Videó

A Deák Erika Galéria videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Kelebi Kis István: Csipkebokor

A van világa az emberi ösztönlét és a metafizikai üresség között helyezkedik el. Mondja Levinas.1 Ebből az együttállásból emelkedhet ki a felelősség érzése, ami nem emóció, hanem maga az emberi nem lényege. A szabadság akarása, arra vonatkozóan, hogy segíthetünk azokon, akik rászorulnak. Minden azért van, hogy jól éljünk általa. Ahogy Spinoza mondta.

A javunkra van a világ, a transzcendencia, az abszolútum. Folytatja a gondolatot Voltaire. S az Ige véleményét még nem is mondtuk. Hogy kötelességünk az özvegyek, a nyomorultak és a gyermekek őrzése. A gondoskodás, amit Isten eleve elrendelt a parancsolatokban. De a legnagyobb gondviselő maga az Örökkévaló, még akkor is, ha az ateisták ezt nem veszik tudomásul. Isten nagyvonalúsága, hogy azokat is ellátja, akik megvetik, sőt, más istenek, bálványok után futkosnak.

 

Arany János 1817-ben született, megérte a ’48-49-es forradalmat és szabadságharcot, megérte a kiegyezést, és még belekóstolt a pluralista társadalmiforma mindennapjaiba is. Viszont ésszerű röviden visszatekinteni a 18-ik századra, hogy előadásomnak történelmi kontextusát is megvilágítsam.

A török által kizsigerelt, majd aztán a Rákóczi szabadságharcban elbukott Magyarországot a Habsburgok olyannyira a magukénak (kis túlzással: saját gyarmatuknak) tekintették, hogy népünk minden jogos szándékát, legyen az jobbágyság, az egyház vagy az arisztokrácia felől jövő, határozottan, sőt felháborodva visszautasították. Tehát a 18. századi Magyarországot egy elmaradott, jogilag demoralizált tartománynak tekinthetjük, s a Habsburgok olyan propagandát működtettek ellenünk, hogy ekkoriban csupán az európai kartográfusok jóindulatán múlott, hogy jelölik-e országunkat a térképen vagy sem.

 

 
Stekovics Gáspár: Kecskeméti Kálmán 

A hatvanas évek közepén visszaköltöztem a szüleimhez. Azaz visszaköltöztünk, mert időközben megnősültem és Pécsett már nem volt lakhatásunk, kerültem az anyósommal való együttlakást, akinek nagy háza volt a Szkókónak nevezett hegyoldalon. Kölcsönösen nem kedveltük egymást.

Péccsel azonban nem szakadt meg a kapcsolatom. Martyn Ferenc, a mesterem kérte, hogy újabban festett munkáimról küldjek dia- felvételeket.

 

A Petőfi Irodalmi Múzeum videója

 


Orbók Ildikó: Fényjáték

Nagyon közel van hozzánk a beszéd, a szánkban és a szívünkben van: azaz a hit beszéde belénk van kódolva. Szívesen beszélünk az evangéliumról, emberi társaságban is és angyalok között is. Mert ha mi a szánkkal kimondjuk a tényeket Jézusról, és meggyőződéssel hisszük, hogy Isten feltámasztotta a Messiást a halálból, megtart minket az Ige. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. (Róma levél 10. 8-10.) Mivel mással? Kérdezhetné a szkepszis hercege.

A mondandó a szívből és a lélekből szakad fel, ha őszinték vagyunk. Már eleve kész a beszéd, mire kimondjuk, már össze van rakva. A száj csak edénye a mondandónak. Csatorna, amin áthalad az üzenet. Valaki összekészítette. Az, hogy nem egyedül döntünk bizonyos dolgokban az életünk során, az évek múlásával egyre inkább kidomborodik.

 

Ördögh Ottó eddig is mesélt: történelemtanárként, gyerekszínészként, előadóművészként és regényíróként. Tizenharmadik kötetének a meséje, amely A kis herceg és Buddha címet viseli, azonban merőben új. Maga a történet nem túl bonyolult: hőse, a szerelmében csalódott fiú egy Isten háta mögötti faluban próbál vigasztalódni. Az egyhetesre tervezett ottlét azonban jócskán elhúzódik, s közben egy öregembertől, újdonsült mesterétől új világlátásra tesz szert.

