VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
PublicisztikákPéter remek regényeket írt. Csak úgy dőltek, áradtak, özönlöttek belőle a szavak. A kiadói falták őket. Ő is falta a kiadókat. Mert hogy kiállhatatlan természete volt. Folyton csapongott. Nem volt képes egy mondatot egybefüggően végigmondani ugyanannak az embernek. Szétszórt volt, vibrált, minden elvonta a figyelmét. A legkisebb rezdülés a függönyön, a villamos idő előtti fékezése az ablakon túl, a radiátor ropogása. A környezetéből érkező (jóllehet nem is neki küldött) ezernyi emberi impulzus hatásáról nem is beszélve. Megbízóit ezért gyakorta kénytelen volt cserélni. Bármennyire is zabálták, amit írt, és keresték agyon magukat vele, lelki egészségüket (mint rájöttek, ki idejében, ki későn) mégsem akarták tönkretenni általa. A közvetlen túlélési ösztönük, a testi-lelki egészségük megőrzésének igénye végül felülkerekedett az anyagi meggazdagodásra irányuló törekvéseiken. Addig váltotta őket, amíg még volt hova, kihez továbbállni. Ellentmondásos hírneve bár megelőzte, az új, magukat még meg nem égetett kiadóigazgatók először a profitlehetőséget látták benne, és csak később jöttek rá elkerülhetetlenül: bizony nem bírják ők sem. Az egyén helyzete és lehetőségei, az adott történelmi és társadalmi szorításban
Kaiser László: A fekete emberek című könyvéről Kaiser László író - költő új novelláskötettel lepte meg a közönséget. A fekete emberek címmel gyűjtötte egybe közelmúltban született írásait, mely a 85. Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Történetei élet- szelvények. Kordokumentumok, líra helyzetjelentések a XX. század második feléről. Melyhez egy Juhász Gyula idézetet választott mottóul: „ A szálló évekkel / Sok minden megy el, / De a szív, a koldus / Tovább énekel. Ami emlék, szebb is / Mint az, ami él, / Romok itt ragyognak / Hűs hold fényinél.” A Tiszapart költőjének Emlék című versében szerepelnek ezek a sorok, amit a szerző Kaiser László korántsem "csak" az emlékek, az élmények, miatt választott, hanem, mert ezek között a leírt kalandok között konkrétan a városhoz fűzödő emlékek is szerepelnek. Az író ugyanis Szegeden végezte a magyar-történelem szakot. Amikor Tamástól meghallottam a hírt, hogy ő az idei Petri-díjas, az első gondolatom az volt, hogy mégiscsak létezik valamiféle rend a világban. Ha ritkán is, de lehet úgy, hogy valaki az irodalmi központoktól nagyon távol, úgy 250-300 kilométernyire, egyszerűen csak teszi a dolgát: verseket és novellákat ír, aztán szerterepíti őket a nagyvilágba, és vár. Szerkesztői válaszra, a következő havi Holmira (bár arra sajnos többet már hiába), Jelenkorra, Mozgó Világra. Telnek az évek, ő meg csak ír és ír, közben azért elvégzi a filozófia szakot, nyelveket tanul, és soha nem panaszkodik a mozgáslehetőségeit leszűkítő, makacs betegségre, inkább beleírja azt is versbe, novellába. Naponta posztol valamit a facebookra a Centrál Kávéházról, mert hiába, hogy fizikai valójában Zalaegerszegen vagy éppen Lentiben telnek a napjai, képzeletben ott issza a méregerős feketét, abban a sarokban, ahová a könyvheti Szép versek-dedikálás után mégiscsak sikerült eljutnia. Az én gyermekkori karácsonyaim, pont olyan sziruposak, és kedvesek voltak, mint ahogyan azt levetítik a tévében. Apukám két óra szerencsétlenkedés után, a talppal együtt felállította a fát, majd a bátyám, anyukám és én, kapásból bírálni kezdtük, hogy görbe, hiányos, túl kicsi, túl nagy, túl kövér, túl sovány, de megállapítottuk, hogy jó az illata. Ezután anya visszament a konyhába a sütemények és vacsorafőzés fogságába, mi pedig a nekiláttunk a díszítésnek.
