VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Egyéb publicisztikák, tanulmányok és esszék
Paul Celan és a megsemmisülés „Ne vessük meg a szavakat. A szó mindig többet jelent puszta szónál. Voltak ítéletidők, amikor a szó jelentett mindent, amikor a jövőt mentette az, aki a szavakat őrizte.” ( Bálint György)
Amire Tandori int: „merüljünk …egyre mélyebbre”
A még sokak emlékezetében élő tragikus mélység kétségkívül a minden korábbinál elvetemültebben kigondolt és végrehajtott genocídium, a holokauszt volt, róla nem leválaszthatóan a II. világháború felmérhetetlen pusztítása. Volt-e valaha ennél mélyebben az emberiség? – a kérdés megválaszolhatatlan, az emberiség sok mindent elkövetett már, hogy saját pokoli bugyrait tovább mélyítse. A Cicerónak tulajdonított mondás: Inter arma silent Musae soha nem igazolódott be. Az emberiségnek mindig szüksége volt arra, hogy megbirkózzék megpróbáltatásaival, veszteségeivel, pusztulásaival. Nem is szükséges bizonyítani, hányan szegültek szembe saját tragédiájukkal (Radnóti szinte a halál pillanatában is), vagy emlékeztettek rokonaik, ismerőseik tragédiáira. Az is természetes, hogy nem mindenki képes azonnal megszólalni az átélt kataklizma után. Arany így vallott 1861-es Vojtina ars poeticá-jában: „Mély hallgatásban torkom elrekedt.” Weöres Sándor háborús műveinek kemény, fájdalmas, reménytelen hangjáról (Dalok Na Conxy Panból már 1940-ben, XX. századi freskó, A reménytelenség könyve, Háborús jegyzetek, Magyar tanulság, Elesett katonák, A fogak tornáca, Szirénák légitámadáskor – az 1943-44-es évekből) mintha tudatosan megfeledkeznének a személyiségét próteuszi alakoskodónak, vagy éppenséggel lebegő, misztikus orfikusnak minősítő teoretikusok. Holott igazi orpheuszi mélyreszállásait, a borzalmak világában megmerítkezését, annak humánus, őszinte feltárását éppen ezek a költeményei tanúsítják. Kötetbe foglaláskor ezt a címet adta nekik, Ciceróval vitázva: Inter arma.
In memoriam Kaiser Hugó építész A bál a jótékonykodás, az adomány gyűjtés bevett korabeli módja volt amellett, hogy társasági esemény is. Az úri közönség számára talán a jótékonykodás adott lelki felmentést a léha mulatozás vádja alól, miközben az estélyek egyben a társadalmi kapcsolatok ápolásának színterei. Néhány táncmulatságnál idézem a notabilitásokat, akik tiszte volt e bálok tekintélyének, ezáltal a részvétel és a bevétel növelése. Minden vigasság esetében kulcskérdés volt, hogyan tudják kellően attraktívvá, kívánatossá tenni a részvételt. Ehhez húzónevek kellettek, ma sem működik másképp. A bálok esetében kérdés az is, ki a fővédnök, védnökök, bálanya, bálanyák. E bálok közül itt nagy-nagybátyám emlékére az építész bálok szerepelnek többségben. Legnagyobb hírverés és tekintély a Széchenyi bálokat övezte, melyek közül egyet szintén felidézek. A Balatoni bál pedig Vaszilievits János, a Főváros és a Balaton prominense emlékezetére került be a báli beszámolók közé.
