Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt: Renoválni a beléptetést – Amit a nyelv gondolni tud, az hagyja el a szánkat

 

 

 

 

Kántor Zsolt

Renoválni a beléptetést

Amit a nyelv gondolni tud, az hagyja el a szánkat

 

Maga a dolog jut szóhoz, amikor megfogalmazunk róla egy állítást. Ami önmagában szótlan, azt beszéltetni akarjuk. S behívjuk a saját gondolkodásunkba a szavainkkal. S a szöveg ajtó, kapu, kinyitjuk, amikor megszólalunk s leírunk. hogy beletartozzunk abba, amit megértünk. A nyelv tehát nem egy elzárt, külön entitás, amit előveszünk, s amire szükség esetén támaszkodhatunk. Hanem bennünk van gyermekkorunk óta, velünk együtt gazdagodik, gondolkodik, ítél és elszámoltat, önismeretünk génkészlete, amiben a közös és a magánmítoszok egybeforrnak. A nyelv táptalajából hajt ki a tradícióval átszőtt káposztalevél, ami az individuum-tudat. Így hát történetiség van a bensőnkben, amit szavak és mondatok organizmusa rejt. S mindenki felelős azért, mennyit tud meg önmagáról és a világról abból, ami benne rejlik. A Biblia is beszél erről. Valami van, régen ráadatott nevezete. (Prédikátor 6. 10.) Ami volt, ugyanaz, ami ez után is lesz. Ami megtörténik, és lesz, ugyanaz, ami már volt. (Prédikátor 1. 9.) Ezen túl ott van még a szüleink szokásrendszere, neveltetése, érdeklődési gyökértömege. A nagyon mélyen fekvő DNS. A vér, amiben ott a bűn, de a megváltás lehetősége is. A döntés az egyén dolga, a lehetőségeket viszont meg kell „tanulni”. Mi a választék, tanulmányozni muszáj. Ehhez bizony idő és türelem szükségeltetik. Minden pillanat reflektálás. Reakció, válasz a beszédek pantomimmal kevert produkcióira. S közben zajlik a közvélemény fecsegő felszíne, le kell vonni a tanulságokat, ítélőképességet kell fejleszteni, figyelni kell a bölcsek útmutatásaira. „Némi jövés-menés, fontoskodás, keresgélés, szöszölés ezzel-azzal, meg ilyenek. A tévé képernyője, kirakatok, szélvédők, meg mindenféle tükröződő felületek, ahogy megsokszorozzák a dolgokat, a dolgok között lévő dolgokat, és így tovább. Meg még a nyelvtani viszonyok elcsúszásai, ahogy nem fedik le a dogokat, elárulják a szerző hasonmását, aki ezeken a helyeket keresi a szerzőt. Moziban, színházban, játéktermekben jár, a másolatok eredetijét másolja. A nyelvtan viszonyai másolják a szerzőt és a szerző hasonmását másolják és másolják és másolják.”¹ Amikor Heidegger azt mondja, „A kő világ nélküli, az állat szegényes világú, az ember pedig világképző” akkor itt nem egyébről beszél, mint a nyelvnek az élethez (mint zoé vagy bíosz) viszonyított új meghatározhatóságáról: Világot csak az képes alkotni, világa csak annak lesz egyáltalán, akinek nyelve van.”² Mert én adok nektek szájat, és bölcsességet, amely ellen nem szólhatnak. (Mondja az Ige, Lukács 21. 15.) Ez is azt jelzi, hogy a nyelv teremtett és élő anyaga az Istentől kapott lakhelynek, a világnak. S itt most ebben lassú szonáta-tételben a kalapácsok munkáját simogatásként érzékeltük, s kitárulkozását, éteri pillanatait a nyelvi intimitás legfelső fokának. (Szela)

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-10-04 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.