92 oldal Kíméletlen irodalom Balogh Attila kötete, 13 lírai esszé a kiszolgáltatottságról. A Magyar Cigánytelep Köztársaság megrázó leírása nem(csak) extrém utazás olyan életvilágokba, melyet legtöbben nem ismerünk, hanem a magyarság és kereszténység vakfoltjainak számbavétele (Adyhoz hasonló indulattal pöröl mindkettővel), lírai szociográfia, érzelmes múltkeresés és mágikus horror egyszerre. Balogh Attila (Szikszó, 1956. február 3.) alternatív József Attila díjas költő, író. Nem pusztán nagy tehetség, de kevés verse ellenére vitathatatlanul a mai magyar költészet egyik jelentős, meghatározó alakja. A magyar nyelvű költészet e kiváló alkotója egyben a roma identitás megteremtéséért, átéléséért folytatott küzdelem egyik legautentikusabb alkotója is. Ha a származást nem azonosítjuk a születéssel, ha az identitást a választás és a választhatóság közötti kettősség által meghatározottként ismerjük fel, akkor megértjük Balogh költészetét, senkihez sem hasonlítható humorát. (György Péter) A Fekete földtől a Kurta életig Könyvbemutató helyett kérdeztük Bene Zoltánt
Újszászi Ilona: Mióta foglalkozik szépirodalommal?
Bene Zoltán: Viszonylag régóta. Már a középiskolában is próbálkoztam. A Tömörkényben, ahová jártam, több-kevesebb sikerrel szerepeltem pályázatokon, ami annyit jelent, hogy az évről évre kiírt Tömörkény pályázaton mindig nyertem valami díjat – ez azonban nem engem dicsér, inkább arról árulkodik, hogy nem volt valami erős akkoriban a mezőny. Mindenesetre érettségi után sokáig nem írtam semmit, aztán egyszer csak elővettem egy régi ötletet, s ebből lett a Fekete föld, azaz az egyiptomi Amenemhát története a Krisztus előtti VI. századból, ahogyan azt ő maga előadja című regény. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően a történet − könyv alakjában − meg is jelent 2001 könyvhetére. Ezt követően küldözgettem novellákat folyóiratoknak, s hamarosan azok is kezdtek megjelenni. Azóta közel 50 irodalmi lapban jelentem meg, többségükben nem egyszer, nem is kétszer, de rendszeresen. Igazából ez utóbbi, azaz a folyóiratok fontosabbak voltak számomra, mint a kötet, bár a Fekete föld-et szerettem írni és többé-kevésbé szeretem így is, ahogy megíródott; az irodalomban való legitimitást viszont sokkal inkább az jelenti, ha az igazi, értékes folyóiratok befogadják az embert. Ifjonti életmű? Kapcsolódó tanulmány Kántás Balázs négy irodalomtudományi szakkönyvéhez
Át lehet-e a törni a nyelv/rácson? (Nyelv/Rács/Törés – Közelítések Paul Celan költészetéhez) A korához képest kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal irodalomtörténész, Kántás Balázs Paul Celan munkásságáról írott tanulmánykötete[1] azért is figyelemre méltó darabja a magyarországi Celan-recepciónak, mert ez idáig ez a könyv a legterjedelmesebb összefüggő kommentár magyar nyelven a 20. század prominens költőjének életművéről. Számos felróható hibája és/vagy vitatható állítása és módszertani aspektusa ellenére olyan irodalomtudományi szakmunka, mely a szintézis igényével lép fel, azaz a benne foglalt tanulmányok a lehető legtöbb nézőpontból igyekeznek megvizsgálni, körüljárni a celani életművet. Nikkel Browning és csontfűrész Tolnai Ottó: Balkáni babér Jelenkor, 240 oldal, 2200 forint Tolnai Ottó beszédmódja annak a markáns világtapasztalatnak a nyelve, amely hajszálpontosan artikulált közlésként érkezik az olvasóhoz, mint az emberi intuíció jól kivehető kézírása. Nem pusztán elvont, közeg nélküli tartalom ez, hanem egyfajta jelenlét, a betűkbe és mondatokba belelehelt szellem megjelenése, kisugárzása. Nem animista, de nem is ortodox materialista. Inkább tárgyilagos szürrealista, poszt-futurista. Bombasztikusan érzéki és áthevült ténymegállapításai lehetővé teszik a befogadó számára, hogy új álláspontra tegyen szert az irodalmi nyelvezetet illetően s hogy átértelmezze a költészet hatásmechanizmusáról vallott nézeteit. Tolnait tanulmányozva permanensen azt érezni, hogy ami eddig korlátozott volt a kifejezés terén, az most szabad. A beszéd határai eltörlődnek és nyílik egy új dimenzió a recepció számára is, a képi és a hangzásbeli effektusok találkozási pontjában. Tolnai megdolgoztatja a fogalmakat. Nála a nyelv megújított használatban működik. Colleen Flanigan természetbarát aktivista és kortárs művész. Többek között a TED konferenciasorozat keretében is tartott előadást készülő élő tengermélyi szobrairól, melyek a Biorock technológiával előállított, szabadon formálható korallzátonyokból állnak. André Ferenc - Csider István(Szerk.) - Mavrák Kata Hugee - Pion István(Szerk.) - Süveg Márk Saiid Nyolc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a slam poetry igazán belakja új otthonát. 