Szemle

Részlet Hardi Ágnes kiállításából, NaCo, Budapest, 2023.

Hardi Ágnes művei egyszerű téri helyzeteket mutatnak fel, olyanok, mint a zen-kertek, amelyekben nincsen semmiféle történés, csendesek, mégis: az apró beavatkozások a térbe vagy a felületbe, egészen szélesre nyitják a néző elméjét. 

A NaCo-ban látható Underground kiállítás, mint ahogy címében is jelzi, tulajdonképpen egyfajta alászállás, az alkotót a földalatti rétegek, a gyökerek analizálása foglalkoztatja. Mélyreás, halad befelé, közeledik valami esszenciális, lényegi felé, ami egyszerre jelenti a saját belső világunkat, valamint a transzcendenciát. A hétköznapitól jutunk el olyan szférákig, amelyek gazdagabbak, mint a látható és érzékelhető valóság.

Tovább az artkartell cikkére >>> 

Szvoren Edina és Kukorelly Endre (Fotó/Forrás: Gál Csaba / Magvető; Csabai Kristóf)

A Füst Milán özvegye által alapított elismerést december 5-én adták át az Írók Boltjában, a művészeket Deczki Sarolta és Garaczi László laudálta.    

A Füst Milán-díjat 1975-ben alapította a művész özvegye, Helfer Erzsébet, azoknak az íróknak a díjazására, akik az egyetemes emberi értékeket magas színvonalon képviselik. Az elismerést kétévente adják át költők, illetve prózaírók számára. Tavaly két költő, Borsik Miklós és Horváth Eve, 2021-ben pedig Bán Zsófia és Láng Zsolt vehette át a kitüntetést. 

Tovább a fidelio.hu cikkére >>>

Fotó: Sztruhár Zsuzsa

Csendesen, nagy valószínűséggel az utolsó őszbe hajló késő nyári estén, október 14-én, szombaton nyílt meg a hangzó tárgyak („Határtalan Design”/ Design Without Borders) kiállítás a FUGA falai közt, mely idén Ligeti György 100. évfordulója alkalmából – a kiállítás témájával és programjaival – a zeneszerzőt és munkásságát méltatja, ünnepli. Többszörös kulturális jubileum is jelen van ugyanakkor, hiszen a kiállítás a budapesti „Design Week” eseménysorozat részeként, a „Budapest 150 emlékév”, jegyében valósult meg, ezzel a kiállítás-sorozat megrendezése 20. évének hagyományát is ünneplik a szervezők.

A kurátorok, és egyben szervezők – Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi díjas textilművész és Radnóti Tamás belsőépítész – több évtizedes kitartó és áldozatos munkáját is dicséri ez a kiállítássorozat, hiszen több éve önerőből és pályázati finanszírozásból tartják fenn és rendezik meg évről évre ezt a színvonalas, többek között immár világhírű külföldi alkotókat is reprezentáló tárlatot. A kiállítás tavaly a Kiscelli Múzeumban, idén a FUGA építészeti központban kapott – vendégkiállításként – helyet.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

Mi lesz akkor, ha átlépjük a komolyság határát, és gúnyos tekintettel figyeljük az eseményeket? Lehet vicces két diktátor játszadozása? Vagy egy tudálékos filozófus megruházása? Netán egy új KRESZ, amely különbséget tesz a társadalmi rétegek között? Bödőcs Tibor új könyvéből kiderül.