A regény vérszegény cselekményét mozgató két legfontosabb figura az öreg és a fiú: korántsem véletlen, hogy a címben, valamint a felütésben és a zárlatban egyaránt feltűnnek, keretezik az elbeszélt történetet. Rajtuk kívül három másik fontos, virtuális karaktere is van a regénynek: az elefánt, a kis herceg és Buddha.

 

A természet létezik – nem magyarázható. A művészet létezik, s megmagyarázhatatlan. A természet olyan kiindulópont, melyből minden érthetővé válik. A művészet az emberi tevékenység egyik dimenziója, mely nélkül az emberi élet érthetetlen. A természet szavakkal leírhatatlan, csak közelíteni lehet felé, elérni soha. A művészet egy külön világ, szavakkal kifejezhetetlen.
A természet a legtökéletesebb „művészeti alkotás”.

A művészet – ugyanúgy, mint a természet – a szépség kitüntetett megjelenési formája. A művészetet az ember teremti, nem úgy, hogy önmagát kifejezi, hanem megalkotja azt, ami nála több: az ember magát önmaga fölé emeli. Megteremti az ember lényegét, emberré tesz egy semleges lényt.

A művészet ezáltal sokkal fontosabb, mint a tudomány vagy a vallás: kulcs, amellyel az eszme nyitható, kapcsolatot tart fenn a transzcendens erőkkel. Az élet irányítása mindig a művészet kezében volt, jelentősége mindenek felett áll. A művészet a valóság kicsinyített mását tárja elénk művészeti alkotásként, olyan modell, mely megmutatja a nagyban alig felismerhető összefüggések logikáját, tendenciáit és erővonalait.

 


Fotó: Hegedűs János

Azt embert rendes körülmények között elbűvöli és rabul ejti a nálánál magasabb létélménybeli fokozattal rendelkező valóságok szemlélete. Az általános, hétköznapiként leírható tapasztalatokon túlonnan tetten érhető élmények a maguk sajátos és sajátságos természetükből fakadóan emlékeztetnek, és önnön transzcendenciájának elvitathatatlan mivoltáról tanúskodnak az ember számára, természetesen persze annyiban, amennyiben az ember önnönmagát valóban a szó hagyományos értelmében elképzelt és felfogott emberként képes megragadni. A biológiai értelemben értendő emberség, tehát általánosságban az emberi fajba való tartozás ugyanis csak akkor esik egybe az emberi lét tradicionális értelemben felvetett sajátos esszenciájával, amennyiben az adott személy önmagát a maga elvitathatatlan transzcendenciájában képes megragadni és megfogalmazni, azaz saját magának lényegét Istenben képes szemlélni.

 

 
Nagy Zopán fotográfia

 

A kvantumfizika szerint véletlen nincs. De ettől még nem determinált. Csak akarta valaki azt a valamit, ami történt. Meglett. A szellem kotlott a mindenség fölött és kikeltette a Földet. Tizennégy milliárd évvel ezelőtti az arkhé.

A kezdet. A kozmológia korifeusai szerint. Aperion. A semmi hirtelen megingott. És belépett a képbe a valami. Mondja Szókratész. Isten tudata a származási helye a szoborműnek, ami az ember nevet kapta. Előbb elképzelte magát a világot, azután kezdte a vörös agyag kézzel és képzelettel történő megformálását.

A Biblia ezt hat ezer évvel ezelőttire teszi. Tehát a semmi eltűnése és a mostani világkorszak közötti létezés között már voltak különböző világok. A rés-elmélet szerint a Mózes első könyve első és második verse között nagy idő-rés van. Ott lehet a pre-história. A történelem előtti mítoszok kora.

 

A Pécs Nyitva csatorna videója

 