2006 óta jöttek-mentek a slammerek, de leginkább jöttek, jöttek és jöttek, közben pedig a közösség bizonyította, hogy valóban értéket teremt, őszinte és megzabolázhatatlan. Mi most mégis megpróbáljuk feltenni a szereplőkre a zablát, keretek közé szorítani őket, hogy életük és munkájuk egy kicsit új szemszögből kerüljön a közönség elé. Van, aki már ismeri őket, és van, aki még csak ismerkedik az új szomszédokkal. Nekünk ők lakótársaink, és szívesen vezetünk körbe közös terünkben a hívatlan látogatótól a beköltözni vágyóig mindenkit. Mert már nem múlhat el év teltházas országos verseny nélkül, hónap klubest nélkül, és hét slam poetry nélkül. „Csak az olvassa versemet, / ki ismer engem és szeret, / mivel a semmiben hajóz / s hogy mi lesz, / tudja, mint a jós” – írta József Attila a Csak az olvassa… kezdetű töredékében. Zalán Tibor jórészt szintén töredékekből építkező, az utóbbi öt év verseit összegyűjtő legújabb kötetét azoknak ajánljuk, akik őt már eddig is olvasták és képesek voltak érzelmileg is elfogadni azt az első olvasásra sokkolónak ható, a pusztulást tárgyul tévő versvilágot, amely Zalán utóbbi két kötetére, ciklusára volt jellemző (Dünnyögés félhangokra, Fáradt kadenciák). A „homokos”, „vizes síkra” ért és még mindig ott időző, megváltásról rég lemondó, önmagát túlélő alany szólal meg újból, „kikönyökölve léte ablakán”. Hangja az előző köteteknél is lehangolóbb, a „csalás nélkül” szétnéző tekintet még könyörtelenebbnek tűnik. Jó példa erre a kötet József Attila Töredékeit és Arany János Őszikéit egyaránt felidéző Kései zsengék című utolsó ciklusának egy verse: „Ősz van A lombok még az ágakon / kinek panaszoljam el a bánatom / Ki érti meg, hogy minden mondhatatlan / A semmi ágáról is leszakadtam (Ősz van A lombok még az ágakon).
…tegnap még sírtam is. Pedig nem szoktam. Mert én kemény csaj vagyok. Ezt várják tőlem. De titokban, az autómban zokogtam. Sikerült olyan sokat sírnom, hogy még ma is álmos vagyok tőle. Most is enervált mindenem. Szemem leragad, és az agyam egy új, egy másfajta álomba akar ringatni. Persze majd ez is elmúlik, ahogy minden. Csak most hidegebb van, mint tegnap, ma nem úgy állt a függöny az ablakon, mint máskor... a kávésbögrém is elmosatlan maradt a konyhapulton reggel. A jelen rövid esszé arra tesz lényegre törő kísérletet, hogy Paul Celan egyik ismert versét a medialitás elméleti szempontrendszere felől (újra)olvassa, főként az elektronikus és optikai médiumok lehetséges reprezentációra koncentrálva a vers szövegvilágán belül. A médium és a medialitás lehető legtágabb definícióját igyekezzük használni, következésképpen mintegy McLuhan[1] nyomán médiumnak tekinthetünk mindent, ami információ közvetítésére és / vagy tárolására alkalmas, beleértve a nyelvet, a művészet megnyilvánulási formáit, illetve jelen esetben természetesen a technikai médiumokat. Emellett vizsgálódásom abból a hermeneutikai alaptézisből indulok ki, mely szerint befogadás és megértés nem lehetséges médiumok, tehát közvetítés és közvetítettség nélkül.[2] A gondolkodás, mint módszer Rugási Gyula 60. születésnapjára Heidegger bácsi mondta az ötvenes években, hogy a tudomány, hölgyeim és uraim, képtelen a gondolkodásra. De a poszt-, és szürmodernitás már ennél is továbbment. Nemcsak a tudomány nem gondolkodik, hanem a költészet sem. A politika meg egyenesen a gondolkodás antiteste. A filozófia is csak mímeli, utánozza a valódi gondolkodást. Főleg a kontinentális. És extrapolálhatunk ebből nyugodtan. Megdöbbentő, hogy még a kedves, jó 
|
Lector Kiadó, 2014
A tengeri csikó éneke