Mitől lesz igazán humoros egy ideológia? Attól, hogy egy arasznyit túlgondoljuk, eltoljuk egy szélsőségesebb irányba, és megnézzük, mi történik. A Margó Irodalmi Fesztiválra megjelent címek között minden bizonnyal Bödőcs Tibor új kötete számított a legnagyobb érdeklődésre, több okból is. Elsősorban, mert az ország egyik legnézettebb humoristájáról van szó, tehát várhatóan remek nevettető kötet születhet tollából. Másodszor, amiért az előző négy önálló kötete és két Libri irodalmi közönségdíja (2018, 2022) szintén eléggé felkorbácsolta az olvasóközönség figyelmét. Harmadsorban pedig a kritikusai ugyancsak nagy érdeklődéssel figyelték, hogy ezennel vajon mivel rukkol elő, miközben azt becsülgethették, mennyire mer még aktuálpolitikai poénokkal élni. Nézzük tehát, hogy a fentiek közül mely várakozásokat sikerült felülmúlnia a Prímszámok hóesésben című kötetnek.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

Szlovák Nemzeti Balett: The Pieces / Murmuration / A fotó forrása a szinhaz.org

…kirajzolódott egy kaleidoszkópszerű kép egy több műfajban otthonos, és mindegyiket magas szinten művelő társulatról.

SZLOVÁK NEMZETI BALETT: THE PIECES

A XVIII. Magyar Táncfesztivál nyitóestjén a Szlovák Nemzeti Balett előadását láthatta a győri közönség. Az estet úgy állították össze, hogy minél átfogóbb képet mutathassanak az együttesről, és valóban, a három részre tagolódó műsorból kirajzolódott egy kaleidoszkópszerű kép egy több műfajban otthonos, és mindegyiket magas szinten művelő társulatról.

Az első felvonásban Edwaard Liang Murmuration (Mormogások) című munkáját láthattuk, amelyet eredetileg a Houston Ballet társulatának koreografált még 2013-ban, Pozsonyban pedig a Mesterek kézjegye sorozat részeként került színpadra.

Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>

Kultúrák és szubjektumok kép-jelenségei, konfigurációi… Foszladozás-higiénikus-mentális figuranciális foszforanciák – gondolta az álmában egzotikus lét-valótlanban levitáló leíró Michel Foucault, francia filozófus egyik kemény könyvborítóján ébredve, intenzív nyál-folyások, széplékeny véralvadások közepette…

Átláthatatlan emlék-képek, inspirációk, érzetek (plakát-ikonok mögé exponált rétegek) bontakoznak elő. Gondolat-burkok, néhol melankolikus merengések és pózokból kitekintő mozdulat-fixálások nyílnak meg az esztétika és a modell-magányok motívumai, szimbolikái által…

Szőke Lili alkotásain, ha éppen úgy szeretnénk látni: művészettörténeti, mesteri előzményekre, elődök jelkép-rendszereire kontrasztokkal, precíz-lazán hajazó (szenzibilisen a jelen-közérzetekre is átfedésekkel, takarásokkal, csorgatásokkal utaló) sorozat-szembesítése zajlik… Halkan, lassítva, bennfentesen… 

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

Nagy Attila Károly / rtl.hu

Lakóhelyén, az Újlipótvárosban ültünk le egy távoli kerületről, a XVII.-ről beszélgetni, mert erről ír a Budapest Nagyregényben. Grecsó Krisztián, aki betegsége után úgy látta, közéleti szereplése inkább rombol, mint épít, elárulta, hogyan kerüli ki a közéleti témájú vitákat családi eseményeken. Az íróval egy régi irodalmi botrányról, egy kántor disszidálásának a következményeiről, egy híd felfedezéséről és Kántor Péter labdájáról is beszélgettünk.

A nagy operaénekes, Gregor József szelleme kísért a novelládban. Mi volt előbb? Az ötlet, hogy kezdj valamit Gregor alakjával, vagy a felkérés, hogy a XVII. kerületről írj novellát?

Kapóra jött a kerület híres szülötte. Bárhová megyek, a hiúságom vezérelte kíváncsiság és az írói egóm miatt mindig megnézem, hogy kik születtek ott, milyen művészeket adott a világnak az adott terület. Most is ez volt az első dolgom. 

Gregor József gyerekkori története pedig egészen megkapó, és szinte egyidős a kerülettel. 

