VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
PublicisztikákA 2015-ös Tokaji Írótábor egyszerre megszokottan unalmas és újszerűen izgalmas. Megszokott, mert a háttérben lezajlott szervezeti és személyi változások ellenére a programfüzet nagyon hasonló az előzőkhöz. Aki velünk tartott itt az utóbbi pár évben, akár fejből el tudná mondani, hogy melyik program mikor kezdődik, és hol lesz megtartva. Igaz, az új titkárnak éppen eléggé megerőltető feladat lehetett a szokott forma hozása is. A délelőtt nyugodtan telt, sétálgattunk a Tiszaparton, találtunk egy mólót, ahol kicsit be tudtunk menni a Tiszába. Aztán jött az ebéd, majd indulnunk kellett a tábornyitóra. Nagyon hangulatos volt az út a kollégiumtól a Rákóczi Pincéig, kisvasúttal mentünk odáig, ahol Kunkovács László folytatta anekdotáit, elmesélte, hogy Tiszaladányban évekkel ezelőtt képzőművészeti alkotótábort tartott, és a mellette ülő hölggyel átbeszélték Tiszaladány társadalmi nagyságainak magánéletét. A magába zárt vers Esszéisztikus bekezdések Paul Celan költészetének kardinális vonásairól
Kevés olyan lírikus volt a XX. század folyamán, akinek életművéről annyi elemzés született, mint a Paul Antschel néven született bukovinai német-zsidó költő, Paul Celan (1920-1970) munkáiról. Habár a szerzőt az irodalomtörténet elsősorban a holokauszt legjelentősebb szerzőjeként tartja számon, a legtöbb elemzés álláspontja szerint sem szabad művészetét, főként kései verseit erre az egyetlen aspektusra redukálni – a celani költészet sokkal mélyebbről, sokkal elvontabb lírai-lelki mélységekből fakad, mely talán egyetemes és kontextuson kívüli értelmet adhat a költői életműnek. Mint ahogyan azt Bacsó Béla is állítja A szó árnyéka című, Celan költészetéről írott kismonográfiában, Celan művei nem szoríthatóak be valamilyen skatulyába, irodalomtörténeti/-elméleti kategóriába – a verseknek saját, mintegy önmagába zárt világa, magja van, amihez az olvasó talán egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen férhet hozzá. Három órakor találkoztunk a Keleti Pályaudvarnál, de a vonatunk akkor még sehol sem volt. Nehezen viseltük a nagy meleget, amikor végre megjelent a kijelzőn, a Tulipán IC az ötös vágányról indul. Rohatunk az ötös vágányhoz. Standovár Ágota, a Holdkatlan felelős szerkesztője már a vonaton ült, mire Payer Imre, Miszlai Gyula és én felszálltunk a 21-es kocsiba. Rajtunk kívül ott volt még Polgár Julianna, Pászty Júlia, Nagykovács János. Ítéleteid: nagy mélységek
Hász Róbert: Ígéretföld Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2015. 163 oldal, 2990 forint A recenzió címe idézet a 36. zsoltárból. A hetedik versszak így szól: „Igazságod, mint Isten hegyei, ítéleteid, mint a nagy mélységek. Az embert és a barmot te tartod meg, Uram.” A citátum nem kevesebbet állít, mint hogy az események mögött mindig ott van egy nagyobb léptékű akarat, sokkal hatalmasabb erő, mint az egyes emberé. Még ha ezt nem is látja be a dolgok elszenvedője, akkor is. A sorsa be van ágyazódva, egybe van fonódva bizonyos történelmi folyamatokkal, amelyekből saját erejéből nem tud kiszállni. S ezért szerencsésebb az egymással rivalizáló világvége elméletek számbavételekor elismerni, hogy a végén úgyis csak egy derülhet ki s lepleződhet le igazként. A többi érvényét veszti. POSZTMODERN UTAZÁS (SEHOVÁ) AZ ÍRÓI KÉPZELET FEDÉLZETÉN
