Videó

A Danubia Televízió videója




Keresés a honlapon:


Időszerű emlékezés – Szántó Piroska születésének századik évfordulója (Takáts Fábián)


Szántó Piroska: Szentendre, 1938

Áprilisban volt látható Társas társtalanság címmel tárlat Szántó Piroska alkotásaiból. Az alkotó tavaly decemberben töltötte volna be századik életévét, erről emlékezett meg a 2B Galéria. 

Szántó Piroska művei egy családi gyűjteményből érkeztek a galériába. A gyűjtők személye ismert, az alkotó legjobb barátnőjének, Pollai Magdának a lányai: Mari és Vera, aki örömmel bocsátották rendelkezésre kollekciójuk nagy becsben tartott darabjait a jubileum alkalmából. 

A Társas társatalanság a hatvan esztendőn át dolgozó festő- és grafikusművész, író változatos munkáit mutatja be. Láthatjuk többek között a fekete hátterekből elővilágló, aprólékos részletekkel megfestett virágkompozícióit, Bartók Béla Cantata Profana című kórusművéhez készült gobelinterveit, ölelkező aktjait, és munkásságának egyik korai, a nagyközönség előtt eddig ismeretlen Szentendre (1938) című pasztellvásznát. Az életmű egy-egy fontosabb darabját felvillantó tárlat kuriózum. Hiánypótló, már csak azért is, mert Szántó a 2000-es évektől kis híján kikopott a kiállítóterekből, művészete csaknem a feledés homályába merült. Pollai Magda lányainak, a 2B Galériának és Szilágyi Zsófia Júlia irodalomtörténésznek, kurátornak köszönhetően látható, hogy Szántó Piroskát a szakma méltán nem feledte el.

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2024-05-23 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.