Az történt ugyanis, és ez valamelyest benne is van a novellában, hogy ’56-ban a kántor is disszidált a kerületből. És ebben a kántortalanságban egy gyerek látja el a kántori feladatokat, akinek döbbenetesen jó hangja van. Gregor Józsefnek hívják ezt a fiút. Ez nekem nagyon tetszett. Amit ehhez hozzátettem, például egy nevelt lány alakját, az persze már mind fikció.

Tovább az rtl.hu cikkére >>>

Grisnik Petra és Inoka Péter / Fotó: Jókúti György

…mindezek a meg nem értett, meg nem értő, kívülről nézve valahol mégiscsak szerethető figurák – mi vagyunk. Más kérdés, hogy jobb lenne, ha nem mi volnánk.

Nem igazán szeretem a szuperhősös filmeket, és nem csupán a röhejes repülő/lebegő pózok és landolások miatt. Minél komolyabban veszik magukat, annál kevésbé tudom komolyan venni a főhősöket. Ennek a fordítottja is igaz: ebben a műfajban az öniróniában szügyig gázoló Deadpool- és a lépten-nyomon egymásba tenyerelő karaktereket űrcsatasorba állító Galaxis őrzői-szériák a kedvenceim. Még ha utóbbi (egészen Thor érkezéséig, a 3. részben) nem is pedigrés szuperhősökről szól, és lássuk be, Deadpool sem egy Superman. A HöKöm Project és a Líra és Logika Teátrum Wándör Wumen és Szuperman című előadása szintén be van oltva komolykodás ellen, és a főszereplői még csak nem is szuperhősök. Bár lehet, hogy azok.

Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>

Sára Sándor / Fotó: B. Müller Magda

„Emlékszem, hosszú évekkel ezelőtt feljött vidékről egy fiatalember, egy hallatlanul érdekes fotósorozattal. Álomszép dolgokat csinált. Úgy hívták: Sára Sándor.” Így emlékezett vissza Sára felvételijére mestere, Illés György. A fényképészetben gyökerező pontos, szigorú kompozíciók mellett társadalmi érzékenysége, illetve a történelmi-morális témaválasztás egy életen át meghatározta művészetét. Emlékezetes filmekben nyújtott operatőri munkáival, dokumentum-, és játékfilmrendezéseivel, valamint fotóival egy fél évszázadon átívelő, nagyszabású és sokszínű életművet hagyott hátra. November 28-án lenne 90 éves.

Amikor sokszínű életművet emlegetek, nem azért teszem, mert jól csengő szófordulat. Sokkal inkább azért, mert Sára munkásságára maximálisan illik a „sokszínű” jelző, hiszen elképesztően változatos műfajokban és szerepkörökben próbálta ki magát. Széleskörben talán a hatvanas-hetvenes évek, az „aranykor” magyar szerzői filmjeiben nyújtott operatőri teljesítménye miatt ismerik, de filmtörténetileg éppoly jelentősek saját játékfilmrendezései. Ezen túl készített történelmi dokumentumfilmeket, a televízió számára például 25 részes sorozatban dolgozta fel a doni katasztrófát (Krónika), de művészetszervezői tevékenységével is formálta a hazai mozgóképkultúrát: többek között az alatt a hét év alatt, amikor a frissen induló Duna TV vezette.

Tovább a magyar.film.hu cikkére >>>

Balogh Rodrigó (fotó: Adrián Zoltán / 24.hu)

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely Európa legizgalmasabb roma reprezentációval és sorskérdésekkel foglalkozó előadásait szemlézi. A fesztivált szervező Független Színház Magyarország művészeti vezetőjével, Balogh Rodrigóval a színház erejéről, hozott sebekről és a jövő lehetőségeiről is beszélgettünk.

KULTer.hu: Ha nem gond, menjünk egy kicsit vissza az időben. Mikor ismerkedtél meg a színházzal?