KAPCSOLÓDÓ TANULMÁNY ZSÁVOLYA ZOLTÁN HOLLANDI BOLYGÓ CÍMŰ HANGREGÉNYÉHEZ
Zsávolya Zoltán első, műfajteremtő(nek szánt) (hang)regénye[1] a kortárs magyar prózairodalom érdekes darabja, ugyanakkor azt már az elején le kell szögeznünk, hogy nem könnyen befogadható és / vagy besorolható olvasmány, miként azt a megjelenés utáni friss recepció számos darabja is általánosságban egyetértően megállapította. A regény alapvető koncepciója szerint a főszereplőt, a Killer Laci becenévre / gúnynévre hallgató fiatalembert kamaszkori szerelme, a részben az ő hibájából tragikus-groteszk módon meghalt P. Wanda (egy buli alkalmával ittasan a saját hányásába fulladt) emléke kísérti és hajszolja végül az őrületbe és egy szürrealisztikus, allegorikus-képzeletbeli utazásba, melynek persze egészen konkrét, meghatározott úti célja nincs. A mű eredetileg egyszerű életrajzi rekonstrukciónak indul, hiszen a helyszín, az időpont és a szereplők kiléte teljesen tisztázottnak tűnik. Az álom teste
Heller Ágnes: Az álom filozófiája Múlt és Jövő, 380 oldal, 3300 forint
Az álom magánterület, mégis közügy. Szeretünk eszmét cserélni róla, akár a fociról vagy a közoktatásról. Mindenkit érint a téma, éppen ezért kell figyelmezni kiváltképp felkent szakértőire, akik helyettünk is beleélik magukat a dologba és igyekszenek megfejteni, amiről nekünk, mezei álmodozóknak fogalmunk sincs. Freud óta pláne aktuális elvárás az olvasottság ezen a területen, nemcsak értelmiségi körökben, Jung óta még inkább. A pszichológia azonban nem tudta végérvényesen lenyúlni az álomról szóló diskurzust, még időben érkezett a filozófia, hogy részt kérjen belőle. Hollywood (t)akarása
– (h)arc poetica – – (avagy) képzelt/„képzett” levél Natalie Portmannek –
A klónok támadása olyan film 2002-ből, jut eszébe, amelyikben Natalie Portman is játszik. Vagyis Dominique Swan, más megjelöléssel (az eredeti családival talán), amely kettősség már önmagában egyfajta mutálódást sejtet (ha nem is mindjárt mutáció létrejöttét); verbális területen, a nyelvi kifejezés világában, a névtani jelenségek szintjén. De említhetne más mozikat is tőle, azaz a közreműködésével: Baljós árnyak (1999), Támad a Mars (1996) vagy éppenséggel A sithek bosszúja (2004). Nem „említ”. Hiszen már említett is!… Könnyű beleszaladnia a Beverly Hills-i színművész asszonyka önkéntelen csapdájába, aki c/o ICM-es elérhetőségével igencsak közel van a tűzhöz, az emberiség ezredfordulós antropológiai önértésének legfőbb mozgóképi-feldolgozási műhelyéhez ott, a Wilshire Boulevard-on. Ha levelet akarna írni neki, oda kellene azt címeznie… Nem akar levelet írni (neki). Vagy mégis? Nem, egyelőre biztosan nem. Egyelőre az izgatja, kik vagy mik is azok a „sith”-ek? S hogy: mi az ember? Mi az emberforma, a human(oid) létező, legalább külsőleg micsoda – amúgy „fenomenológiailag”? Contrasted with animals, God and machines. Éltető kovász
Heller Ágnes: Olvasónapló 1.
Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 270 oldal
Kis zsebkönyv formában jelent meg Heller Ágnes Olvasónaplója. Mindenki találhat benne kedvére valót. A gyorsfogyasztó, aki a közérthető gondolkodókat szereti vagy a lektűröket, ugyanúgy megleli benne a csemegét, mint a magas irodalmat, a legelvontabb bölcselkedéseket felfedezni vágyó finom lélek. (Ebben a piros könyvecskében a 2012-2013 között olvasott könyveket eleveníti fel a szerző, amelyeket otthon, a repülőgépen, utazás közben vagy épp Amerikában olvasott el.) Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyen innen, az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurta farkú kismalacka túr, volt egyszer egy paraszt. Vagyis nem, miket beszélek, nem is paraszt, parasztasszony volt az inkább. Vagy… egyszer ez, egyszer az: hableányokkal cicázó vízi tündér, szigorú, öreg banya, hétfejű sárkány, Fehér ló fia, Nádszál kisasszony, csillagszemű juhász, hol ilyen volt az alakja, hol olyan, de legtöbbször csak ülni szeretett és hintázni egy ágon, a semmi ágán, egy szép hosszú ágon. (nevetés) Szóval ez a paraszt Mama, maradjunk ennél a változatnál, ezúttal egy csillagbottal a kezében született, a Senkiföldjén, s mert sehova nem tartozott, csillagbotját ütött-kopott bőrtokba rejtve, ide-oda vándorolt és mindenütt egész jól érezte magát. Ha hagyták. De legtöbbször nem hagyták, ezért, bárhogy is utálta a verekedést, elő-elő kellett kapnia azt az igazság és a szeretet csillagaival kivert vándorbotot, hogy jól megtáncoltassa a méregkeverők hátán. (Ezt a hatékony módszert még a nagyanyjától leste el, aki jóillatú sodrófával hadonászott, ha úgy látta, hogy hiába a sok finom, válogatott, ínyenc falat, hiába a frissen sült cipó, hiába a szívet-lelket melengető, kemencében kikelt kenyérmadár, esik szét a család, nem fogadnak szót a gyerekek.) Hévízen fel vannak készülve arra, hogy véleményük legyen
Cserna-Szabó András, Szálinger Balázs (szerk.): Hévíz Irodalmi Antológia 2012-2014.
Márciusban jelent meg a Hévíz Irodalmi Antológia a Magvető gondozásában. A kötet tartalmát a Hévíz Művészeti Folyóirat három évfolyamából (2012-2014) válogatták a szerkesztők: Cserna-Szabó András és Szálinger Balázs. Nem mindenben követték a folyóiratban megszokottakat. Opponensi vélemény Kántás Balázs doktori értekezéséhez
(„Vannak még dalok túl az emberen” – Paul Celan költészete és líraesztétikája)
Kántás Balázs munkája magas szakmai színvonalat képviselő irodalomtudományi értekezés, amely messzemenőkig megfelel a doktori disszertációval szemben támasztható elvárásoknak, követelményeknek, sőt, több ponton meg is haladja azokat. Opponensi véleményem így inkább a hozzászólás kategóriájában kíván mozogni, a benne foglaltak esetlegesen megfigyelhető kritikai éle a szakmai beszélgetés keretein belül értendő. A gondolkodás ír Rugási Gyula: Léten túli etika,
Gond-Cura Alapítvány, Budapest, Gutenberg tér könyvek, 2015.324 oldal, 2700 forint A kötet az impozáns, tipográfiailag rendkívül exkluzív Gutenberg Tér sorozat darabja. A barna kötetborító alján a megszokott Brueghel rajz, az egymásnak háttal, törökülésben olvasgató manócskák, egy-egy méretes kötettel a kezeikben. Ebben a sorozatban jelent meg sok nevezetes, elhíresült mű. (Bradley: Shakespeare tragikus jellemei, Kunszt György: Nihil és ámen, Hannah Arendt: A sivatag és az oázisok, Vajda Mihály: Mesék Napnyugatról, Jacques Derrida: Az idő adománya, Walter Benjamin: A műkritika fogalma a német romantikában). A kritikus, aki nem kritikus, mégis határozottan kritizál
Megkésett bekezdések Zsávolya Zoltán A fanyalgás művészete című kritikagyűjteményéről
Zsávolya Zoltán karcsú kritikakötete, mely a végén egy meglehetősen terjedelmes programadó esszét is tartalmaz, érdekes, fajsúlyos olvasmány – sokkal relevánsabb irodalmárszakmai teljesítmény, miként azt terjedelme sugallná a mindenkori olvasó számára. Az író, irodalomtörténész, egyetemi oktató által eredetileg nem titkoltan afféle felsőoktatási tankönyvként, pontosabban egy bizonyos kritikaírói szeminárium ihletadó műhelyanyagéként közreadott könyv önnön eredeti, meglehetősen alkalminak és korlátozottnak szánt keretein túllépve afféle kritikusi, kritikaírói programként és proklamációként szólal meg és olvastatja magát, rávilágítva a kortárs magyar irodalomkritikai és irodalomtudomány diskurzus – a kettő közötti világos határ meghúzása igencsak nehéz feladat volna bárki számára – meglehetősen visszás tendenciáira, ma is aktuális és megoldatlan problémáira, provokatív és kendőzetlen hangnemben. A novella súlya
Harencsár László: Egy híján húsz
Digitális Kalamáris, 2015. 70 oldal Spiró György írja: Mitől jó egy novella? című esszéjében[1]: „Csapjon fejbe, amikor olvasom, aztán maradjon meg bennem, és ne tudjak szabadulni tőle. Lássam a képet – lássa tehát az író is, amikor leírja –, és borzongasson meg, ha ismét és újra felmerül. Súlyos hangulatú legyen a kép. Legyen kínos az emléke. Ne lehessen lepöccinteni azzal, hogy jó, de mi lett volna, ha. Legyen a történet végzetes, megmásíthatatlan, és a kifejlet okait ne kelljen kutatnom. Legyen a történet több mint önmaga. Legyen kihagyásos az elmesélése. Olyan szűken mérje a szerző az információt, hogy nekem, az olvasónak kelljen kiegészítenem. Szívesen működtetem az aktív képzeletemet, nekem nem kell túlmagyarázni semmit, inkább szűkösen informáljanak, csak a képet lássam, és legyen meg a hangulata. A jó novellát mindazonáltal nem lehet kidekázni. A mondatokat újra meg újra átírni lehet, sőt muszáj, mint egy vers sorait csiszolni.” A nemzeti fordulat kisprózája
Tematikus, narratív és műfaji alakzatok Tormay Cécile húszas években írt elbeszéléseiben
A fordulat ténye Nincs különösebb okunk kételkedni annak a vonatkozó szakirodalom által sűrűn hangoztatott megállapításnak az érvényességében, hogy az 1918-1920 közötti időszak sajnálatos eseményei – a háború elvesztése, a forradalmak, hazánk köztársasági államformájának átmeneti megvalósítása a maga áldemokratikus anomáliáival, ezzel nagyjából egyidőben a Trianont de facto megelőző, máris elszenvedett területvesztések, majd a Tanácsköztársaság terroridőszakának polgárháborús és háborús állapotai, végül pedig a trianoni békeszerződés döntése alapján de jure is bekövetkező országcsonkolás – valóban „éles cezúrát” jelentettek Tormay Cécile pályáján is, mint annyi más, a századelőn működő írónk gyakorlatában, munkásságában úgyszintén, illetve a magyar történelemben egyáltalán. A zongorahangoló Péter Erika: Elpattant zongorahúr című regényéről Szóltak, hogy elpattant egy húr… Tudok-e segíteni, mondani valamit? Nem vagyok zongorahangoló, de elvállaltam. Mert a húr nem a zongorán pattant el, hanem valahol a lélekben, a testben. Valamikor régen, s máig sincs megjavítva. A zongorista, a művész hosszú ideje próbálkozik, hogy megjavítsa, hogy tudjon rajta játszani, de nehezen megy a játék. Így. A rossz húr miatt. Néha fals volt a szimfónia, az etűd, a kantáta. 
|