Állandó rovatok – Horizont

utak mentén poroszkálok

az útra én rá nem hágok

az útra én rá nem hágok

                                (Farkas István)

A félreolvasásokkal, azt hiszem,  Debreczeny György egy új, ironikus beszédmódot, az (ön)gúnyvers és -paródia valamiféle költészet alatti változatát teremtette meg napjaink lírájában: egy rosszul működő világ hibás és rontott nyelvű leképzését. Egyszert majd, lehet, műfaj lesz.

miért mondod

nincs Isten

most találkoztam vele éppen

                                               (Oláh Károly)

Először azt gondoltam, nem is törődöm vele: végérvényesen használhatatlan. Aztán összeillesztettem mégis. S valamiféle szimbolikus jelentést véltem felismerni állapotában. 

Mert mit is jelenthetnek ma számunkra ezek a – mostani létükben – virtuális portrék? Semmi különöset. Mind a négyen halottak. Akik szerepelnek rajtuk, s ők is, akik készítették a felvételeket. Memento mori.

A „nagy újraalkotás” szöveg- és zenei képzettársításait, azaz az „amerikai” verseket (a blues-költészetet, az improvizációkat és a rock and roll-verseket) is, természetszerűleg kíséri végig a kép- és szövegalkotásnak ez a módja: a töredékből alkotás, a széthullottból egésszé formálás eljárása.

 Ó, mily boldogság sötétségben lenni! Amikor a korábbi széthullottság képes visszaállni addig ameddig…Az éjszaka pihe puha tudat-langyában ringatózva egészen máshogyan szűnnek meg a határok, a korlátok, és egy izzadság-tusban eltöltött rémálom egyenesen felvidít.

Arcomat hívom – a kötet első installációjának címe, ami egyszerre asszociál a fényképészet előhívási eljárásaira és a költői vallomás, az önportré létrehozásának folyamatára, amelynek haladtával nemcsak a versbeszéd változásai, a világ és a közösség átalakulásának sajátosságai, de a szó szoros értelemben vett képi technikák is átalakulnak, egyre bonyolultabbá válnak. Így lesz alcímének megfelelően: kordokumentum is ez a kötet.

Nagy Gusztáv Anyám fekete folt című verse nem ballada. Vagyis: látszólag nem az. Miniatűr, szomorkás dal, elégia. De mögötte mégis. Ott húzódik egy megrendítő, drámai történet, mély érzelmi töltettel: egy nagy hőfokú, erőteljes balladai történet. Sötét és megrázó. Szegényember balladája – mondanám róla, ha ez nem lenne már egy nagy költő versének címe. Az sem szabályos ballada.

végeláthatatlan pusztaságban

szikrát szóró hókristályok között 

                                                    (Híres B. Ede: Golgotát jár) 

A két kerub – M és G beszélgetés közben megállt egy robbanásszerűen megnyílt szívcsakra mellett.

–        Elegem van ebből a káoszból – mondta M. Tökéletesen összezavarodtam. Angyalok, démonok, Buddhák, próféták, Jézus, Shíva... csakrák, templomok, mecsetek, zsinagógák... mitológia, legendák, ősi istenek, pogány vallások, pszichológia, reiki...

Elgondolkoztak. M gondterhelten nézte az üres szívcsakrát. Egy esős, leheletnyi utcán álltak ballonkabátban egy férfi holtteste mellett.

–        Nem kell mindenről tudnunk – mondta G – ezt az egész katyvaszt az ember hozta létre és benne valósul meg amiben hisz.

–        Vagy nem kellett volna meglógnunk. A többiek maradtak Édentől Keletre. Lehet, bölcsebbek lennénk.

Handó Péter istallációit nem azért értékelem nagyra, mert önmagukban is erőteljes cáfolatai maradi irodalomértéseknek, hanem mert esszencálisan és részeire bontva mutatják meg számunkra, hogy hangból, képből és szövegelemekből hogyan építi fel önmagát a vers, az irodalmi mű. Hogyan születik és létezik az irodalmi szöveg. A tételmondatokra le nem vezethető, önmagáért teremtődő és létező irodalom.

2020 decemberében Farkas Ervin elkezdte „megfesteni” Tóth Olivér Eszméletlenül című József Attila-palimpszesztjének képeit, képi világát. Hogy miért? Miért épp ez a költemény ihlette meg? Nehéz lenne megmondani. Mi lehet közös a költő szöveg- és a festő képi világban? A poétikus és a vizuális univerzumban?  

Az életrajzot – már nem is tudom, talán, fél évtizeddel vagy még több évvel ezelőtt – én írtam. A férjem és a gyermekem apja volt. Újságfotós, aki élete során művészfotózással és filmezéssel is foglalkozott.  

Farkas Istvánt (1962) több évtizede ismerem. Trifun Dimićről (1956–2001) tőle halottam először. Utóbbi a vajdasági roma abc és íráskultúra megteremtője. Kutatta, tanulmányozta kultúrhagyományaikat, írásba foglalta, megjelentette. Az itteni roma kultúra atyja, Kazinczyja. Szerb és cigány nyelven írt, fordított. 

Tóth Szilárd: Dekadens

Hány napja is –  gondolkodom a mottó, vallomás részről (bár tudom hogy fakultatív), hogy hogy kéne úgy leírnom, hogy kihagyom az [írás] igét, illetve azokat a részeket, ahol arról kéne írni, hogy hogy írok. Vagy mit. Vagy mit nem. Mindig elfog-(ott) egy unkomfortábilis érzés. Nem írok, vérszegény mész-képpel, megfelelő templátumba rakom a szavakat. Ennyi. Ez viszont semmi érdemleges. Részemről. Nem is akarom tovább boncolgatni. (Tóth Szilárd)

Pec Gábor: A frankfurti múzeum

S nekünk, olvasóknak sem kell magyarázni, hogyan érezhetjük mi magunkat otthonosan ebben a gazdagságban, hogyan olvassuk újra három vers, Ady Endre költeménye, Tóth Olivér palimpszesztje és Mirko Gottesmann fordítása révén egy század közép-kelet-európai irodalmát, kultúráját és tragikumát.

Virág Lajos (Győri Fotóklub Egyesület) Havas csúcs

Az irodalom tényleg szabad világ, bonyolult szövevény. Értékes mivoltában sokféleséget jelent: a megszólalásmódok gazdaságát, a mintától, a műfajtól és a közmegegyezéstől egyénileg eltérő horizontot. A remekmű úgy lesz azzá, hogy nemcsak tökéletes formában ad vissza egy poétikai eszményt, de el is távolodik a sortól, a mintától.