Gyerekkoromban jött egy bohóc a szülőfalumba, és felhívott a színpadra. Természetesen utáltam az egész szituációt, de közben mégis a felszínre hozott bennem valamiféle exhibicionizmust, amit aztán eltemettem, ahogy kell. A családom földműveléssel foglalkozott, én is kertészeti irányban tanultam tovább az általános iskola után. Ám végül elmentem egy kollégiumi szavalóversenyre, a tanárom pedig nem sokkal később szólt, hogy második lettem. 

Évekkel utána tudtam meg, hogy semmilyen helyezést nem értem el, de ez talán valamiféle ösztönzés volt a részéről.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

Payer Imre Fotó: Török Péter

A digitális kommunikáció veszélyeiről, a kortárs irodalom parttalanságáról, a Térey-díjról és az új komolyságról beszélgettünk Payer Imre József Attila-díjas költővel

A hamarosan nyomtatásban is megjelenő, jelenleg online irodalmi magazin, a Dunapart konferenciáján Payer Imre József Attila-díjas költő a kortárs magyar irodalom helyzetéről beszélt a rendszerváltástól napjainkig. Előadásában mint ígéretes irodalmi irányvonalról szólt az új komolyságról, amellyel a fiatal szerzők jelentkeznek, és arról is, hogy a digitális világ nyelvalakító hatása nem kedvez az irodalomnak, de olvasni mégis muszáj, különben elbutulunk. Beszélgettünk az idei Salvatore Quasimodo versenyen elnyert Térey János-díjáról és készülő új kötetéről is.

– Az mindenki számára egyértelmű, hogy a rendszerváltozás politikai fordulópont volt az ország életében, de az irodalomban miért mondható az ez után következő időszak egy új korszak kezdetének? 

– Szakmai szempontból talán azért is alakultak a dolgok így, mivel a kilencvenes években már lehetett tanulni és tanítani olyan teoretikus munkákat, amelyek korábban nem voltak hozzáférhetőek, és nem engedték be őket az egyetemi oktatásba. A hermeneutika, a dekonstrukció és később a mediális elméletek tartoznak ide elsősorban. Neveket is mondok: többek között Nietsche, Heidegger, Gadamer, Jauss munkásságáról beszélünk, illetve fontos még Derrida, Paul de Man, ők a dekonstrukció rangos képviselői. Valamint a posztstrukturalisták, például Michel Focault, illetve Friedrich A. Kittler, a médiaelméletek révén ismert szerző. Én már többek között ezen új tudományos munkáknak, valamint Kulcsár Szabó Ernő témavezetőm tanulmányainak és oktatásának köszönhetően szereztem meg a doktori PhD-fokozatot.

Tovább a magyarhirlap.hu cikkére >>>

Zemlényi Attila – kabai lóránt szerzőpáros drámakötete, a Vasgyári eklógák – A Beteg Kisfiú legendája című könyv a Prae Kiadó gondozásában jelent meg idén szeptemberben. Néhány héttel később a Miskolci Nemzeti Színház is bemutatta az e szöveg alapján létrejött előadást, Fandl Ferenc rendezésében.

A Beteg Kisfiú legendájának születése még a 2010-es évek elejére nyúlik vissza, amikor Zemlényi Attila és kabai lóránt játékként, stílusgyakorlatként kezdte el írni az elhagyatott miskolci vasgyár misztikus történetét. Az inspirációt az akkor ebbe a romos épületkomplexumba szervezett, Szöveggyár nevű írótáborok adták, a cél pedig kezdetben a nyelvi játékról és a mítoszteremtő történetmesélésről szólt.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

Tihanyi Lajos: Tájkép Margit-híddal (részlet) - forrás: Virágh Judit Galéria 

Hihetetlen felfedezés: egy eddig teljesen ismeretlen Tihanyi Lajos remekművel bővült a magyar művészet panteonja. A Tájkép Margit-híddal című festmény több mint 100 éves lappangás után került elő, és december 2-tól a nagyközönség is megcsodálhatja. December 16-án kerül árverésre a Virág Judit Galéria téli aukcióján.   

