nincsteleneket dolgozza fel. Talán érdemes megemlíteni, hogy az immáron tíz éve elhunyt szerző és a színház nexusa nem itt kezdődött. Hiszen 1998-ban Pinczés István a szerző részleges bevonásával megrendezte a kamera.mant, illetve Vidnyánszky Attila a Halotti pompát dolgozta fel 2009-ben. Idén pedig a javarészt Erdélyben rendező Botos Bálint kapott lehetőséget arra, hogy az íróhoz szorosan kötődő Debrecenben állítsa színpadra Borbély művét. A rendező a regényben nem szereplő, de a szerző világához mégis szorosan köthető, a felejtés sötétjében a világosság vakuját felvillantó görög mitológiai alak, Mnémoszüné alakját hívja segítségül Borbély regényének színreviteléhez. Ez nem csak azért érdekes, mert az istennő megidézése a görög-római ősvallásokat is hozzárendeli a regény zsidó-keresztény-ateista közegéhez. Hanem amiatt is, mert a külső nézőpont által ítéletmentes közvetítést kapnak a színpadi történéseket meghatározó külső körülmények. Tovább az avorospostakocsi.hu cikkére >>>
Áprilisban volt látható Társas társtalanság címmel tárlat Szántó Piroska alkotásaiból. Az alkotó tavaly decemberben töltötte volna be századik életévét, erről emlékezett meg a 2B Galéria. Szántó Piroska művei egy családi gyűjteményből érkeztek a galériába. A gyűjtők személye ismert, az alkotó legjobb barátnőjének, Pollai Magdának a lányai: Mari és Vera, aki örömmel bocsátották rendelkezésre kollekciójuk nagy becsben tartott darabjait a jubileum alkalmából. A Társas társatalanság a hatvan esztendőn át dolgozó festő- és grafikusművész, író változatos munkáit mutatja be. Láthatjuk többek között a fekete hátterekből elővilágló, aprólékos részletekkel megfestett virágkompozícióit, Bartók Béla Cantata Profana című kórusművéhez készült gobelinterveit, ölelkező aktjait, és munkásságának egyik korai, a nagyközönség előtt eddig ismeretlen Szentendre (1938) című pasztellvásznát. Az életmű egy-egy fontosabb darabját felvillantó tárlat kuriózum. Hiánypótló, már csak azért is, mert Szántó a 2000-es évektől kis híján kikopott a kiállítóterekből, művészete csaknem a feledés homályába merült. Pollai Magda lányainak, a 2B Galériának és Szilágyi Zsófia Júlia irodalomtörténésznek, kurátornak köszönhetően látható, hogy Szántó Piroskát a szakma méltán nem feledte el. Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
A kortárs magyar irodalom „másodikkötet-szindrómájá”-nak nevezhetnénk azt a jelenséget, hogy a jól sikerült, sokszor elismerésben is részesült első kötet után a szerzők – a kiadói elvárásokhoz igazodva és a sikerfolytonosság fenntartása érdekében – rövid időn belül előállnak a következő kézirattal. Bizonyára van rá pozitív példa is, de a mindenáron való második megjelenésnek – főleg a prózai műfajok terén – többnyire felemás az eredménye. Leginkább akkor van ez így, ha a második kötet műfajváltást is jelent: például a jól kidolgozott és feltehetően hosszas „érlelődés” után napvilágot látott regényt novelláskötet követi, vagy fordítva, a rövid műfajok terén kiváló elsőkötetes szerző regényt ír. De műfajváltás nélkül is megtörtént a debütáló íróval, hogy az első, jelentős sikert hozó után a második regény elképesztően gyenge lett, mi több, a sokkötetes szerzővel is, hogy a tizen-egynéhány kiadást megért sikerkönyv után turbógyorsan megjelentetett következő még csak az árnyékába sem léphetett amannak. A könyvpiaci jelenlét kényszere miatt – a lapok tárcarovataiban közölt írásokból – összeállított kéziratokból sem mindig lesz színvonalas kötet, még ha szerzője a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotójának számít is. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