Homolya Gábor: Diszpraxia

A jelszó egy olyan gondolati körforgalom, melyből a kivezető utak le vannak zárva. Senki sem hallhaja a saját hangját. A jelszó kifogyhatatlan üzemanyag, amely mozgásban tartja a tömeget. „A párttal a néppel egy az utunk, jelszavunk munka és béke…” Amikor kifogyott a tankból az örömmámor, egyszer csak megállt az autó. Persze az is előfordulhat, hogy nagyobb sebesség mellett a centrifugális erő kiröpíti az egész gépezetet tömegestül, örömmámorostul együtt. Túltolni kockázatos. Lerobban, vagy felrobban a kocsi, szétesik a rendszer. Baleset lehet csupán, hiszen mindenki akarta! Mert ugye közös volt a cél, közös a feladat. A jelszó olyan, mint a sláger: folyton ismételteti magát a tudatban. Munka közben, futás közben, akármikor. Képes állandóan motoszkálni és mérgezni, az abszurdból „realitást” csinálni, elhallgattatni minden más gondolatot. Nem tűr ellentmondást. Jöhet a jogos önvédelem. Bizony, „mindent meg kell védeni!” A haza állandó, rettenetes veszélyben van! A békéért folyvást „harcolni” kell, akárcsak a vírusok meg egyebek ellen… „Békeharc”, hiszen a „magyarság története szabadságharcok története.”

 

 

B. Az esztétika és a szépség

 

Az esztétikai minőségek rendszere segít tájékozódni a napi életben az esztétikai tartalmakról. A szép-csúf nem az egyetlen minőségpár, van egy másik ellentétpár is, a tragikus-komikus. Ezzel bővíthető a minőségrendszer, hogy még alaposabban megkülönböztethessük őket. A két fő tengely a szép-csúf és a tragikus-komikus. A szép és a tragikus közé beilleszthető a fenséges, a szép és a komikus közé a kellemes, a komikus és a csúf közé a groteszk, a csúf és a tragikus közé a kellemetlen. Természetesen ez a rendszer tovább bővíthető, és ez a hatalmas választék a művészetekben is látható.

 

A szépség és a művészet funkciója: átélni az életet, sőt a létezést. Élvezni a pillanatot. A művészet kifejezheti a társadalmi magatartásformákat is. Létezik igenlő, passzív és tagadó modell. E magatartásformák átélésekor az Arisztotelészi katarzist érezzük. Mi is ez?

 

 
Fotó: Kaposi Viktor törökországi sorozatából

A sokáig csak a forma közvetítő közegeként számon tartott matéria, az elrejtésre való és ezért marginalizálódott entitás, a 20. századra végre felszabadult a jelentés és az üzenet által kikényszerített célelvű eszközjelleg alól s megmakacsolva magát, és szinte nem ábrázol már semmit. Az anyag fellázadt a forma, a jelentésátvitel ellen.1

Ezzel megindul a mondandótól az anyagszerűség felé történő hangsúlyok áthelyeződése, a jelentésalkotás folyamatába behatol a matériának az önállósult beszéde, nyelve, vagyis az anyag anyagként is hozzájárul a jelentésrétegek kialakításához, nem csak azzal, amit ábrázolt. Hanem, ahogyan megmutatkozik. Így már nem csak technikai szükségességként, hanem esztétikai kategóriaként is figyelembe vehetővé válik. Napjainkra az alkotók már sokféle módon tudják szóra bírni az anyagot, amellyel a jelenlét és jelentés közötti viszonyt árnyalják, és szólaltatják meg.

 


Ábrahám Péter: Kockázat

 

 Írom a regényem. Egy ember élettörténete. Néha kitérőt kitérőre halmozok. Elkanyarodik a történet, belemegy egy kamionba hátulról. De csak koccan. S ha leírok egy hegyet, folyót, kijön lelkemből a vers. Nem bánom. Hadd folydogáljon a líra patakja a széppróza Himalájának tövében.

„Az idő ezer hervadt rózsa. Eső hull az elkenődött rúzsra. A zsebóra fedelén ódon töredék: óda. Írások állnak a kapu előtt. Nem kerülnek sorra? Az egyiket kilőtték a Holdba. A költőkkel már csak ufók állnak szóba. A Holdon meg nincs egyetlen ufó sem. Így ez kiesett láncszem.”1

 

 

 

 


Kállai-Tóth Anett: Gergye Krisztián

 

A test emlékezete címmel mutatja be a Nemzeti Táncszínház október 27-én Gergye Krisztián legújabb összművészeti produkcióját, melynek látványvilágát a lengyel avantgárd legjelesebb képzőművészének alkotásai ihlették. A három táncosra és egy kilenctagú kórusra megálmodott mű zenéjét Zombola Péter szerezte. Misztikus, mítikus és mitológikus világok jelennek meg a színpadon, ahol az örök mozdulatlanságba zárt figurák életre kelnek.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal