Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

A Ráday utcában öt színház fogott össze, hogy a MagnetBank pályázat segítségével a probléma gyökerét ragadják meg: panaszkodás helyett közös alkotásra, befogadásra és cselekvésre ösztönözve szűkebb és tágabb környezetüket.

Nehéz időszakot élnek át a hazai alternatív, független színházak, soha nem látott megszorításokkal kell szembenézniük a magyar kulturális élet fontos szereplőinek.

A 2023-as költségvetés értelmében a 2022-es évhez képesti támogatás is tovább csökkent, durván 40 százalékkal. Ez hatalmas érvágást jelent a kisebb, alternatív színházak számára, hiszen a szcéna szereplői eddig is a végzetes következményekkel fenyegető alulfinanszírozottságra panaszkodtak.

Tovább az nlc.hu cikkére >>>

 

Székelyhidi Zsolt fotója a Nappali ház, éjjeli ház című sorozatból

Székelyhidi Zsolt író, költő, fotográfus, zenész, aki reneszánsz mesterként alkotja meg korunk arcképcsarnokát. „Az arc érdekel. És aztán, egy kicsit messzebbről szemlélve, a hozzácsatolt test. Az apró hibák, egyenetlenségek, a pórusok furcsa lukacskái. A hajlások, tekeredések, gyűrődések, húzódások. És a végén mégiscsak az ott rejtező szépség. A részletekből kibontakozó, de egészében csak azért is láthatóvá váló tünemény. Ezt felfedezni az arcban. A testben. És megmutatni. Ez érdekel.” – fogalmazza meg ars poeticájában.

Székelyhidi fotóművészete az emberi test többrétegűségének megjelenítése során absztrahál. Van, hogy több dimenzió együttes megjelenítését tűzi ki célul egy portrén, nappal, éjszaka és az álom változását látjuk egy statikus fotóba sűrítve (Doppel című sorozat). Van, hogy aktfotó-sorozatában fókuszál az emberi test sajátosságaira, s jut el végül az archoz mint a személy vizuális esszenciájához (Az ezerarcú nő című sorozat). Máskor egy ikonikus arc újraalkotásával kísérletezve igyekszik egy pontba egyesíteni a teljes időegyenest (Meryl és én című sorozat).

Tovább az irodalmijelen.hu cikkére >>>

 

 

Kiss Ottó gyermekversei bár szikárak és letisztultak, mégis olyan varázslatot rejtenek magukba, ami a felnőttek előtt is megnyitja a gyermekkor mesés világát, amely nem ismer határt Ég és Föld között. Új kötete, az Ég Bolt szerelemről, betegségről és hitről is szól egy kiskamasz fiú szemszögéből. A könyv most párban jelent meg a Móra Kiadónál a több mint húsz éve először megjelent Csillagszedő Márióval. A szerzőt kérdeztük régi-új köteteiről.

Nemrég ünnepelte hatvanadik születésnapját. Ez alkalomból a Móra Kiadó páros megjelenéssel lepte meg az olvasókat. Újra megjelent a Csillagszedő Márió és ennek folytatásaként az Ég Bolt. Korábban több helyen is elmesélte, hogy a Csillagszedő Márió versei már jóval a megjelenés előtt készen voltak. Az új kötet szövegei is több évet vártak a megjelenésre? Mikor született meg a gondolat, hogy a nagysikerű könyvnek legyen egy párja?

– Az Ég Boltban egyetlen nagyon régi vers van, az, amelyik nem kerülhetett be a Csillagszedő Márióba. De nem azért maradt ki annak idején, mert valamiféle tabu szöveg volna, hanem mert az a vers nem egy óvodás kislány, hanem egy kamaszfiú hangja. 

Tovább a librarius.hu cikkére >>>

 

 

NAGY LAJOS-DÍJ 2023

Kép forrása: Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság

A Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság 2023-ban a Nagy Lajos-díjat elkötelezett, kiemelkedő költő munkássága elismeréséül Képes Gábornak adta át.

Képes Gábor részére 2023 szeptemberében ítélte oda a Társaság vezetősége a díjat, melyet ma adott át Szepes Erika elnök, Köves István főtitkár és a Nagy Lajos Társaság baráti köre.

Képes Gábor legutóbbi verseskötete - Írás a kézfejeden - 2020-ban jelent meg a Nagy Lajos Kiadó gondozásában. A kötet szabadon letölthető az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából.

 

 

A Műcsarnok már több olyan kiállítást rendezett Szegő György művészeti irányítása alatt, ami a rejtett értékeinkre hívta fel a figyelmet. Ilyen volt  többek között Malgot István szobrászművész kiállítása és most ilyen Jakovits Józsefé is.

Huszonkilenc éve nincs velünk. Szobrászművész volt a huszadik századi magyar avantgárd szobrászat jelentős alakja. Autodidakta, akit a XX. század minden kegyetlensége megtaposott. Az ínség és a megaláztatás azonban nem volt elég gerince és emberi tartása megtöréséhez.

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

Napjaink zsongó világában helyét kereső, keresztutak sűrűjében tévelygő, önmaga elé is akadályokat állító, s közben civilizációs viszketését vakargató ember kétségeit, tapogatózó próbálkozásait vetíti elénk Halmosi Sándor új versgyűjteménye. 

A mottóként használt nyitó idézetet saját (2009-ben megjelent Gileád című) kötetéből emelte ki, ezzel is erősítve a tényt, hogy bár semmi sem örök, végleges lezárásnak, befejezésnek mégsem tekinthetjük még a pusztulást, a megsemmisülést sem, s ez akkor is igaz, ha már semmi sem ugyanaz, mint amilyennek korábban láttuk vagy látni véltük. A teremtett csodát többször is kimerítettük már, ám ez a csoda mégis tovább kísér vezeklésekkel tarkított utunkon. 

A könyvet lapozva beszédes cikluscímek navigálják az olvasót. Az első szakasz (Jelentések könyve) kétirányú utalást is tartalmaz. Egyfelől értékelhetjük látleletként – tényszerű beszámolóként, összegző jelentésként –, másrészt viszont kikerülhetetlenül jelen van a mögöttes tartalom, az áthallás, a bibliai erősségű üzenet.

Tovább az irodalmijelen.hu cikkére >>>

 

Bánsági Ildikó, Takács Katalin és Hartai Petra / Fotók: Borovi Dániel

… a darab és az előadás ugyanis inkább rejtvényfejtésre ösztönzi a nézőket, minthogy egyértelmű válaszokat adjon.

Máté Gábor kedveli a friss, szinte még kemencemeleg, többnyire angolszász drámákat. Az elmúlt években a Katona József Színház színpadán többet is megrendezett (ilyen volt a Hát, ha van is, én még nem találtam meg; a Munkavégzés során nem biztonságos vagy a Mesteremberek – ez utóbbi dán szerző műve). Most pedig Budaörsön állította színpadra az amerikai Annie Baker darabját. A sokat színházba járóknak mindig öröm, ha olyan előadásra ülhetnek be, amelynek az alaptörténetét nem ismerik. Jelen esetben például feltehetik azt, az előadás egy pontján a színpadon is elhangzó kérdést, hogy ki az a John. Nos, ezt a kérdést, ha spoilerezni akarnék, sem tudnám pontosan megválaszolni, a darab és az előadás ugyanis inkább rejtvényfejtésre ösztönzi a nézőket, minthogy egyértelmű válaszokat adjon. Hogy nem hiába, arról az előadás után, a buszra várva győződhettem meg, amikor néhányan egymást kérdezgették, hogy mi is volt az a zene abban az utolsó jelenetben, ebből az információból remélve megfejtést nyitva maradt kérdéseikre.  

Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>

 

 

Visky András A történet vége: a régi Isten című versében (Nevezd csak szeretetnek, Jelenkor Kiadó, Bp., 2017) a Kitelepítésben is megjelenő falusi harangozó mesél a régi Isten haláláról, akinek „nagyon is udvarias férfiak” „megvagdosták a húsát / sót dörzsöltek bele / körme alá fényes gombostűket szúrtak”. A versben úgy hatol egymásba a kommunista diktatúra kegyetlensége és Jézus szenvedéstörténete, hogy míg a földi szenvedést szakralizálja, a Megváltó szenvedését a jelenben ható valóságként mutatja fel. Az író Beckett A játszma végecímű művének központi kérdését pedig így fogalmazza meg a Mirevaló a színház? – Útban a theatrum theologicum felé (L’Harmattan, Bp., 2020) című könyvének előszavában: „(…) az ember története elmondható-e istentörténetként, és megfordítva, az istentörténetnek vannak-e jelentésképző találkozási pontjai az emberével?” Visky regénye az említett versben és kérdésfeltevésben megközelített poétikus léttapasztalatnak és világérzékelésnek a dramatikus nyelv hiányosságát is megidéző narratív megfogalmazása. Isten neve kimondhatatlanságának és kimondásának feszültségéből, a hit időnkénti elvesztéséből, az Örökkévaló „nem mindig” létezéséből következik, hogy Isten történés. A Kitelepítés a Visky család, a kommunista diktatúra, a kényszermunkatáborok, a kiűzetés-szabadulás, a fogság-szabadság, a szerelem, a felnövés és az emberi-írói küldetés történeteként is olvasható, de végső soron, eszkatológiai értelemben: Isten története.

Tovább az esolap.hu cikkére >>>

 

Tóth Barnabás az Akik maradtak után maradt a történelmi (fél)fikciónál, és Stefan Zweig elbeszélését kiindulópontnak használva olyan filmmel jelentkezett, amelyet akár Köbli Norbert is írhatott volna 2010-es évek közepén. A Mesterjátszma működőképes műfaji gépezet, ám túl sokat akar beleszuszakolni a szűk másfél órás játékidejébe. 

„Ősrégi és örökké új, természetében mechanikus, de csak a képzelet eleveníti meg, szűk mértani térre szorul, és ugyanakkor kombinációs lehetőségeiben határtalan. Szüntelenül fejlődik, és teljesen terméketlen” – a Mesterjátszma alapjául szolgáló kisregény szerzője, Stefan Zweig írja az alábbiakat a sakkról, a mondat azonban a filmműfajok kontextustában is remekül használható. Egyszerre régi, jól bejáratott, miközben folyamatosan megújuló képződményekről van szó, amelyek szabályait csak akkor lehet áthágni, ha jól ismerjük őket. A zsánerfilmezés Magyarországon még mindig nehéz téma, a különböző vígjáték-változatokon kívül egyik műfaj sem tud hosszú távon gyökeret ereszteni. Ám Tóth Barnabás legújabb filmjének kortárs párdarabjai könnyen felismerhetőek: Köbli Norbert forgatókönyveiből készült a 2010-es évek közepén jónéhány hasonló alkotás (Szabadság különjárat, A berni követ, Félvilág, Árulók), amelyekben a történelmi tények háttérként szolgáltak a fikció, a melodramatikus történetszálak számára. Emellett persze a rendező a saját bőréből sem bújt ki, az Akik maradtak vonásai is felismerhetőek Tóth új filmjében (gondolok itt elsősorban a történelmi viharai mélyén megbúvó személyes kapcsolatra), ám a rendező ezúttal azt akarja elérni, hogy ne bízzunk mindabban, amit látunk, tehát egyszersmind el is távolodik az említett előzményektől.

Tovább a filmtett.ro cikkére >>>

 

  

Szendiszűcs István mögött a kristálygömb

Fotó: Benkő Sándor 

Ahogy mondani szokás: nagy érdeklődés mellett nyílt kiállítás szerdán délután a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban Szendiszücs István fotóiból. Cseppben a tenger - kb. hetven felvétel a hétezerből. Az ember mintha hiányozna ezekről a csodálatos fotókról - mindegyiken ott van mégis. Akár fény - akár árnyék. 

Einmal ist keinmal – idézi Milan Kundera a német mondást, sőt: nemcsak idézi, voltaképpen erre a mondásra alapozza az egész regényt, A lét elviselhetetlen könnyűségét. Einmal ist keinmal – ami egyszer van, ami egyszer történik meg, az nincs, az meg sem történik. A gondolat viszont könnyedén az élet metaforájává változtatható, természetesen a regényben is azzá válik: egyszer élünk, és ha egyszer élünk, akkor ezek szerint… A reinkarnációt most hagyjuk ki a játékból. 

Tovább a vaol.hu cikkére >>>

 

Pándi Balázs (Kép forrása: toldyonline.hu)

Amikor felmerült, hogy írjak a Zerkóról, rögtön elvetettem azt, hogy az eredménynek akár érintőlegesen is köze legyen a kritikához. Több okból is. Alkatilag alkalmatlan vagyok erre a felemelt mutatóujjas mennydörgésre, megmondásra, valamint kissé összeférhetetlennek is tartom, hogy egy olyan barátom könyvéről írjak, akivel többször őrködtünk a tűzhely fölött, mint ahány kritikát valaha el fogok olvasni.

Viszont. 

Ha már úgyis adottak a körülmények, mert lassan tíz éve lehet hallani, hogy jönnek vissza az analóg hanghordozók (egyébként el se mentek sehova), kitaláltam, hogy összeállítok egy válogatáskazettát. Merthogy lakótelepen nevelkedett ember nem a volt szerelmének csinál ilyet, mint az amerikai filmekben, hanem a hozzá hasonlóan csóró rocker haverjának, hogy új zenéket ismertessen meg vele, vagy a régieket segítsen rögzíteni neki.

Mivel a kritika sok esetben inkább szól arról, aki írja, és nem arról, amiről ír, ez a válogatás is szubjektív, a magánmitológiámmal érintkező, és nem tudományos feldolgozása, vagy éppen zenei leképezése a könyvnek. Már ha az egyáltalán lehetséges volna. 

Tovább a muut.hu cikkére >>>

 

Kép forrása: Fórum Hungary

A mesterséges intelligencia egyre növekvő szerepe miatt kiváltképp izgalmasak az olyan sci-fik, mint Az Alkotó, amelyben az M.I.-vel kapcsolatos legaktuálisabb kérdések kerülnek terítékre, de sajnos nem túl eredeti válaszokat kapunk.  

A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet játszik az élet minden területén. A forgatókönyvírók és a színészek is azért sztrájkoltak, illetve utóbbiak még mindig sztrájkolnak Hollywoodban, mert tartanak attól, hogy az M.I. segítségével a stúdiók úgy használják fel szellemi termékeiket, arcukat, játékukat, hogy azért nem kompenzálják őket megfelelően. Sőt, az a félelem is felmerült, hogy ha a sztárt nem is, de az írót mesterséges intelligenciával helyettesítik. James Cameron rendező viszont nem ebben látja az M.I. veszélyét, mivel szerinte a mesterséges intelligencia egyelőre nincs azon a szinten, hogy egy ember érzékenységét, művészetét helyettesítse vagy imitálja. Cameron úgy véli, inkább a Terminátor-filmek disztópiája valósulhat meg sokkal kétségbeejtőbb és végzetesebb formában. Az M.I. egy másik M.I.-vel fog háborúzni, a háború pedig olyan gyors és pusztító lesz, hogy az embernek esélye sem lesz ellenállásra, még a John Connor-féle figurák is odavesznek szempillantás alatt. A rendező szerint tehát akkor leszünk nagy bajban, ha a mesterséges intelligencia a hadászatban is döntő szerepet kap.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

 

 

 

  

forrás: Art Market Budapest

Az Art Market Budapest, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi kortárs képzőművészeti vására 2023. október 19-22. között a Bálna Budapest épületében 13. alkalommal nyitja meg kapuit ezúttal mintegy 30 országból közel 100 kiállítót látva vendégül. A középpontban ezúttal a roma alkotók és kultúra állnak. Emellett érkeznek a hagyományos kísérőprogramok, az Inside Art konferencia és az Art Photo Budapest is.

Az Art Market Budapest minden évben kiemelten foglalkozik olyan művészeti szereplőkkel és produkciókkal, amelyek nem, vagy csak kevéssé kapják meg a megérdemelt nemzetközi figyelmet, és amelyek inspirációként szolgálhatnak a szélesebb művészeti közeg számára. Idén ez a téma a roma képzőművészet helyzete, amelyet a SHUKAR.T Nemzetközi Roma Művészeti Fesztivál keretében mutatnak be.

Tovább a papageno.hu cikkére >>>

 

  

Patkós Márton és Szeleczki Rozália         Fotó: Cicaverzum

Egészen különleges szerelmi háromszöget vázol fel a Cicaverzum című film, amely október 19-én startolt a hazai mozikban. Szeleczki Rozália első nagyjátékfilmjében a történet főszerepeit Törőcsik Franciska és Polgár Csaba játsszák. Az abszurd szerelmi háromszögben szereplő macska búgó hangját Patkós Márton adja. A mellékszerepekben is olyan színészlegendák remekelnek, mint Udvaros Dorottya vagy Tordai Teri. A sajtóvetítésen Patkós Mártont és Szeleczki Rozália rendezőt kérdeztük.

Hogyan kért fel erre a szerepre Szeleczki Rozália, a filmrendezője?

Patkós Márton: Rozi nekem egy civil találkozás alkalmával azt mondta, hogy van egy filmlehetőség, amire egyből, látatlanban igent mondtam. A rendezőt már korábbról ismertem, és tudtam, hogy milyen minőségben dolgozik. Elmondta azt is, hogy ennél a filmnél nem lesz egyszerű a dolgom. Erre ennyit tudtam hirtelen válaszolni: Mi nem olyan egyszerű? Tulajdonképpen itt a hang leszel. Először azt hittem, narrátor leszek, csakhogy jelezte nekem, nem egészen. Magyarországon ilyenre még nem is láttam példát, hogy egy állat beszél a filmben, úgyhogy nagyon örülök, hogy ennek így részese lehettem.

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

A minap jelent meg a Tanulmányok, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke folyóiratának idei első száma.

Ezúttal is ‒ ahogyan azt ennek az időszaki kiadványnak az olvasói megszokhatták ‒ az irodalom és a nyelvészet, illetve a velük kapcsolatban álló határtudományok képezik a folyóirat publikációinak a központi témáját. A folyóiratszám első írása Petőfi Sándor egyik kevésbé ismert versét, Az utolsó ember címűt elemzi Szilágyi Márton az Egy hang a sírból című tanulmányában, így emlékezve meg a Petőfi-bicentenáriumról.

Tovább az szmsz.press cikkére >>>

 

 

 Parti Nagy Lajos – Fotó: Tóth László

1953 október 12-én született Szekszárdon Parti Nagy Lajos, 1972 és 1986 között élt Pécsett, a PEDFŐ-n tanult, két évig dolgozott a Baranya Megyei Könyvtár munkatársaként, majd 1979-től 1986-ig a Jelenkor szerkesztőségében, azóta Budapesten él szabadfoglalkozásúként. Kossuth- és József Attila díjas magyar költő, dráma- és prózaíró, a magyar kortárs irodalom egyik legfontosabb alakja, a Digitális Akadémia alapító tagja. A 70. születésnapját a napokban betöltött költővel Balogh Robert beszélgetett.

1972-ben érettségi után került Pécsre, a Tanárképző Főiskolára, milyen volt akkor ebben a városban tanulni, élni?

Hú de rég is volt ez már! Jó volt. Szerettem azt a két tanszéket – magyar-történelem szakra jártam. Nagyokat kocsmáztunk, dumáltunk… Ez volt a ’70-es évek középső harmada, ’73  és ’77 között. A világ akkor egyáltalán nem látszott pörgősnek, e tájon nem pörgött, állt, mint egy dísztribün, mi úgy láttuk. Ez egy olyan szakasza az életemnek, amelyet még intenzíven fel kellene dolgoznom, legalábbis fel lehetne, íróilag is. A gyerekkoromhoz lassan közel kerülök, szinte anya-gyermek viszony, de ezzel a korszakkal még egyáltalán nem vagyok ilyen viszonyban. A jelenkoros évekkel már sokkal inkább. Nekem, ha egy pontot meg kellene jelölnöm, ami ennek az egész Pécsi időszaknak(!) a legközepében van, az a régi Jelenkor szerkesztőségben a kis harang az ajtón. 

Tovább a szabadpecs.hu cikkére >>>

 

 

Hajdu Levente: Polipropilén Táskák I, 2022 ╱ használt reklámszatyrok ╱ Fotó: Szabó R. János

Hajdu Levente 2017-ben diplomázott a MOMÉ-n. Emellett az ELTÉ-n, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, illetve a Sorbonne-on tanult médiaművészetet, művészet- és filmelméletet, valamint filozófiát. Figyelmét, akárcsak korunkat, az ADHD tünetegyüttese írja le a legprecízebben. Projektjeit szerteágazó témaválasztás jellemezi. Kiállításai a vidéki nosztalgiától a kínzóan személyes történeteken át, az absztrakt animáción keresztül a művészek prekárius helyzetéig számos témát érintenek. Bár elsősorban egyéni kiállításokban gondolkodik, legutóbbi projektjében a pályaelhagyó, margóra szorult képzőművészek számára szervezett csoportos tárlatot. Jelenleg a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának vezetőségi tagja, és a Stúdió Rádió egyik műsorvezetője. Mindemellett a művészeti alapjövedelem egyik szószólója.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

Fotó: 1749.hu

Tabuk, traumák és kisemberek állnak Magdalena Grzebałkowska nagyszerű tényirodalmi kötetének, az 1945-nek a középpontjában: eufóriáról és Times Square-en csókolózó matrózokról szó sincs, remény, veszteség és erőszak összekarolásáról annál inkább. Németh Orsolya értő kritikája.

Lengyelországban a rendszerváltozást követően komoly és bátor szembenézés, leszámolás indult meg a múlttal; a múlt (vagy félmúlt) feldolgozásának egyik fő terepe az irodalom lett. Kezdetben a klasszikus értelemben vett szépprózában jelenik meg markánsan ez a vonulat (az úgynevezett „szűkebb hazák irodalma” – literatura małej ojczyzny –, melynek fő képviselői a magyarul is olvasható Stefan Chwin és Paweł Huelle, de említhetnénk itt Andrzej Stasiukot vagy Olga Tokarczukot is), majd szép lassan bekerül a drámairodalomba, illetve a Lengyelországban oly népszerű tényirodalomba. Olyan kényes témákra kell itt gondolni, mint a német múlt, a lengyel-német viszony, az ország nyugatra való eltolása, az erőszakos kitelepítések, a Holokauszt, a lengyel-(lengyel)zsidó vagy a lengyel-ukrán viszony.

Tovább a 1749.hu cikkére >>>

 

 
Medea, Iászon (Ifj. Vidnyánszky Attila) és gyermekeik (Molnár András, Lukács Ádám)
Kép forrása: Narratíva Kollektíva / Dömölky Dániel

A mitológiai Medea kétségkívül bűnös, de elsősorban miben? Vajon felmenthető-e otthonuktól elszakított, mérgező szülői kapcsolatnak kitett gyermekei nézőpontjából? Ez a kérdésfelvetése a Narratíva Kollektíva Medea gyermekei című előadásának.

Medea a görög mitológia kolkhiszi varázslónője, akit sorstragédiájához vakmerő bátorsága és lángoló szenvedélye vezet. Miután beleszeret a hazájába érkező Iászonba, az argonauták vezérébe, a szerelmet választja hovatartozása helyett. Városát elárulva hozzásegíti Iászont az aranygyapjú megszerzéséhez, majd vele és csapatával együtt elmenekül. Korinthoszba érve azonban Iászon Kreon király lányát, Kreuszát kívánja feleségül venni, Kreon pedig felszólítja a dühöngő Medeát, hogy hagyja el a várost. Medea fájdalmában brutális bosszút tervel ki: hogy szerelmének a lehető legnagyobb fájdalmat okozza, nemcsak a férfi új kedvesét és apósát taszítja a halálba, de a véres mészárlást saját gyermekeik, két fiuk meggyilkolásával fokozza az elviselhetetlenségig.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 

 

Bartus Ferenc Peremvidék

A Magyar Műhely Galéria pincehelyiségének zegzugos tereiben Bartus Ferenc kisebb és nagyobb méretű, lazúrosan festett olajképei fogadnak.

Akármerre tekintünk, a figuratív festmények főszereplői egy-egy cselekvés vagy mozdulat közben tűnnek fel, ahol kiemelt szerepet kap a képek hátteréül szolgáló, ütött-kopott falakat idéző közeg, amely mögött különböző életképek, izgalmas történések sejlenek fel.    

Bartus Ferenc kiállításának címe Peremvidék, mely egy város vagy területi egység külső részeit jelöli, erdőt, szántóföldet vagy legelőt. A cím pejoratívabb értelmezése szerint gondolhatunk az elértéktelenedett, legszegényebbek lakta területekre is, melyek nyomornegyedekre emlékeztetnek. A Bartus bemutatta peremvidék ennél jóval pozitívabb, azt az immár húsz esztendeje működő Nagykáta-Erdőszőlő művésztelepet helyezi fókuszba, amely a Duna–Tisza köze Tápióság tájegységén terül el. Közigazgatásilag ez a Nagykátához tartozó tanyavilág, mely gazdasági tevékenységhez nem köthető, rendkívül gyéren lakott vidék. Az egykori, még a kétezres évek elejéig itt működő tanyai iskola épületében helyet kapott művésztelep 2005 óta új életre kelt, nemzetközi szimpóziumoknak ad helyet, amelynek egyik alapító művésze maga Bartus Ferenc.

Tovább az orszagut.com cikkére >>>

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal