Videó

Szénégető Richárd videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Horizont – Tóth Szilárd: Kedvtelésből tartott háziállat

 

 

 

Pillanat. Fogd meg a kezem. Izgulsz? Egy kicsit talán. Nincs miért, hallottad mit mondott a bajszos múltkor? hogy ez rutinos. Könnyen beszélsz, nem a te pinád van itt terítéken. Nagyon hülye vagy. Kicsit fáj még. Jól van, megfogod a kezem? Meg hát.

            Öt ujj, meg a hideg vérkeringések. A kórházban közben kellemes volt a levegő. Nem vártak sokan, meg nem volt olyan iszonytató szag, mint pár nappal ez előtt, amikor utoljára itt jártak. Kieresztett egy gázpalack, és egész rendelés alatt borzalmas szag terjengett. Még eggyel föntebb is. Az emeleten. Szinte már látni lehetett a szürke imbolygó homályt, az oflaktórikus foltokat a levegőben. Valaki állítólag el is ájult a szagtól. Azt mondták rá, hogy szimuláns, hehegő beteg, ezek bármit képesek megtenni, hogy foglalkozzanak velük. A Münchhausenes beteg is beteg Isten kertjében – emelte fel az Úr az ujját. Talán.

            Nem kérsz valamit? Kérek, egy másik méhet. Akkor hozok egy kólát. Most ne menj el, mert mindjárt behívnak. De nekem is be kell jönnöm? Nem akarsz? De vizsgálat közben csak nem leszek ott? Akkor hozhatsz egy jeges teát, de várj, míg be nem hív a bajszos.

            A folyosó végén zörrent egy zár. Nem éppen egy zárzörrenős hely volt, mert itt azt várnánk el, hogy minden tessen nyitva lenni, hogy bármikor beeshessen bárki. Olyan hely viszont bizonyosan volt ez a négyzetméterháló, ahol az ember pici zajokban is érzékelt valami fontoskodót és monumentálisat. Ahogyan azt a barackszínű falak is visszadobták. Nem voltak azok a szocreál csempés mozaikterek. Igen faszínű, barátságos légkör. Az egymásba hegesztett várószékék is meleg színűek. Meleg színek között könnyebb a gyógyulás. Most üres és kongó volt a váró. Jól lehetett hallani a suttogásokat is. A folyosó sötétebbik végen, mert ott volt egy forduló, és nem fért el ablak, egy nővér, talán medika szaladt egy ajtónak neki. Megtorpant, aztán feleszmélt. Szameg. Ezt mondta, mormogta, majd elindult a várórész felé. Elismerte az ajtó kilincshossznyi győzelmét. A nagy robaja szisztematikusan lelassult. Mint amikor az ember gyerekfejjel fejre állítja a biciklit, biciklust, erősen bepörgeti a kerekét, és várja, nézi, mint a liturgiát, ahogy lelassul. Megáll. A hosszú harisnyába kötött lábai alatt komótosan kopogott a klumpa papucs.

            Egy pillanat és jöhetnek. De én nem megyek. Mondta Boldizsár. Erre nevetett a medika, sok foga volt, mint egy vékony porceláncsík, és bement a bajszos doktor ajtaján. Ránézésre Szent Péter sminkszobája a mennyek Országában. Boldizsár talán zavarában mondta, hogy ő nem menne. Igazság volt, hiszen nem áll módjában, meg így lett megbeszélve.

Mi lesz a kutyával? lesz kutyánk? Nem, Boldizsár, már mondtam, nem akarok kutyát.

            Boldizsárnak eszébe jutott, amikor strandon voltak, amikor pár centivel kisebb volt a komorjuk. Egy és féllel talán. Nem emlékezett, hogy mit mondott múltkor a bajszos. A számokra vonatkozóan.

Niki megígérte az egyik barátnőjének, Flórának, még valamikor, hogy egyszer elmennek valahova négyesben. Flórának egy igen kellemetlen alak volt a barátja, Milos. Magas, izmos, de úgy rendesen, oldalvást hülyére nyírt frizurával. Mindenkit előszeretettel kezelt úgy, mint egy zsák krumplit, bár senkivel nem őrzött együtt libát, s közben fitogtatta férfiúi dominanciáját: barack a fejre, hátba verés, hát inkább hátba baszás és ízléstelen vicceskedés. De az Úr sem ád két kézzel! Milos nem volt alkalmas például arra, hogy az ember Wittgensteinről beszéljen vele. Az izmain kívül nem sok más részhalmazt tudott értelmezni. Flórának sem volt sokkal több esze, de a magához való esze ott kóválygott valahol. Sok mindent elárul kettejük, Milos és Flóra relációjáról, hogy egy edzőteremben találkoztak. Talán Milos volt Flóra edzője, segítője. Igen ízléstelen találkahely. És büdös.

Flóra közönyösen állt a világhoz, nem érdekelte magán kívül túl sok dolog. Véleményei voltak, de csak végtelenül felületes közhelyek. Boldizsár nem értette, hogy az ilyen embereket a természetes, a naturális szelekció miért nem söpri le a gyártósorról. Talán, mert ezeknek áll a világ. Boldogok a szelídek, meg a lelki szegények, a focisták, a testépítők. Nikinek kellemes társaság voltak, nem az eszükért tartotta őket, volt bennünk valami borsos. Ahogyan Boldizsárban is, a maga módján.

Boldizsár persze ki nem állhatta őket. A strandon sem igazán volt hajlandó túlságosan vegyülni köztük. Az elterített, göcsörtös kék kis törülközőjén olvasott. Frye: A kritika anatómiája. Néha nézte, ahogy úsznak a többiek. Figyelte, hogy a kora délutáni napfény milyen küzdelmet intéz a klóros medencevíz hömpölygéséhez. Ahogy fejek bukkannak elő a türkizes ég tükrét áttörve, s ahogy élénk foltokat fest a fürdőruhadivat a medencés tájra. Vízcseppek a betonon, szépen világító pocsolyák mindenhol. Vérzik a harctér. Itt-ott kellemes tomporok. Gótikus ívek.

 Gyere már be Boldi, ne legyél csicska! Ki nem állhatta, hogy Boldinak hívja bárki fia, borja. Nem hogy még egy ilyen homályos alak, mint Milos. A csicska szót pedig nem igazán tudta értelmezni. Bizonyosan pejoratív. Még van egy fejezetem, de mindjárt. Intézte Milosékhoz, még legalább három alkalommal. Magával ragadó tanulmányok.

Aztán lángos.

A lángosozó előtti asztalon finoman kellett kerülgetni az előzők ételmaradékait, hogy ne másszon bele senki kétes mivoltú foltokba. Rusztikus volt, de kellemes, egy sábesz vacsora a tűző napfény árnyékában, pár lakkozott pad felett majszolva. Flóra hevesen mesélte, hogy hogyan fognak kiköltözni jövőre Ausztriába. Boldizsár először Ausztráliát értett, és már el is képzelte Milost, ahogyan a kengurukkal szkanderezik délutánonként. És miből fogtok élni? Kérdezte Niki. Hát Milos nyitna egy edzőtermet, nagyon ért hozzá, én meg majd ott segítek neki ezt-azt. Recepciós mindig kell, meg ilyenek. Flórának csillogott a kék szeme, de mi volt mögötte?

Egy másik pillanatban, két harapás között Milos arcáról Flóra, a Boldogasszony, gondossággal törölgette le a zsírtól viseltes szalvétával a tejfölkarikákat és cseppeket.

Niki ezt nem tudta volna megtenni Boldizsárral. Nem volt egy könnyen engedékeny alak. Boldizsár, szívem, a hajad! Mondta Niki, és hagyta, hogy Boldizsár egyedül takarítsa le a loncsos fejéről a tejfölmaszatot. Boldog pillanat volt, áthúzta az emberi őszinte törődés zsinege.

Niki sem maradt ki a kelet-európai gödör brutális mennyiségű tejföladagjának viszontagságaiból. Jobb mellén, egy óvatlan pillanatban került egy fehér flekk a lángosról, melyet próbált minél gyorsabban eltüntetni. Boldizsár felismert ebben a pillanatban valami erotikusat, valami sokkal erőteljesebbet, mint amilyen gyenge a helyzet volt. Ahogyan a szalvéta beitta a tejfölfoltot, és ahogyan Niki a kellemetlen szituációnak volt kiszolgáltatva. Valahogy közelebb akarta szorítani magához. Biztonságot nyújtani neki teljes lényével.

Nem Boldizsár volt az egyetlen, aki ebben a pillanatban másra sem tudott gondolni, mint Niki ingatag testére, és arra, hogy miképpen gyöngyözik a mellén a tejföl, és hogyan tünteti el azt. Milos tekintete, ha csak pár pillanatig is, végig mérte a lányt. Ettől megijedt Boldizsár. Egy ingó, törékeny lécen találta magát, két tányérral a kezében, amit nem kéne elejtenie. Mert az nem lenne a helyes. Ettől még jobban akarta a lányt felrántani magával, és elszaladni valahova. Valahova biztonságba.

Amikor visszafelé indultak a bódétól, Boldizsár úgy rendezte, hogy Milos és Flóra mögé kerüljenek Nikivel, lemaradva. Boldizsár mit csinálsz? sosem szoktad nyilvános helyen megfogni a kezem. A lány mosolygott, nagyon kellemesen érte a meglepetés. Lehet, szokást kéne belőle csinálni… akarok egy kutyát. Egy micsodát? Egy kedvtelésből tartott ugató háziállatot. Kutya. Tudom mi a kutya, de ez most honnan jött neked? Nem tudom… de akarok egy kutyát. Hol tartanád? Az ágyon alázhatná. Na még mit nem. Ti mit sumákoltok ott hátul? Fordult meg Milos, és Boldizsár mellé került, és átfogta a vállát. Hagyjuk a csajokat fecsegni! Láttad tegnap a meccset?

Akkor lesz kutyánk? Boldizsár, így is rengeteg minden változik, nem akarok egy kutyával is bíbelődni! Együtt bíbelődnénk vele, ahogy ezzel is. Niki itt egy pillanatra  lefojtotta magában a levegőt. Érzete, hogy ágyék tájt egyre erősebben görcsöl, hogy ott, az a valami, ökölbe szorítja a kezét. Aztán elengedi.

Nyílt a fehér ajtó és a medika közvetlen módon, kedvesen intett Nikinek, hogy most már szabad a terep. A medika mögül a bajszos kukucskált, a szemüvege fölött nézett kifelé, és nagyot integetett Boldizsárnak. Niki felállt, és vele Boldizsár is.

Legyen egy kutyánk. Mondta Niki. Akkor én lemegyek egy teáért, és itt megvárlak. Szeretlek, Boldizsár. Mondta Niki.

 

Szerkesztői jegyzet

 Tóth Szilárd (2002, Szabadka). A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákja. Költő, prózaíró és festőművész.

Amikor arra kértem, hogy küldjön egy mottófélét, vallomás, szösszenetet önmagáról, ezt kaptam:

 „Hány napja is –  gondolkodom a mottó, vallomás részről (bár tudom hogy fakultatív), hogy hogy kéne úgy leírnom, hogy kihagyom az [írás] igét, illetve azokat a részeket, ahol arról kéne írni, hogy hogy írok. Vagy mit. Vagy mit nem. Mindig elfog-(ott) egy unkomfortábilis érzés. Nem írok, vérszegény mész-képpel, megfelelő templátumba rakom a szavakat. Ennyi. Ez viszont semmi érdemleges. Részemről. Nem is akarom tovább boncolgatni.

Maradok az egyszerű, velős, formális adatoknál.”

 Igaz.

 

B. E.

  
  
 

Bence Erika (Bezdán, 1967)

egyetemi rendes tanár, kritikus. A Horizont rovat vezetője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.