Tihanyi Lajos (1885-1938) az egyik legkeresettebb klasszikus magyar festő. A hallássérült géniusz Pont-Saint Michel című festménye 220 millió forintért kelt el 2017-ben a Virág Judit Galéria “Remekművek árverésén”, amely akkor a magyar aukciók történetének harmadik legerősebb eredményének számított. Tihanyi a 100 milliós klub tagja – mindössze néhány olyan festő van a magyar művészettörténetben, akinek az alkotásai rendre elérik a 100 millió forintos álomhatárt.    

A most előkerült festmény a puszta létezésével is megdöbbentette a szakértőket, a semmiből tűnt fel. A kép közel 100 éven keresztül egy magyar család rejtett kincse volt, miközben a monográfiákban csak utalásszerűen szerepelt. „Sejtettük, hogy lehet egy ilyen kép valahol, de konkrétumot nem tudtunk róla. Hihetetlen érzés volt megpillantani ezt a remekművet” – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze a felfedezés pillanatairól. 

Tovább a papageno.hu cikkére >>>

Amikor valaki novelláskötetet vesz a kezébe, azzal a szándékkal, hogy írjon róla, az első gondolata – még a szöveggel való intim kapcsolat (olvasás) előtt –, hogyan és mitől működnek a történetek? Mit árul el egy novella rólunk és a világról, amikor felteszi a nagy kérdést: Hogyan éljünk földi halandóként itt lenn? Mit kell értékelnünk? Mi az igazság? Hogyan ismerjük fel? Elmerülünk a történetekben vagy éppen ellenkezőleg, ellenállunk neki? Mi az olvasás és írás valódi kapcsolata? Vannak a traumák – maga az élet – és vannak a szerzők, akik közvetítik ezeket a traumákat a szöveggel való intim kapcsolatuk és érzékenységük révén, majd tovább adják a traumákat az olvasónak, cipelje egy kicsit ő is. Örök körforgás és kaland, ez az olvasás és írás valódi kapcsolata. Szerzőben és olvasójában közös meggyőződés van: a szépirodalom erkölcsileg megtisztító küldetésében való evangéliumi – vagy éppen buddhista – hit, hogy miként segíthet nekünk szeretetteljesebb, nyitottabb, kevésbé önzőbb, jelenlévőbb élet élni. Ezeket várja az olvasó az érzelmileg megindító történetektől.

Tovább az ambrozia.hu cikkére >>>

Fodor Zsókát, "Magdi anyust" nagyon szereti a közönség – Fodor Zsóka és Dévényi Ildikó jelenete a Pécsi Harmadik Színház új bemutatójában – Fotó: Komlós Attila

Ülünk a Harmadik Színházban, a pécsiben, máshol ilyen intézmény nincsen. Tele van a terem. A szék kicsit nyöszörgél alattam, de nem kell félni, hogy leszakad. Az épített környezet minősíthető retrónak is akár. Premier, hatodik sor közepére szólt a jegyem, megtisztelő, kik mellett ülhettem. Mit is adnak? Halleluja? Boldogtalanok? Tóték? Áh, dehogy! Egy pályázati támogatásból létrejött előadást mutattak be, amely családi, több generációs és szórakoztató. Ha ilyenre adnak most pénzt, akkor ezt kell csinálni! A színház is egy üzem, a szórakoztató verziójához éppúgy kell támogatás, mint egy Spiró-bemutatóhoz (nem mintha az nem lenne szórakoztató), mert különben egy családi színházlátogatás ára a hétvégi nagybevásárlást is lenyomná. Sőt!

Az idei évad első új, saját nagyszínpadi bemutatójaként Varsányi Anna: Fergeteges komédia, avagy Anyák és lányok című vígjátékát állította színpadra a Pécsi Harmadikban Vincze János, Jászai-díjas rendező. Annak, hogy ki Varsányi Anna, utána kellett néznem, egy, a szegedi színházhoz kötődő középgenerációs drámaíró, dramaturg, mesterének a kiváló Bognár Róbert fordítót, dramaturgot jelölte meg, de emellett díszlet- és jelmeztervező is, eddig pályáján talán utóbbi területen alkotott a legtöbbet.