„A szerepről nekem rögtön Bence ugrott be, aki egyébként most éppen abban a korban van, mint a darabbeli Allan Felix.” Az évad utolsó bemutatója a tatabányai Jászai Mari Színházban Woody Allen klasszikusa, a Játszd újra, Sam! volt. Az előadás kapcsán a rendezővel, Crespo Rodrigóval beszélgettünk. Woody Allen filmje 1972-ben készült, a Vígszínház legendás előadását 1983-ban mutatták be. Azóta abból a szempontból utolértük Amerikát, hogy nálunk is sok a keresgélő, önelemző, terapeutához járó fiatal felnőtt, és a párkapcsolatok sem lettek egyszerűbbek. Ennek ellenére fontosnak tartottam, hogy megmaradjunk az eredeti időben és helyen, a ’70-es években, New York-ban. A kor levegője, zenéi, ruhái különleges hangulatot teremtenek, ami hozzá tartozik ehhez a darabhoz. Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>
Budapesten tanult festészetet és Valenciában animációt. Alkotó gondolkodásának középpontjában – bármennyire leegyszerűsítésnek tűnik is – maga a képalkotás áll, a kép mibenléte, ontológiája, egyértelműsége, netán paradoxonja. Művészeti praxisában a művészettörténet különböző korszakainak képi minőségeit és optikai paramétereit elemzi. Mi volt a legutóbbi szakmai hiba, amit elkövetett? Kérdezhetem úgy is, milyen elkövetett hibákra emlékszik még mindig? És mit okoztak ezek a hibák? Nem szeretem azt gondolni, hogy hibázom, inkább döntéseket hozok, amikről nehezen derül ki, hogy jók vagy rosszak. Elindítanak egy úton, amelyen haladok. Persze szoktam azon gondolkozni, mi lett volna, ha mást választok, például, ha a figuratív festészet felé megyek, mert azt is szerettem, de jól érzem magam abban az irányban, amerre haladok. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Idén nyáron immár 36. alkalommal rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. Június 21. és 29. között Kisvárda lesz az ország színházi fővárosa, ahol 26 előadás – közülük 17 versenyben – várja a színház szerelmeseit. Az esemény díszvendége a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, amely idén ünnepli megalapításának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból fotókiállítás és dokumentumfilm vetítés is gazdagítja a programot. A szakmai zsűri tagjai lesznek: Elek Tibor irodalomtörténész, Lőkös Ildikó dramaturg, Nagy Katica színművésznő, Pataki András rendező és Tapasztó Ernő színész-rendező. Tovább a theater.hu cikkére >>>
Forrás: pecsma.hu Minden az urban artról szól majd május 24-től szeptember 22-ig, hiszen nagyszabású fesztivállal várják a városi művészet kedvelőit – írták a ZsÖK közleményében. Neves hazai és külföldi street art művészek mutatkoznak be a Street Up nemzetközi kiállításon a Zsolnay Kulturális Negyedben. Art of skate címmel gördeszka-kiállítást is láthatnak a deszkás sport szerelmesei a Pécsi Galériában, emellett hiphop- és gördeszkás bemutatók, szakmai workshopok, előadások, tárlatvezetések színesítik a fesztivál szeptemberig tartó programját – számolt be a közlemény. A 21 században a street art, mint önálló művészeti ág már megkerülhetetlen, ezért a Zsolnay Örökségkezelő NKft. célja, tovább bővíteni a Pécsi Galériák – Vizuális Művészeti Centrum műfaji palettáját. Tovább a pecsma.hu cikkére >>>
Finy Petra ismét mesél, bár, most legutóbbi gyerekkönyve után az idősebb korosztályhoz szól, s alkalmi időutazóvá varázsolva az olvasót, súgja meg neki a legfontosabb játékszabályokat az élethez. A Kerti szonáta megjelenése apropóján elmélkedtünk a szerzővel többek között történelmi emlékezetről, és persze a kötetben is oly fontos szerepet játszó női sorsokról. – Legutóbb egy gyerekkönyvről beszélgettünk, a Kerti szonáta viszont komoly, felnőtt témákat boncolgató mű. Kinek ír könnyebben, gyerekeknek vagy felnőtteknek? – Nehéz kérdés, mert a kettő akár tökéletesen ki is egészítheti egymást. Aki ismeri a gyerekkönyveimet, az tudja, hogy szeretek úgy megírni egy mesét, hogy egyúttal a szülőket is szórakoztassam, nekik is adjak élményt, gondolkoznivalót. Ugyanakkor nem ritka, hogy a felnőtt regényeimbe csempészek egy icipici meseszerűséget, mágikusságot, reménykeltést, ami pedig elviekben éppen a gyerekkönyvek varázsereje. Ez a két világ szerintem tökéletesen jól működik egymással. Tovább a konmyv7.hu cikkére >>>
The Vortex Treatment (2023). Felvétel: Ivan Donchev (Veliko Tarnovo). 2023-ban alkotói rezidencia programon vettem részt Bulgáriában. A program során megvalósított művekből két alkalommal egyéni kiállításom is nyílt: Szófiában a Magyar Kulturális intézetben Vortex Dome címmel, annak folytatásaként pedig később Veliko Tarnovóban, a TaM független művészeti egyesület falai között, The Vortex Treatment címmel. A kiállítás anyaga a klímaváltozást tematizálta, amiben az emberi test egyfajta analógjává vált otthonunknak, a Földnek: testi betegségeket vontam párhuzamba változó bolygónk tüneteivel. A klímaszorongás jelensége is megjelent, illetve az akklimatizációról is szólt a kiállítás, mint egyik lehetséges reakció a problémakötegekre. Videódokumentáció, grafikai sorozatok és performansz jelenetek meséltek a kiállítás témáiról.
Pattanásig feszülő figyelme mindenre kiterjed, mindent befogad és átszűr magán, bizonyítva valóság és alkotás oda-vissza érvényes kapcsolatát: a művészet táplálkozhat a leghétköznapibból. – A Büszkeség és balítélet pályázatunkra érkezett, közlésre javasolt szövegek közül László Zsuzsa kritikáját olvashatják Falcsik Mari Azt hittem című kötetéről. Szemközt az elmúlással egy lassan, soronként kibontakozó alak lépked hangtalan. Majd hirtelen megáll, hátranéz, látja a maga mögött hagyott nyomokat, melyek néhol erős kontúrok, máshol pedig csak alig kivehető körvonalak. Száját szóra nyitja, de csak két hang- benne egy élet tapasztalataival, fájdalmaival, veszteségeivel, a múltbeli eseményekkel szembeni apologetikával, s az emlékek édes-keserű ízével- gördül le ajkairól: azt hittem…Majd lassan továbbindul, kitárva szárnyait. Falcsik Mari legújabb verseskötete vissza-, előre- és odafordulások révén alkot egységes poétikát, melyben a remény, szabadság, újrakezdés és emlékezés amorfan gomolygó érzéseit ragadja meg s önti őket tiszta formába, így téve mások számára is láthatóvá és befogadhatóvá őket. Tovább a litera.hu cikkére >>>
A kritika már a salzburgi bemutató után is megosztott volt Guth rendezésével kapcsolatban, amely nem teljesen a mozarti opera történetét állította színpadra, hanem egy lényegesen megváltoztatott cselekményt adott közre. Van valami emberfeletti az önazonosan erkölcstelen Don Giovanni történetében. A dacoló bűnös, aki az utolsó pillanatig tudatosan emeli a tétet, végül a számára megfelelő súlycsoportban lévő hatalommal, a túlvilágival találja szemben magát. Végítéletének órájában vakmerőn belecsap a temetőt járt lidérc tenyerébe, s e kézfogás – életéért érdemelt büntetéseként – lehúzza az alvilágba, amivel visszaáll a morális rend uralma. A bűnbánatot nem ismerő Don Giovanni, azaz Don Juan a dél-spanyol nemes, a legendás nőcsábász tetteit a nézők feltehetően Tirso de Molina művében, 1630 körül láthatták először színpadon, míg aztán számos irodalmi változat után Lorenzo da Ponte megírta azt a librettót, amely jelentősen hozzájárult az 1787-es prágai Mozart-premier sikeréhez.
|