Rilke, akit divat félreért(elmez)ni „És az élet mégis csupa esztétikus, daloló, örömre vágyott szépség, és a költő hivatása, hogy szépséget énekeljen. De szépségeit csak az ismeri, aki már szembenézett borzalmaival.” (Szerb Antal: Rilke)
A Nietzschével talán legtöbbet együtt emlegetett költő az a Rilke, akiről – ahogy haladunk előre a posztmodern paradigmaváltó korszakban – egyre több „értelmet váltó” elemzés születik. Holott Rilke, a mélyre hatoló gondolatiságú versek és esszék szerzője, maga írt igazán „öneligazító” sorokat: „…csak a jelenlevő áramlatoknak és a művész időtől idegen életszemléletének ellentétéből születik egy sereg felszabadítás, és létrejön a látható tett: a műalkotás. Nem a művész vonzalmából születik. Mindig válasz a mának.” A Nietzschéhez kapcsolódó meghatározása: „ Az, ami a műalkotás önállóságát adja: a szépség. Minden műalkotással valami új, egy dologgal több születik a világra.” És egy még rokonabb gondolat: „ Ha egyszer a világ össze is törik a lába alatt, a művészet mint teremtőerő továbbra is fennáll, és töprengő lehetősége marad újabb világoknak és koroknak. Éppen ezért az ember is, aki a művészetet vallja életfelfogásának, tehát a művész: a végső cél embere, ifjan lép át az évszázadokon, és mögötte nincsen múlt. A többiek jönnek és mennek, ő megmarad.” Majd: „ A műalkotás az a legbensőségesebb vallomás, amely egy emlék, egy tapasztalás vagy egy jelenség ürügyén nyilatkozik meg, és – a kiváltó októl elszabadulva – önmagában is megáll.” (kiem. Sz.E., Ver Sacrum, Hajnal Gábor ford.) És még konkrétabban, egy regényhősének szájába adva: „ Mert a vers nem valami érzés, ahogy az emberek hiszik, - érzelmeink elég korán jelentkeznek, – hanem tapasztalat.” (Malte Laurids Brigge feljegyzései, 1910, Görgey Gábor ford.) Annak bizonyítására, hogy mit és hogyan adott át ebből a tapasztalatból, és miként párolta szépséggé, álljon itt csupán az Őszi nap című (igen sokak által fordított vers) utolsó versszaka:
Kezdetben volt a Tóra. Az ószövetség Igéje. Isten használati utasítása az emberi korpuszhoz. Az abszolútum színtiszta beszéde Zsinórmérték. A kánon szövege. 613 egyperces novella. Minden későbbi dolog ebből lett. Az Igéből. Minden általa, érte történik. A mi Istenünk (Adonáj, JHWH) akarata szerint. Aki a Messiás, a Fia kedvéért teremtett világot, eget, földet és vizeket. És embert. Csinált egy agyagedényt, aminek kezeket, lábakat, füleket és szemeket vésett, gravírozott. Majd belelehelte az orrába a szavát. Voltaképp Jézust tette bele elsőnek a teremtménybe. A mintát, amilyenné kellene válnia. De a sátán is munkálkodott a kertben. Egy trükkje bejött. A varázslás.
Miért írom? 2011-ben Kántás Balázs fiatal költő és irodalomtörténész írt egy Orpheusz című verseskötetet, amihez felkérésre írtam egy rövid kísérő szöveget. Azóta éppen tíz év telt el, és nekem át kellett gondolnom a korábban írt rövid tanulmányt, nem is elsősorban a terjedelméből fakadó hiányosságok, pontatlanságok miatt, hanem főként azért, mert Kántás Balázs több irányban is tovább gondolta fontosnak érzett témáját. Egyrészt hatalmas munkát fektetett bele a példaképnek és irányadónak választott Paul Celan életművének fordításába, értelmezésébe, a róla szóló szakirodalom feldolgozásába, - a szerzőről szóló tanulmányait tanulmányait 2015-ben összegyűjtötte „Vannak még dalok túl az emberen” címen, ami az egyik legfontosabb Celan-vers kulcssora, másrészt nem állt le a 2011-ben megjelent verssorozattal sem, hanem jelentős lépést tett előre a költemények hangvételének, céljának módosítása érdekében, miközben továbbra is követi a Celan-versek jellegzetességeit: a kezdősorok címként feltüntetését, rövidségüket, a megszokott költői nyelvtől eltérő keménységüket, zártságukat.
Nietzsche mindig is vitatott és az intellektueleket megosztó gondolkodónak számított. Filozófiája, művészetfelfogása rendkívül nagy hatású, sok szerzőt, művészt megihletett. Életfilozófiájával az individualizmus képviselője, az egzisztencializmus egyik előfutára Kierkegaard és Schopenhauer mellett. Kritizálta a korabeli értékrendet, különösen a kereszténységet, a szocializmust, a darwinizmust. Különc zseniként került be a történelembe. Szenvedélyes elkötelezettség, radikális újítási akarat, nyelvi mágia jellemzi munkásságát. „A vallást hazugságnak tekintette az emberen túli ember szemszögéből nézve, a részvétet a tömegmorál jelének (jobban mondva a tömegmorállal való megalkuvásnak). A részvét az, ami szerinte tönkreteszi az erős embert, aki magasabb célok felé tekintve ki van téve annak a veszélynek, hogy az emberi szenvedés láttán képtelen követni elhatározását. Tagadta az akkor fennálló államrend és szerkezet jogosultságát a néptömegek vezetésében. Az uralomra termett, erős embert hirdeti. Tóth Béla csatornájának videója
Nem vagyok város, Éjjel-Nappal Budapest, romkocsmatúra by Fabó Kinga Amint a főcím már jelzi, virtuális romkocsmatúrára invitállak benneteket képek és szövegek segítségével. Lesz itt bőven lehetőség kukkolásra, megkukkolhattok például egy chippendale showt. Aztán jöhet némi slam poetry; itt most annak végeredménye: 2 vers. A slam és a show, ugye, élő, rögtönzött műfajok. Ti is beszállhattok! Közben némi betekintés az Éjjel-Nappal Budapest egyik jelenetébe. “Nem vagyok város”, mondja – ki is? – miközben Éjjel-Nappal Budapest van. Gyertek velem végig először ezen a rövidke virtuális úton, majd kövessetek a valóságban is! A többit a fantáziátokra bízom… A Várkonyi tanár úr csatorna videója
A poszthumán és az antropocén, a kitalált „történeti” korszakok gondolatkísérlete után újabb képtelenségekkel kábítják a liberális filozófusok a világot. Ez benne van a zeitgeist, korszellem láthatatlan bugyraiban, állítják a konzervatív teológusok, a kétségbevonás, a gnosztikus tudálékosság mindig csavarokat, új görbítéseket szeretne belecsempészni abba, ami egyébként egyértelmű az üdvtörténet bibliai kinyilatkoztatásában. Az új filozófiai poszt-apostolai azt hangoztatják, Isten nincs itt. Milyen avítt, ősrégi szavak! Dekonstruálni szeretnék a tradícionális Isten-képet. De már az elején belebonyolódtak. Az új, negatív teológiát, Simone Weil gondolatai ihlették. „Simone Weilt tehát először is modern misztikusnak, a negatív teológia 20. századi képviselőjének szokták tekinteni. A negatív teológiai álláspont szerint – szemben a pozitív, többnyire egyházi teológiával – Istenről, az isteni igazság dimenziójáról nem lehetséges pozitív fogalmakban számot adni. A pozitív teológia pozitivitása abban áll, hogy racionális, vagyis fogalmi koherenciára és rendszerességre törekszik, definíciókat, bizonyításokat, levezetéseket alkalmaz.
A Műcsarnok csatorna videója
Mimózák között rózsa. Csupa bibe, kagyló és tölcsér. S a minden bársonyt beborító, apró szemcsék. Szegmentumok. Mintha a senkiföldje-érzés lenne, ami meghatározná örökségét. Pedig otthon van. Eggyel magasabb szinten lát, mint a többi én. Páracsepp a szemhéján. Nem könny. Nem magától értetődő ez a látás. Mint egy picike bárányfelhő, vagy pehely-foszlány. Alaphelyzet. Mintha nyelvvé tenné a beszédet rögtön. Nagy vásznak, kék és világoszöld drapériák, tapéták. S ha közelebb lép a néző, akkor veszi észre, ezek szerves, lélegző plüssök. A Napút videója
Rónai-Balázs Zoltán novelláskötetének bemutatójára a Petőfi Irodalmi Múzeumba kellett elzarándokolnom, és bár az indulás előtti pillanatokban erre még kevés reményt láttam, végül bicóra kaptam, és újfajta helyzeti energiát nyerve közel kerülhettem A Vascsöves Atya legendáriumához. Ebben a karcsú, szép kivitelezésű IJK-kötetben a szerző ifjúkorának helyszínén, Orosházán járunk, és bepillanthatunk az itt született, és azóta többségükben itt is halt kevésbé szerencsések mindennapjaiba, társas interakcióiba és fogyasztási szokásaiba. Megtudtuk a Király Farkas moderátorral folytatott beszélgetésből, hogy az író annak idején testközelből figyelte a szereplőket, sőt maga is részt vett ebben az életben, melynek határait kannás bor, szerves oldószerek és egyéb olcsó drogok jelölik ki, valamint a töltött káposzta, amit egy másik vendéglátó-ipari egységből hoz a csapatnak egy vállalkozó kedvű cimbora – ha útközben el nem költi a pénzt alkoholra. S ha nem költi el, van, akibe akkor is kár az étel, mert az olcsó szesztől és a hiányos táplálkozástól gyomorfekélyes kolléga úgyis kihányja.
Szentkuthy, mint fordító, hasonló mentális és nyelvi frekvencián rezgett, mint Joyce. Írta Széky János, a Súlyszivárvány fordítója, a Litera.hu-nak adott interjúban. Pynchon kapcsán. Igen, ez nagyon fontos. Az olvasás, a műélvezet milyensége is ilyesféle dolgokon múlik s telik. A nyelvi frekvencia, ami egy örökös odafigyelés, hallgatózás, mikor történik a nyelvben, a cikkekben, olvasmányokban olyan, ami jó lesz valamire, amivel frissíthetjük a jó, öreg emlékezetünket. Ez a nyitottság, ez a szenvtelen lágyság, mint a sávos ragyogás, olyan, mint a vízfelszín. Amíg nem jön egy kolibri, hogy belekortyoljon, rezzenetlen, azután, ha felzavaródik, izeg-mozog és jelentésekkel, gondolat-futamokkal lesz teli. Egyébként, a barbárok abban a hitben éltek, hogy az idő a tengerben lakik. Majd egyik teoretikusuk kifejtette, mivel senki nem látta még kijönni a vízből, az idő nem látnivaló. Inkább hallgatjuk. Szela. 
|