Tovább a szabadpecs.hu cikkére >>>

Rédling Hanna: Fan

Kiss Tibor Noé megnyitóbeszéde Rédling Hanna és Kontha Dóra pécsi fotókiállításáról.

„Legfeljebb harminc kiló, a kulcscsontján megfeszült a ráncos bőr, a lapockái apró, csökevényes szárnyak. A pálcikalábai kilógtak a takaró alól, a szeme szürke, vizenyős. Az utolsó képem róla. Ötödször vagyok ebben a kórteremben. Az ágy üres, de látom a lepedő gyűrődéseit, a test körvonalait. Csak suttogni tudott, a padláson két csirke, a spájzban találsz minyont, valami bacilus van a levegőben, valami nagyon kevés a szervezetemben. Néztük egymást, ő beszélt. Úgy beszélt hozzám, mintha a lánya lennék, aztán a férjét kereste, szidott. Forgasd el a tévét, hogy jobban lássam, de itt nem volt tévé, csak gurulós szekrények és infúziós állványok. Az ablakrácson túl kémények halvány füstje, a párkányon galambok. A galambokról azt hitte, a rokonai, akik el akarják venni tőle a pénzét. Közben rázkódott, a fogai összekoccantak a szájában. Reszkető csontváz, egy csomag szétszóródott francia drazsé. Nem engedem be őket, nem engedek be senkit, kincsem. Kincsem. Ugyanazzal a hangsúllyal ejtette ki a szót, mint húsz évvel ezelőtt. Öntudatlanul ült az ágyon, párnákkal felpolcolva, egy másik világban, mégis felismert. Vigyázz magadra, kincsem.”

*

Két fiatal, nemzetközileg is elismert fotográfus képei előtt állunk. Rédling Hanna munkái nem voltak ismeretlenek számomra, a The Queen Herselfcímű, 2018-ban készített sorozatának bájos radikalizmusával könnyen tudtam azonosulni. Tetszett a giccsel való könnyed és magabiztos játszadozása, hogy a púder és a tupír is arra volt eszköz számára, hogy felerősítse velük az anyag társadalomkritikai jellegét. Kontha Dóra fotóival a kiállítás apropóján találkoztam először: a tájképeit nézve szó szerint elállt a lélegzetem. A kopár hegy, a fodrozódó vízfelszín, a gomolygó köd kivételes egyszerűséggel, minimalizmussal mutatja meg a természet fenségességét. Az itt kiállított anyagukon érződik a saját, korábbi munkáikkal való folytonosság: Rédling Hanna sorozata ezúttal is cukormázzal csalogat, de minden képen érezhető, hogy a játéknak tétje van, Kontha Dóra munkáit pedig belengi valamiféle éteri tisztaság, legyen szó szürkeárnyalatos természetfotóról vagy az itt kiállított sorozat roncsolt, színezett, beszkennelt, felnagyított polaroidjairól.

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

Urbán Andrea, Baluja Petra és Kalmár György

Fotó: Pótor Barnabás

Ha ezeket a sorokat olvassuk, nőként vagy férfiként olvasunk? Mi az összefüggés biológiai nemünk, identitásunk és a szöveg között? Máshogyan írunk, másként működünk színpadon, mást fedezünk fel filmekben a nemi szerepeink miatt? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ október 3-án, Turi Tímea Egyszerre egy beszéljen című verseskötete közös megbeszélésének felvezetéseként. A KULTolvasó Körrendezvényén Baluja Petra színházszociológus, A sűrített nő című kötet szerzője és Kalmár György, a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetének docense voltak a vendégeink. 

KULTer.hu: Elsőként kérlek próbáljátok felidézni az első benyomásaitokat az esemény címéről! Milyen asszociációitok voltak? Illetve a nemi szerepekkel kapcsolatban mi az a kérdéskör a saját területeteken, amit személyesen fontosnak tartotok, ami foglalkoztat benneteket?

Baluja Petra: A címet olvasva nagyon izgatott lettem, termékenynek tartom a határterületek összekapcsolását. A szívemhez közeli témáról van szó – a doktori kutatásomat a hazai vidéki kőszínházakban végeztem, prózai színészeket és színésznőket kérdeztem a félig strukturált interjú módszerével. A nemi egyenlőtlenségek feltérképezését céloztam meg a színházi szervezeti kultúrán belül, illetve arra voltam kíváncsi, hogyan élik meg a színésznők a sikert, hogyan tekintenek a karrierjükre. Tehát a szociológiát párosítottam a színházművészettel. Izgalmasnak tartom a témaválasztást.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

Király Attila, Danis Lídia

A Jászai Mari Színház idei harmadik bemutatója a Hóhérok. A kortárs világszínház egyik legnagyobb írója, Martin McDonagh Hóhérok című színdarabjának egyik vonzereje, hogy akár egy szituáción belül is képes elgondolkodtatni és megnevettetni.

Az egymástól messzebb eső esztétikai jellegzetességeket a tatabányaiak Szikszai Rémusz rendezésében, Morcsányi Géza fordításában mutatják meg egy szórakoztató előadásban. Az egykori főhóhér, Harry Wade nem menekülhet a múlt árnyaitól és bűneitől. Az előadásban többek között Danis Lídiát, Bartos Ágit, Mikola Gergőt és Kardos Róbertet láthatjuk. A főszerepet alakító Király Attilával szót ejtettünk a Hóhérokon kívül a Nemzeti Színházban nemrégiben történt balesetről és a színházi kritikusokról is.

Tovább az art7.hu cikkére >>>

Székelyhidi Zsolt Fotó: Nemes Attila

Lefotózta a magyar irodalmi élet szinte valamennyi szereplőjét, miközben írt, zenélt; nemrég ünnepelte ötvenedik születésnapját a sokoldalú művész, Székelyhidi Zsolt, akivel izgalmas életpályájáról és jövőbeli terveiről beszélgettünk. 

Ön költő, író, fotográfus, zeneszerző, zenész. Honnan fakad, és miből táplálkozik az Önben rejlő multitalentum?

Egy idő óta már biztosan tudom, hogy mindenhez költőként viszonyulok. A költészet, mint egyetemes világszemlélet, hol a zenében, hol a képekben, hol a versekben mutatkozik meg és tör elő belőlem. Ez a belső lényeg, a kifejezési kényszer, amihez kellett az évtizedes munka, amit nem úszhattam meg. A sok gyakorlás, a tapasztalatok, az olvasás, a kísérletezés. Mindegyik művészeti ágban igyekszem folyamatosan tökéletesedni. A legjobban viszont a költészetben érzem magam.

Tovább az orszagut.com cikkére >>>

Tengely Gábor / Forrás Magyar Narancs

Itthon elérte, amit a szakmában el lehet, rangos színházakban futottak párhuzamosan a rendezései. Mégsem volt maradása. Jelenleg Izlandon él, csak egy-egy szívbéli munka miatt jön haza. Távozásának okairól és a kinti tapasztalatairól is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Legutóbb, október legelején a Rózsa és Ibolya című darab miatt érkeztél a győri Vaskakas Bábszínházba. Ám ezt a darabot egyszer már megrendezted a debreceni Csokonai Színházban is. Miért foglalkozol vele újra?

Tengely Gábor: A színház felkérése után magam választottam az anyagot. Már csak hobbiból csinálok színházat, és csak akkor, ha valami fontos számomra. Amikor Debrecenben próbáltuk a darabot, éppen a „migránskampánya” futott a kormánynak. Akkor azt éreztem, hogy kezdenem kell valamit ezzel. Magyarország konfliktusélező politikája és elutasítása a mássággal kapcsolatban azóta sem változott. Az emberek viszont változnak.

Tovább a magyarnarancs.hu cikkére >>>